Akármennyire is szeretnénk, nem óvhatjuk meg a gyermekeket a veszteségektől. Ahogy a gyászhoz kötődő szokások egyre jobban kikopnak a társadalmi rítusokból, egyre bizonytalanabbá válhatunk: hogyan támogatható a gyász feldolgozása gyermekeknél? Hogyan segíthetünk a gyermekeknek elfogadni az elmúlást, a veszteséget? Fogódzóul szolgálhat a cikkben összegyűjtött pár szempont, tanács, ha hasonló élethelyzetben vagy – Singer Magdolna Ki vigasztalja meg a gyerekeket? című könyvét alapul véve. Kun Anett pszichológus írása.
A gyász feldolgozása a fájdalommal kezdődik
A gyász bár fájdalmas tapasztalat, mégis egészséges reakció, az élet természetes és elkerülhetetlen része. A felnőttek és a gyermekek gyásza között fontos különbségek húzódnak. Míg a felnőttek a halállal kapcsolatos tudás, ismeretek birtokában értik, mit jelent, milyen következményekkel jár egy szerettük eltávozása, addig a gyermekek halálfelfogása még éretlen. Életkoruktól függően például a halált visszafordíthatónak vagy saját tetteik által befolyásolhatónak gondolhatják. Az érzelmeikkel való megbirkózásban, a megküzdésben is jóval több eszközük van a felnőtteknek, mint a gyermekeknek.
A gyermekek gyakran magukra maradnak a gyászukban.
A felnőtteket a kortársaik támogatják a gyászban: segítenek a teendőkben, tapintatosan fordulnak feléjük, beszélgetnek az elhunytról. A gyermekek kortársai között azonban kevesen rendelkeznek hasonló tapasztalattal, és a többiek gyakran zavarba jönnek attól, hogy nem tudják, hogyan forduljanak gyászoló társuk felé, így inkább elkerülik őt. A felnőttek pedig hajlamosak arra, hogy alulértékeljék a gyermekek érzelmeit. Megtévesztő lehet, hogy a gyermekek az érzelmeiket még kevésbé pontosan képesek szavakba önteni és megfogalmazni; vagy hogy a gyász okozta megváltozott viselkedésük időben elcsúszva jelentkezhet, mikor a környezetük már jobban érzi magát.
Szembesülés az elmúlással
Mi zajlik a gyermek lelkében, ha egy közeli hozzátartozója meghal? Megjelenhet a haláltól való félelem, a fájdalom, a szomorúság, esetleg a düh. Kínozhatja olyan önvád, bűntudat, amire nem is gondolnánk, hiszen a gyermeki gondolkodás énközpontúsága magára vonatkoztatja a történéseket. Bánthatja az elszigeteltség, megértetlenség. Átélhette már ezeket az érzelmeket korábban, viszont intenzitásuk a korábbi élményeihez képest elsöprő, kezelhetetlennek tűnhet az érzelmi kuszaság.
Mindezek mellett a gyermek alapvető biztonságérzete is meginog. Bizonytalanná, kiszámíthatatlanná válik számára a világ. Szembesül a dolgok véglegességével; veszteség éri, amit fel kell dolgoznia.
Be kell építenie a világképébe, hogy az elmúlás az élet körforgásának része.
Mégis, hogyan lehet egy ilyen fájdalmas dolog természetes? Nem könnyíti meg a biztonságérzet visszaállítását az sem, hogy a felmerülő kérdésekre a legtöbb szülő a gyermek számára értelmezhetetlen vagy félreértelmezhető, ködös magyarázatot ad. Gyakran szépíteni szeretnénk a fájó részleteken. Azonban a konkrétság hiánya, vagy az eufemisztikus hasonlatok mint az „eltávozott”, „elaludt”, vagy „elvesztettük őt”, megnehezítik a halál megértését és elfogadását.
A szülő szeretete, odafordulása, gondoskodása segíti a biztonságérzet renoválását.
Ráadásul nem tudjuk biztosan, mivel teszünk jót a gyermeknek – mindenki különböző ritmusban és módon gyászol. Beleeshetünk abba a csapdába, hogy azt gondoljuk, a gyermekünknek is az a jó, ami nekünk. A gyermek pedig nem tudja kifejezni az érzelmi igényeit, hiszen sokkolóan új érzésvilágba zuhant, nincs ismert módszere arra, hogyan enyhítse a belső zűrt. Ezt bonyolítja, hogyha környezete tagjai magukba zárkóztak, nincs kivel megosztani szomorúságát.
