„Úgyse lehetek más: miért féljek hát felfedezni, ki vagyok?” – Önmegvalósítás 8 lépésben

Átlagos olvasási idő: 28 perc

Az Önismeret rovat lelkes csapata jóvoltából készült el nektek ez a rovatindító írás, melyben felsorakoztattuk, egy csokorba szedtük a személyiségfejlesztés  általunk fontosnak vélt témáit. Természetesen a teljesség igénye nélkül, de hasznos tippekkel megtűzdelve, hogy olvasóközönségünk képet kapjon leendő cikkeink hangulatáról, mondanivalójáról, a pozitív pszichológia és a megoldásközpontú szemléletmód sajátosságairól. Fogadjátok cikkünket olyan nyitott szívvel és szemmel, ahogyan mi is szántuk!

Egy Pszichológia című darabban Motiváció bizonyára az egyik főszerepet játszaná – talán a végzet asszonyaként mozgatná a szálakat a háttérből.

– Tamás Katalin pszichológus

Egyetértünk Tamás Katalin frappáns hasonlatával (2017, 6.o.) – azzal a gondolatmenettel, miszerint cselekedeteink hátterében motivációink állnak: úgy is mondhatjuk, hogy mindannyian, minden helyzetben „motiváltak” vagyunk. A motivációs bázisunk pedig a Maslow (1943) által megmunkált nyolc alapkőre, az ún. szükségletpiramisra támaszkodik.

Maslow hierarchikusan építette egymásra ezeket a monumentális köveket – a legelemibb szükségletektől a legérettebbek felé haladva.

S véleménye szerint minket, embereket az motivál, hogy kielégítsük szükségleteinket, mégpedig szép sorjában:

Az alsóbb három szint (fiziológiai szükséglet, biztonság iránti igény és közösség iránti szükséglet) hiányalapúak, azaz „üres lyukak” a szervezetben, amelyeket be kell tölteni az egészség megőrzése érdekében; kielégülésük a belső feszültség csökkenésével jár. Az ezek felett lévő öt szint (elismerés szükséglete, kognitív szükséglet, esztétikai szint, önmegvalósítás, transzcendencia) növekedésalapú szükségletek: növelve a belső feszültséget az önmegvalósítás, önmeghaladás felé mozdítanak.

„De mi a helyzet, ha számomra nem ez a megfelelő sorrend?”

… akkor is mondj igent az életre!

A piramis alapvető logikáját és szerkezetét (szintsorrend, hierarchia) már sokan illették kritikával (pl. Wahba és Bridwell, 1976; Hofstede, 1984; Goebel és Brown, 1981; Kenrick, 2010; Tamás, 2017), hiszen mi magyarázná például az éhségsztrájkolók viselkedését, akik alapvető szükségleteiket rendelik alá egy nemesebb cél – magasabb szükséglet – érdekében.

Viktor Frankl megjárta a koncentrációs tábort, és lélekemelő könyvet írt az ott megélt tapasztalatairól, hogy mindenkit motiválhasson: még egy ilyen kilátástalan, kiszolgáltatott és reményvesztett helyzetben is találhat örömforrást az ember.

Mégis mondj igent az életre! c. művének (2016) fő mondanivalója szerint, ha értelmet találunk a szenvedésünkben is, az célokat adhat számunkra, s ezek a célok még a mostoha körülményeket is segíthetnek elviselhetőbbé tenni.

Mi is csatlakozunk tehát a piramist újraépítők táborához: az átláthatóság kedvéért sorban haladunk a szinteken. Azonban szeretnénk arra bátorítani az Olvasót, hogy kapcsolódjon be azon a ponton, amely leginkább foglalkoztatja a jelenlegi élethelyzetében, és merítsen belőle ihletet önmegvalósítása felé vezető útjához!

Az ösztönök megszelídítése? – Fiziológiai szükségleteink

Trombitásné Miterli Gertrúd pszichológus írása

Maslow (1970) szükséglethierarchia -elméletében a piramis legalján a fiziológiai, vagy más néven élettani szükségleteink helyezkednek el. Ide sorolhatjuk az éhség, a szomjúság, a szexualitás és az alvás szükségletét. Ezek a hiányalapú szükségletek leginkább az ösztönökhöz állnak közel, s egy adott normál állapot fenntartására automatikusan törekszik testünk.

Azzal vélhetően a legtöbb ember egyet ért, hogy ösztöneink (evés, alvás, szex és életben maradás) alkotják életünk elsődleges hajtóerőit, illetve fontos energiaforrásként is szolgálnak. Parker Az út megtisztítása című könyvében ősforrásként utal rájuk, melyek az élet nélkülözhetetlen részét képezik, ugyanakkor nehézségeket is adnak a spirituális fejlődés ösvényén.

Ha túl keveset kapunk belőlük, hervadni kezdünk. Ha túlhajtjuk őket, betegség vagy függőség kialakulását kockáztatjuk.

– Stephen Parker

Kulcsfontosságú tehát a kiegyensúlyozott kapcsolat kialakítása ezen hajtóerőinkkel.

Ősforrásaink kielégítése

Amikor valamelyik ősforrásunk kielégítetlenül marad, akkor dühössé (krodha) válunk, ha sikerül kielégíteni, akkor pedig gyönyört érzünk (káma). A jógahagyomány álláspontja alapján ez a négy ősforrás, azon vágyak közé tartozik, melyeken osztozunk az egész állatvilággal.

Parker (2019) szerint, ami emberré tesz minket, az egy ötödik forrásból fakad. Ezt az „öröm forrásának” nevezi, mely „az önkiteljesedés és spirituális Önmagunk megvalósítása felé hajt, és amelyben a lehető legnagyobb örömöt (ánanda) éljük át”.

Biztonság egy bizonytalan világban – Biztonság iránti szükségletünk

Varga Gréta pszichológus írása

Mi az Y generáció fogyasztói és jóléti társadalmában (pl. Tari, 2010) szocializálódott fiatal felnőttek vagyunk. Beleszülettünk a technológiai forradalom világába, amely a kényelem új kapuit nyitotta meg az 1980 után világra jöttek számára. Nem vágyunk rá, hogy arról a munkahelyről menjünk nyugdíjba, ahol friss pályakezdőként köszöntöttek bennünket néhány évtizeddel korábban. Számunkra a biztonság magában hordozza a kreatív tehetség kibontakozásának szabadságát, amely a munkahelyet nem életcélnak, hanem folyamatos fejlődésre inspiráló tanulópályának látja.

Biztonság régen és ma

Láttam, ahogyan a nagyszüleim feláldozzák önmagukat a biztonság oltárán; ahogy lemondva a változtatással járó lehetőségekről, nem mertek kockázatot vállalni.

„Biztosat a bizonytalanért el ne hagyj…”

– szinte tisztán hallom most is ezt a dogmát, ami annyi döntést meghatározott. Úgy vágytak a biztonságra, ahogyan vágyunk ma mi is (Maslow, 1943), de másképp ragadták meg annak a lényegét. Semmiképpen sem rosszabbul, de mindenképpen másképp. Sok tekintetben nyugodtabb és kiszámíthatóbb életet éltek, kevésbé űzte őket az önmegvalósítást ígérő tengernyi lehetőség után való vágyakozás, és kevésbé bénította meg őket a döntésképtelenség frusztrációja.

Egyesek kaptak, mások jobb esetben választottak egy utat fiatal felnőttkorukban, és a biztonság iránti szükségletüktől vezérelve végig járták rajta az életük. Ezzel szemben mi kapunk ezer utat – a választási szabadság minden kockázatával, és ide-oda lavírozva azokon, igyekszünk megszilárdítani a biztonságérzetünket. Ez pedig bátorságot és hitelességet igényel a pályaorientáción túl a kapcsolatrendszerünkben is, amelynek jelentőségéről Almási Kitti Bátran élni c. motivációs könyve beszél.

Szabadság és felelősség

Biztonságérzetünk paradoxona abban áll, hogy ha nem boldogulunk egy úton kortól, nemtől és társadalmi státusztól függetlenül, előttünk áll a változtatás lehetősége.

Alakíthatjuk az életünket, és a tudat, hogy ezt mi választottuk kiegyensúlyozottságot ad. Ugyanakkor óriási felelősséggel terhel le bennünket, mert kudarcainkért nem hibáztathatunk másokat. De tanulhatunk azokból! Az életünk így válik egy iskolává, ahol igen, néha pótvizsgára ítéltetünk, de végül nincs olyan, hogy ne haladhatnánk tovább.

