A 2023. október 5 és 8 között megrendezésre kerülő online Reziliencia Konferenciánkon több mint 40 szakemberrel és izgalmas témákkal várjuk az érdeklődőket. Frankó Betta tanácsadó szakpszichológus, Gyászfeldolgozás Módszer® specialista a „Segítség, minden elmúlik!…” – Fájdalmas változások, kikerülhetetlen veszteségek és a belső béke lehetőségei című előadásában a változás, veszteség, elmúlás félelmének témáját járja körül. Milyen kapcsolatban áll a múlt elengedése és a reziliencia? Miféle problémákba ütközhetünk a szüntelen félelem és aggódás miatt? Ezekre a kérdésekre keressük a választ legújabb cikkünkben. Bartalis Zsófia miniinterjúja.
Az elmúlás és a változás az életünk természetes velejárója, az ilyen alkalmak során mégis szembetalálhatjuk magunkat a félelemmel. Ez legtöbbször a bizonytalanság miatt alakul így, hiszen a tudásunk és tapasztalatunk nem mindig tűnik megfelelőnek egy ekkora horderejű helyzethez. Ráadásul az sem segít, hogy az efféle témákról (például a veszteségről) nem könnyű beszélni. Pedig legyen szó korosodó szülőkről vagy akár a saját egészségünk romlásáról, sajnos az idő előrehaladtával egyre kikerülhetetlenebb, hogy megküzdjünk az elmúlással, a veszteséggel és a változással. Ebbe a rendkívül fontos témába enged nekünk Frankó Betta mélyebb betekintést.
Frankó Betta és a Gyászfeldolgozás Módszer®
Frankó Betta fő szakterülete a krízis- és veszteségfeldolgozás, a múlt elengedésével párhuzamosan pedig az önképerősítés és az önbecsülés fejlesztése áll munkássága középpontjában. Tanácsadó szakpszichológusként önismereti- és életvezetési tanácsadással, valamint lelki egészségfejlesztéssel foglalkozik, továbbá csoportos önismereti műhelyeket vezet. Segítő tevékenységében előnyben részesíti a kreatív pszichológiai módszereket, mint például a szimbólumokkal való munkát, illetve gyakorta felhasználja a művészet- és élményterápia elemeit is.
Őszintén hisz a lelki egészség erejében, és saját tapasztalata mentén azt hirdeti, hogy önmagunk megismerésével megváltoztathatjuk az életünket.
Frankó Betta tanácsadó szakpszichológus, Gyászfeldolgozás Módszer® specialista
Létrehozta a Lelkisúgó nevű pszichoedukációs podcastot és blogot, amelyen keresztül önbizalom- és önismeretfejlesztő tanácsokkal, gyakorlatokkal, ingyenesen letölthető pszichológiai munkafüzetekkel, valamint bátorító – olykor személyes – gondolatokkal támogatja az embereket.
1. Hogyan hat a változástól, veszteségtől, elmúlástól való félelem a mindennapi életünkre, miféle problémákba ütközhetünk emiatt?
Annak ellenére, hogy a váratlan változások, az azokból következő érzelmi hullámvölgyek és a különböző veszteségek életünk természetes velejárói, alapvetően kevés útmutatást kapunk az azokkal való megküzdéshez. Társadalmi szinten elég szegényes ismeretekkel rendelkezünk a gyász- és a veszteségfeldolgozásról – éppen ezért, amikor valamilyen veszteség ér minket, sokszor érezhetjük úgy, hogy kihúzták a talajt a lábunk alól, hogy nincs semmiféle kapaszkodónk a gyászban. De azt is megélhetjük, hogy zavarba jövünk, amikor gyászolókkal találkozunk; úgy érezhetjük, hogy hiányoznak a megfelelő, vigasztaló szavak, illetve feszengeni kezdhetünk, ha az elmúlás témája egyáltalán szóba kerül.
