fbpx

„Az ellentétek vonzzák egymást” – Avagy hozzánk hasonló vagy különböző partnert keresünk?

Átlagos olvasási idő: 7 perc

Bizonyára mindannyian találkoztunk már azzal a mondással, hogy „az ellentétek vonzzák egymást”. Sok olyan példát hallhatunk a mindennapokban, ami ezt az állítást alátámasztja, de olyat is, ami cáfolja. Megismerkedni egy olyan személlyel, aki jelentősen különbözik tőlünk, kétségtelenül izgalmas, azonban könnyen felmerül a kérdés, hogy mennyire lehet tartós a kapcsolat két olyan ember között, akik ennyire mások? Milyen vonások befolyásolják a választásunkat, és mit tehetünk annak érdekében, hogy az esetleges különbségek ellenére is egy harmonikus kapcsolatot tudjunk kialakítani és fenntartani? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ. Balogh Petra írása – a kávéd mellé. [Cafe’ Latte – elvitelre]

A vonzó különbségekről szóló elgondolás a II. világháború után terjedt el, amikor a tudósokat elkezdte foglalkoztatni az a kérdés, hogy ki kivel házasodik össze, és emögött milyen okok húzódnak meg. Maga a kifejezés egy szociológus elméletéből származik, mely szerint azokhoz az emberekhez vonzódunk, akiknek a szükségletei fordítottan illeszkednek sajátjainkhoz, vagyis lényegében teljesen különbözőek. A párválasztási preferenciáinkra más és más elméletek születtek. Nézzünk meg ezekből egy párat!

Az ellentétek vonzzák egymást – evolúciós okok

Az evolúciós pszichológusok elképzelése szerint az ellentétek vonzásának egyik legfőbb oka a génállomány felfrissítése. Ez azt jelenti, hogy ha olyan partnert választunk, aki rendelkezik bizonyos „genetikai erősségekkel”, melyeknek mi nem vagyunk birtokában, az növeli az emberi faj túlélési esélyeit.

Egy férfi és egy nő beszélget egy buliban
A különbségek gyakran vonzók lehetnek számunkra.

De honnan is tudnánk, hogy a potenciális partner milyen genetikai jellemzőket birtokol? Egy tanulmány (Laney és Laney, 2007) szerint képesek vagyunk pusztán a másik illata alapján érzékelni az immunrendszerének a működését, és ha ez különbözik a sajátunktól, akkor nagy valószínűséggel vonzónak fogjuk találni azt a személyt.

A különbségekben rejlő lehetőségek

Az evolúciós pszichológia szerint egy másik lényeges tényező a vonzó különbségek hátterében az új készségek elsajátítása. Ha egy olyan személlyel állunk párba, aki különböző háttérrel, más képességekkel rendelkezik, lehetőségünk adódik arra, hogy mi magunk is sajátunkká tegyük ezeket a kvalitásokat. Emellett az alkalmazkodókészségünk is fejlődik, ha tőlünk lényegesen különböző párt választunk, hiszen ezeket a különbségeket meg kell tanulnunk kezelni.

Összességében mindezek előnyösek lehetnek, hiszen hozzájárulnak ahhoz, hogy képesek legyünk megfelelően igazodni a folyamatosan változó világhoz.

Hasonlóságok jelentősége

Habár egy partner különbözősége megkérdőjelezhetetlenül izgalmas és sokszor előnyös is lehet, mégis Hoffman és Weiner (2003) hosszú kutatásának eredménye alapján azt mondhatjuk, hogy a kellő intimitás kialakításához elengedhetetlen, hogy bizonyos területeken hasonlítsunk a párunkhoz. És végsősoron az intimitás lesz az, ami döntő szerepet játszik abban, hogy egy kapcsolat kellően jól működik-e.

A kutatók 12 olyan vonást írtak le, amelyek alapvető szerepet játszanak az intimitás és a kapcsolat kialakításában, illetve fenntartásában. Minél több ilyen vonáson osztoznak a partnerek egy párkapcsolatban, annál élvezetesebb és hosszantartóbb lesz maga a kapcsolat. A szerzők mind a 12 vonáshoz kidolgoztak egy-egy kérdőívet, melyet te és a partnered is kitölthettek. Ezáltal jobban megismerhetitek egymás igényeit és szükségleteit, felfedezhetitek, hogy mi az, amiben hasonlóak vagytok, és mi az, amiben különböztök. Ezeknek ismeretében pedig könnyebbé válhat a kommunikáció és az egymáshoz való alkalmazkodás is. A kérdőíveket megtalálod a szerzők The Love Compatibility Book” című könyvében, azonban cikkünkben most mi is bemutatjuk őket röviden, és néhány tippel is szolgálunk!

