fbpx

Se veled, se nélküled – A közösségimédia-jelenlét és Te

Átlagos olvasási idő: 4 perc

közösségi média egyre inkább az életünk meghatározó részévé vált. Az okostelefonok elterjedésével a közösségimédia-felületek is a zsebünkbe költöztek, állandó hozzáférést biztosítva az online térhez. Az újdonság ereje azonban már nem hat: egyre többen érzik úgy, hogy a közösségimédia-felületeken töltött időt jobban szeretnék másra fordítani, például a társas kapcsolataikra. Vagy a hobbijukra. Valami valódira. Miért érezhetjük mégis nehéz feladatnak a közösségi médiától való akár csak időszakos elszakadást is? Mit tehetünk azért, hogy tudatosabb felhasználókká váljunk? Cikkünkben ezeket a témákat járjuk körül. Irinyi Tünde pszichológus írása.

Bár az elmúlt időszakban kisebb valószínűséggel futhattunk össze például távoli tájakon való utazások legszebb pillanatait megörökítő fotókkal, de ez nem jelenti azt, hogy nem élhettük át a kimaradástól való félelem érzését. Talán éppen a beszűkült élettér miatt érezhettük úgy fokozottan az utóbbi évben, hogy a közösségi médián keresztül van lehetőségünk kapcsolódni az ismerőseinkhez, barátainkhoz. Az Instagram vagy Facebook hírfolyamának – gyakran céltalan – pörgetése során azonban nem csak olyan tartalmakkal találkozunk, amelyek érdekesek vagy relevánsak számunkra.

Az ismerőseinkről szóló, vagy minket igazán érdeklő posztokig a cuki kismacskás képeken és tökéletesen beállított ételfotókon át vezet az út.

Személyiségfüggő, kinek mikor lesz elege (ha egyáltalán…) a közösségi médiából. Leggyakrabban akkor jelenhet meg bennünk az igény a közösségimédia-fogyasztásunk korlátozására, ha az oldalakon látott tartalmak inkább a negatív érzéseinket erősítik. A társas összehasonlítás nyomására a tökéletessé filtererezett képek között könnyen érezhetjük magunkat kevésnek vagy nem elég jónak. Ez az érzés akkor is megjelenhet bennünk, ha tisztában vagyunk azzal, hogy a közzétett tartalmak sokszor csak nyomokban tartalmaznak valóságot…

Egy újabb függőség?

telefonfüggőség kéz a kézben jár a közösségimédia-függőséggel, hiszen az okostelefonjaink segítségével a nap bármelyik pillanatában átpörgethetjük a kedvenc oldalainkat.

kozossegi-media-2

Közösségben a telefon használata kiszakíthat minket az itt és most pillanatából.

Ha szeretnéd megtudni, hogy mennyire vagy érintett a közösségi médiától való függőségben, akkor tedd fel magadnak a következő 6 kérdést:

Mennyire jellemző rád…

  • Sok időt töltesz a közösségi médiáról való gondolkodással, vagy ezeknek az oldalaknak a használatát tervezgeted?
  • Késztetést érzel arra, hogy egyre többet és többet használd a közösségi médiát?
  • Használod-e ezeket az oldalakat arra, hogy megfeledkezhess az aktuális problémáidról, nehézségeidről?
  • Gyakran próbálkoztál már sikertelenül azzal, hogy csökkented a közösségimédia-fogyasztásod?
  • Ha nem tudsz hozzáférni ezekhez az oldalakhoz, idegesnek és feszültnek érzed magad?
  • Előfordult már Veled, hogy a túlzott közösségimédia-jelenléted negatív hatást gyakorolt a tanulmányaidra vagy a munkádra?

Ha úgy érzed, hogy a közösségimédia-használati szokásaid:

  • rontják az életminőséged vagy az életvezetésed,
  • emellett például rosszabbul és kevesebbet alszol,
  • konfliktusaid adódnak másokkal a közösségimédia-használatod kapcsán,
  • és a kérdések közül több, mint négyre igennel válaszoltál,

akkor jó eséllyel érintett vagy a közösségimédia-függőségben. Ebben az esetben jó, ha tudsz róla: nem vagy ezzel egyedül!