A fel nem dolgozott érzelmi terhek átszövik a mindennapokat
Az elmúlásról, a gyászról és a veszteségfeldolgozásról nemcsak azért kell beszélnünk, hogy egymást jobban tudjuk támogatni a gyászfolyamatban, de azért is, mert a veszteségek (és ide tartoznak fel nem dolgozott érzelmi terheink is) mindennapjainknak a szerves és sokszor láthatatlan részét képezik.
Akik fel nem dolgozott veszteségeket cipelnek, azt élhetik meg, hogy képtelenek a jelenben élni: folyamatosan a múlt történésein és a megválaszolatlan miérteken tépelődnek. A feldolgozatlansághoz gyakran mély szégyen vagy bűntudat kapcsolódik, és kínozhat bennünket a gondolat, hogy másképpen kellett volna cselekednünk vagy szólnunk egy bizonyos helyzetben. Ha nem vagyunk képesek ezeket megbocsátani önmagunknak, ha nem dolgoztuk fel a veszteségeinket – azaz hétköznapi szóhasználatban: nem engedtük el a múltunkat –, akkor a változások is sokkal ijesztőbbek lehetnek számunkra.
A fel nem dolgozott veszteségek rányomhatják a bélyegüket az életünk szinte minden területére.
Sajnos gyakori ilyenkor, hogy egy jövőbeli, újabb veszteségtől való állandó félelem itatja át a mindennapjainkat; legyen szó egy kapcsolatunk végéről, szeretteink elvesztéséről vagy munkahelyünk megváltozásáról. Továbbá rugalmatlanabbnak és szorongóbbnak élhetjük meg magunkat, hiszen ösztönösen próbáljuk keresni az állandóságot és a biztonságot.
Az elmúlással, gyásszal, veszteségeinkkel való szembenézés
Az elmúláshoz való hozzáállásunk és a halállal kapcsolatos meggyőződéseink ugyanúgy meghatározóak lelki nyugalmunk, belső higgadtságunk és az élet viharaival való megküzdés szempontjából. Akár tudatában vagyunk halálszorongásunknak, akár nem, az elmúlástól való félelmünk közvetlenül befolyásolhatja életdöntéseinket.
Az elmúlással való szembenézés nem mindig könnyű, és sajnos elfojthatjuk az azokkal kapcsolatos nehéz érzéseinket.
Ennek talaján tudattalanul is belemenekülhetünk önsorsrontó viselkedésekbe, például függőségekbe, vagy olyan káros szokásokba (a túlzott vásárlástól kezdve a munkaalkoholizmusig), amelyek csak múló pillanatokra képesek feledtetni velünk az elkerülhetetlen tényét.
Az elmúlással, gyásszal és veszteségeinkkel szembenézni félelmetes és ijesztő lehet – annál inkább, minél több fájdalmat gyűjtöttünk össze a szívünkben. Fontos tudni, hogy nem kell egyedül megküzdeni mindezzel, s ha úgy érezzük, hogy elakadtunk, érdemes segítséget kérnünk veszteségeink feldolgozásához és a halállal kapcsolatos érzéseink tisztázásához.
2. Milyen kapcsolatban áll a múlt elengedése és a reziliencia? Hogyan befolyásolja egyik jelenség a másikat?
Ha a rezilienciát úgy értelmezzük, mint a képességünket, hogy ellenálljunk az élet viharainak, akkor ebben benne foglaltatik az is, hogy képesek legyünk elfogadni a veszteségeinket követő gyászt, illetve elbírni legnagyobb fájdalmainkat.
A reziliens embereknek egyrészt van egy rugalmas hozzáállásuk a körülményekhez, azaz elfogadják, hogy az élet változások sorozata, s bizonyos értelemben felkészülten várják a váratlan fordulatokat. De csupán a hozzáállás, a pozitív gondolkodás nem elég – hiszen bármilyen optimistán akarunk előrehaladni, ha közben múltbéli terheink súlya vissza-visszahúz. Múltbéli veszteségeink (ide tartoznak a másoktól kapott sebek, sérelmeink, meg nem bocsátott kapcsolati konfliktusok vagy elakadt gyászfolyamataink), szinte észrevétlenül gyengíthetnek minket és rombolhatják önértékelésünket.