És éppen ez az Y generációnk jelszava: a haladás. Erre vágyunk: hogy biztonságban érezzük magunkat a megállás nélküli változások világában, és a pillanat állandóságában kiszámítva a bizonytalan holnapot, olyan döntést hozzunk, ami előrevisz. Csernus Imre A kiút c. könyvében részletesen és gyakorlatiasan beszél az Y generáció  fiataljainak kihívásairól és nehézségeiről.

Önismeret egy kiszámíthatatlan világban

A környezet kiszámíthatatlanságával lineárisan haladva nőtt meg bennünk a vágy önmagunk megismerése iránt. Tisztán akarjuk látni énünk határait, annak korlátaival és lehetőségeivel együtt.

Van, hogy törtetünk a gyerekkorunktól belénk táplált ambícióval a nyakunkban, mert megtanultuk, hogy ebben a világban valóban „a gyorsak keze uralkodik”.

Karriert akarunk építeni könnyen, gyorsan és azonnal, és ebben a hajszában fokozottabban kell ügyelnünk arra, mint bárkinek az előző korokban, hogy a haladás közben emberek tudjunk maradni. Miközben a lábunk tapossa a kitaposatlan utat, a kezünk mellénk emelje a mellettünk küzdő társainkat. Hogy ellenség helyett sorstársként tekintsünk rájuk, akikkel egymásba karolva magabiztosabban haladhatunk előre a bizonytalan jövőbe.

Mert nincsenek magányos zsenik (Shenk, 2014).  Kreatív párosok vannak, akik elég hasonlóak ahhoz, hogy egy úton járjanak és elég különbözőek, hogy szemléletmódjuk „másságával” fejlődésre és kimagasló teljesítményre ösztönözzék egymást.

Így elégül ki szimbiotikus kapcsolatukban egymással párhuzamosan a biztonságra és az újdonságra való igényünk. Egy kapcsolat, amiben feltétlen bizalommal oszthatjuk meg legőrültebb ötleteinket, és gúnyos nevetés  helyett elismerő mosoly érkezik rá válaszul.

Kreatív párod hisz benne, hogy képes vagy rá, és az ő hite katalizálja a te személyes hitedet. Hisztek egymásban és a kapcsolatotok kölcsönössége biztonságot ad. Mert lehet önálló individuumként törtetni, közben le lehet taposni másokat, de felérve a csúcsra nem csak elért eredményeink összege az önmegvalósítással járó elégedettségérzés súlya. Sokszorosan hat rá, hogyan és kikkel értünk el oda.

Milyen vagyok én? Azaz: milyenek a szeretteim? – Közösség iránti szükségletünk

Ocsenás Dorottya pszichológus írás

A közösséghez tartozás annyira alapvető emberi igény, hogy ha bárki elkezdene gondolkodni azon, vajon milyen emberi szükségletek léteznek, bizonyosan belesorolná a szeretetet, családot, párkapcsolatot vagy valamilyen egyéb módon érintené a témát. Ezt Maslow is rendkívül fontosnak ítélte, ezért is tette meg a harmadik szintnek, még a hiányalapú szükségletek közé sorolva. Ezen a szinten a szeretet, törődés iránti vágy, a más emberekhez való kapcsolódás, a csoportokhoz való tartozás igénye jelenik meg.

Az életünk folyamán különböző csoportok tagjai vagyunk. Először gyermekként beleszületünk a családba, majd szépen lassan szélesedik a társasági körünk, ahogy egyre több embert ismerünk meg. A család az első csoport, itt kezdjük el megtanulni, hogyan viselkedjünk, hogyan mutassuk ki az érzéseinket. Ezt a tudást visszük tovább a későbbiekben, mikor barátkozunk, párt választunk és bármilyen helyzetben kommunikálunk más emberekkel.

Ha van gyermeked, szinte biztosan elhangzott már a szádból: „jaj, most tiszta olyan vagyok, mint az anyám/apám!”. Bár nekem még nincs gyermekem, én azóta érzem, mennyire hasonlítok az anyukámra, mióta elköltöztem otthonról. Teljesen őhozzá hasonlóan vezetem a háztartásomat, pedig amíg otthon laktam, rettenetesen kupis voltam! Mi emberek teljes mértékben társas lények vagyunk, mindig szükségünk van arra, hogy szerethessünk, és szeretve lehessünk. Nem véletlen, hogy megannyi könyv és film középpontjában áll a szerelem, szeretet.

„A szeretet mindent legyőz”

A családi és baráti kapcsolatok hiánya szenvedést okoz számunkra, szükségünk van arra, hogy legyenek szeretetteljes kapcsolataink. Nem véletlenül szerepel itt a szeretetteljes szó. Lényeges, hogy legyenek olyan emberi kapcsolataink, amelyek kellő érzelmi mélységgel bírnak.

Ha valakinek sok felületes barátja van, lehet ugyanolyan magányos, mint akinek egy sincs.

Nem csupán azért fontosak a kapcsolatok, hogy legyen kivel megosztanunk a gondunkat-bajunkat, közösen vállalni terheket, vagy hogy legyen kivel együtt nevetni, jól szórakozni; hanem azért is, mert más emberek segítségével ismerhetjük meg, definiálhatjuk önmagunkat.

Ezen túl hajlamosak vagyunk viselkedésformákat eltanulni azoktól, akiket szeretünk, vagy akikre felnézünk. Méltán híres a mondás: „Ebet szőréről, madarat tolláról, embert barátjáról ismerni.” Akik közel állnak hozzánk, azokkal sokszor hajlamosak vagyunk hasonlóan viselkedni, hasonló gesztusokat használni.

Három, keresem a párom…

Ha más emberekhez való kapcsolódásról beszélünk, az egyik legalapvetőbb, amiről mindenképpen szót kell ejtenünk, a párkapcsolat. Hiszen mi emberek társas lények vagyunk, majdnem mindenkinek szüksége van, ahogy az angolok mondják, significant other-re (amely magyarul szó szerinti fordításban jelentős másikat jelent). Azaz

szükségünk van egy társra, akivel meg tudjuk osztani mindennapi bajainkat, akivel együtt tudjuk vállalni a közös jövőt, akivel együtt tudunk nevetni, akire mindig számíthatunk.

Azonban amennyire szükségünk van rá, annyira nehéz is megtalálni a számunkra megfelelő partnert, arról nem is beszélve, hogy ha megtaláltuk, problémák és konfliktusok áradatával kell megbirkóznunk! A konfliktusok számos területen felüthetik fejüket, bármilyen emberi kapcsolatban előfordulnak, hiszen különböző emberek vagyunk, eltérő értékekkel és érdekkel.

Elismernek, tehát vagyok? – Elismerés iránti szükségletünk

Varga Gréta pszichológus és Gerhát Réka coaching pszichológus, mindfulness tanár írása

Társas lények vagyunk és vágyunk arra, hogy környezetünk „jelentős másai” elismerjenek bennünket. Ennek érdekében még a teljesítményünk fokozására is hajlandók vagyunk és megesik, hogy hatására meghaladjuk addig korlátozottabbnak hitt képességeinket.

Gyermekkorunktól fogva energetizál, facilitál, ösztönöz és motivál bennünket a dicséret, az elismerés.

Szüleink nevelési attitűdjének alapköve volt az elismerés „osztogatásáról” kialakított és saját szüleiktől elsajátított gondolkodásmódjuk. Voltak, akik bőkezűbbek, voltak akik szűkmarkúbbak voltak, és ezer érvet felsorakoztattak amellett, miért lesz ez jótékony hatással a személyiségfejlődésünkre. Egyesek feltételhez kötötték a dicséretet és feltétel nélkül osztották a kritikát, mások feltétel nélkül hirdették a gyermek minden tevékenységének elismerését.

A gyermekek túlzottan szigorú és kritikaközpontú nevelése megfojthatja bennük a kezdeményezőkészség csíráit. Erősségek helyett megtanítja őket a gyengeségeikre koncentrálni, amelynek kijavításán fáradozik – sokszor teljes jóindulattal – a szülő, így kihívás helyett lehetetlen küldetésnek fogják látni az életben eléjük gördülő akadályok legyőzését. Ezzel szemben a feltétel nélküli dicséret éppen attól az élménytől fosztja meg a gyermekeket, hogy saját, valós erősségeikre ráeszméljenek, hiszen ez a nevelési attitűd nem disztingvál a valós teljesítményt vagy tehetséget felmutató munka és a puszta véletlen között, valamint súlytalanná válhatnak a szavak, ha minden lélegzetvételt dicsérettel jutalmaznak.