A párkapcsolati intimitásról itt olvashatsz bővebben.

1. Társaság igénye

Ha magas a társaságigényed, az azt jelenti, hogy fontos számodra, hogy naponta részed legyen mély, érzelemteli beszélgetésekben a partnereddel, amely során megoszthatjátok egymással a vágyaitokat, álmaitokat, csalódásaitokat.

ellentétek vonzzák egymást - egy pár sétál a természetben

Egy közös kirándulás jó randiötlet lehet.

Ha a partnerednek alacsonyabb a társaságigénye, mint neked, megterhelőnek érezheti, ha naponta többször társalgással szeretnéd az érzelmeid kifejezésre juttatni. Ebben az esetben előfordulhat, hogy éppen azzal tudsz a kedvében járni, hogy énidőt biztosítasz számára.

Ajándékozz énidőt!

Időről időre ajándékozz egy kis énidőt a párodnak! Hagyd, hogy elmélyüljön egy számára élvezetes tevékenységben, vagy hagyj neki időt arra, hogy egyedül legyen a gondolataival! Ha pedig úgy érzed, neked van szükséged erre, te is kérheted az asszertív kommunikáció segítségével.

Ha szeretnél többet tudni az asszertivitásról, itt olvashatsz róla bővebben.

2. Idealizmus

Ez a vonás azt írja le, hogy hogyan látod magát az emberiséget. Hiszel-e abban, hogy az emberek alapvetően jók és megbízhatóak? Hiszel-e abban, hogy az embereknek úgy kellene bánni másokkal, ahogyan szeretnék, hogy velük bánjanak? Ez a vonás alapvetően meghatározza, hogy hogyan bánunk a szüleinkkel, gyermekeinkkel, ismerőseinkkel és partnerünkkel is.

Kezdeményezzetek beszélgetést!

Ha rád vagy a partneredre (esetleg mindkettőtökre) jellemző a magas idealizmus, kezdeményezzetek egymással beszélgetést arról, hogy ki milyen jó ügyet támogatott aznap! Ez lehet akár egy apró gesztus, jótékonykodás vagy adományozás, ami elindíthat közöttetek egy mély beszélgetést. Ennek során még inkább megismerhetitek egymást, és közelebb kerülhettek egymáshoz.

3. Érzelmi intenzitás

A magas érzelmi intenzitás azt jelenti, hogy erős érzelmeket élsz át a helyzetek nagyrészében, legyen az akár pozitív, akár negatív érzelem. Ezeket nem csupán átéled, hanem ki is fejezed: könnyen sírsz érzelmes filmeken, könnyen dühbe gurulsz, ugyanakkor nagyokat nevetsz, őszintén és intenzíven éled meg az örömöket is.

Fogadd el!

Ha a partnered intenzívebben éli meg az érzelmeit, mint te, kerüld az olyan kifejezéseket, mint a „nyugodj meg, kérlek”, mert ettől könnyen dühössé válhat. Készülj fel arra, hogy témától és helyzettől függetlenül intenzív érzelmekkel fogsz találkozni, és próbáld meg elfogadni ezeket az érzelmeket! Fejezd ki a partnerednek, hogy melletted biztonságban megélheti érzéseit, és ne próbáld ezeket bagatellizálni!

A konfliktuskezelésről szóló cikkünket itt tudod elolvasni.

4. Spontaneitás

Ha szeretsz kockázatot vállalni, könnyen vágsz bele új kalandokba, akkor valószínűleg jellemző rád a magas spontaneitás.

Próbáljatok ki valami újat!

Ha a párodra alacsonyabb spontaneitás jellemző, neked mégis szükséged van egy kis kalandra, találjatok ki egy olyan programot, ami mindkettőtöknek újdonság, ugyanakkor nem túl intenzív! Például menjetek el kirándulni egy olyan helyre a közelben, ahol még egyikőtök sem járt, vagy próbáljatok ki egy új éttermet!

5. Libidó

Kétségtelen, hogy a szexualitás erőteljesen befolyásolja a kapcsolattal való elégedettséget. Eltérő azonban, hogy kinek mennyi fizikai kontaktusra van szüksége egy kapcsolaton belül. Természetes, hogy idővel a szexualitás iránti igény csökken, és talán ennek a fenntartása az egyik legnagyobb kihívás egy kapcsolatban.

