Az autonómia önállóságot, függetlenséget jelent. Az önállóság iránti igényünk pedig velünk született tulajdonság.
Autonómia fogalma
Az autonómia iránti igény általános emberi tulajdonság. Autonóm egyénnek számít az, aki külső erőktől függetlenül, szabadon kifejtheti véleményét, meghozhatja saját döntéseit (pl. meghatározhatja nyelvhasználatát, vallási hovatartozását, céljait).
Autonómián belül megkülönböztetünk jogi, politikai, földrajzi és pszichológiai értelemben vett autonómiát.
Pszichológiai szempontból tekintve, az autonómia a személyiségfejlődés fontos része. A pszichológiai értelemben vett önállóság belső vezérlésű, azaz belülről fakad, és együtt jár a felelősségteljes cselekvés szabadságával. Az autonómia az érett ember tulajdonsága.
Autonómia gyermekkorban
A gyermek fejlődése során az autonómiára törekszik. Születése pillanatában teljesen függ szüleitől (gondozójától); a külső vezéreltség és szabályozottság állapota jellemzi.
Az autonómia iránti törekvések két-három éves korban jelennek meg, azonban a gyermek törekvéseire a környezete gyakran tiltással reagál („Nem szabad!”).
A gyermekben válaszul düh alakul ki, hiszen egy számára fontos tevékenységben akadályozták meg. Az önállóság kialakulása szempontjából nélkülözhetetlen, hogy a tilalmak mellett a gyereknek legyen lehetősége (biztonságos körülmények között) egyedül tevékenykedni.
A gyermek a függetlenség felé vezető úton halad, végül pedig eljut az érett, autonóm emberre jellemző belső vezéreltségig és a megfelelő önszabályozásig.
Az autonóm személyiség
Önálló emberként lehetőségünk van, hogy legjobb belátásunk szerint szabadon cselekedjünk, meghozzuk saját őszinte döntéseinket, saját értékeink szerinti életvitelt folytassunk, kölcsönös tiszteleten és megértésen alapuló társas kapcsolatokat alakítsunk ki.
A személyes autonómia belső motivációt, megfelelő önszabályozást és nagyfokú problémamegoldást eredményez.
Az autonómia sérülése
Amennyiben a gyermek szocializációja sérül, nem jut el az autonómia állapotáig. A nem autonóm személyiség erősen függ a kapcsolataitól, hiszen az érzelmi függetlenségre nem érett meg (dependens). Saját belső egyensúlyát csak másokra támaszkodva képes fenntartani, ezért nem, vagy csak nagyon nehezen tud egészséges kapcsolatot kialakítani környezetével.
A már kialakult autonómia is veszélybe kerülhet; előfordulhat, hogy az egyén tehetetlennek érzi magát egy bizonyos szituációban, és nincs választási lehetősége. Az őszinte döntéshozatal szabadságának sérülését stresszforrásként érzékeli. Ilyen esetben érdemes minél hamarabb az autonómiánk helyreállítására törekednünk.
Felhasznált szakirodalom
- Kiszely Gábor (2006). Az autonóm személyiség. Kairosz Könyvkiadó Kft. Budapest.
- Cole, M., Cole, S., R. (2006). Fejlődéslélektan.Osiris Kiadó. Budapest.