Erős, jól megalapozott önbizalommal azok a gyermekek rendelkeznek, akiknek a szülei a megfelelő időben, a megfelelő mértékkel, konkrétan és nem általánosságban dicsérnek, elsősorban nem az elért eredményekre, hanem az érte tett erőfeszítésekre koncentrálva.

Képességek dicsérete vs. erőfeszítések elismerése

Carol Dweck (2006) amerikai pszichológus a kiskamaszok tanuláshoz való hozzáállását vizsgálva jutott elsőnek arra az eredményre, hogy bizony hatalmas különbség van a jó képességek dicsérete és a befektetett munka, erőfeszítés elismerése között.

Míg a folyton dicsérgetett gyerekek lelkesedése lankad, teljesítménye romlik, kudarckerülővé vagy perfekcionistává válnak és rengeteg distresszt élnek meg; addig az elismert fiatalok igazán motiváltak, képességeik fejlesztésére, új dolgok elsajátítására törekszenek.

Ez persze nem csak a gyerekek esetében van így! Felnőttként is nagy hatást gyakorol ránk az, hogy milyen módon viszonyulnak hozzánk mások. Az „ügyes vagy”, „okos vagy”, „szép vagy”, „büszke vagyok rád” típusú dicséretek ugyan pozitívnak hangzanak, mégis címkék – ítéletek a másikról. Hierarchiát, alá-fölérendeltségi viszonyt teremtenek.

Bár mások helyett nem cselekedhetsz, azt megteheted, hogy te változtatsz a hozzáállásodon, kommunikációdon. Ezzel szépen lassan ki is alakíthatsz egy olyan környezetet, amiben te is konstruktív elismeréseket kapsz majd. Ahogy mondják: „bevonzod” a hozzád hasonló gondolkodású, megoldásfókuszú embereket! Több tippet egy kifejezetten erről szóló cikkünkben olvashatsz, ide kattintva!

Súlytalan virtuális elismerések

Úgy kell néha az elismerés, mint egy falat kenyér és korunk szociális platformjai kiszolgálják Y generációnk sürgető igényét a könnyű és gyors kielégülésre (Tari, 2010). Begyűjtött lájkjaink egy ideig pumpaként hatnak és elég megerősítőként szolgálnak ahhoz, hogy újabb önértékelési labilitás esetén visszanyúljunk hozzájuk. Láthattuk azonban, hogy az elismerés abban az esetben ad konstruktív visszajelzést, amennyiben konkrét és valós teljesítmény áll mögötte.

A lájkok általánosságban kifejezett „tetszést” képviselnek és a szívünk mélyén mindannyian érezzük, hogy súlytalanok. Tartós örömöt és elégedettségérzést ritkán jelentenek.

Stabil önértékelés kialakítására csupán külső megerősítők révén nem juthatunk. Belül találjuk meg a megoldást, az önállóan meghozott döntések sikerélményeiben.

A tudat, hogy nincs szükség szüleink hitelesítő aláírására egy hivatalos dokumentumnál felnőtté válásunk első lépésének szimbóluma, maga a felelősségvállalás. Kockázatos, de annál nagyobb önbizalmat és magabiztosságot ad. Táptalajt az egészséges önértékelés kialakulásához.

Elismerve az életben

A család elsődleges szocializációs színterét követően a második legjelentősebb hely az életünkben gyermekként az iskola, felnőttként a munkahely. Sportolók esetében ez a kör kiegészül még az edzések színhelyével, ahol az edző kvázi pedagógus szerepet tölt be.

A pedagógusok önbeteljesítő jóslatként (Pygmalion-effektus) ható hozzáállása a gyermekekhez rövid távon tanulmányi eredményeiket, hosszú távon az önértékelésüket és a pályaválasztáson keresztül az életben való sikeres helytállásukat befolyásolhatja.

A valós képességek ebben az esetben kevésbé játszanak szerepet, sokkal meghatározóbb a gyermek magatartása arra nézve, mennyire gondolják jó képességűnek vagy tehetségesnek a tanárai. Első élményeinket a presztízsről iskoláskorunkban szerezzük, amikor megtapasztaljuk az érdemjegyek mentén történő hierarchiaállítást, azaz osztályozást, amely sokszor alig tükrözi a befektetett munka mennyiségét és minőségét.

Felnőttként a munkahelyünkön már kevésbé érhetünk el konstans kiemelkedő eredményt kismértékű energiabefektetés mellett. Magas státus elérése érdekében sokszor önmagunkat meghaladva kell teljesítenünk, és még így sem garantált számunkra a hierarchia csúcsán a stabil hely.

Egy állandóan változó világban, folyamatosan megújuló kompetenciaigények mellett rezilienciára, azaz rugalmas alkalmazkodóképességre van szükségünk ahhoz, hogy szakmánkon belül fenntartsuk mások elismerését és ezzel biztosítsuk státusunkat.

Az elismerés versenyében

A státus hatalommal jár, amivel lehet élni és visszaélni. Egy szerep, amelyet adott helyen és adott pillanatban használhatunk és érvényesíthetünk, de nem általánosíthatjuk életünk minden területére, hiszen egészséges személyiségfejlődésünket veszélyezteti, ha a szerep játszik minket és nem mi a szerepet.

Jung ezt a jelenséget nevezte úgy, hogy a perszóna (álarc, azaz felvett szerep) „ráég” a személyiségre.

A státusért való küzdelem versenyhelyzetet teremt, a versenyhelyzet pedig alapesetben érdekellentétekkel, konfliktusokkal jár.

Asszertív kommunikáció

Konfliktuskezelési módszereinket szüleinktől tanuljuk, azonban folyamatosan fejleszthetjük vagy akár meg is változtathatjuk azokat. Konfliktushelyzetben lehetünk agresszíven önérvényesítők vagy alárendelődők – ellenvetés nélkül elfogadva a másik fél álláspontját –, illetve

választhatjuk a sok esetben hatékonyabb asszertív kommunikáció eszköztárát, egyaránt figyelembe véve a saját és a másik szükségleteit.

Mindegyik konfliktuskezelési stílusnak van létjogosultsága az életben, hiszen versenyhelyzetben, ahol nem a részvétel, hanem éppen a győzelem a fontos, a cél elérése érdekében nem rendelődhetünk alá, és mivel teljes mértékben ütköznek az érdekeink egymással, nem találhatunk asszertív megoldást sem, így nem marad más lehetőség számunkra, mint az agresszív önérvényesítés. Mindennapi életünk társas helyzeteiben azonban a kiegyensúlyozott kapcsolatok biztosítója a konfliktushelyzetekben alkalmazott asszertivitás.

Érzelmeink tükrében

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a magas érzelmi intelligenciával bíró embereket az különbözteti meg a csekély érzelmi intelligenciával élő társaiktól, hogy a pozitív érzelmeket különleges magasságokban vagy éppen mélységekben képesek átélni. Képesek a nagyobb örömre, képesek a nagyobb szeretetre, és ezáltal képesek a boldogabb életre. A valóság azonban az, hogy a magas érzelmi intelligencia a teljes érzelmi skála megélésének a művészete, azaz a negatív érzelmek épp olyan jelentőséggel bírnak benne, mint a pozitívak.

A düh, a harag, a csalódottság, a szomorúság, a féltékenység tudatos megélése elengedhetetlen a kiegyensúlyozott emberi élethez (Kádár, 2013).

Az érzelmi intelligencia fejlesztésének legkiválóbb módszere a mese, amelyhez tökéletes kiindulási alapot kínál Kádár Annamária Mesepszichológia c. könyve – a témáról egy cikkünkben is olvashatsz.

„Érzelmekkel nem vitatkozunk!”

– mondták már sokan és az érzelmek legfőbb szabályaként akár fel is jegyezhetjük magunknak, ugyanis mindenkinek joga van ahhoz, hogy elfojtás és tagadás helyett szabadjára engedje aktuális érzelmi állapotát, és pozitív maszkok helyett engedje magára a valóság ruháját ölteni. Ugyanakkor tegyük mindezt megőrizve a felnőttkor méltóságát, egy jól szocializált formában. Azaz fogadjuk el az érzelmek adekvátságát, de a belőle származó destruktív cselekvésnek ne engedjünk utat: ezt nevezik impulzuskontrollnak.

