A szülő-gyermek kommunikáció nem mindig egyszerű: van, hogy a gyermekeink koruknak nem megfelelő vagy veszélyes dolgokat akarnak, van, hogy feszegetik a határokat, van, hogy mi vagyunk épp feszültek egy stresszes nap után. Ráadásul ahogy nőnek, újra és újra ráébredünk, hogy már nem válnak be azok a stratégiák, amik korábban igen, és változtatnunk kell a kommunikációnkon is. A legnagyobb jószándékunkkal is előfordulhat akár szülőként, akár pedagógusként, hogy gyermekünkkel vagy diákunkkal olyan kommunikációs formulákat használunk, amelyek ártanak a bizalmi kapcsolatunknak. Cikkünkben rátekintünk: mi működhet hosszú távon ezek helyett? Kun Anett pszichológus írása.
A szülők soha nem tudják megítélni, a gyerekek mennyire komolyan veszik a dolgokat.
– Szvetlana Alekszijevics
Máshogy beszélünk a gyerekekkel, mint a felnőttekkel. Minél kisebb egy gyermek, ez annál feltűnőbb. Az előnyös, ha a gyermekek életkorának megfelelő kognitív és érzelmi képességekhez igazodunk: például a kisebb gyermekekkel lágyabb hangszínünket vesszük elő, lassabb a beszédtempónk, egyszerűbben fogalmazunk. Bizonyos kommunikációs mozzanatok azonban negatív hatásokat eredményeznek: rombolhatják a gyermek önbecsülését, ronthatják a szülő és gyermek bizalmi kapcsolatát, károsíthatják a gyermek önkifejezési és érdekérvényesítési, sőt konfliktuskezelési képességeit, valamint az egészséges érzelemszabályozását.
5 jellemző, amit érdemes elkerülni a szülő-gyermek kommunikáció során – és 5 tipp, mit érdemes helyette
Sok minden befolyásolja kommunikációs stílusunkat. A társaság, az adott szituáció, az erősségeink, a komplexusaink, az önbecsülésünk, a hangulatunk, a korábbi tapasztalataink stb.
Azt, hogy szülőként hogyan kommunikálunk, még tovább árnyalja az, hogy velünk hogyan kommunikáltak saját szüleink, mit hozunk magunkkal gyermekkorunkból. Az is fontos, mennyire látjuk gyermekünk független személyiségét, vagy mennyire látjuk / vetítjük bele magunkat vagy a másik szülőt.
A jóindulat és a szeretet irányítja a gyermekünk nevelését, de előfordul, hogy fáradtságból, ingerültségből, vagy tudattalan érzelmi reakciókból fakadóan úgy kommunikálunk, amiről nem is tudjuk, milyen ártalmas lehet a gyermekünkre és a vele való kapcsolatunkra nézve. Mindenkinek vannak persze rossz napjai, amikor nyűgösebben reagál, mint máskor, és ez természetes is – a gyermekek is megtanulják, hogy rajtuk kívül a többieknek is vannak hangulatai. Azonban ha rendszeresen jelentkezik egyik-másik hátrányos jellemző a szülő-gyermek kommunikáció során, az tartós problémákhoz vezethet.
Ha magadra ismersz valamelyik következő szempontban: nem vagy rossz szülő! Valószínűleg ezt a cikket is azért olvasod, mert érzed, változásra van szükségetek. Ahogy a gyermekek is változnak az életkorukkal, szülőként is folyamatosan alakulunk, fejlődünk. A felismerés, hogy építőbb lenne máshogyan kapcsolódni a gyermekeddel, az első lépés ahhoz, hogy tudatosabbá válhass szülői szerepedben is.
1. A jelenlétében ne beszélj róla!
Sajnos „bevett szokás”, hogy a gyermekekről a felnőttek sokszor úgy beszélnek, hogy ő ott van mellettük. Legtöbbször persze nem a dicséretet fogalmazzák meg ilyenkor a gyermekről… „Most nézd meg, már megint azt hiszi, hogy neki bármit lehet…” ; „Elegem van már belőle, látod, most is mit csinál?” ; „Képtelen figyelni, teljesen mindegy, mit csinálok.” Nehéz elképzelni ezt a helyzetet úgy, hogy egy felnőtt társukat beszélnék ki a füle hallatára a kommunikáló felek. Hiszen érezzük, hogy ez bántó és méltatlan – a felnőtt társ valószínűleg beleállna a beszélgetésbe, és igyekezne megvédeni magát.
