Amikor egy szerettünkkel valami rossz dolog történik, és olyan élethelyzetbe kerül, amellyel úgy érzi, hogy nem (vagy csak nagy erőfeszítések árán) tud megküzdeni, fokozottan megérinthet minket az elkeseredettségének, kilátástalanságának érzése. Miközben látjuk vagy hallgatjuk a vele történteket, ösztönösen segíteni szeretnénk. Annak reményében, hogy enyhíteni tudunk a másik fájdalmán, esetleg meg tudjuk oldani a problémáját, gyakran keresünk olyan csodamondatokat, amelyek szinte azonnali gyógyírként szolgálhatnának, és kiutat jelenthetnének egy érzelmileg megterhelő helyzetből. Ám az esetek nagy részében hiába töprengünk, tanácstalanul állunk a „Mit is mondhatnék?” kérdés előtt. Mit tehetünk, ha az élet annyira drámai, hogy arra nehezen tudunk szavakban válaszolni? Mi az, ami akkor is valódi segítséget nyújt szerettünknek, ha egy megoldhatatlan(nak tűnő) problémával kell szembenéznie? Cikkünkben a társas támasz pszichológiájának témakörét járjuk körbe. Demeter Dóra viselkedéselemző írása.
Az élet természetes velejárója, hogy olykor olyan nehézségekkel találjuk szemben magunkat, amelyek hatására úgy érezzük, mintha kihúzták volna a lábunk alól a talajt. Ezek között akadnak olyan helyzetek, amelyekből nehezen találjuk a kiutat, és amelyek során akár krízisbe is kerülhetünk.
Mikor beszélhetünk lélektani krízisállapotról?
A fogalmat először Caplan alkotta meg 1964-ben, amely szerint a krízis „olyan állapot, melyben az egyén kénytelen szembenézni lelki egyensúlyát veszélyeztető tényezőkkel, és ezeket sem elkerülni, sem eddig megszokott problémamegoldó módszereivel megoldani nem tudja, és ebben a lélektanilag kritikus állapotban az egyén minden figyelme, erőfeszítése magára a problémára irányul”.
A krízisállapotoknak két típusát különböztetjük meg: a fejlődési és az akcidentális krízist. Előbbi az életszakasz-változások között történik, és a normális fejlődésünk velejárója. Ide sorolhatjuk például a serdülőkori, az életközépi és az időskori kríziseket, valamint a házasságkötésnél, gyermekvállalásnál vagy gyermekek kirepülésénél megjelenő családi változásokat is.
Krízisek esetén a korábban jól működő megküzdési stratégiáink labilissá válhatnak.
A normatív kríziseken túl fontos megemlítenünk az akcidentális kríziseket is, amelyeket külső események válthatnak ki. Többek között ide tartoznak a katasztrófahelyzetek (természeti katasztrófa, háború), a súlyos betegségek és balesetek, a bántalmazások, valamint a veszteségek (például párkapcsolat megszakadása, válás, munkahely elvesztése, szerettünk halála, egzisztenciális helyzet megváltozása).
Milyen jellemzők alapján ismerhető fel, hogy valaki krízishelyzetben van?
- Minden figyelmével a problémára fókuszál, tudata beszűkült (csak az adott helyzettel tud foglalkozni, nem nyitott mások felé).
- Hevesebb érzelmi reakciók jellemzik; indulatos, agresszív.
- Türelmetlen, nyugtalan, ideges.
- Viselkedése zavart, szorong, sír.
- Helyzetét kilátástalannak, reménytelennek érzi.
- Szokásos tevékenységeit megszakítja, személyes kapcsolatait elhanyagolja.
- Alvási szokásai megváltoznak, munkahelyi / iskolai teljesítménye csökken.
- Testsúlya megváltozik, elhanyagolja a higiéniát.
Maga a krízis általában 4–6 hét alatt lezajlik (amennyiben egyszeri eseményről, és nem többször ismétlődő, elhúzódó bántalmazássorozatról van szó), azonban megoldás vagy külső segítség nélkül alkalmazkodási zavar, szorongás, poszttraumás stressz zavar (PTSD), depresszió vagy akár pszichoszomatikus zavarok is kialakulhatnak. Éppen ezért különösen fontos, hogy a krízisállapotban lévő személy szakszerű pszichológiai ellátásban részesüljön, és feldolgozza a vele történteket.