Normális, ha megváltozik a viselkedése?
Életkorból fakadóan különbözőképp reagálhat egy gyermek a veszteségre. Általában jellemző, hogy:
- kisgyermekkorban többet sír, étvágytalanná válik, túlzottan ragaszkodik a szeretett felnőttekhez.
- Óvodáskorban általános szorongásban, konkrét félelmekben, szomorúságban, rémálmokban jelenhet meg a gyász. Előfordulhat regresszió, mikor korábban meghaladott életkori, fejlődési szakasz viselkedéseihez térhet vissza. Például újra előjönnek a beszédhibák, újra igényli a közös alvást, a cumit, vagy problémássá válik a szobatisztaság.
- Iskoláskorban a teljesítményromlás a legszembetűnőbb változás. Erős érzelmei miatt nehezen tud a gyermek egy adott tárgyra koncentrálni. Magatartása romolhat, vagy épp visszahúzódóbbá válhat.
- A serdülő a normatíve alapvetően is labilis érzelmi állapotában – csavargásban, szexuális kicsapongásban keresheti a kiutat.
Kortól függetlenül, minden olyan történés, amiben felfedezhető az elválás motívuma, nehézséget okozhat. Reggeli búcsúzások, elutazások, ballagások, intézményváltások, költözések… Mind azt az érzést aktiválhatják a gyászoló gyermekben, hogy valaminek vége. Minden kisebb veszteség – legyen az egy alvóka elhagyása, vagy a kedvenc tanár nyugdíjazása – ugyanazon az érzelmi fájdalmon lüktet. Nem beszélve a nagyobb veszteségekről, mint a szülők válása.
Lényeges, hogy ilyenkor ne a viselkedési probléma megszüntetésére fókuszáljunk, hanem az érzelmi biztonság helyreállítására törekedjünk.
Fontos foglalkozni a gyermeket ért veszteséggel! Ha nem dolgozza fel a történteket, ha nem kap teret a gyász, minden fejlődési szakaszban újraéledhet a hiány, újabb megnyilvánulási formát öltve, még felnőttkorban is.
Gyász feldolgozása gyermekeknél – Hogyan segíthetsz?
1. „Lehet, jobb lenne később megtudnia…”
Hajlamosak vagyunk védelemből titokban tartani a negatív történéseket, de többet ártunk vele, mint használunk. A gyermek látja a környezete megváltozott viselkedését, érzi a szomorúságot, dühöt, sokkot. Tudja, hogy valami nincs rendben.
Lássunk egy példát:
Egy kisfiú kétségbeesik, ha a szüleitől el kell válni, így kínlódás az óvodába járás. Nem akar egyedül aludni. Pedig korábban egyikkel sem volt gond. A szülei azt mondták, hogy a kicsi testvérét, aki anya hasában volt, magához hívta az Isten. Mindenki szomorú, eltűntek a babaholmik. A kisfiú nem érti: „Egyik napról a másikra eltűnhetünk? Mi van, ha az Isten magához hívja anyát is, amíg én nélküle vagyok az oviban? Én is biztos eltűnhetek… Anya még az oviban is vigyáz rám, mert itt marad tízóraiig, kukucskál az ajtón.” A családban rejtve van a gyász.
Ha nem tudja, pontosan mi a baj, összezavarodhat a gyermek. Ráadásul ezt beárnyékolja a félelem a rejtett szörnyűségtől, amiről senki sem beszél. Előbb-utóbb szembesülni fog a ténnyel, nem tudjuk megkímélni a gyásztól. Ha viszont nyíltan beszélünk vele a történtekről, hamarabb feldolgozhatja az őt ért veszteséget, a családdal karöltve.
2. TE mit érzel, kicsim?
Ha a veszteség a szülőt is éri, embert próbáló lehet figyelmét a gyermek érzéseire fókuszálnia. Pedig e nélkül úgy érezheti a gyerek, hogy szülei elérhetetlenek számára, nem vigyáznak többé rá, és saját magáról kell gondoskodnia.
Tisztázzuk a gyermekünkkel, hogy kifejezheti az érzéseit, és hogy azok teljesen normálisak!
Akár érzékenyebbé vagy ingerlékenyebbé válik, akár bent reked a sírás – hiszen mindenki számára más megküzdés segít. Ne legyen olyan kérdés, amit nem szabad feltenni! Lehessen boldog és szomorú emlékeket is felidézni. A közös emlékezés megosztja az érzelmi terhet, a társaság segít a magányosság enyhítésében.