Randizzatok!

Válasszatok ki egy romantikus éttermet, ahová kettesben elmentek, vagy nézzetek meg egy szerelmes filmet! Ilyen közös időtöltéssel és egymásra figyeléssel életben tudjátok tartani a románcot.

További párkapcsolatot erősítő gyakorlatokat itt találsz.

6. Gondoskodás

Boldoggá tesz, ha valakinek a gondját viselheted? Legyen az akár egy másik személy, egy kisállat, egy növény, késztetést érzel, hogy gondoskodj róluk? Ha igen, akkor valószínűleg magas a gondoskodás iránti igényed, és te vagy az, aki fontosnak tartja a másokkal való törődést és támogatást.

Gyártsatok kuponokat!

Ha jellemző rád a gondoskodás, de partnerednek erre kevésbé van igénye, kössetek kompromisszumot! Engedd, hogy a másik is gondoskodjon rólad, amennyiben erre igénye van! Akár különféle kuponokat is gyárthattok egymásnak, például egy masszázsra, amit felhasználhattok, ha szükségesnek érzitek.

7. Materializmus

Ha jellemző rád a materializmus, az azt jelenti, hogy szereted a tárgyi világban is megtalálni a boldogságot, például szeretsz új ruhákat vagy kiegészítőt venni, beszerezni egy új dekorációt az otthonodba, vagy szívesen kipróbálsz egy új éttermet.

Nézelődjetek együtt!

Ha a partneredet kevésbé villanyozza fel a vásárlás ötlete, próbáljatok találni egy olyan alternatívát, ami mindkettőtöknek megfelel! Próbáljatok ki együtt olcsóbb és egyben környezettudatosabb lehetőségeket, például válasszatok ki egy turkálót, jelöljetek ki egy időkeretet, és nézzetek szét!

8. Extraverzió

Szeretsz új emberekkel megismerkedni? Szívesebben mész el egy buliba, ahol sok emberrel találkozhatsz ahelyett, hogy otthon töltenéd az estét? Könnyen kimutatod mások előtt az érzelmeidet? Ha igen, akkor valószínűleg jellemző rád az extraverzió.

A barátokkal való minőségi időtöltés fontos egy párkapcsolatban.

ellentétek vonzzák egymást

Könnyen lehet, hogy partnered viszont kevésbé extravertált, azonban még az introvertált emberek is szívesen találkoznak a barátaikkal időről-időre.

Töltsetek időt a barátaitokkal!

Ha a partnered kevésbé nyitott arra, hogy új embereket ismerjen meg, de te mégis szeretnéd társaságban tölteni az estét, találjátok meg az arany középutat! Hívjátok át a közös barátaitokat, és tartsatok egy közös társasjáték-estet!

9. Esztétizmus

Az esztétizmus iránti igényed magas, ha szeretsz mindenféle olyan dolgot, ami a szépséghez kapcsolódik. Ez lehet bármilyen zene, egy kiállítás, vagy akár a természet adta szépség is. Ezek nem untatnak, hanem inkább feltöltenek téged.

Művészkedésre fel!

Menjetek el egy élményfestésre! Ez egy tökéletes alkalom arra, hogy közösen csináljatok valamit, ami kikapcsol, és egymás művében is gyönyörködhettek utána.

10. Aktivitási szint

Korán kelő típus vagy? A szabadidődet inkább töltöd valamilyen tevékenységgel, és szereted mindig elfoglalni magad valamivel? Vagy inkább a passzív pihenést preferálod, és az tölt fel, ha csendesen lazíthatsz? Ha inkább az előbbi csoportba tartozol, akkor a magas aktivitási szint jellemző rád.

Mozduljatok ki!

Ha a partnered inkább a nyugalmat, pihenést részesíti előnyben, de neked szükséged van arra, hogy együtt csináljatok valamit a saját otthonotokon kívül, ajánlj neki egy olyan közös programot, ami mindkettőtöknek megfelel! Szervezz egy romantikus pikniket, vagy menjetek el sétálni a kiskedvencekkel!

11. Szubjektív jóllét

A szubjektív jóllét azt írja le, hogy mennyire érzed magad boldognak, mennyire értékeled a saját életedet és a veled történő dolgokat pozitívan vagy negatívan. Bizakodóan tekintesz a jövőre, vagy inkább többet aggodalmaskodsz rajta? Az a bizonyos pohár félig üres, vagy félig tele van?