Ingyenesen elérhető lehetőségek
- Pszi Pont – Önkéntes segítő szakemberek és elérhetőségeik
- Kék Vonal (gyermekeknek és 24 év alattiaknak) – Telefonszám: 116-111
- Ifjúsági Lelki Elsősegély – Telefonszám: 137-00
- Telefonos lelki segély
- Felnőtteknek – Telefonszám: 116-123 vagy +36 80 505-390
- Időskorúaknak – Telefonszám: +36 80 200-866
A társas támasz pszichológiája
A szakember által nyújtott krízisintervenció megszervezése és lezajlása közben a környezet támogatása is elengedhetetlen. A megértő, együttérző, támogató és érzelmi biztonságot nyújtó közeg csodákra képes, hiszen elősegíti a nehézségekkel küzdő személy érzelmeinek megélését és szabályozását, támogatja a hatékony stresszkezelést, és automatikusan mozgósítja a saját belső megküzdő erőit.
Az a kapcsolati menedék, amely megengedi, hogy önmagunk lehessünk és szorongás nélkül kifejezhessük az aktuális érzelmeinket, minden esetben gyógyító hatással bír.
Az ún. mentális elsősegélynyújtás módszerét szakmai végzettségtől függetlenül mindannyian elsajátíthatjuk, és sikeresen alkalmazhatjuk – támogatva ezzel a krízishelyzetben lévő barátainkat, családtagjainkat.
Az elsősegélynyújtásnak számos lehetősége van, amelyek közül a WHO által kidolgozott Pszichológiai elsősegély (WHO, 2011) és a Mentális Egészség Elsősegély (Svensson, Hansson és Stjernsward, 2015) módszerek a legelterjedtebbek. Cikkünkben most mi is ezeket vesszük alapul.
Hogyan támogathatjuk szeretteinket?
Bizonyára mindannyiunkkal előfordult már, hogy miközben a problémájáról beszélő szerettünket hallgattuk, azt éreztük, hogy mondanunk kellene valamit.
Ilyenkor számos gondolat megfogalmazódhat bennünk, azonban mielőtt bármit mondanánk, érdemes átgondolnunk: Mondandónk valóban segítséget jelent társunknak? Kellően figyelembe vettük az ő nézőpontját, személyiségét, élethelyzetét, és azt is, hogy mire lenne leginkább szüksége jelenleg? Vagy esetleg gondolataink inkább azt tükrözik, amit mi szeretnénk hallani hasonló helyzetben?
Gyakran előfordul ugyanis, hogy az élet legdrámaibb helyzeteire nincsen szavakkal válasz – vagy ha mondunk is valamit, az nem biztos, hogy a másik ember számára igazán válasszá válik.
Például, amikor veszteség ér bennünket, és elveszítünk egy hozzánk közel álló személyt, az érzelmi megélésünkön nem könnyítenek a „Jobb így neki, mert már nem szenved!”-hez hasonló mondatok – még akkor sem, ha azok egyébként racionális gondolatokat tükröznek.
Néha a legtöbb, amit hozzáfűzhetünk a hallottakhoz: „Én erre most semmit nem tudok neked mondani, de nagyon együttérzek veled!”
Joggal merülhet fel bennünk a kérdés, hogy akkor mégis mivel segíthetünk? A jó hír az, hogy van 7 lehetőségünk, amivel akkor is „válaszolhatunk” az élet nehézségeire, amikor nem találjuk a szavakat, illetve ami akkor is lehetséges és valódi segítséget nyújt, amikor szerettünknek egy megoldhatatlan (vagy annak tűnő) problémával kell szembenéznie. Íme a 7 lehetőség!
1. Jelenlét
Az élet talán legnagyobb paradoxonjai közé tartozik, hogy miközben azt gondoljuk, a nehézségeinkre nem lehet megoldást találni, általában mégiscsak felhívunk valakit, hátha ő mond nekünk „valami okosat”.
Veszteség esetén például mindannyian tudjuk, hogy az elvesztett szerettünket nem hozhatjuk vissza, de a barátainkkal, családtagjainkkal való kapcsolódásnak mégiscsak látjuk értelmét.