Úgy is mondhatjuk, hogy a reziliens ember képes elfogadni a szenvedést, elfogadni a kríziseket és a gyászt, mint az élet természetes és szükségszerű állomásait, de rendelkezik is azokkal az eszközökkel, hogy helytálljon azokban, és képes arra, hogy ne ragadjon be egy-egy élethelyzetbe vagy problémába. A reziliens ember tehát képes elengedni a múltját.
A veszteségfeldolgozás és a reziliencia kéz a kézben jár, hiszen minél több oldalról fejlesztjük lelki ellenállóképességünket, annál több énerőt gyűjtünk össze, annál nagyobb önbizalommal ugorhatunk neki veszteségeink feldolgozásának, s annál inkább képesek lehetünk felszabadítani magunkat a múlt láncai alól. Másik oldalról pedig, aki dolgozik a múltján, aki önismeretet szerez és tisztázza magában az élettörténetét, aki meggyógyítja lelki sebeit és feldolgozza a veszteségeit, az megélheti, hogy képes a jelenben lenni, képes figyelmét a jövőre fordítani, és összességében is bátrabban és kiegyensúlyozottabban élhet.
3. A művészet- és szimbólumterápiás műhelyek miképpen segíthetnek az embereknek gyászuk feldolgozásában?
A gyász feldolgozásának nincsen egyetlen helyes technikája vagy útja. Mégis, minden olyan módszer, amely csatornát teremt az elakadt érzelmek kifejezésének, segítheti a lelki gyógyulást.
Gyászunk legnagyobb sötétjében sokszor érezhetjük azt, hogy elfogynak a szavaink, hogy fájdalmunk mélységére kevés a szó. A nonverbális terápiák – amilyen például a művészetterápia vagy a szimbólumterápia – segítenek áthidalni ezt a nehézséget.
A két kezünk és szimbólumok segítségével kifejezhetjük azokat az érzelmeinket, amelyeket a szavak szintjén nem lehet megfogalmazni.
Egyrészt ezek a módszerek lehetőséget adnak arra, hogy a nehezen hozzáférhető lelki tartalmak a felszínre kerülhessenek, és így képesek legyünk azokkal dolgozni. Másrészt pedig a különböző művészeti eszközök és ágazatok (a versírástól kezdve az agyagozáson át a montázsok készítéséig) segítenek kifejezni azokat a mély érzéseinket, amelyekről úgy érezhetjük, hogy nem tudjuk kellő pontossággal megfogalmazni a szavak szintjén. Így végső soron párhuzamosan fejleszthetjük önkifejezésünket és ismerhetjük meg érzelmi működésmódunkat.
A művészetterápia és a szimbólumterápia továbbá különösen hasznos lehet gyermekek gyászfeldolgozásának támogatásához, hiszen ők ösztönösen is használják a jelképeket és az önkifejezés különféle elemeit játékaik során.
A belső béke lehetőségei
Láthatjuk tehát, hogy van lehetőség kikerülni az esetleges jövőbeli változások és veszteségek félelmének örvényéből. Frankó Betta gondolatai remekül szemléltetik, hogy rezilienciánk fejlesztésével milyen elképesztő mértékben járulhatunk hozzá a saját és szeretteink mentális egészségéhez. Köszönjük Bettának az interjút és az értékes bölcsességeket!
Ha még többet szeretnél tudni arról, hogyan dolgozhatod fel a változás, veszteség, elmúlás félelmét az élet viharaiban, olvasd el az újrakezdésről szóló cikkünket, illetve regisztrálj a Megoldásközpont 2023-as Reziliencia Konferenciájára – ahol egyúttal Frankó Betta előadását is meghallgathatod a témában!
Felhasznált tartalom
Felhasznált tartalom itt érhető el.
Bartalis Zsófia
Élvezted ezt a cikket? Csatlakozz a Zárt Közösségünkhöz! 
