fbpx

Flow: Hogyan teremtsük meg a tökéletes élményt?

Átlagos olvasási idő: 12 perc

A flow közkedvelt témává vált napjainkban, hiszen egyre többen szeretnénk megtudni, hogyan lehet megélni a boldogságnak azt a szintjét, amely tökéletes élményt biztosít számunkra. Megtapasztalhatjuk munkánk során vagy családunk társaságában – de akár sportolás, tanulás vagy zenehallgatás közben is. Milyen feltételek mellett következhet be ez az állapot? Hogyan érhetjük el mindennapi tevékenységeink során? A kérdésekre Csíkszentmihályi Mihály Flow – Az áramlat című könyve alapján keressük a választ. Demeter Dóra írása.

A boldogság kutatása hosszú évezredekre nyúlik vissza. Már az ókori görög filozófus, Arisztotelész is kutatta a boldogság jelentőségét. Megállapította, hogy az emberek mindennél jobban vágynak a boldogságra, és céljaik nagy része (egészség, család, pénz, hatalom) is csak azért fontos számunkra, mert azt feltételezik, hogy azok majd elhozzák az örömteli pillanatokat.

Habár Arisztotelész óta sok minden megváltozott, ami a boldogság elérésének mikéntjét illeti, nem sokkal lettünk okosabbak.

Mindannyian vágyunk a boldogságra.

Mindezek ellenére mindannyian éltünk már át olyan pillanatokat, amikor szinte teljesen átszellemülve, mérhetetlen örömöt éreztünk. Ilyen élmény lehet, amikor jó eredményt érünk el egy adott sportágon belül, amikor végre kezünkben tartjuk a diplománkat, vagy amikor gyermekünk először mosolyog vissza ránk.

Ezek a pillanatok olyan mérföldkövekké válnak, amelyek hatására azt kívánjuk, bárcsak életünk minden pillanatát ilyen érzések szőnék át.

Hasonló érzéseket azonban nem csak kedvező körülmények között élhetünk át. Koncentrációs táborokban élő emberek is gyakran számoltak be arról, hogy leírhatatlan boldogságot éreztek, amikor madárcsicsergést hallottak. De mivel magyarázható ez a jelenség?

Flow – a tökéletes élmény alapja

A flow-élmény leírása Csíkszentmihályi Mihály nevéhez fűződik, és a pozitív pszichológia egyik meghatározó fogalmának tekinthető. A flow, vagyis az áramlat a tökéletes élmény alappillére.

A flow az a jelenség, amikor annyira feloldódunk egy tevékenységben, hogy minden más eltörpül mellette, az élmény maga lesz olyan élvezetes, hogy a tevékenységet bármi áron folytatni akarjuk, pusztán magáért.”

– Csíkszentmihályi Mihály (1997)

A tökéletes élmény megélése során tehát elmerülünk abban a tevékenységben, amit éppen csinálunk. Figyelmünkkel teljesen az adott cselevésre összpontosítunk, és olyan mélyen megéljük a pillanatot, hogy együtt „áramlunk” a folyamattal. A boldogságra pedig úgy tekinthetünk, mint egyfajta tökéletes élményre, amelyet ezen folyamat következményeként élhetünk át.

A flow-élmény létrejöttének feltételei

Csíkszentmihályi és munkatársai kutatásuk során meglepő felfedezést tettek: kultúrától, nemtől, kortól, társadalmi és anyagi helyzettől függetlenül csaknem minden ember ugyanúgy írta le az örömteliség érzését.

A tökéletes élmény és azok a pszichológiai feltételek, amelyek ennek az élménynek a létrejöttét elősegítik tehát az egész világon egyformák.

A flow megtapasztalásához fontos, hogy

  1. céljaink egyértelműen meg legyenek fogalmazva, és összhangban  legyenek képességeinkkel;
  2. tudatunk erősen fókuszált állapotba kerüljön;
  3. öntudatosságunk állapotát ne észleljük tudatosan;
  4. időérzékelésünk megszűnjön;
  5. azonnali választ (visszacsatolást) adjunk a tevékenység alatt felmerülő jelzésekre (pl. folyamatosan monitorozhatjuk a haladásunkat, és azt, hogy milyen könnyedén érjük el a kitűzött céljainkat);
  6. képességeink egyensúlyban legyenek a végzett feladat nehézségével;
  7. fel tudjuk adni a helyzet feletti kontrollt (ne féljünk annak random    alakulásától), és a kiszámíthatatlan jövő helyett csak a jelenre      összpontosítsunk;
  8. önmagában jutalomértékűnek éljük meg a tevékenység végzését; és
  9. teljesen elmerüljünk abban, amit csinálunk, és azonosuljunk vele.