Még magasabb szintre emelhető a folyamat, ha a romboló cselekvési késztetéseket valami produktívba fordítjuk: sportolunk, alkotunk, festünk, rajzolunk és ezer más értékteremtő tevékenység létezik, amelybe átfordítható a kitörni vágyó pszichés energia.

Tanuljunk meg tanulni! – Kognitív szükségleteink

Ocsenás Dorottya pszichológus és Nagy Luca pszichológus írása

A kognitív szükséglet szintje a körülöttünk lévő világ megismerését, a működésének megértését foglalja magában. A megismerés, a megértés és a tudás révén boldogulunk a környezetünkben, illetve ha szükséges, a segítségükkel meg is változtathatjuk azt. Ez a szint érinti az intelligencia, tanulás, kíváncsiság, mentális képességek (azaz figyelem, memória stb.), kompetenciák területét. Hatalmas terület, amelynek picit nehéz is megragadni a lényegét, illetve azt a részét, amit saját énünk és életünk fejlesztése céljából hasznosítani tudunk. Hiszen evidens, az iskolában is megmondják: le kell ülni tanulni. Vagy mégsem?! 

„Miért?” – A kérdés, amelyet oly sokszor hallunk…

„Aki kíváncsi, hamar megöregszik” – szól a jó magyar mondás, azt sugallva, hogy a kíváncsiság nem egy jó tulajdonság. Azonban annak ellenére, hogy vannak olyan helyzetek, amikor tényleg nem előnyös, legtöbbször igencsak jó hasznát veheti az ember annak, ha kíváncsi.

Mi is maga a kíváncsiság igazából? Nem más, mint egy jellemvonás, amely arra ösztökél bennünket, hogy olyan információkat derítsünk ki, amelyeknek addig nem voltunk a birtokában (Cain, 2019). A kíváncsiság tudásvágy, belső motiváció a tudás megszerzésére. Ha megjelenik, lépéseket teszünk annak érdekében, hogy a vágyott tudást megszerezzük. Ilyenkor mi magunk vagyunk motiváltak, nem mások kényszerítenek tanulásra.

Hogyan befolyásolhat a motiváció forrása?

A külső-belső motiváció kérdése Ryan és Deci (2000) munkásságának központi eleme. Vizsgálataik nyomán megállapították, hogy akik viselkedésének hajtóereje belső motivációból származik, nyitottabbak megismerni önmagukat, a világunkat; az érdeklődés, az újdonság és a kihívások keresése adja számukra az öröm érzetét. Pusztán azért cselekszenek így, mert a megismerést és tanulást már önmagában jutalomértékűnek érzik.

A külső motivációjú emberek azonban a várható anyagi jutalmak, vagy a mások által támasztott elvárások által vezéreltek. Ennek fontos velejárója, hogy érdeklődésük és ragaszkodásuk egy-egy viselkedés iránt könnyen elvész;

egy idő után már nem hajtja őket a megismerés és tanulás iránti vágy.

Napjainkban, amikor az individualitás és az egyéniség hangsúlyozása ekkora teret hódít, az emberek java része még nagyobb jelentőséget tulajdonít annak, hogy mit gondolnak róluk; mit várnak el tőlük mások. Ezek sajnos mind olyan tényezők, amelyek révén már a tanulás szó hallatán általában sem a belső motiváció és a kíváncsiság jut először eszünkbe.

Tanulás az iskolapadtól távol…

A tanulás legtöbbünk számára – főleg iskolás korban – az órákon át ülve magolást jelenti, pedig sokkal több ennél! Tanulás alatt az új ismeretek elsajátítását és az új képességek megszerzését értjük. Sőt azon túl, hogy szert teszünk ezekre, további előnyökkel is jár az emberi szervezet számára, többek között az agy működését is jelentős mértékben serkenti. Gyarmathy Éva szerint például a zsonglőrködés javítja a figyelmet, és erősíti a két agyfélteke együttműködését. Tehát nemcsak az a tanulás hasznos, ha leülsz, és magolsz, hanem az is, ha mondjuk elkezdesz megtanulni gördeszkázni. Vagy bármilyen más új képességre szert teszel…

A tanulás nem felkészülés az életre, a tanulás maga az élet.

– John Dewey

Ha önismereti munkát végzel, vagy fejleszted egy készségedet, ez mind tanulás, és legtöbb formája rendkívül élvezetes tud lenni. Nem mellesleg, annak érdekében, hogy ne gyepesedjünk be, folyamatosan fejlődnünk kell.

Mindig keresd a lehetőséget, hogy valami újat sajátíthass el, hiszen ez tartja fiatalon az elméd!

Minden egyes alkalommal, amikor elkezdünk fejlődni valamiben, egy picit újra gyermekek leszünk. Biztosan ügyetlenkedünk, vagy elrontunk dolgokat, azonban az ilyen tanulságos helyzetek adnak teret igazán a fejlődésünknek.

Találd meg a saját tehetséged!

Renzulli (1978) „három kör” elmélete szerint három különböző aspektusban kell kimagasló szintet mutatnunk, hogy tehetségesnek nyilvánítsanak bennünket: szükséges, hogy kiemelkedő teljesítményünk – vagy az átlagosnál jobb képességünk – legyen egy bizonyos területen; hogy elkötelezettek legyünk – rendelkezzünk motivációval az adott tevékenység vagy képesség kibontakoztatására; illetve hogy kreatívan hasznosítsuk az életünkben a képességet, amelyben tehetségesek vagyunk.

Mi abban hiszünk, hogy a gyakorlásnak, az erőfeszítésnek nagyobb hozadéka van, mint pusztán a jó képességeknek. Arra biztatunk:

ha valami tetszik, de úgy gondolod, hogy nincs érzéked hozzá, kezdd el gyakorolni, és ha kitartó vagy, lesz eredménye a munkádnak.

Erről szól a fejlődési szemléletmód (ismertebb angol szóval growth mindset) is. Dweck (2015) elmélete szembeállítja a rögzült szemléletet a fejlődési szemlélettel. A growth mindset szerint, ha valakinek nincsen érzéke egy tevékenységhez, akkor is tud benne fejlődni. Eszerint akár az alaptulajdonságok, vagy az intelligencia is változtatható, fejleszthető. A rögzült szemlélettel rendelkező emberek pont fordítva gondolkodnak.

Nagy mértékben rajtunk múlik, mire vagyunk képesek. Nem a képességeinken, hanem a hitünkön. Bagdy Emőke, Buda László, Kádár Annamária és Pál Ferenc Fejben dől el című kötetükben hangsúlyozzák ezt, rengeteg szemléletes példával bemutatva, hogy a gondolkodásmód mennyire meghatározza az életünket.

Szépnek áll a világ – Esztétikai szükségleteink

Varga Gréta pszichológus írása

Veleszületetten vágyunk a rendre, a szépségre, a harmóniára. Szeretjük látni, hallani, érezni, átélni. A nyugalom érzésével tölt el, ahogy engedjük elmerülni benne magunkat. Keressük az alkalmakat, hogy valami szépet lássunk, és hosszan időzünk a különösen harmonikus emberek látványában. A szépségükért cserébe azonnal bizalmat szavazunk nekik, és számtalan irreleváns jó tulajdonsággal ruházzuk fel őket gondolatban (Dion, 1972). Még inkább megindít, ha a szépség és a harmónia stílussal párosul.

A dán hygge

A dánok megértették a harmónia szerepét a boldog és kiegyensúlyozott élet kialakításában (Wiking, 2017). A hygge (ejtsd: hüge) mint dán boldogságrecept magában foglal mindent, amit az esztétikai szükségleteink igényként fogalmaznak meg bennünk.

A hygge egy életérzés, amelyben kiemelt jelentőségű a külső és belső harmónia. Ideig-óráig vetíthető a környezet felé a külső rendezettség köntösébe bujtatott káosz, de belső nyugalmat nem ad. Illat helyett szagot ont magából. Ugyanis a hygge alapeleme a szeretteinkkel való együttlétek jelentudatos megélése, amihez elengedhetetlen a szeretetteljes kapcsolatok jelenléte az életünkben.