Tudtad?

2021 első hónapjaiban 1 milliárd 878 millió ember lépett be naponta legalább egyszer a Facebookra.

Mire és miért használod a közösségi médiát? – a tudatos használatról

Mint életünk megannyi területén, a közösségi média terén is törekedhetünk a tudatosabb jelenlétre. Gondoljuk át, milyen érzéseket kelt bennünk ezeknek az oldalaknak a böngészése! Mi a szándékunk azzal, hogy most beléptünk az adott oldalra? Ha a negatív érzések vannak túlsúlyban, vagy nem tudunk konkrét választ adni arra, hogy mit is keresünk azon az oldalon, akkor érdemes lehet átgondolni azt, hogyan tudunk változtatni szokásainkon a tudatosabb jelenlét érdekében.

passzív görgetés helyett használjuk inkább arra a közösségi médiát, hogy megerősítsük a valódi kapcsolatainkat!

A következőkben 4+1 tippet olvashatsz, amelyek segíthetnek tudatosabbá válnod a közösségi médiában.

1. Képernyő előtt töltött idő korlátozása

Ha a közösségi médián eltöltött idő mennyiségén szeretnél csökkenteni, használj olyan alkalmazásokat vagy programokat, amelyek segítségével pontosan nyomon követheted, illetve korlátozhatod a saját aktivitásod.

Ha tanulásról vagy munkáról vonja el a figyelmedet a telefon, akkor egyszerűen vidd át egy másik helyiségbe – így kétszer is meggondolod majd, hogy szeretnéd-e használni!

2. Digitális detox – szünet a közösségi médiától

Az egyik leggyakrabban alkalmazott gyakorlat a közösségi médiától való szándékos, időszakos távolmaradás. Számos kutatás támasztja alá, hogy már az egy hetes digitális detoxikációban résztvevők is több pozitív érzelemről és magasabb élettel való elégedettségről számoltak be, mint a  közösségi médiát ebben az időszakban is használó személyek.

Lehet ez az időszak egy hét, egy hónap vagy egy év – a lényeg, hogy a motivációdat szem előtt tartva tarts ki az elhatározásod mellett, és tedd tartalmassá a felszabaduló időt.

Szervezz programokat, személyes találkozókat – a valódi valahová tartozás élményének megtapasztalása mellett így kevésbé érzed majd azt, hogy kimaradsz dolgokból.

Használjuk ki az offline töltött időt!

kozossegi-media-3

Nem lesz egyszerű folyamat egyik napról a másikra távol maradni azoktól az oldalaktól, ahol korábban naponta órákat töltöttél el – ezért érdemes lehet fokozatosan növelni a közösségimédia-szünetek hosszát.

3. Közösségi média helyett közösségi élmények

boldogságunk és jóllétünk egyik legjobb előrejelzője a valódi kapcsolataink mennyisége és minősége, nem pedig az online követőink vagy ismerőseink száma. A barátaink és a családunk közösségében élhetjük át igazán a valahová tartozás élményét. Legyen az közös túrázás a természetben, egy nap a strandon vagy kerti sütögetés – ezekből az élményekből tudunk töltekezni.

Nyári célok listája

Találkozás egy régen nem látott baráttal? Kedvenc együttesed koncertje? Elolvasni pár könyvet? Hullócsillagokat nézni augusztusban? Készíts  bakancslistát mindazokról a dolgokról, amelyeket szeretnél megvalósítani a nyár folyamán!

4. A tartalmak szűrése

Válogasd meg, milyen oldalakat, embereket követsz a különböző oldalakon! Könnyen előfordulhat, hogy évekkel ezelőtt „kedvelt” oldalak már nem érdekesek számodra, mégis minden nap látod a posztjaikat. Érdemes lehet tehát rászánnod az időt arra, hogy „megtisztítsd” a profilodat. A különböző oldalak beállításait is érdemes tanulmányozni, hiszen a legtöbb platformon testre szabhatjuk azt, hogy csak bizonyos személyektől vagy oldalaktól származó tartalmak jussanak el hozzánk.