3. Minden rendben lesz
Jó, ha törekszünk a stabilitásra. Ha egészen addig volt egy napi rutin, vagy heti program, igyekezzünk azt biztosítani – hacsak a gyermekünknek nem megterhelő. Egy szeretett személy elvesztése kínzó változás. A megszokottság, az ismerősség biztonságérzetet nyújt a gyermeknek, segít megtapasztalni, hogy az élet – bár nem ugyanúgy – de folytatódik.
4. Igen, a halál az élet része
A gyermekek számára a halál egy megfoghatatlan dolog – aki elalszik, az felkel, aki elmegy, az visszajön. Az élet ciklikusságát ösztönösen érzékelik. Így nehezen értik meg, hogy aki meghal, az nem tér vissza olyan formán, mint azelőtt. Vallástól és filozófiai nézetektől függetlenül, az élet és a halál természetes jelenségek. Minél egyszerűbb formában magyarázzuk ezt el gyermekünknek, annál befogadhatóbb számára. Olyan konkrét hasonlatokkal éljünk, amiket ismer!
Milyen a halál?
Lehet, olyan jellemzőit kell elmagyaráznunk a halálnak a gyermek nyelvén, amelyekről nem is gondolnánk, hogy nem egyértelmű a gyermek számára is, vagy amelyekre nekünk sincs biztos válaszunk. Ilyen lehet például:
- a visszavonhatatlanság – aki egyszer meghal, az már többé nem él,
- az élettelenné váló test – az elhunyt nem érez többé fájdalmat, érintést, stb.,
- az ok – a halál sosem csak magától bekövetkezik, lehet betegség vagy baleset következménye,
- az egyetemlegesség – egyszer mindenkivel megtörténik,
- a lét a halál után – személyes világnézet, hit vagy filozófia alapján megnyugvást adhat.
A mesék segíthetnek megérteni és elfogadni az élet-halál körforgását. Vonalvezetőként szolgálhatnak beszélgetéshez is – mi történt a szereplőkkel, hogy érezték utána magukat, mit eredményezett egyikben és másikban a veszteség? Hogyan lettek erősebbek általa? Mi könnyített a fájdalmon?
Meseajánló nektek
Ezen a linken korosztályi ajánlásban találhattok olyan magyar népmeséket, amelyekkel enyhíthettek a halál élén.
5. Ha nem tudod megfogalmazni, mutasd meg
Nem csak szavakkal önthetőek formába az érzések. Például közös szerepjátékok plüssökkel, bábokkal, segítenek kívülre helyezni az érzelmi feszültséget. Egy megterhelő történés ismételt eljátszása – még ha szimbolikus formában is – csökkenti az érzelmi intenzitást.
Sokat jelenthet a gyermek számára, ha készíthet ajándékot az elhunytnak, nem múló szeretete jeléül.
Ha szeretné, a családdal együtt kiviheti a temetőbe, de meg is őrizheti. A rajzolás és más kreatív tevékenységek önmagukban is az érzelemkifejezés gyógyító eszközei.
6. Keserédes búcsú
A búcsúzás rituálé, aminek célja, hogy könnyebbé váljon általa az elengedés. Ha egy szerettünk váratlanul hal meg, nincs lehetőségünk búcsút venni. Ilyenkor kiemelt szerepe lehet a temetésnek.
Jót tesz-e a gyermeknek a temetés ceremóniája?
A temetés szembesíti a véglegességgel, így segíti a halál tényének elfogadását, és teret ad a búcsúra. Pozitív élmény lehet látni, mennyien szerették az elhunytat. A rokoni összetartozás érzelmi támogatást jelenthet gyász idején is.
Az összetartozás élménye, a fájdalomban való osztozás mind megtapasztalható egy temetésen.
Bízzuk rá a döntést a gyermekünkre, ő érzi, mire áll készen. Tájékoztassuk arról, mi fog történni a temetés során. Készítsük fel! Ha tiltakozik a részvétel ellen, ne erőltessük – a cél a megnyugvás felé való elmozdulás. Viszont ha szeretne, hasznos, ha mehet. Bár a temetés megvisel gyermeket és felnőttet is, de a kihagyott búcsúzás érzése egész életen át bánthat.