Azt a bizonyos „otthonérzést” nem tárgyak, használati eszközök, jól beállított fények adják, ezek csak a díszlet kellékei.

A kapcsolataink kiegyensúlyozottságának szépsége az, ami meghatározza az otthonunkban uralkodó atmoszférát, és eldönti, hogy a munkahelyre vagy hazaérkezve sürgetjük-e jobban az időt. A tartalmas beszélgetések egy XL-es cappuccino mellett üldögélve a néhány órát érzetben néhány perccé redukálják; míg a kínos csendekkel átitatott erőltetett menetek két perc után az elviselhetetlenség érzésével árasztanak el, és a stresszhelyzetek szokásos „fight or flight” reakciójához (hivatkozás) hűen verbális ütésre vagy menekülésre késztetnek.

Dán életérzés – A hygge fejleszthető!

Ahogyan a külső és belső környezet kölcsönösen hat egymásra, úgy az otthonos hangulat tudatos kialakítása is segítheti kapcsolataink nyugalmát és bensőségességét. A jól beállított mesterséges fények – amelyek kizárólagosságot követelve maguknak elvakítják a szobát – helyett a gyertya apró, meleg fénye; a kandallóban lobogó tűz látványa, teret enged a sejtelmes árnyékoknak, és színteret ad a meghitt beszélgetéseknek. Jelentudatosságunk gyakorolható a technikai eszközök háttérbe szorításával. A természetközelivé alakított környezet közelebb hozza egymáshoz a kapcsolódásra kiéhezett lelkeket.

Könnyebb megnyílni, könnyebb feltárni magunkat, ha azt érezzük, valóban figyelnek ránk. Ezek azok a percek, amelyekből száműzhetjük a diéta gondolatát, mert a csokoládé, a sütemény, a kávé, a kakaó ízélménye, a közös főzések és sütések hozzájárulnak a hygge életérzés kialakulásához.

Svéd innováció

A dán boldogságrecept megspékelhető a svéddel, a lagom fő összetevőjével: a mértékletességgel (Brones, 2018).

A svédek szakítanak a fogyasztói társadalom pénzorientált világnézetével és felhívják a figyelmet arra, hogy

a boldogság anyagi szinten való állandó hajszolása egy idő után kontraproduktívvá válik és a melankolikus érzelmi állapot felé terel,

mikor azzal szembesít, hogy aktuálisan nincs olyan tárgy, amelynek a megszerzése boldogságérzetet keltene. Az anyagi javak azonnal veszítenek jelentőségükből szemben az állandó értéket, nyugalmat és kikapcsolódást adó szeretetteljes kapcsolatokkal. Ehhez viszont jó, ha „slow motion”-be kapcsolunk.

Lassan jársz, tovább élsz…

Az élet tudatos lelassítása és a jelenre fókuszált állapot teljes megélése a kiegyensúlyozott élet első lépése. Rohanó világunkban, melynek kényszeres mottójává vált, hogy “az információ hatalom” egyre többen vágynak a vidéki, csendes életre. A természet életritmusa sokkal inkább illeszkedik az ember bioritmusához és természetes zajával kiváló aláfestő zenét kínál ahhoz, hogy a test és a lélek aktuális szükségletére összpontosítva a külső eseményekről a belső világa felé fordítsa figyelmét és elmélyüljön önmaga és az életében előforduló valódi értékek megismerésében.

A tudatos jelenlét jóllétre gyakorolt hatására hívja fel a figyelmünket Krajcsó Nelli, amikor arról beszél, hogy „a lassúság lehetőség a teljességre”. A pillanat teljes és valós megélésére azok ízlelés és emésztés nélküli habzsolása helyett, amely nemcsak csömört okoz, de még az ízélménytől is megfoszt. A jelentudatosság növelése boldogabbá és teljesebbé teszi az életet és az emberi kapcsolatokat.

A boldogság keresése boldogtalanná tesz bennünket? – Az önmegvalósítás szükséglete

Gerhát Réka coaching pszichológus, mindfulness tanár és Nagy Luca pszichológus írása

Számtalanszor halljuk, hogy „ma olyan üresnek érzem magam, semmi nem az igazi…”; és talán senkinek nem kell klinikai depressziótól szenvednie ahhoz, hogy tudja, miről van szó.

„Hiába érek el sikereket, nem vagyok boldog. Mi baj van velem?”

Kutatások (pl. Seligman és Csikszentmihályi, 2000) szerint ez a fajta üresség nem kimondottan a boldogság hiányából ered – még ha olykor úgy is érezzük. Hiszen gondolj csak bele: mennyiszer érzed magad boldognak egy adott pillanatban, majd akár pár órán belül legalább annyira letörtnek?

A pozitív pszichológia szakirodalma különbséget tesz a hedonikus (élvezetkereső) és az eudaimonikus (értelemkereső) boldogság között (Seligman, Steen, Park és Peterson, 2005). A hedonikus boldogság egy könnyű és kényelmes állapot; a pozitív érzések, élmények, ingerek keresése; melyet egy amolyan pillanatnak élés jellemez: „az élet túl rövid – kezdjük a desszerttel!” Ezzel szemben az eudaimonikus boldogság az életeseményeket magyarázó értelmezési keret keresését és megtalálását, valamint a fejlődést foglalja magában. A boldogság a másokhoz tartozásból; a másoknak való segítségnyújtásból és önmagunk, az életünk értelmének megtalálásából fakad. A boldogság a másokhoz tartozásból; a másoknak való segítségnyújtásból és önmagunk, az életünk értelmének megtalálásából fakad.​

Az önmegvalósítás 4 alappillére

Emily Esfahani Smith pozitív pszichológus (2017) szerint a „teljes életért” az alábbi négy alappilléren érdemes dolgoznunk: (1) minőségi kapcsolatok; (2) céltudatos élet; (3) saját történet alakítása; (4) transzcendenciaélmény.

1. Valahová tartozás, minőségi kapcsolatok

Az, hogy ápoljuk-e a kapcsolatainkat másokkal, döntés kérdése, azonban érdemes szem előtt tartanunk, hogy a törődés, a szeretet, az elfogadás és a figyelem által létrehozhatunk önmagunk számára egy támogató közeget, ami mindenkit felemel, eredményesebbé, egészségesebbé, elégedettebbé tesz – a kutatások szerint is.

Ha a priorizálás okoz nehézséget, ide kattintva olvashatsz tippeket.

2. Életcél

Ez az életcél azonban nem annak a munkának a megtalálását jelenti, ami boldoggá tesz: kevésbé az, amit akarunk, sokkal inkább az, amit teszünk, amit adunk. Erősségeink kihasználása mások megsegítésére és támogatására jelenthet igazi életcélt. Természetesen ezt sokan (ahogyan mi is) a munkájukon keresztül valósítják meg, és van, aki például édesanyaként teszi.

Azok, akiknek van életcéljuk sokkal jobban teljesítenek az iskolában, a munkahelyükön és tovább is élnek (pl. Smith, 2017).

Ami azt is mutatja, hogy az alacsony munkahelyi aktivitásunk, az elkötelezettség és elégedettség érzésének hiánya, maga után vonja a haszontalanság érzését is, ami egzisztenciális problémákhoz vezet: kiüresedünk, elveszünk a létezésben.

Ha semmi esélyed rá, a célt nem feltétlenül kell a munkahelyeden meglelned

– de egy életcél segíthet megtalálni számodra a léted értelmét, az ikigai-odat, s ezáltal erőt adhat és motiválhat az életed minden egyes területén. Ha céltudatosabb életre vágysz, segítünk! Kattints a cikkért.

3. Saját történet

A harmadik alappillért az a történet képezi, amit önmagunknak mesélünk, saját magunkról. Az életed eseményeiből szőtt történeted segít tisztán látni. Segít megérteni, hogyan lettél azzá az emberré, aki ma vagy. Fontos felismerned, hogy befolyásolhatod a történeted alakulását! Az életed ugyanis nem csak események sorozata: szerkesztheted, újraértelmezheted azt. Íme egy történet:

Traumáink újraírása

Az ilyen és ehhez hasonló krízisek, traumatikus események nyomán megkérdőjeleződik lelki egységünk, felmerülnek bennünk önmagukkal, életutunkkal kapcsolatban olyan kérdések, amelyek megválaszolása időbe telik ugyan; de eredményeként új egésszé szerveződhetünk. Hasonló kérdésekkel foglalkozik Örökölt sors – Családi sebek és a gyógyulás útjai című könyvében Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus. „Térben és időben kiterjeszti” az önismereti folyamat kérdését: rávilágítva arra, hogy

a szorongást és a problémás viselkedési és érzelmi mintázatokat előidéző élmények gyakran a generációkon keresztül átörökített traumatikus tapasztalásokból származhatnak.