Keress olyan oldalakat, amelyek számodra fontos értékeket képviselnek, hitelesek, energiával töltenek fel vagy éppen segítik az önismereted! Lehet hallottál is már például a @mélylevegőprojekt-ről, akik hitelesen ismertetnek meg pszichológiai fogalmakat és betegségeket, elutasítva ezzel a tabusítást.

+1. A kevesebb néha több

Nem kell minden felületen jelen lenned! Ez a tipp leginkább azoknak szól, akik megterhelőnek érzik azt, hogy több platformon is „naprakészek” legyenek. Minél több oldalon vagy aktív, annál több időt fogsz eltölteni ezeken. Így érdemes lehet mérlegelni, és dönteni arról, hogy melyik oldalak érdemesek az idődre, és melyek azok, amelyeket már csak megszokásból szoktál végiggörgetni.

Időnként a folyamatos közösségimédia-jelenlétet érezhetjük megterhelőnek – akár az énképünkre vagy az időbeosztásunkra gyakorolt negatív hatás miatt. Ezek a néha nehéz felismerések azonban magukban hordozzák a fejlődés lehetőségét is – a tudatos közösségimédia-jelenléttel újra a saját kezünkbe vehetjük az irányítást!


Felhasznált szakmai tartalom

  • Kiss, H., & Pikó, B. (2017). A problémás internethasználat összefüggése a magányossággal középiskolás és egyetemi hallgatók körében. Iskolakultúra, 27(1-12), 77-85.
  • Hunt, M. G., Marx, R., Lipson, C., & Young, J. (2018). No more FOMO: Limiting social media decreases loneliness and depression. Journal of Social and Clinical Psychology37(10), 751-768.
  • Woods, H. C., & Scott, H. (2016). # Sleepyteens: Social media use in adolescence is associated with poor sleep quality, anxiety, depression and low self-esteem. Journal of adolescence51, 41-49.

Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal is! 😉
Facebook
Email
Nyomtatás
0 0 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Beépített visszajelzések
Megnézem az összes hozzászólást

Élvezted ezt a cikket? Csatlakozz a Zárt Közösségünkhöz! ❤️

Felépítésében hasonló, ám mégis más, mint a többi közösségi médiafelület. A tőlünk megszokott minőségi tartalmakkal találkozhatsz, amelyek inspirálnak, tanítanak és támogatják a fejlődésedet.

Valósítsd meg önmagad – velünk!

Neked ajánljuk
Szerelem vs. szeretet – Megtaláljuk vagy megalkuszunk? – Végre itt a 2. Megoldásközpont PszichoCafé!
Visszatérés a régi életünkhöz?! – 3+1 dolog, amire megéri odafigyelned
Jógáznál? – 3 tanács a kezdetekhez
Karácsonyi készülődés a járvány idején – Idén másképpen ünnepelünk?!
Környezettudatosság a családban – 20 tipp a zöldebb hétköznapokért

Kapcsolataink életünk egyik legmeghatározóbb tényezői, amelyekből erőforrást és támaszt merítünk a mindennapok során. Azt tapasztalhatjuk, hogy éltető kapcsolatainknak is odafigyelésre

//
2022. február 28.

Normális-e azon aggódni, hogyan térünk vissza a „normális kerékvágásba” a hónapokon át tartó bezártság után? A koronavírus árnyékában eltelt több, mint

//
2021. június 20.

Úgy érzed, hogy szükséged lenne a testi-lelki feltöltődésre? A hétköznapok rohanó iramában szeretnél egy kicsit lelassítani? Ha Te is a

//
2020. június 15.

A pirosbetűs ünnepek közeledtével egyre nagyobbnak tűnik az elvárás, hogy örömteliek és jókedvűek legyünk – különösen a karácsonnyal érezhetünk így.

//
2020. december 7.

Miért döntenek egyre többen a környezettudatos életmód és a fenntarthatóság mellett? Mi az a klímaszorongás? Hogyan jelenik meg a fenntarthatóság

//
2021. november 16.
0 0 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Beépített visszajelzések
Megnézem az összes hozzászólást
0
Te hogy látod? Szólj hozzá a témához!x