A 2023-as Reziliencia Konferencia számos szakemberrel és izgalmas témákkal várja az érdeklődőket. Kozma-Vízkeleti Dániel család-pszichoterapeuta előadásán a családi játszmákkal, rendszerekkel és a mamahotel-papabank jelenségekkel ismerkedhetünk meg. Vajon milyen hatással vannak az életünk alakulására a családunkban megtapasztalt játszmák? Mennyire nehéz kilépni ezeknek a fogságából? Fontos-e a szülői ház megfelelő időben történő elhagyása? Ezekre a kérdésekre keressük a választ legújabb cikkünkben. Andráska Petra miniinterjúja.
Egy család életében mindig vannak hullámvölgyek, azonban ezek áthidalásában segítheti a tagokat a kölcsönösen érzett bizalom, biztonság, feltétel nélküli szeretet és a megfelelő kommunikáció. De előfordulhat, hogy hiba csúszik a gépezetbe, és megjelennek a különböző családi játszmák, amelyek csúnyán eltorzíthatják és felboríthatják a rendet – létrehozva ezzel egy olyan családi légkört, amely később komoly problémákat szülhet. Majdnem minden család életében eljön például az a pont, amikor a gyerekek felnőnek és végül kirepülnek a szülői házból. Azonban a mamahotel-papabank jelenség esetében ennek időpontja valami miatt (legyen az kényelmi vagy anyagi szempont) nagyon kitolódik, ezzel szintén felborítva a család életében az egyensúlyt.
Kozma-Vízkeleti Dániel és a családterápia
Kozma-Vízkeleti Dániel az egyetemen pszichológia-történelem szakon végzett, majd klinikai szakpszichológus, később pszichoterapeuta lett. Habár kezdetben a pszichológia több területe is vonzotta, végül a családterápia mellett döntött. Úgy tűnik, ez megfelelő választás volt számára, hiszen hazánk egyik legelismertebb család- és párterápiával foglalkozó pszichológusává vált.
Kozma-Vízkeleti Dániel előadásai közérthetőek és fenntartják a hallgatók figyelmét.
Munkája meglehetősen sokoldalú: pszichológusként, trénerként, illetve oktatóként tevékenykedik. Magánrendelésén család- és párterápiákat tart, emellett kiképző pszichoterapeutaként dolgozik, ahol többek között ő képzi a leendő pár- és családterapeutákat. Több egyetemen folytatott már oktatói munkát, jelenleg a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem pszichológia szakos hallgatói, illetve az ELTE Tanácsadó Szakpszichológus és a Semmelweis Egyetem Klinikai Szakpszichológus szakképzésen résztvevők élvezhetik előadásait. De nem muszáj egyetemistának lennünk ahhoz, hogy tanuljunk tőle, hiszen önismereti és szupervíziós csoportokat is vezet.
Remek előadói képességgel rendelkezik; az elmúlt pár év során több, mint 500 előadását láthattuk, amelyeket nemcsak hazai, hanem határainkon túli közönség is élvezhetett. Két könyvfejezete és mintegy harminc cikke jelent meg különböző folyóiratokban, emellett pedig rádiós- és kerekasztal-beszélgetésekben is többször részt vett.
1. Tapasztalatai alapján melyek a legjellemzőbb családi játszmák? Mennyire nehéz ezekből kilépni?
Eric Berne körülírt definíciót adott a játszmákról. A rendszerszemléletű családterápiában általában nagyvonalúbbak vagyunk a fogalomhasználattal, és játszmának tekintünk minden nem nyílt-nem direkt kommunikációt, amely valamely mögöttes szándék elérése érdekében történik.
Már maga Berne is számos többszereplős játszmát írt le.
Jómagam bő két évtizedes praxisomban a leggyakrabban azzal a családi játszmával találkoztam, amelyben a család minden nehézségének forrását egyetlen személyre testálja a rendszer.