Ajándékozz nyugodt perceket!

Ha a partnered hajlamos arra, hogy rágódjon az előtte álló feladatokon, gyakran bekebelezi a mindennapi élettel járó stressz, próbálj egy olyan közös programot szervezni, ami mindkettőtöket boldoggá tesz! Gyújtsatok egy gyertyát, vegyetek közösen egy kellemes fürdőt, és élvezzétek ki a pillanatot!

Ha szeretnél többet megtudni a rágódás pszichológiájáról, itt olvashatsz róla. A tudatos jelenlét gyakorlásához, a mindfulnesshez pedig itt adunk tippeket.

12. Intellektualizmus

Az intellektualizmus iránti igény sok tevékenységben megmutatkozhat. Ennek a magas szintje jellemez téged, ha szeretsz olvasni, tájékozódni arról, hogy milyen események folynak a világban, új dolgokat tanulni.

Hallgassatok podcastet!

Válasszatok egy podcastet, ami mindkettőtöket érdekel, és hallgassátok meg együtt! Ez tökéletes alapot nyújthat ahhoz, hogy olyan dolgokról beszélgessetek, ami eddig még nem merült fel közöttetek, és megismerhetitek egymás nézőpontját különböző témákban.

A podcastokról szóló cikkünket itt olvashatod el.

Láthatjuk tehát, hogy egy kapcsolatban jó alapot jelent az, ha bizonyos dolgokban hasonlóak vagytok, azonban akkor sem szabad kétségbe esni, ha inkább a különbségek dominálnak. A legfontosabb, hogy a saját igényeiteket és szükségleteiket ismerjétek, és erről megfelelően kommunikáljatok egymással. Így könnyen megtalálhatjátok az arany középutat, amely egy kiegyensúlyozott és boldog párkapcsolatot eredményez.

A párkapcsolat erősítéséről itt tudsz többet olvasni.


Felhasznált szakmai tartalom

  • Laney, M. O., Laney M. L. (2007). The Introvert and Extrovert in Love: Making It Work When Opposites Attract. Canada: Raincoast Books.
  • Hoffman, E., Weiner, M. B. (2003). The LOVE compatibility book: the 12 personality traits that can lead you to your soulmate. Novato, California: New World Library.

Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal is! 😉
Facebook
Email
Nyomtatás
5 3 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Visszajelzés
guest
1 Hozzászólás
Legidősebb
Legújabb Legnépszerűbb
Beépített visszajelzések
Megnézem az összes hozzászólást

Élvezted ezt a cikket? Csatlakozz a Zárt Közösségünkhöz! ❤️

Felépítésében hasonló, ám mégis más, mint a többi közösségi médiafelület. A tőlünk megszokott minőségi tartalmakkal találkozhatsz, amelyek inspirálnak, tanítanak és támogatják a fejlődésedet.

Valósítsd meg önmagad – velünk!

Neked ajánljuk
Örökölt sors – Családi sebeink megértése Orvos-Tóth Noémi segítségével
Reziliencia a nehézségek idején – Interjú Temesvári Orsolyával önmagunk újraépítéséről
„Az ellentétek vonzzák egymást” – Avagy hozzánk hasonló vagy különböző partnert keresünk?
Hogyan maradjon együtt egy pár egy életen át? – Interjú Dr. Mihalec Gáborral a párkapcsolati kihívásokról

Mára már tudjuk, hogy a családnak jelentős szerepe van a személyiségfejlődés szempontjából. Sokan keressük az összefüggéseket jelen viselkedésünk és családi

//
2024. január 7.

A 2023-as Reziliencia Konferencia során számos előadóval és hiteles szakemberekkel dolgozunk fel izgalmas és aktuális témákat, melyre várjuk az érdeklődőket.

//
2023. október 3.

Bizonyára mindannyian találkoztunk már azzal a mondással, hogy „az ellentétek vonzzák egymást”. Sok olyan példát hallhatunk a mindennapokban, ami ezt

//
2023. augusztus 23.

A 2023-as Reziliencia Konferencia számos szakemberrel és izgalmas témával várja az érdeklődőket. Dr. Mihalec Gáborral az egyik kerekasztal-beszélgetés során a

//
2023. szeptember 15.
5 3 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Visszajelzés
guest
1 Hozzászólás
Legidősebb
Legújabb Legnépszerűbb
Beépített visszajelzések
Megnézem az összes hozzászólást
1
0
Te hogy látod? Szólj hozzá a témához!x