A konfliktuskezelést is tanítjuk a gyermekünknek, amikor megbeszéljük vele a problémát ahelyett, hogy másoknak ecsetelnénk a jelenlétében.
A gyermekek ilyenkor legtöbbször úgy tesznek, mintha nem hallanák, hogy épp róluk beszélnek, mert:
1: Eszköztelennek érzik magukat a felnőttekkel szemben. Nincs még olyan fejlett védekezési stratégiájuk vagy asszertivitásuk, hogy ilyenkor saját kezdeményezésből megindokolják érzelmeiket, viselkedésük okát.
2: Megalázó számukra, ha közösségben levegőnek nézik őket. Debilizáló és alárendelő hatást gyakorol egy ilyen támadó jellegű kommunikáció egy státuszában és képességeiben gyengébb félre.
3: Arra tanították őket, hogy illetlen dolog beleszólni a felnőttek beszélgetésébe.
Valószínűleg saját tehetetlenség-érzésünket, frusztrációnkat, dühünket próbáljuk levezetni, amit a gyermek viselkedése keltett bennünk. Az a viselkedés, amire úgy érezzük, nem tudunk hatással lenni.
Fontos tudnunk, hogy ezzel nem motiváljuk a gyermekünket arra, hogy változtasson a hozzáállásán vagy viselkedésén. Csak tovább fokozzuk azt, hiszen a nyilvános szidásból fakadó negatív érzéseit még inkább visszaforgathatja majd a nem kívánt viselkedésbe.
Tipp a feszültségoldáshoz
Természetes, ha úgy érezzük, hogy ventilálnunk kell a gyereknevelés nehézségeiről, hiszen amilyen csodálatos, épp olyan embert próbáló szülőnek lenni – de ezt akkor tegyük meg a bizalmas társainkkal, amikor a gyermekünk nem hallja.
2. Ne mondd, hogy „rossz vagy”!
Gondoltad-e már azt kapásból, hogy az idegesítő viselkedését a gyermek „direkt, gonoszságból csinálja”? Könnyen lehet, hogy ilyenkor érzékeny pontra tapint rá a gyermeked, ami bánthatja például az önbecsülésed – egy olyan mondat, mint a „Nem szeretlek, anya / apa!” nagyon tud fájni. Ilyen esetben olyan magyarázatba kapaszkodhatsz, ami tudattalanul, de validálja a gyermekeddel szembeni pillanatnyi sértettséged vagy frusztrációd.
A gyermekek is tudnak – főleg a kamaszok – bántó megjegyzéseket tenni egy nézeteltérésben. Járjunk utána, mi állhat mögötte, de szabjunk határokat.
Pedig számtalan érzés lehet motorja gyermeked nem tetsző viselkedésének, mondatának, ellenállásának. Például sértettség, harag, lekicsinylés megélése, szomorúság, bizonytalanság, elhanyagoltságérzés, és így tovább.
Ha rosszindulatot feltételezel a gyermekről, és ezt el is mondod neki, úgy érzi majd, nem érted meg őt, és nem is érdekel téged, hogyan érzi magát, így nincs lehetősége megindokolni a viselkedését. Sőt, természetesen megjelenő negatív érzéseit bűntudattal vegyülve élheti meg a későbbiekben.
Ha tényleg felfedezhető ártó szándék a gyermeked megszólalásában vagy viselkedésében veled szemben, az nem a jelleméből fakad. Valószínűleg valamilyen korábbi történés, őrá adott reakciód vagy viselkedésed miatti negatív érzelmének feszültsége csapódik ekképp ki. Az is lehet, hogy úgy érzi, másképp nem tudja felkelteni a figyelmedet.
Tipp a visszajelzéshez
Egyértelműen jelezheted a gyermeked számára a határokat, önmegfigyelésre taníthatod, és önbecsülését is építheted, ha nem őt minősíted, hanem a viselkedését értékeled. Ráadásul félreérthetetlen lesz számára az is, mi a zavaró számodra. Például felválthatja a „Nem hiszem el, milyen rossz gyerek vagy!” felkiáltást a „Nagyon mérges vagyok, mert kértelek, hogy ne verd az asztalt az ütőkkel, de nem hallgattál rám. Most elveszem az ütőket. Ha kérek valamit, tedd meg.”