Valahogy így: „Mi igazán boldog és tökéletes család lennénk, ha Anyu nem lenne szomorú.” Ebben mindenki egyetért, hangoztatják is, jól összehozza a családtagokat – csak Anyu marad ki belőle. Érezhetjük, milyen “könnyű” lehet Anyunak, aki nemcsak hogy mélabús, hanem éreztetik vele, hogy a családi boldogságnak ő az egyetlen kerékkötője. A leggyakoribb párkapcsolati játszma pedig, amivel találkozom, az igények rejtett kifejezése, azaz célozgatás, sejtetés, „ha szeretsz, kitalálod” – majd a társ büntetése, érzelmi zsarolása, hogy nem jött rá, nem találta ki, „nem is szeret igazán”. Ennek célja persze a jóvátételi igény, amit kérhetünk.
A meghitt családi légkör fenntartásához elengedhetetlen a játszmák elkerülése.
A játszmákat igen nehéz abbahagyni; állandó rutinná válnak, ha nincs más, nyílt és direkt eszközünk az önkifejezésre. Egyszer egy kliensem azt mondta: „Én nem játszmázom, mert túl intelligens vagyok.” Sajnos az intelligencia nem véd meg a játszmáktól. A beleérző képesség, együttérzés, erős önbecsülés és érzelmi intelligencia, továbbá az önreflektív működés már inkább. Egy játszmát egyébként úgy lehet abbahagyni – kisgyerekes szülők ismerik jól ennek a módját a gyermeki hisztik esetében –, hogy nem lépjük meg a kiszámíthatóan következő lépést. Vagy úgy, hogy el sem kezdjük. A játszma ugyanis nem vezet sehová – legfeljebb a kollégáim rendelőjébe.
2. Saját életében megtapasztalta-e a mamahotel-papabank jelenséget? Ez a megtapasztalás, vagy ennek hiánya hatott-e valamilyen módon a munkájára?
Jómagam a saját életutamon nem, ugyanis a származási családom az életciklusunknak megfelelő időben inkább az önállóságra, saját lábra állásra bíztatott engem és a testvéreimet. Rátermett legidősebb nővérem a végzése után gyorsan törekedett jó lehetőségeket nyújtó állás keresésére – és talált is. A férjével hamar költöztek egyre nagyobb, egyre élhetőbb helyen lévő lakásokba, amelyeket saját munkájukkal újítottak fel. Középső nővérem szintén a húszas évei közepén a férjével kedvenc vidéki városukba költözött, ahol kreatív szakmájukból alapozták meg a családjuk életét.
Jómagam egyetem alatt kollégista voltam, és amikor átvettem a diplomám, úgy emlékszem, még három hétig laktam otthon – ennyi idő kellett, hogy összepakoljak és áthurcolkodjak egyik rokonunk épp üresen álló, kedvező feltételekkel bérelt lakásába.
Az önálló egzisztenciateremtés során tett erőfeszítések megtapasztalása segít megbecsülni mindazt, amit elértem, és remek hajtóerőnek bizonyult.
3. Hogyan változtatja meg a családi játszmákat a reziliencia?
A reziliencia, azaz a lelki ellenállóképesség, lélektani rugalmasság magában foglal egyféle önreflektív működésmódot, tudatos jelenlétet. Ennek a magasfokú művelése szükségtelenné teheti a játszmákat, hiszen kellő bátorsággal vértezhet fel a nyíltabb-direktebb kommunikációhoz.
Hagyjunk fel a játszmázással?!
A családi játszmák megnehezítik a kiegyensúlyozott, harmonikus családi élet megteremtését, a megfelelő kommunikációt, és teljesen felborítják a rendet. Kozma-Vízkeleti Dániel abban is megerősített minket, hogy a játszmák egyfajta szokássá alakulva mindennapivá válhatnak, és hosszú időn keresztül mérgezhetik a kapcsolatainkat.
A legjobb, amit tehetünk, ha tudatosan hátrébb lépünk egyet és nemet mondunk a játszmázásra, emellett pedig folyamatosan dolgozunk azon, hogy minél reziliensebbé váljunk.
Ha szeretnél még többet tudni a családi játszmákról és a mamahotel-papabank jelenségről, akkor csatlakozz a Reziliencia Konferenciánkhoz és hallgasd meg Kozma-Vízkeleti Dániel előadását a témában!
A megfelelő családi kommunikációról pedig itt olvashatsz még többet.
Felhasznált szakmai tartalom
- Berne, E. (1984). Emberi játszmák. Háttér Kiadó.
További felhasznált tartalom érhető el itt.