Puskaporos légkörben van talán a legnagyobb szükség arra, hogy elgondolkozzunk, mit tehetnénk egyéni szinten a békéért a kapcsolatainkban. Az ellentétes pólusok közti feszültség törvényszerűen megnyilvánul valamiben, amely sokszor fájdalommal jár és haragot indukálhat. De mit tehetünk, amikor már megtörtént a baj? Miután indulatosak voltunk és hagytuk, hogy az érzelmeink átvegyék az irányítást? Esetleg minket bántottak meg, és könnyebb volt az áldozatszerepet újból elismételni, mint félretenni a vitát és a konfliktus forrásának feloldását elősegíteni? Cikkünkben a viszály és békülés témájáról olvashatsz. Matits Miklós állandó szerzőnk írása – a kávéd mellé. [AMERICANO]
Stresszel átitatott mindennapjainkban általában kevésbé szokott prioritást élvezni az, hogy a különböző érzéseinket be tudjuk azonosítani, vagy akár felfigyeljünk a mögöttük meghúzódó okokra. Annál is inkább, mivel a logikus elménk jobban szereti figyelmen kívül helyezni az érzelmekhez fűződő jelenségeket, és így az érzés keletkezését is már kivetíti eseményekre vagy személyekre.
Perpatvar a béke előtt
Különbözőségünk nyomán észrevehető, hogy milyen sokféleképpen tudunk reagálni az egyes élethelyzetekre – és ez teljesen természetes így. Csakhogy a nézeteltérések origóját is itt kell keresnünk.
Amikor az eltérő értékrendek, az ellentétes vélemények vagy viselkedések összeférhetetlenséget eredményeznek a felek között, világossá válhat, hogy a konfliktus az élet velejárója.
Helyzettől függően kiválthatják személyes igények, szükségletek vagy akár üzleti érdekek is. Például egy testvérpár, akik között nagy a korkülönbség, lehet, hogy nehezebben értik meg a másik problémáit. Mivel több idő, mire megtalálják egymás szeretetnyelvéhez az utat, addig a mindennapok feladatai prioritást élveznek; és ezt bár sokszor nem veszik észre, mégis beárnyékolhatják a másik felé tanúsított figyelmüket.
Az interperszonális konfliktusok már személyek között, a kapcsolatokban játszódnak le, és külső megnyilvánulásai is vannak.
Nagyjából mindenkinél létezik egy lélektani határ, ahol a másik magatartása jelenti azt a gátat, amiről úgy érezzük, hogy „azt már nem tudjuk átlépni.” Érdemes kerülgetés helyett a konfliktusokat tisztázni és a megfelelő konfrontációs technikákkal beleállni. Küzdjünk meg velük türelemmel és kitartással, hiszen ez is egy része fejlődésünknek.
Önreflexióval a súrlódások ellen
Habár úgy tűnik, elkerülhetetlen, hogy életünk során bizonyos mértékben ne találkozzunk eltérő vagy teljesen ellentétes viselkedésmintákkal, mindenképp tanácsos, hogy ne menjünk el a problémák mellett, hiszen a konfrontálódásnak is létezik egy kiegyensúlyozott használata.
Kommunikációs stílusok a konfliktusokban
Alapesetben kétféle minőség keveredik a veszekedések során bennünk. Az egyik az önérvényesítési szándék, amivel elképzelésünket visszük véghez, szélsőséges esetben attól is függetlenül, ki-mit mond. A másik, ennek ellensúlyozására, amikor a másiknak a nézeteit is beengedjük a diskurzusba, ezzel is jelezve az együttműködésre való hajlamunkat, és hogy milyen mértékben vagyunk képesek meghallani a másik szándékait.
Ha sikerül magunkban kiegyensúlyozni a kettőt, máris tettünk egy lépést afelé, hogy a másik is érezze: törekszünk a békés kimenetelre.
Valójában ez már az énközlés készsége, amivel pontosabban tudjuk megfogalmazni a másiknak, milyen a belsőnk helyzetre vonatkozó része. A kommunikáció formáiról, önérvényesítésről és asszertivitásról bővebben itt olvashatsz.
Kérdések magunk felé
Nulladik lépésben tehát, mielőtt a kommunikáció mezejére lépnénk, érdemes feltenni néhány célirányos kérdést magunknak az adott szituációval kapcsolatban:
- Mit tettem, amivel a helyzet idáig fajult?
- Mi az, ami felbosszantott a másik viselkedésében?
- Bennem is megvan ez a tulajdonság vagy hajlam? Akár más formában vagy mértékben?
- Meg tudom magamnak bocsátani a viselkedésemet?
Érezzük vagy tudjuk?
Érzelmeink, melyek akár kellemesek vagy épp kellemetlenek is lehetnek, illetve alacsony vagy magas energiát is hordozhatnak, katalizátorként tudnak minket terelni további irányok felé. Ezért célszerű megfigyelni, majd tudatosítani a jelenlétüket.
