A flow vagy áramlatélmény a tökéletes élmény állapota, melyben az ember csak annak szentelheti a figyelmét, hogy elérje az adott viselkedés célját; anélkül, hogy bármi megzavarná, megakadályozná abban.
Flow fogalma
A flow-élmény leírása Csíkszentmihályi Mihály nevéhez köthető. A fogalom a pozitív pszichológia kulcsszavai közé sorolta magát. A flow az elmének egy elmerült állapota az aktuálisan végzett tevékenységben. Egy teljesen összpontosult állapot, amelyben a motiváció a maximumig fokozott. A külvilág ebből az élményből kirekesztésre szorul, és az egyén saját érzelmeinek átélésével növeli teljesítményét, a végzett tevékenységben lelt öröm miatt.
Érzelmi állapotként kíséri egy lebegő érzés, vagy a kitörő, korlátlan öröm érzése.
A flow nagyon hasonlít csúcsélmény megéléséhez, ami Maslow fogalma. Az elnevezés abból származik, hogy ilyenkor az élmények csúcsát élhetjük meg, és hagyjuk magunkat sodródni a cselekvésben, az élmények által.
A flow gyakori megtapasztalása javítja az életminőséget; az érzés, ami ilyenkor átjárja az embert, az önmegvalósítás érzése.
Megéléséhez világos célokra van szükség az adott cselekvésben, és elengedhetetlen a türelem, a motiváció.
Autotelikus élménynek is nevezhető ez, amikor a cselekvés önmagában jutalmazó jellegű, örömforrást jelent, nem pedig egy jövőbeli jutalom elérése hajtja hosszú távon. Sok tevékenység már önmagában ilyen autotelikus élményt adhat, például a kreatív tevékenységek, mint a tánc, festés és egyéb művészeti tevékenységek; vagy a sport és egyéb játék. A flow-élmény állapotát akár a munkában is megélhetjük, ha folyamatosan kihívásokat keresünk benne és mi magunk változatossá tesszük.
A flow-élmény feltételei
Csíkszentmihályi szerint fontos, hogy
- az illető képességei és a kitűzött, egyértelműen megfogalmazott céljai összhangban legyenek;
- a tudat erősen fókuszált állapotba kerüljön;
- az öntudatosság állapotát ne észlelje tudatosan az egyén;
- megszűnjön az idő érzékelése;
- a tevékenység alatt felmerülő jelzésekre azonnali választ, visszacsatolást adjon;
- egyensúlyban legyenek az egyén képességei és a végzett feladat nehézsége;
- feladja a szituáció feletti kontrollt, és ne féljen annak random alakulásától, csak a jelenre, és ne a kiszámíthatatlan jövőre összpontosítson;
- a tevékenység önmagában jutalomértékű legyen a számára;
- teljesen elmerüljön abban, amit csinál, azonosuljon vele.
A flow-élmény átéléséhez nem szükséges mindegyik feltételnek teljesülnie.
Felhasznált szakirodalom
- Csíkszentmihályi, M. (1991): Flow – Az áramlat. A tökéletes élmény pszichológiája. Budapest: Akadémiai Kiadó.
- Csíkszentmihályi M. (1998): És addig éltek, amíg meg nem haltak. A mindennapok minősége. Kulturtrade, Budapest.