A nehézségekkel való megküzdésben rendkívül sokat jelent, ha ott vagyunk a krízisben lévő személy mellett, aki elmesélheti a vele történteket, és megoszthatja az érzéseit.
Így teremts kapcsolatot!
- Hívjuk fel rá szerettünk figyelmét, hogy nincs egyedül – ott vagyunk, és együttérzünk vele. Bátran merjük azt mondani, hogy „Itt vagyok, nem vagy egyedül.” „Azért vagyok itt, hogy segítsek.”
- A szükségletek feltérképezése elengedhetetlen krízishelyzetben. Kérdezzük meg, hogy mire van szerettünknek a legnagyobb szüksége. Van-e bármi, amitől jobban érezné magát? Mit szeretne legjobban?
- Egy érzelmileg megterhelő helyzetben különösen fontos a fizikai és az érzelmi biztonság. Ha tudunk, teremtsünk nyugodt környezetet.
- A bizalmasság biztosítása szintén kulcsfontosságú. Keressünk olyan helyszínt, ahol csak mi vagyunk jelen, és úgy tudunk beszélgetni, hogy mások nem hallanak bennünket.
- Tudatosítsuk benne, hogy nemcsak ma, de holnap, holnapután is mellette leszünk, ha szüksége lesz rá. Kiszámítható kapaszkodót, biztos pontot nyújthat, ha következő találkozásunk konkrét időpontját is megbeszéljük. Biztosítsuk róla, hogy a találkozások között bármikor felhívhat minket.
Habár azáltal, hogy kapcsolódunk egymáshoz szerettünk kérdésére / problémájára még nem lesz válasz, de neki mégis válasszá válhat, és az élet élhetőbb lesz, ha van mellette valaki, akivel kapcsolatba kerülhet.
2. Együttérzés
Ha együttérzésről esik szó, egy számomra igazán szívmelengető emlék jut eszembe, ami a gyermekekkel közös munkámhoz kötődik. Az idei nyári tábor alkalmával egy óvodás kislány, Jázmin, egyik pillanatról a másikra sírva fakadt, mert attól félt, hogy egy szálka ment az ujjába. Miután gyorsan végiggondoltuk az előző percek eseményeit, arra jutottunk, hogy félelme irracionális, hiszen nem volt olyan helyzetben, ahol ez megtörténhetett volna. Ennek ellenére a kolléganőm minden kételkedés nélkül, teljes komolysággal megkérdezte tőle: „Tényleg? Mutasd, honnan kell kiszednünk?”
Azonban ahelyett, hogy a kolléganőm racionális érveket kezdett volna felsorakoztatni azért, hogy meggyőzze a kislányt, a táskájához sietett, és elővett egy nagyítót – mondván, ha szabad szemmel nem látjuk, majd a nagyító segít! Ugyan szálkát továbbra sem találtunk, de azáltal, hogy Jázmin érezte, hogy komolyan veszik az érzéseit, egy idő után magától belátta: valóban nincs mitől félnie. A sírás végül abbamaradt, a helyzet pedig remekül kigömbölyödött.
Az együttérzés lehet a kulcsa annak, hogy „megoldás” szülessen egy olyan helyzetben, ami az egész világunkat betölti.
A fenti példához hasonló, empatikus odafordulás és együttérzés felnőttek esetében éppen annyira jótékony hatású, mint gyermekeknél.
Hogyan csináljuk?
- Hallgassunk aktívan. Adjuk meg a lehetőséget, hogy beszéljen, de csak annyit és arról, amiről ő akar. Hagyjuk, hogy mondandóját akár többször is elismételje, hiszen ez segítheti a feldolgozást.
- Miközben együtt vagyunk, igyekezzünk figyelmet és megértést tükrözően metakommunikálni: bólogassunk, forduljunk felé, tartsunk szemkontaktust, vegyünk fel kissé előredőlt, laza testtartást.
- Amennyiben biztosan tudjuk, hogy számára ez nem kellemetlen vagy ijesztő, érintsük meg – fogjuk meg a kezét vagy a vállát, esetleg öleljük meg.
- Éreztessük, hogy nemcsak fizikailag, de érzelmileg is mellette vagyunk: „Érzem, hogy nagyon megvisel ez a helyzet.”