A múlt megismerésén keresztül azonban ezek sikeres feldolgozása őszinte kapcsolódást eredményezhet mind önmagukhoz, mind másokhoz.

Ennek, a már többször említett „újraszerveződési folyamatnak” jelentős része a hit, hogy képesek vagyunk alakítani sorsunkat, és erőt meríteni abból, ami kezdetben fájdalmas volt; és el tudjuk hinni: a jutalmazó, örömteli eseményekre legalább annyi hatása van saját viselkedésünknek – ha nem több –, mint a negatív élményekre. Az úgynevezett belső kontrollhitünket (Rotter, 1966) erősíti, hogy saját viselkedésünk, hozzáállásunk, szemléletünk az, amely igazán hatást gyakorol a következményekre.

A kezedben tartod a kontrollt?

A külső kontrollos személyek rendszerint úgy érzékelik, hogy a velük történtek jobbára a szerencse, vagy éppen balszerencse; esetleg más személyek viselkedésének hozadékai. Kevéssé hiszik, hogy van befolyásuk életeseményeik, sorsuk alakítására; a negatív élményeket, kihívásokat – például megbetegedéseket – sokkal megterhelőbbnek, kilátástalannak élik meg, így felépülésük – mind pszichés, mind fizikai egészség szintjén –, tovább tart és nehezített.

Az emberek, akik úgy mesélnek történeteket, hogy: „az életem régen jó volt, de minden tönkre ment” – hajlamosabbak az aggodalomra, a stresszre, szorongásra, a depresszióra. A célokkal teli emberek narratívája a szeretettel és a fejlődéssel jellemezhető. Ezt a narratívát persze nem lehet egyik pillanatról a másikra megváltoztatni, de mindent megér dolgozni rajta.

A narratívák megváltoztatása, a kihívással vagy traumával járó eseményekből való fel- és újjáépülés során megtapasztalható önmagunk meghaladása.

Ám nem szükséges ilyen életeseményeknek történnie ahhoz, hogy pozitív visszacsatolásokat gyűjtsünk önmagunkról: vannak olyan tevékenységek, amelyek útján tudatosan törekedhetünk a teljesítményünk növelésére, melyek tovább javíthatják az életminőségünket.

4. Transzcendencia és flow

A negyedik pillért a transzcendens állapotok adják, azaz azon pillanatok, amikor felülemelkedünk a nyüzsgő mindennapokon. Egyeseknek a transzcendencia a művészetben bukkan fel: festészet, zene, színjátszás stb.; míg mások a templomban találnak rá. Számunkra többek között az írás hozza el az önmagunkon túlmutató, katartikus állapotot. Ilyenkor pszichés energiák szabadulnak fel bennünk, és megéljük az úgynevezett áramlatélményt, a „flowt” (Csíkszentmihályi, 1991).

Az ilyen tökéletes élmény során arra eszmélhetünk, hogy a figyelmünket teljes mértékben az adott tevékenység uralja, olyannyira, hogy észre sem vesszük, ha valaki idő közben megszólít minket; és habár úgy érzékeljük, hogy még csak most fogtunk a feladatba, valójában már órák teltek el azóta, hogy belekezdtünk. Reméljük, mindenkinek megadatott már találkozni ehhez hasonló élménnyel, hiszen az ilyen „csúcsélményből” aztán napokra, vagy legalább is jó időre töltekezhetünk energiákkal és hajtóerővel.

De miért is tölt fel bennünket a flow?

A válasz ez esetben is énünkből fakad, és egyszerűbb szemléltetni, ha egy konkrét tevékenységre gondolunk. A hobbik esetén, legyen szó sportról, művészi tevékenységről, főzésről; minden egyes részfeladat és az azt követő apró siker- és jutalomérzet tovább sodor a cselekvésben, míg végül össze nem áll egy egészleges kép, amikor elérjük végső célunkat.

Ez lehet az első gát átugrása, az első hossz leúszása, az első ecsetvonás, a táncban az első lépések vagy az étel fűszerezése. Az az érzés, hogy mi magunk érünk el sikert a tevékenységben, hogy csak mi uralhatjuk azt, magabiztosabbá tesz; egyszóval önmegvalósítás élhető meg a flow élményében.

Munka helyett hivatást választani?

Az áramlatélményt a karrierépítés során is megtapasztalhatjuk. Gondoljunk csak bele: napjaink és teljes életünk mekkora hányadát töltjük a munkafeladatainkkal…! És képzeljük el, milyen jó is volna, ha mindezt arra használhatnák fel, hogy közben megismerjük, újra és újra meghaladjuk önmagunkat általa?! Valójában, ez nem csak a képzelet szintjén lehetséges.

Ha célokat jelölünk ki és felismerjük a lehetőségeket, a munkatevékenység közelebb kerül az áramlatélmény megéléséhez.​ Mindez idő- és energiaigényes folyamat, a siker és a pozitív hozadék azonban garantált: énfejlődés, önmeghaladás, és boldogság érhető el általa!

Pszichológiai vagyonunk: a spiritualitás – A transzcendencia szükséglete

Trombitásné Miterli Gertrúd pszichológus írása

Bagdy Emőke (2014) egy a spiritualitás és mentális egészséggel kapcsolatos témaösszefoglalójában arra a következtetésre jutott, hogy egészségvédő faktornak, valamint „pszichológiai vagyonnak” tekinthető a spiritualitás az ember életében.

A pozitív pszichológia nagyjai, Peterson és Seligman (2004) az elégedett, sikeres és boldog élet belső meghatározóiként vonásalapú, kultúrától független személyiségjegyeket kategorizáltak, melyben a transzcendencia is helyet kapott, mint a hat fő erény egyike. Meghatározásuk szerint

a transzcendencia olyan érzelmi erősségeket tartalmaz, melyek túlmutatnak az egyénen, és összekapcsolják valamivel, mely nagyobb és állandóbb. A szépség és kiválóság értékelése, a hála, a remény, a humor és a spiritualitás

mind-mind olyan személyes erősségek, melyek a transzcendencia erényén belül kaptak helyet.

Őszintén szólva, kissé szorongva kezdtem a transzcendencia témájáról írni. Egyrészt amiatt, mert az egyetemen erről nem tanultunk szinte semmit. Tanáraim többsége erősen elhatárolódik minden fajta spiritualitástól, egyrészt mert szakmailag megalapozatlannak tartják, másrészt mert úgy gondolják, rengeteget ártanak a pszichológia tudományának az olyan ezoterikus nézetek képviselői, akik valódi segítség helyett tévútra terelik az embereket.

Az ilyen nézetek képviselőit én sem támogatom. Ugyanakkor nekem nagyon hiányzott az egyetemen, hogy tanuljunk a lélekről. A vallás pedig, amiben nevelkedtem, nem tudott kielégítő válaszokkal szolgálni – már gimnáziumi éveim során elérte határait.  Épp passzív félévemet töltöttem az egyetemen, és azon gondolkodtam, hogy ott hagyom az egészet, amikor találkoztam a jóga filozófiai rendszerével.

Ettől a találkozástól új lendületet kapott az életem és a pszichológiai tanulmányaim is.

Életem egyik vezérfonalának érzem a minden ezotériától mentes transzcendenciát és spiritualitást, melyekből képességeim szerint próbálok átadni inspiráló, az életet boldogabbá és teljesebbé tevő tartalmakat / gondolatokat / tudást.

Miként léphet be életünkbe a transzcendencia?

Életünk egy pontján felmerülnek bennünk a transzcendenciával kapcsolatos kérdések. Változó, hogy kinél mikor jön el ez a bizonyos pont. Van, akit egészen kisgyermekkorban foglalkoztat a téma, de általában a negyvenes éveinkbe érve, már legtöbbünknek eszébe jut. Jung (1999) elgondolása szerint egy fejlődési sajátosságunk, hogy az életkor előrehaladtával mélyül introverziónk, és megnyílik érdeklődésünk a spiritualitás felé. Talán amiatt, mert megérezzük, kevesebb évünk van előre, mint amennyit hátra hagytunk magunk mögött. Az is

gyakori, hogy egy megrázó életesemény hatására kezdünk el kutakodni valami magasabb, magasztosabb felé.