A flow élményének átéléséhez nem szükséges az összes feltételnek egyszerre teljesülnie, és az sem számít, honnan indulunk el. Kiválaszthatjuk először céljainkat, de jártasságot is szerezhetünk, vagy épp koncentrációnkat fejleszthetjük. Bárhonnan elindulhatunk, ha az áramlat egyszer elkezdődik, a többi feltételt is sokkal könnyebben érhetjük el.

Unalom és szorongás mint a flow meghiúsítói

Életünk legboldogabb pillanatai általában nem a tévénézés vagy épp a közösségi média böngészése közben érnek minket, mégis ezek a tevékenységek töltik ki napjaink jelentős részét. Gyakran előfordul az is, hogy a múlton rágódunk, vagy éppen a jövő miatt aggódunk.

Mindennapjaink jelentős részében tehát jelen van az unalom és az aggodalom is, ilyenkor azonban nem tudunk elmerülni az adott tevékenységben. De akkor mégis milyen állapotunkban élhetjük át a flow-t?

Ha az adott tevékenység közben vizsgáljuk agyunk aktivitását, megállapíthatjuk, hogy a flow-élmény közbeni agytevékenység az unalom- és szorongáshelyzet közötti sávban helyezkedik el.

A flow elérése nem lehetséges sem az unalom, sem a szorongás állapotában.

Egy feladat akkor számít unalmasnak, ha képességeinkhez mérten túl könnyű, így nem nyújt kihívást, míg szorongást akkor válthat ki, ha túl nehéz, és túlmutat képességeinken.

Hogyan teremthetjük meg a tökéletes élményt a mindennapokban?

Életünk minősége elsősorban két tényezőtől függ: milyennek látjuk a munkánkat, és milyen a kapcsolatunk a környezetünkben élő emberekkel. Így először a munka áramlatlehetőségét tekintjük át, valamint azt, hogy a családunkkal töltött idő hogyan válhat örömforrássá. Ezután a hétköznapi tevékenységek nyújtotta áramlatélményeket vesszük sorra.

1. Áramlatélmény a munkában?!

Életünk nagy részét önmagunk fenntartásával, vagyis munkával töltjük. A munka minősége azonban nagyon változó lehet, így – a közhiedelemmel ellentétben – nem állíthatjuk általánosan azt, hogy a munka szükségszerűen kellemetlen.

Az iparosodás első szakaszában a munka valóban ritkán számított örömteli és élvezetes tevékenységnek, de szerencsére ma már olyan korban élünk, ahol lehetőségünk van arra, hogy a munkaélmény minőségét tudatosan növeljük. Minél hamarabb ébredünk rá erre, annál hamarabb javíthatunk életünk ezen fontos részén.

Munka közben is átélhetjük a flow érzését.

Sokan azt gondolhatjuk, hogy a munkát nem lehet annyira élvezni, mint a pihenést, azonban ez nem feltétlenül van így.

A munkánk magában foglalja a célt, a visszacsatolás lehetőségét, valamint jelen vannak szabályok és elvárások is, amelyek arra ösztönözhetnek minket, hogy maximálisan az adott tevékenységre összpontosítsunk.

Ezzel szemben a szabadidő általában szervezetlen, és sok időt igényel az élvezetessé alakítása.

A flow munkahelyi elérésének érdekében Csíkszentmihályi 3 feltételt határoz meg:

  1. Tiszta célok! 
    Ha lehetőséged van, válassz olyan munkát, amelyben olyan egyéni, számodra kielégítő célokat tudsz felállítani, amelyek egybeesnek a munkahely elvárásaival.
  2. Azonnali visszajelzés!
    A legtöbb munkahely esetében a kollégák és a vezetők biztosítják a visszacsatolást. Tekints ezekre az alkalmakra úgy, mint fejlődési lehetőségre, amelyek által képességeid javulhatnak.
  3. A lehetőségek és a kapacitás egyensúlya!
    Olyan feladatokat vállalj el, amelyek képességeidnek és kapacitásodnak megfelelőek (nem túl nehéz, de nem is túl könnyű).

Minél inkább sikerül munkánkat áramlattevékenységgé alakítanunk, annál nagyobb örömforrássá válik számunkra.

2. Flow a családi életben

A flow élményét nem kizárólag egyedül végzett tevékenységek alatt élhetjük át. A közvetlen környezetünk, családunk által ugyanúgy részünkké válhat az áramlat, mint munkavégzésünk során – pusztán a kritériumokat kell más aspektusból szemlélnünk.

Életünk során a legjelentősebb és a legintenzívebb élmények többségét a családunk társaságában éljük át.

A családi élet áramlat-tevékenységgé alakulása azonban nem automatikus. Ha a családokat külső tényezők tartják össze, hamar eluralkodhat a frusztráció és az unalom. Ahhoz, hogy családunk körében is megtapasztalhassuk a flow élményét, olyan összetartó tényezőkre kell alapoznunk, amelyek belülről fakadnak. 