3. Te se beszélj vele tiszteletlenül!
A gyermekek biztonsága, szocializációja érdekében a felnőtt-gyermek kapcsolat nem egyenrangú. Egy gyermek olyan értelemben alárendelt, hogy míg felnőtté nem válik, életkori képességeiből fakadóan szüleinek kell segíteni neki elsajátítani a társas élet szabályait, a biztonságos élet működési elveit, a saját boldogságát is szolgáló önszabályozást. Azonban a kommunikáció során felnőttként épp ezért a mi felelősségünk, hogy példát mutatva tisztelettel, érzelmi érettségünk tudatával és képességeivel forduljunk gyermekünk felé.
A fenyegetés, megijesztés, kiabálás, szidás, szavakkal való bántás mind a gyermek érzelmeinek lekicsinylése. Egy gyerek számára egy felnőtt minden szava jelentőséggel bír, ha rá vonatkoztatják.
Ezekből a szülői üzenetekből születhetnek meghatározó sémák is a gyermek énképét, kapcsolatait érintve: nem tartják elég jónak, nem elég szeretetreméltó. Persze nem csak pozitív mondandónk lehet a gyerekekhez. Ha ártanak másoknak, vagy veszélybe sodorják saját magukat, meg kell értetni velük, hogy mit nem szabad, és mit érzünk ilyenkor.
Elkerülhetetlen, hogy néha mérgesek vagyunk a gyermekünkre, de példát mutatunk, ha ilyenkor is odafigyelünk a szavainkra.
Ha azt várod el, hogy csak azért fogadjon szót a gyerek, mert te azt mondtad, az nem lesz tartós. Ha viszont érti, miért kéred tőle, amit, ha meghallgatod az ő érzéseit is, és úgy érzi, hogy megérted őt, hogy komolyan veszed, a megbeszélt szabályok elfogadhatóvá lesznek, beépülnek. Persze nem arról van szó, hogy megengedjünk olyat, amire zsigeri válaszunk a nem – csupán arról, hogy ezt a nemet tudjuk higgadtan közvetíteni.
Tipp a beszédmódhoz
Beszélj vele úgy, ahogy a legjobban esett neked is gyerekkorodban a saját szüleidtől, amiből a legtöbbet tudtál profitálni!
Beszélj vele úgy, ahogy szeretted volna, hogy veled beszéljenek, ha esetleg ez neked nem adatott meg!
4. A saját érzéseid mellett reagálj a gyermekedére!
Mikor kihúzzák valamivel a gyufát a gyerekek, a szülők gyakran érzelemből, indulatból reagálnak. Sok fáradt szülő vágya, hogy minél hamarabb és minél kisebb energiabefektetéssel megszüntesse a zavaró körülményt, amit a gyermek viselkedése okoz számára. Ilyenkor van, hogy a fegyelmezés, a szidás, a szabályozás, a megrovás, a korlátozás, néhol a büntetés az első a szülő részéről.
Egymás megértése – így a valódi megoldás – felé vezető út első lépése lehet, hogy miután sikerült mindenkinek megnyugodnia, elmondd a gyermekednek a saját érzéseidet a viselkedésével kapcsolatban. „Amikor nem veszed figyelembe a kérésemet, nagyon elszomorodok. Szeretném, ha fontos lenne számodra is, hogy én mit szeretnék, ahogy számomra is fontos, te mit szeretnél.” Ezzel példát mutatsz számára. Valamint lehetőséget biztosítasz arra, hogy ő is elmondhassa saját érzéseit.
Tipp a konfliktus elsimításához
Szülői feladat a biztonságos keretek teremtése és a szabályok alakítása. Viszont a jutalmazás és a következmények állítása sem működik hosszú távon anélkül, hogy valóban megértenénk, mit milyen érzelem által vezérelve tesz a gyermekünk, milyen szükséglete vagy vágya hajtja benne. Ha érdeklődsz az iránt is, hogy számára miért fontos az, ami a konfliktust okozta, hogy ő mit érez, úgy érzi majd, nem kell védekeznie, hiszen egy csapatban játszotok. Így könnyebben elfogadja majd az útmutatásodat, kérésedet, szabályaidat.
Nem életszerű az, hogy a szülő saját érzelmeit nem figyelembe véve mindig csak a gyermekéét fókuszba helyezve reagáljon, hiszen egy élő kapcsolat mindig két fél igényeire épül. Azonban ha előtérbe tudjuk helyezni a gyermek érzéseit a mi érzéseinkből impulzívan fakadó reakciók, feszültségoldásunk elé, akkor érzelmi támaszt tudunk nyújtani gyermekünknek. Ha megérted a gyermeked mozgatórugóit, te sem leszel már olyan mérges vagy elkeseredett.