Elmondhatjuk tehát, hogy a transzcendencia utáni vágy egy teljesen természetes igénye az emberi létnek. Éppen ezért megpróbáljuk körül járni a témáját, ám mélysége és kiterjedése folytán valószínű, ezt most csak a teljesség igénye nélkül tudjuk megtenni. A vallás, a spiritualitás, a jóga és a mindfulness témáján keresztül próbálunk meg kapcsolódni hozzá.

Hogyan segíthet életünkben a hit és a vallás?

Először is szükséges tisztáznunk a vallás és a spiritualitás fogalma közötti különbséget. Breakey (2001, idézi Székely, 2006, 13.o.) szerint a pszichoanalízisnek nincs megfelelő szókincse e kettő megjelölésére, viszont a kettő nem ugyanaz. Ezért ő maga a következő definíciókat alkotta meghatározásukra.

A spiritualitást úgy fogja fel, mint „ami értelmet ad az életnek, és olyan transzcendencia felé vonzza az embert, amely az individuum határain túlmutat.”

A vallást pedig úgy határozza meg, mint egy „olyan adott rendszer, amelynek tagjait a közös hit, rituálé és Isten imádása köti össze. Célja, hogy híveit mélyebb spirituális életre vezesse.”

– William R. Breakey

Cikkünkben mi is ezeket a meghatározásokat fogadjuk el.

Oláh (2005) szerint a vallásos hit egyike azon érzelemközpontú gondolkodási stratégiáinknak, melyek olyan esetekben tudnak segíteni, amikor nincs lehetőségünk a stresszt okozó élethelyzet megváltoztatására, például daganatos megbetegedés esetén. Ilyenkor arra irányul megküzdésünk, hogy csökkenteni tudjuk fájdalmas vagy kellemetlen érzelmeinket.

Bagdy (2014) összefoglalójából megtudhatjuk, hogy egészségerősítő hatások kötődnek az „átélt vallásossághoz”. Például

a vallásgyakorlás együtt jár az élettel való elégedettséggel, a pozitív érzelmi beállítottsággal, valamint a vallásgyakorló embereket egészségtudatosabb életmód jellemezi, mint nem vallásos társaikat.

Bagdy Emőke egyik könyvében (2012) arról is írt, hogy vannak helyzetek, amikor szükségünk van rá, hogy a „nagyobb erőnek” adjuk át a kontrollt az életünk felett. Nagy trauma esetén, amikor nehéz belenyugodni abba, hogy nem tudjuk már visszafordítani az időt, néha a spiritualitás az egyetlen igazán hatékony megoldás.

Jógával egy boldogabb, kiegyensúlyozottabb élet felé

Számos nemzetközi kutatás támasztja alá a rendszeres jógagyakorlás testi és pszichés életünkre tett pozitív hatását. Íme egy kis ízelítő. A rendszeres jógázás hatékony segítséget nyújthat a depresszió kezelésében (Balasubramaniam, 2013; Cramer, 2013), valamint a szorongás csökkentésében (Streeter, 2010; Rocha, 2012). Germer (2005) azt találta, hogy jóga gyakorlása során megnövekszik tudatosságunk és figyelmünk, mely meditatív állapotot eredményez. Impett (2006) pedig, hogy a gyakoribb jógagyakorlás a pozitív érzelmek és az élettel való elégedettség növekedéséhez vezet. Egy négy hónapos bentlakásos jógaalapú program során Gard és munkatársai (2012) bizonyították, hogy nőtt a résztvevők életminősége, mindfulnessre való képessége és önmaguk iránti könyörülete.

A jóga mögött komoly filozófiai rendszer áll, melyről majd egy önálló cikkben fogok részletesebben írni. Dr. Stephen Parker (2019) a minnesotai St. Thomas Egyetem Pszichológiai Intézetének tanára, valamint a Himalájai Jóga Tradíció nemzetközi oktatója, izgalmas kísérletet tesz arra, hogy összekösse a Patandzsali-féle jógát, a kortárs idegtudománnyal és a modern pszichoterápiával. Remélve, hogy így érthetőbbé válik a mai nyugati gondolkodók számára, hogyan vezet a jóga módszeres művelése „eszményi mentális és érzelmi egészséghez”, de még inkább ezen túlmutatva: a megvilágosodáshoz. Ám ennek elérése komoly önismereti munkát igényel, melynek egy lényeges része az érzelmi zavaroktól való megtisztulás, mivel enélkül lehetetlen az elme összpontosított állapotát elérni, mely a „békés meditációk” és a „végső megszabadulás” megvalósításának fontos eszköze. Továbbá úgy véli

az éber tudatosság (mindfulness) döntő szerepet játszik a jóga gyakorlásában, melyre biológiai magyarázattal szolgálnak a neuroplaszticitás eredményei. 

Patandzsali nyolctagú rádzsa jógáján keresztül vezet be minket az éber tudatosság művelésébe, és rávilágít arra, hogyan ápolhatjuk érzelmeinket, tisztíthatjuk meg elménket az érzelmi zavaroktól, és csillapíthatjuk le testünket a jáma (etikai önmérséklet), nijáma (önfegyelem), ászana (testhelyzet) és pránájáma (légzőgyakorlatok a finom energia szabályozására és kiterjesztésére) gyakorlása által.

Csökkentsük a stresszt és a negatív behatásokat mindfulnessel!

Teasdale, Williams és Segal (2016) úgy határozza meg a mindfulness fogalmát, mint egy képességet, mely által közvetlenül és nyílt szívvel odafigyelünk arra, amit éppen csinálunk, valamint képesek vagyunk ráhangolódni az elménkben, a testünkben és a külvilágban éppen történő folyamatokra. A mindfulness fogalmára még nem született egyezményesen elfogadott magyar megnevezés. Találkozhatunk vele úgy mint tudatos jelenlét, jelentudatosság, éber figyelem vagy belső figyelem.

A mindfulness állapot felébresztésének képességét Buddhista spirituális gyakorlatokból eredeztetik (Hanh, 1976), amelyekben kulcsfontosságú szerepet játszik a szenvedéstől való megszabadulás (Silananda, 1990).

Egy buddhista technika pszichológiai módszerré válása

A mindfulnessről mint tudományos pszichológiai módszerről elsőként Jon Kabat-Zinn publikálta eredményeit 1979-ben, amiben sikerrel alkalmazott Tudatos Jelenlét Alapú Stresszcsökkentést (Mindfulness-Based Stress Reduction, MBSR) krónikus fájdalom szindrómában szenvedő betegeknél.

A módszer és annak újabb változatai, mint például a Tudatos Jelenlét Alapú Kognitív Terápia (Mindfulness Based Cognitive Therapy, MBCT), azóta széles körben elterjedtek, mivel hatékony kezelési módnak bizonyulnak számos mentális és fizikai probléma kezelésében (Szondy, 2012).

Ezeket a módszereket a harmadik hullámos kognitív viselkedésterápiák közé sorolják, ahol fókuszban a kogníciókhoz fűződő viszonyunk áll.

A belső történéseink minősítése helyett, azok kíváncsi szemlélését és elfogadását hangsúlyozzák, valamint azt, hogy képesek legyünk egy a tudatosságunktól független entitásként kezelni kognitív működésünket (Perczel Forintos, 2011).

Záró gondolatok

Ahogyan arról már említést tettünk, a hierarchikus felépítés és a szintek sorrendje nem bizonyosan Maslow elképzelése szerint alakul. A szükségletek sorrendje Hofstede (1984) szerint kultúrafüggő, melynek legjobb példája, hogy egyes kultúrákban az számíthat magas életminőségnek, ha sok materiális javat birtokol valaki. Mások szerint akár korfüggő is lehet az, ahogyan egymásra épülnek a szintek.

Egy 1981-es kutatás szerint Maslow hierarchiája változik a korral: a gyerekeknek van a legmagasabb fizikai szükséglet igényük, míg öregkorban a biztonság iránti igény dominálhat (Goebel & Brown, 1981). Előfordulhat az is, hogy egyszerre több szint „aktív”, azaz egyszerre több szint kielégülésén is dolgozunk egy időben. Például egyaránt motiváló tényező lehet, hogy párt keresünk (tehát a szeretet szintjének teljesítésén dolgozunk), és közben egyetemre járunk (tehát a kognitív szükséglet kielégítésére is törekszünk).

