fbpx

munkamánia

A munkamánia alatt a túlzott munka iránti kontrollálhatatlan vágyat értjük.

Munkamánia fogalma

A munkamánia erős hasonlatosságot mutat a függőségekkel, sokszor hasonlítják az alkoholizmushoz.

A munkamániás személyek akár egészségük romlásáig és még azután is képesek dolgozni,

a túlzott munka veszélyezteti ezen felül a személyes boldogságukat, a kapcsolataikat és a társadalomhoz való alkalmazkodásukat.

Egész életüket a munka és a különböző feladatok, illetve azokon való rágódás uralják, kikapcsolódásra képtelenné válnak. Ha valaki vagy valami akadályozza őket a munkájuk elvégzésében, akkor frusztráltak, feszültek, akár agresszívak is lehetnek. Kényszeressé válhatnak, cselekedeteik felett pedig teljesen elveszíthetik a kontrollt.

A munkamánia következménye lehet:

A munkamánia stádiumai

A munkamániának három stádiumát tudjuk megkülönböztetni.

  1. Korai stádium: Ekkor a személy elkezd egyre több feladatot magára vállalni, felhalmozni. Ezek mellett nem marad ideje szociális kapcsolataira, kikapcsolódásra, kezdi elhanyagolni családját és a barátait. Magánéletében is csak a legfontosabb, kötelesség jellegű feladatokra koncentrál.
  2. Középső stádium: Szociális és családi kapcsolatai egyre inkább romlanak, ígéreteit nem tartja be. A kimerülés a munkahelyén is megmutatkozik, ugyanis feladatainak megoldása pontatlanná válik, memóriaproblémák léphetnek fel.
  3. Utolsó stádium: Ebben a stádiumban már testi tünetek is felléphetnek, különböző szív- és érrendszeri problémák jelenhetnek meg. Feladatai elvégzésére képtelenné válhat.

Felhasznált szakirodalom

  • Borbély T. Ö. & Pecze M. (2006). A munkafüggőség (workaholism) szakirodalmi áttekintése. Addiktológia, 5(4), 359-381.
  • Oates, W. (1971). Confessions of a workaholic: The facts about work addiction. New York: World Publishing.
« Vissza a Lexikonhoz