- Szükség esetén segítsük a lélegzetvételt: diktáljunk lassú, egyenletes légzést.
Fontos, hogy célunk ne a megoldáskeresés legyen. Semmiképpen ne adjunk konkrét tanácsot, hiszen még ha jó szándékkal adjuk is, abban mindig a saját gondolataink, meggyőződéseink, megéléseink tükröződnek vissza – nekünk mi működött, mi hogyan tudtunk megoldani egy-egy hasonló szituációt. Azonban
egy adott helyzet megoldásához mindannyiunk életében más-más állomásokon keresztül vezet az út.
És még ha sikerülne is megfelelő javaslatot adnunk, azzal megfosztanánk szerettünket a kompetenciaérzéstől, amit a nehézség sikeres megoldása adna számára. Tanácsunk tehát akár beválna, akár nem, később joggal neheztelhetne ránk. Kapcsolatunk szempontjából (is) az a leginkább előremutató, ha támogató jelenlétünkkel kísérők igyekszünk lenni, miközben a másik személy a maga tempójában járja be az általa választott utat.
3. Érzések elfogadása
Mivel érzéseink szubjektív mivoltuknál fogva mindig jogosak, éppen ezért nem is lehet kétségbe vonni őket. Ha valóban támogató közeget szeretnénk teremteni, törekedjünk arra, hogy szerettünk minden érzését, teljes személyiségét elfogadjuk.
Mondhatjuk, hogy: „Teljesen érthető, hogy így érzel, ez valóban nagyon nehéz helyzet!”
Fontos, hogy ne állítsuk le a negatív érzések megélését, kifejezését, ventillálását. Hagyjuk, hogy nyugodtan tegye, hiszen ez teljesen érthető egy krízishelyzetben. Ha sír, nyugodtan kínáljuk zsebkendővel.
4. Méltóság megőrzése
Az emberi méltóság megőrzésének sokszor a fizikai segítségnyújtás az egyik kulcsa. Ha jól bánunk a másik ember testével, az krízishelyzetben (is) valódi segítségnyújtás lesz, hiszen:
A lélek minden fájdalma egy testben játszódik le.
– Pál Feri atya
Kérdezzük meg szerettünket, hogy szomjas vagy éhes-e, esetleg fázik-e, van-e szüksége ruhára vagy gyógyszerre. Bizonyosodjunk meg róla, hogy van hol aludnia és tisztálkodnia.
5. Beszűkültség tágítása
Habár a krízisek nem érintenek egyformán minden életterületet, beszűkült állapotban mégis úgy érezhetjük. Éppen ezért segítség, ha a nehézségek közepette megpróbáljuk a másikkal felidéztetni életének jól működő területeit. Próbáljuk összeszedni azokat a dolgokat is, amik a mindennapok során életben tartják.
- „Biztosan vannak a családodban és a barátaid között mások is, akik támogatnak és megértenek. Mesélsz róluk? Kire számíthatsz leginkább?”
- „Múltkor említetted, hogy egy izgalmas, új feladatot kaptál a munkahelyeden. Elmeséled, hogy haladsz vele?”
- „Hogy van a háziállatod? Még mindig sokat szoktatok játszani / sétálni / …?”
Beszűkültségét az is tágíthatja, ha segítünk felidézni olyan válságokat, amiket korábban sikeresen megoldott. Ha ezekre visszaemlékszik, önbizalma és magabiztossága is nőhet, mi pedig megtudhatjuk, hogy milyen megküzdési stratégiái, problémamegoldó módszerei vannak.
- „Biztosan volt már korábban is hasonlóan megterhelő nehézség az életedben… Akkor mi segítette a megoldást? Hogyan tudtál átlendülni rajta?”
6. Cselekvés
Amikor krízishelyzetbe kerülünk, könnyen megfogalmazódhatnak bennünk a „Miért pont én?”; „Miért pont velem történik ez?”; „Miért pont most?” kérdések.
Emberi természetünkből adódóan hajlamosak vagyunk keresni a dolgok értelmét, ugyanakkor a fentiekhez hasonló kérdéseket értelmetlen feltennünk, ha hosszú távon meg szeretnénk őrizni lelki egészségünket – és erre jó, ha szerettünk figyelmét is felhívjuk. Helyette buzdítsuk inkább arra, hogy szavak helyett cselekvésben válaszoljon.
