A csecsemőkor a születés utáni első életszakasz, melynek során tehetetlen újszülöttből önálló akarattal rendelkező, a felnőttektől kevésbé függő gyerekekké válunk.
Csecsemőkor fogalma
A csecsemőkor végének időpontjával kapcsolatban megoszlanak a vélekedések, általános határkő azonban a beszéd kialakulása és problémamegoldás kifinomultabb módjainak megjelenése, amely 2-2,5 éves kor környékére tehető.
A csecsemőkor első fele
A csecsemőkor első, 2 és fél hónapos korig tartó szakaszában a gyermek észlelési képességei javulnak, újfajta minőségű interakciók kialakítására válik képessé a környezetével, melynek mutatója a szociális mosoly megjelenése. Ezt követően az első év végéig további lényeges fejlődés megy végbe több területen:
a gyermek nő, mozgáskoordinációja finomodik, melynek eredményeképpen képes lesz a mászásra, majd a felállásra és a járásra, az egyes tárgyak megragadására. Gondolkodását tekintve pedig jobban emlékszik a korábbi eseményekre, tapasztalatokra.
Stabilizálódik a kötődés, melynek eredményeképpen a gyermek elkezd tartani az idegenektől és a korábbinál jobban ragaszkodik az elsődleges gondozójához.
A csecsemőkor második nagy szakasza
A második év során tovább fejlődik a mozgáskoordináció, a gyermek képessé válik a finomabb mozgások végrehajtására, kisebb tárgyak megfogására és az azokkal való manipulációra.
Gondolkodásának fejlődését mutatja a mintha-játékok megjelenése, melynek során nagy szerepet kap a képzelet. A gyermek fantáziájában a tényleges dolgok más, szimbolikus tartalmakat helyettesítenek.
Megjelenik az énkép, a gyermek a környezetétől elkülönülten kezdi el látni magát. Ezzel együtt a másodlagos, vagy ún. társas érzelmek is megjelennek, amilyen például a büszkeség vagy az irigység.
A gyermek megérti a felnőttek normáit és elkezd csökkenni a gondozótól való elválás által okozott nyugtalanság érzése, ami egy új, a korábbinál kevésbé függő viszony kialakulását mutatja.
Felhasznált szakirodalom
- Cole, M., Cole, S. R. (2006): Fejlődéslélektan. Osiris Kiadó, Budapest.