7. Vond be a környezetet!
Ahhoz, hogy a gyermek megértésre lelhessen a családon kívül is, fontos tájékoztatni a pedagógusokat, a gyermekkel foglalkozó felnőtteket. Gyász során a viselkedés gyakran megváltozik az addigihoz képest.
Toleránsabban és elfogadóbban fordulnak majd felé a környezet tagjai, ha tudják, mi történt.
A pedagógusok segítséget nyújthatnak abban is, hogy a gyermek barátait, csoporttársait, osztálytársait tájékoztassák. A veszteségekről való beszélgetés hozzájárulhat ahhoz, hogy értsék társukat, és empatikusan viselkedjenek vele.
8. Egyensúly – halál és ÉLET
Megértéssel, türelemmel és elfogadással forduljunk a gyermekünk felé (is)! Hangulata hullámozhat, és érzelmi kicsapongásaival megtartanunk őt – főleg ha a veszteség minket is érint – nagy erőfeszítést igényelhet. Támogatja a gyász folyamatának gördülékenységét, ha a gyermek megélheti érzelmi szélsőségeit.
Viszont ugyanolyan fontos az is, hogy idővel hagyjunk helyet az örömnek, a boldog pillanatoknak is. Legtöbbször ennek az időnek az elérkezését maguk a gyerekek jelzik. Lehessen nevetni, viccelni, legyen szabad programokban részt venni, ünnepelni, kimozdulni – felszabadulni!
9. Szülői támasz
Nincs olyan esemény egy gyermek életében, amit ne határozna meg a szülői példamutatás. Nehéz lehet összeegyeztetni a gyász megélésének mintaadását azzal, hogy erős támaszául szolgáljunk a gyermekünknek, ami elbírja sajátja mellett az ő érzéseit is.
Attól, hogy a szülő titkolja saját érzéseit, a gyermek a megváltozott hangulatokból és viselkedésekből érzi, hogy valami nincs rendben.
A legfontosabb, hogy elérhetőek legyünk a gyermekünk számára, bármikor fordulhasson hozzánk, hogy ne érezze magát egyedül. Hasonlóképp, kezdeményezzük a beszélgetéseket, hogy serkentsük a gyermekünkben az érzelmei kifejezését. Ha látja, hogy mi is szomorúak vagyunk, vagy dühösek, elfogadhatóbbá és érthetőbbé válnak saját érzelmei is. Legyünk elfogadóak a gyermekünk változó hangulataival és érzelmeivel, és engedjük saját tempójában haladni a gyászában.
Mutass utat a rengetegben!
Bármelyik életkorban is ér minket, a veszteség megállít, megráz. A gyász bánatán, keserűségén, tompaságán átküzdve juthatunk el gyermekünkkel a feldolgozásig. Ha sűrűbben jönnek elő az elhunyttal kapcsolatos pozitív érzések, emlékek, ha az összetartozás dominál az elszakítottság felett, újféle kapcsolat alakul ki lélekben az elhunyttal.
A gyászt megdolgozva gyermekünk önismerete mélyül, személyisége érettebbé, erősebbé válik,
az élettel kapcsolatos spirituális viszonyulása erősödhet. Szülőként ahhoz, hogy hozzá tudjuk segíteni mindehhez, legfőbb eszközünk a szeretetteljes odafordulás, ami minden hiányt elviselhetővé tesz.
Csatlakozz Magyarország 1. pozitív pszichológiai közösségéhez, ahol azon túl, hogy egy közösség tagja lehetsz, sok hasznos tippet, tanácsot olvashatsz!
Felhasznált szakmai tartalom
- Singer M. (2015): Ki vigasztalja meg a gyerekeket? – Válás és gyász a családban. Budapest: HVG Könyvek Kiadó.
- Simkó Cs. (2009): Hogyan segítsünk gyermekünknek elfogadni az elfogadhatatlant? Tájékoztató pedagógusoknak és szülőknek a gyászoló gyermek segítéséhez. Kharón Thanatológiai Szemle, 8(4).
- Kádár Annamária (2012): Mesepszichológia. Az érzelmi intelligencia fejlesztése gyermekkorban. Budapest: Kulcslyuk Kiadó.
További tartalmat találsz itt és itt.
Az eredeti cikk 2019. 10. 01-jén született, a frissített és bővített kiadás 2020. 11. 01-jétől érhető el.
Kun Anett
Élvezted ezt a cikket? Csatlakozz a Zárt Közösségünkhöz! 