Családunk körében is átélhetjük a flow élményét.

A családi élet áramlat-tevékenységgé alakulását 4 lépésben érhetjük el.

1) A család létezésének kell, hogy legyen célja

Az általánosságban, társadalmi elvárásoknak megfelelően megfogalmazott „mindenki házasságban él” vagy „az a természetes, ha gyerekeink vannak” célok azonban kevésnek bizonyulnak.

A flow átéléséhez szükséges, hogy a családnak olyan pozitív céljai legyenek, amelyek megvalósításába mind a szülők, mind a gyerekek hajlandóak pszichikai energiát fektetni a mindennapok során.

A célok között lehetnek általánosabb, hosszú távú célok és rövid távú célok egyaránt.

Tűzzetek ki célokat!

Tartsatok kupaktanácsot, és beszéljétek át együtt, ki milyen célokat szeretne elérni és megvalósítani. Találjatok olyan célokat, amelyekbe minden családtag szívesen fektet energiát.

Hosszabb távú cél lehet egy bizonyos életstílus megteremtése (például adott elvek szerint nevelni a gyerekeket vagy megteremteni az ideális otthont), míg rövid távú célként olyan egyszerűbb tennivalók említhetőek, mint a családi nyaralás vagy a vasárnapi közös programok megtervezése.

2) A családnak differenciáltnak és integráltnak kell lennie

A közösen kitűzött céloknak tükrözniük kell a családtagok egyéni céljait, de az egyéni céloknak is egybe kell esniük a család többi tagjának elképzeléseivel.

Olyan célokat kell találnunk, amelyek mindenki számára kielégítőek.

A kitűzött céloknak minden családtagot érinteniük kell – senkit nem szabad kihagyni. Rendszeres célként említhetjük a közös sütikészítést vagy a főzést is. Amennyiben egészségesen étkezünk, figyelembe vehetjük az egyéni tulajdonságokat (pl. ha van gluténérzékeny a családunkban, akkor a főzés során erre mindenki maximálisan odafigyel).

3) Nyílt, őszinte kommunikáció

Ahogy a többi áramlattevékenység esetében, úgy itt is feltétel a visszacsatolás, vagyis meg kell győződnünk arról, hogy sikerült-e a családi cél elérése. Erről legegyszerűbben a családtagokkal való kommunikáción keresztül győződhetünk meg.

Tartsatok rendszeres kupaktanácsot!

Beszéljetek meg előre egy fix időpontot, amikor közösen át tudjátok beszélni a kitűzött célok megvalósítását, és az azzal kapcsolatos érzéseiteket.

Ha rendszeresen alkalmat tudunk teremteni az őszinte beszélgetésekre, könnyebben tudjuk csökkenteni az esetleges félreértések miatt keletkező feszültséget is.

A megfelelő kommunikáció segíti a család terveinek megvalósítását.

4) Az áramlattevékenységeknek időről-időre meg kell újulniuk

A tevékenységek megújulásához szükségünk van rugalmasságra és odafigyelésre is. 

Egy családi rendszerben a szerepek folyamatosan változnak, így a kitűzött céloknak is az éppen aktuális állapotokhoz kell alkalmazkodniuk.

A szülők idősödnek, a gyerekek felnőnek, így ugyanazok a tevékenységek nem biztosíthatják éveken át ugyanazt az élményt. Újra és újra meg kell találnunk azokat a tevékenységeket, amelyek a család minden tagja számára örömforrást jelentenek.

3. Testünk az áramlatban

Napjainkban egyre gyakrabban hallunk az egészség és az edzettség fontosságáról, azonban a testünk által kínált örömök lehetőségeit sokan figyelmen kívül hagyjuk. Aki a testi adottságait és lehetőségeit nem veszi figyelembe, az elveszíti annak a lehetőségét is, hogy átélje a testtel kapcsolatos áramlatélmények lehetőségeit.

A sport kitűnő módja a flow megteremtésének.

Fontos tudnunk, hogy önmagában egy sporttevékenység végzése kevés a tökéletes élmény megtapasztalásához; hiszen

nem maga a test mozgása kelti az áramlatot – az elme jelenlétére és fegyelmezettségére is legalább annyira szükség van.

Bármilyen fizikai tevékenység – így például a futás, az úszás, vagy akár a tánc is – alkalmas lehet a flow élményének átélésére, ha rendelkezünk azokkal a képességekkel, amelyek a figyelem összpontosítását kívánják meg.

Nem kell olimpikonokat megszégyenítő módon teljesítenünk ahhoz, hogy megtapasztalhassuk a testmozgás nyújtotta örömöket. A legegyszerűbb spottevékenységek éppúgy örömforrássá válhatnak azáltal, hogy napról napra meghaladjuk a saját testünk határait.