De minden tudatos cselekvés előtt, a félelem visszatartó erőként tud megjelenni, és sokféle köntösben mutatkozhat a mindennapokban. Például „nem leszek elég jó valamiben” vagy „nem fognak szeretni, ha…”. Mivel ezeket az érzéseket nehezen tudjuk kommunikálni, maradásra bírhatják magukat, és makacsság, gőg vagy harag képében hosszú éveken át hatalmas falként tarthatnak vissza a megbocsátástól.
„Az egyetlen mód az emberek között békésen élni, hogy az őrültségre való jogukat tiszteletben tartom.” – Hamvas Béla
Ha viszont valaki érez magában bátorságot a cselekvéshez a kapcsolat helyreállításáért, akkor onnan csak felfelé vezet az út.
Így, ha sikerül azonosítani az érzelmet, akkor a későbbiekben nemcsak, hogy könnyebben tudjuk megosztani, de nagy eséllyel megelőzhetjük, hogy a hatásuk alatt meggondolatlanul cselekedjünk.
Amint megpillantjuk magunkat emögött, mint megfigyelőt, rögtön rádöbbenünk a lehetőségre is, hogy leginkább az akaratunktól és figyelmünktől függ, milyen érzéssel kívánunk azonosulni, és az milyen életszemléletet közvetít. Nem utolsó sorban bátrabban fogunk tudni felelősséget vállalni a viselkedésünkért.
Békülés kreatívan
Most, hogy már ismerjük a kommunikációról és érzelmeinkről szóló legalapvetőbb tudnivalókat, valamint készek vagyunk lépéseket tenni a békesség felé, akkor bátran alkalmazhatjuk a hat lépéses WIN-WIN módszert, hogy rendezzük a korábbi összetűzést.
1. lépés: Tárjuk fel és fogalmazzuk meg a konfliktust
Egy kis odafigyeléssel és precízebb megfogalmazással tegyük láthatóvá és érthetővé a másik fél számára belső világunk azon történéseit, amelyek korábban esetleg félreértést generáltak. Gondolatainkat, érzéseinket és esetleg az azok mögötti okokat.
2. lépés: Ötletgyűjtés a megoldáshoz
Mióta húzódik a viszály? Kiket és milyen mélyen érint? Ezek mind függnek a megoldás részleteitől, de a hajlandóságnak és a megfelelő kommunikációnak minden esetben jelen kell lennie.
3. lépés: Javaslatok mérlegelése
Gyakran egy idealizált kimenetelről nem tudjuk elfogadni, hogy nem életszerű az elképzelés – ezért meg sem látjuk azt, ami mindkét félnek a legjobb. Ha felsorakoztattuk az összes elképzelhető ötletet, vizsgáljuk meg azokat a realitás talaján is.
4. lépés: Döntés a legjobb, elfogadható javaslat mellett
A döntés sokaknak akadályt jelent, de a mérlegeléssel is egyben ennek készítettük elő a terepet, ezáltal könnyebb lesz a dolgunk. A döntésről, csapdákról és azok kivédéséről bővebben itt olvashatsz.
5. lépés: Előkészületek és gyakorlati lebonyolítás
A lépéseknek talán ez a leghatásosabb része, amikor egy idea valódiságát élményszerűen megtapasztalhatjuk.
Ahogyan minden éremnek két oldala van, a saját kommunikációnk is akkor válik értékelhetővé, ha mellette megvalósul az értő figyelem, a befogadás és a meghallgatni tudás eszköze.
Legyünk jelen és figyeljünk a másik szavaira. Fontos, hogy a közben felmerülő érzések lehetőleg ne befolyásolják az eredeti célunkat.
6. lépés: „Hogyan sikerült?” – utólagos kiértékelés
Ilyenkor előnyös, ha nem csak a „jól-rosszul” ellentétpárokban gondolkozunk. Ugyanis előfordulhat, hogy úgy jövünk el egy beszélgetésről, hogy nem sikerült megérteni a másikat. Ez viszont nem kell, hogy gátat szabjon a megbocsátásra való hajlandóságunknak. Az arra való őszinte nyitottság végül elvezethet minket egy korábban még nem tapasztalt állapotba, ahol a béke alapvető.
„Ezen a szinten, ennek az ártatlanságnak a megélésével és megértésével egy emelkedettséggel jár, ami az egyetemes együttérzést váltja ki a másik személyével. Ebben az állapotban nincs rossz vagy jó. A megbocsátás mint elsőrendű igény, felülírhat bármit a múltból, amit magunkkal cipeltünk. Ezzel tettünk még egy lépést a harmonikus együttlét felé.”
Dr. Dawid R. Hawkins
Felhasznált szakmai tartalom
- Mária, D. (2012). A tanácsadás és konfliktuskezelés elmélete és gyakorlata. Szent István Társulat.
- Hamvas, B. (2012). Arkhai. Medio Kiadó Kft.
- Hawkins, D. R. (2014). Elengedés: Az önátadás útja. Filosz Kiadó.
Matits Miklós
Élvezted ezt a cikket? Csatlakozz a Zárt Közösségünkhöz! 