Tetteink által meg tudjuk élni, hogy az életünknek akkor is van értelme, ha nehezebbre fordul a sorsunk.
Ha például a háborús helyzetre gondolunk, segítheti a megküzdést, ha támogatjuk a menekülteket és a rászorulókat. Egy betegség után megkönnyíti a feldolgozást, ha felhívjuk a figyelmet a szűrővizsgálatok fontosságára – ezzel segítve társainkat a megelőzésben.
7. Művészetek
Ha belegondolunk, csecsemőként még nincsenek szavaink, mégis ki tudjuk fejezni a nehézségeinket cselekvések (például sírás) által. Optimális esetben pedig kapunk is választ a kiszolgáltatottságunkra, tehetetlenségünkre.
Vannak olyan események (például háborúk, bántalmazások, betegségek), amelyeknek nem érdemes az értelmét kutatni, mert nincs.
Ugyanez felnőtt korunkban is érvényes: attól, hogy valamit nem tudunk elmondani, még ki tudjuk fejezni. Elénekelhetjük, eltáncolhatjuk, megrajzolhatjuk, megfesthetjük – kifejezhetjük a művészet által.
Az átélt katarzis lehetőséget ad arra, hogy a szívünk mélyén valami válasszá váljon.
Amennyiben szerettünk érdeklődik a kreatív alkotó tevékenységek iránt, támogassuk benne, hiszen az élményszerű megjelenítés által enyhülhetnek félelmei és felszabadulhatnak feszültségei. Az elfojtott érzelmek tudatos kifejezésével csillapodhatnak a tünetei.
Öngondoskodással a társas támaszért
Fontos, hogy a segítségnyújtás közben önmagunkról se felejtsünk el gondoskodni! Egy krízishelyzet minket, segítségnyújtókat is megviselhet. Teljesen természetes, ha nekünk is nehéz érzéseink keletkeznek.
Ha van lehetőségünk, menjünk el sétálni, hallgassunk zenét, olvassunk könyvet vagy színezzünk. Segíthet, ha relaxálunk, jógázunk, meditálunk vagy teázunk. A természet ereje szintén csodát tehet a lelkünkkel, és segítheti az önmegnyugtatást.
Amennyiben hosszabb idő után is nyugtalanítanak bennünket a szerettünkkel történtek, érdemes saját önismeretünkön is dolgozni – a feldolgozáshoz pszichológus segítségét is kérhetjük. Ne felejtkezzünk el róla, hogy:
Csak akkor tudunk másoknak törődést, gondoskodást, figyelmet és szeretetet adni, ha közben mi magunk is jól vagyunk!
Felhasznált szakmai tartalom
- Batson, CD., Dyck, JL., Brandt, JR., Batson, JG. (1988). Five studies testing two new egoistic alternatives to the empathy‐altruism hypothesis. Journal of Pesonality and Social Psychology, 55: 52–77.
- Carver, S., Scheier, C. F. Michael (2002). Személyiségpszichológia. Osiris Kiadó, Budapest.
- Cole, M., Cole, S., R. (2006). Fejlődéslélektan. Osiris Kiadó. Budapest.
- Comer, R. J. (2005). A lélek betegségei. Pszichopatológia. Budapest: Osiris Kiadó.
- Cramer, RE., McMaster, MR., Bartell, PA. (1988). Subject competence and minimization of the bystander effect. Journal of Applied Social Psychology, 18, 1133–1148
- Hajduska M. (2012). Krízislélektan. Eötvös Kiadó: Budapest.
- Smith, E. R., Mackie, D. M. (2004). Szociálpszichológia. Budapest: Osiris.
- Svensson, B., Hansson, L., Stjernswärd, S. (2015). Experiences of a mental health first aid training program in Sweden: A descriptive qualitative study. Community mental. Health Journal, 51(4), 497–503.
- WHO (2011). War Trauma Foundation and World Vision International. Psychological first aid: Guide for field workers. WHO: Geneva.
Demeter Dóra
Élvezted ezt a cikket? Csatlakozz a Zárt Közösségünkhöz! 