Az egyes szinteken a távolabbi, komplexebb és nehezebben megfogható céloktól haladunk a konkrétabbakig; és minél konkrétabban van megfogalmazva a cél, annál könnyebb tenni azért, hogy megvalósítsuk. Tamás Katalin (2017, 22.o.) szemléletes példát ad erre: 

„… leírom azt a folyamatot, amiben most benne vagyok a legalapvetőbb motivációtól a legkonkrétabb megvalósítási stratégiáig. Fontos számomra a változás, változtatás → Egyszerre szeretnék fejlődni és fejleszteni másokat a munkám során → Pszichoterapeuta akarok lenni. → Elvégzem a pszichológia szakot. → Időben leadom a szakdolgozatomat. → Írok a konzulensemnek, hogy ezen a héten segítsen átnézni a kidolgozott itemeket.”

Mikor célokat fogalmazol meg, e példát használva haladj az elvontabbtól a konkrétabb felé! Így számodra is tisztább lehet az, hogy mit is szeretnél elérni, majd egyre nagyobb szintekre érve visszatekinthetsz, hogy milyen lépéseket tettél már meg, és ezek milyen változásokkal jártak önmagadban, az életedben. Ezáltal fennmaradhat a motivációd, és további célok megfogalmazására, elérésére ösztönözhet.

---

Felhasznált szakmai tartalom

• Almási K. (2015). Bátran élni. Budapest: Kulcslyuk Kiadó.
• Bagdy E. (2012). Utak önmagunkhoz. Budapest: Kulcslyuk Kiadó.
• Bagdy E. (2014). Mentális egészség és spiritualitás. Magyar Pszichológiai Szemle, 69, 4(1). 643–663.
• Balasubramaniam, M., Telles, S., & Doraiswamy, P. M. (2013). Yoga on our minds: A systematic review of yoga for neuropsychiatric disorders. Front Psychiatry, 3(117), 1–16.
• Breakey, WR . (2001): Psychiatry, spirituality and religion. International Review of Psychiatry 13, 61-66.
• Brones, A. (2018). Lagom – A boldogság svéd titka. Budapest: Bookline Könyvek.
• Cain, J. (2019). We should pay more attention to student curiosity. Currents in Pharmacy Teaching and Learning.
• Cramer H, Lauche R, Langhorst J, Dobos G.(2013). Yoga for depression: A systematic review and meta-analysis. Depress Anxiety, 30(11), 1068–1083. 
• Csernus I. (2013). A kiút. Budapest: Jaffa Kiadó.
• Csíkszentmihályi, M. (1991). Flow – Az áramlat. A tökéletes élmény pszichológiája. Budapest: Akadémiai Kiadó. 
• Dewey, J. (1916). Democracy and education: An introduction to the philosophy of education. New York: MacMillan.
• Dion, K. K. (1972). Physical attractiveness and evaluation of children’s transgressions. Journal of Personality and Social Psychology, 24, (2), 207–213.
• Dweck, C. S. (2015). Szemléletváltás – A siker új pszichológiája. Budapest: HVG Könyvek Kiadó.
• Frankl, V. E. (2016). Mégis mondj igent az életre! Budapest: Európa Kiadó.
• Gard, T., Brach, N., Ho ̈lzel, B. K., Noggle, J. J., Conboy, L. A., Lazar, S. W., (2012): Effects of a yoga-based intervention for young adults on quality of life and perceived stress: the potential mediating roles of mindfulness and self-compassion. Journal of Positive Psychology, 7(3), 165–175.
• Germer, C. K., Siegel, R. D., & Fulton, P. R. (2005). Mindfulness and Psychotherapy. The Guilford Press, New York.
• Goebel, B. L., & Brown, D. R. (1981). Age differences in motivation related to Maslow’s need hierarchy. Developmental Psychology, 17, 809–815.
• Hanh, T. N. (1976). The miracle of mindfulness: A manual for meditation. Boston: Beacon.
• Hofstede, G. (1984). The cultural relativity of the quality of life concept.Academy of Management Review, 9(3), 389–398.
• Impett, E. A., Daubenmier, J. J., Hirschman, L., (2006): Minding the body: yoga embodiment and well-being. Sexuality Research & Social Policy NSRC3(4), 39–48.
• Jung, C. G. (1999). Analitikus pszichológia. Budapest: Göncöl kiadó.
• Kádár A. (2013). Mesepszichológia – Az érzelmi intelligencia fejlesztése gyermekkorban. Budapest: Kulcslyuk Kiadó.
• Kenrick, D. (2010): Rebuilding Maslow’s pyramid on an evolutionary foundation. Psychology Today.
• Maslow, A. H. (1943). A theory of human motivation. Psychological Review, 50(4), 370–396.
• Maslow, A. H. (1970). Motivation and personality. New York: Harper and Row.
• Oláh, A. (2005). Érzelmek, megküzdés és optimális élmény. Budapest: Trefort. 52–196.
• Parker, S. (2019). Az út megtisztítása. A jóga tiszta és örömteli elméhez vezető útja: Patandzsali, idegtudomány és az érzelmek. Budapest: Ursus Libris Kft.
• Perczel Forintos, D. (2011). A kognitív terápia fénykora: a második és a harmadik hullám. Magyar Pszichológiai Szemle, 66(1).
• Peterson, C., & Seligman, M. E. P. (2004). Strengths of character and well–being. Journal of Social and Clinical Psychology, 23(5), 603–619.
• Renzulli, J. S. (1978): What makes giftedness? Re-examining a definition. Phi Delta Kappan, 60, 180–184, 261.
• Rocha, K. K. F., Ribeiro, A. M., Rocha, K. C. F., et al. (2012). Improvement in physiological and psychological parameters after 6 months of yoga practice.Conscious Cogn., 21(2), 843–850. 
• Rotter, J. B. (1966). Generalized expectancies for internal versus external control of reinforcement. Psychological Monographs: General and Applied, 80(1), 2-28. doi: 10.1037/h/009297
• Ryan, R. M., & Deci, E. L. (2000). Intrinsic and extrinsic motivations: Classic definitions and new directions. Contemporary Educational Psychology, 25(1), 54-67. doi: 10.1006/ceps.1999.1020
• Seligman, M. E. P., Csikszentmihályi M. (2000). Positive Psychology: An Introduction. American Psychologist 55(1), 5–14.
• Seligman, M. E. P., Steen, T. A., Park, N., Peterson, C. (2005): Positive Psychology Progress: Empirical Validation of Interventions. American Psychologist, 60(5), 410–421.
• Shenk, J. W. (2014). Kreatív párosok. Hogyan inspirálnak kapcsolataink?Budapest: HVG Könyvek.
• Silananda, U. (1990). The four foundations of mindfulness. Boston: Wisdom Publications.
• Smith, E. E. (2017): The power of meaning: Finding fulfillment in a world obsessed with happiness. United States: Broadway Books.
• Streeter CC, Whitfield TH, Owen L, et al. (2010): Effects of yoga versus walking on mood, anxiety, and brain GABA levels: a randomized controlled MRS study. J Altern Complement Med. 2010;16 (11) 1145–1152.
• Székely, I. (2006). Terápia és vallás – újraközeledés. Budapest: Animula Kiadó.
• Szondy, M. (2012). Megélni a pillanatot. Mindfulness, a tudatos jelenlét pszichológiája. Budapest: Kulcslyuk Kiadó.
• Tamás K. (2017): KATALÍZIS. Egy általános motivációs elmélet fejlesztése.[Szakdolgozat] Szegedi Tudományegyetem.
• Tari A. (2010). Y generáció. Budapest: Jaffa Kiadó.
• Teasdale, J., Williams, M. és Segal, Z. (2016). Tudatos jelenlét a gyakorlatban. Budapest: Kulcslyuk Kiadó.
• Wahba, M. A., & Bridwell, L. G. (1976). Maslow reconsidered: A review of research on the need hierarchy theory. Organizational Behavior and Human Performance, 15(2), 212–240.
• Wiking, M. (2017). Hygge – A dán életérzés, amely boldoggá tesz. Budapest: Kossuth Kiadó.

---