Így megtanítod tisztelettel, asszertívan, a saját és a másik szempontjait is figyelembe véve kommunikálni. Megtanítod elfogadni a szabályokat, de megélni azt, hogy mindig van jogosultsága a saját érzelmeinknek is, és azt a felismerést, hogy kompromisszum is könnyebben születik, ha ő is tisztelettel beszél veled.
5. A valódi beszélgetés: figyelj oda rá!
Mennyit kapcsolódunk a gyermekünkkel? Legtöbbünk azt gondolja, hogy sokat, hogy minden nap beszélgetünk, játszunk velük. Vajon valóban így van-e? Hogyan folyik egy beszélgetés a gyermekünkkel?
Gyűjtsd össze gondolatban / írásban azokat az alkalmakat, amikor a mai napon beszélgettetek egymással. Csináltatok-e valami mást közben, ha igen, mit? Mennyi ideig tartott? Egymás szemébe néztetek-e, megérintettétek-e egymást, egymás felé fordultatok-e? Hányan vettetek részt a beszélgetésben?
Ha az oviba / suliba menet az úttestet kémlelve zajlik a beszélgetés, fél füllel hallgatva a gyermek duruzsolását a TV mellett vagy a telefont nyomkodva, vagy a másik szobából takarítás közben, az nem az igazi.
A szülő állítja a viselkedésével a család normáit, szabályait: milyen típusú figyelemmel fordultok egymás felé?
Erőltetettnek tűnhet, de ha túl sok a feladat, teendő, fontos lehet, hogy tudatosan helyet teremtsünk a valódi beszélgetésnek, hogy elérhetővé tegyük magunkat a gyerekünk számára. Amikor nem csinálunk közben mást, kettesben vagyunk, odafigyelünk a másikra, és semmi mással nem foglalkozunk.
Tipp a beszélgetés megteremtéséhez
Ha a gyermeked valamelyik teendőd közben érkezik meg hozzád beszélgetni, ha teheted, tedd félre a feladatot, és légy vele. Ha nem igényel nagy figyelmet részedről a feladat, be is vonhatod a ház körüli teendőkbe. Ha ezt nem tudod megtenni, biztosítsd arról, hogy pl. vacsora után / 20 perc múlva bemész hozzá, amikor már nyugodtan tudsz rá koncentrálni. Kezdeményezz te is beszélgetést! Ebből tudni fogja, hogy érdekel, mi történik vele, és hogy te is szívesen megosztod vele a saját élményeidet.
Hibázva, de törekedve vagy elég jó szülő
A bizalomteli, jó szülő-gyermek kapcsolat egyik alappillére a kommunikáció. Minden gyermek és minden szülő különbözik, és nem cél, hogy meghazudtoljuk a saját személyiségünket. Viszont minden esetben segíthet a kapcsolatot építő kommunikáció kialakításában, ha megkérdezzük magunktól: nekem hogy esne, ha velem kommunikálnának így? Lépjünk ki a szülői szerepünkből erre az egy-két percre („De hát meg kell tanulnia!”, „Ez már több a soknál, el fog szaladni vele a ló!”), és helyezkedjünk bele a gyerek lelkivilágába! Ha a válaszunk az, hogy igazságtalannak, bántónak éreznénk, érdemes továbbgondolnunk, hiszen
Nem az a célunk, hogy a gyermekünk bűntudatból vagy félelemből ne tegyen valamit, vagy harag vezérelje a cselekedeteit, hanem hogy megértésből, elfogadásból, szeretetből tegyen úgy, ahogy.
A valódi figyelem a gyermekünkre a beszélgetés során, az érdeklődés az érzelmei iránt, a megértő verbális reagálás, valamint saját szándékaink megértettetése, a kölcsönös tisztelet és figyelmesség elvárása közös békés oldalra helyez minket a gyermekkel – legyünk akár szülők, akár pedagógusok.
Felhasznált szakmai tartalom
- American Psychological Association (2019). Managing conversations when you politically disagree.
- Buda B. (2012). Empátia – A beleélés lélektana. Budapest: L’Harmattan Kiadó.
- Ranschburg J. (2014). Szeretet, erkölcs, autonómia. Saxum Kiadó Kft.
Kun Anett
Élvezted ezt a cikket? Csatlakozz a Zárt Közösségünkhöz! 