De hogyan is alakíthatjuk át fizikai cselekvéseinket úgy, hogy azok áramlatot hozzanak létre?

A folyamat lényeges lépései:

  1. Tűzz ki egy nagyobb, általános célt, illetve azon belül kisebb célokat is, de mindig csak annyit, amennyit reálisan megvalósíthatónak ítélsz meg! 
  2. Találd meg annak a módját, hogy a kitűzött céljaidhoz kapcsolódó haladásokat mérni tudd! Napról-napra mérheted a megtett kilómétereket vagy a használt súlyok mennyiségét.
  3. Összpontosíts arra a tevékenységre, amit éppen csinálsz, és igyekezz folyamatosan finomítani a tevékenység adta lehetőségeket!
  4. Ahhoz, hogy még jobban elmélyedhess az adott tevékenységben, fejleszd egyéb képességeidet is! 
  5. Ha a végzett tevékenység unalmassá válna, emeld a tétet!

Tekintsünk egy egyszerű és mindenki számára könnyen elérhető mozgásformát: a sétát. A séta testünk használatának egyik legegyszerűbb módja – mégis összetett áramlattevékenységgé válhat, ha tudatos folyamat eredményeképpen jön létre.

Sétálj a flow-ért – és magadért!

A séta során tűzz ki célokat magad elé! Megválaszthatod például az útvonalat vagy azt, hogy hová mész. Kiválaszthatsz látnivalókat is, amelyeket útközben meg szeretnél nézni.

A célkitűzéseken túl fontos a visszacsatolás is. Ezt legegyszerűbben úgy tehetjük meg, ha séta után sorra vesszük, hogy milyen gyorsan és mennyire könnyedén teljesítettük a kitűzött célokat.

A koncentrálásra és a fejlődésre a tevékenységben rejlő nehézségek ösztönözhetnek minket.

Egy hegyi ösvényen megtett séta esetében adott a kihívás: lépéseinket folyamatosan a terephez kell hangolnunk. A nagyvárosi környezet általában nem nyújt ilyen kézenfekvő kihívást, de ott is találhatunk különböző lehetőségeket a készségfejlesztésre: igyekezhetünk megtalálni a legrövidebb utat, vagy elhatározhatjuk, hogy csak a napos oldalon sétálunk.

Célok és koncentrációra ösztönző tényezők hiányában a séta is unalmas tevékenységgé válik.

Ha vannak megfelelő céljaink, és uralmunk alatt tartjuk a folyamatot, könnyedén megtapasztalhatjuk a flow élményét.

4. Jóga mint a flow forrása

Amíg a Nyugat a materiális energia felhasználása terén, addig India és a Távol-Kelet a tudat fölötti közvetlen uralom által ért el kiemelkedő teljesítményt. A két megközelítés közül önmagában egyik sem tekinthető ideális életvezetési programnak, hiszen

egy optimálisan működő társadalomnak egyensúlyt kellene teremtenie a materiális és a spirituális világ között.

Az egyensúly megteremtéséhez érdemes lenne eltanulnunk, hogyan tegyünk szert a testünk és a tudatunk feletti uralomra. A keleti civilizációk egyik legrégebbi gyakorlata, a jóga kitűnően alkalmas erre a célra.

Megfelelő körülmények között a jóga is áramlattevékenységgé válhat.

A jógára úgy is tekinthetünk, mint egy tudatosan megtervezett áramlattevékenységre, hiszen a jóga és a flow közötti hasonlóság nagyon erőteljesnek mondható. 

Mindkettő a test feletti uralom elérésére törekszik, amelynek köszönhetően létrejön egy olyan örömteli állapot, mely során az én teljesen el tud felejtkezni önmagáról.

👉 A mindennapok során is gyakorolható jógához itt találsz néhány tippet!

5. A zene áramlata

A különböző mintákba rendeződött hangok évezredek óta életünk szerves részét képezik, megszépítve ezzel mindennapjainkat. A zene egyik legősibb – és talán legfontosabb – szerepe, hogy az éppen kívánatos lelkiállapotnak megfelelő mintába rendezze hallgatói figyelmét.

A zene kultúrától függetlenül jelen van az életünkben.

A XXI. század rohanó világában szintén nagy szükségünk van a megnyugtató hangok nyújtotta zenei élményre.

A zenehallgatás segít rendet teremteni a tudatunkban, elűzi az unalmat, oldja a szorongást, de segítségével akár az áramlatélményt is megtapasztalhatjuk.

A zene esetében is igaz, ha örömünket akarjuk benne lelni, oda kell rá figyelnünk. Bármilyen hang lehet örömforrás, ehhez azonban kitartónak kell lennünk, és megfelelő figyelmet kell szentelnünk neki.

Áramlatélmény a zene segítségével!

  1. Jelölj ki külön időt a zenehallgatásra!
  2. Mélyítsd koncentrációdat!
    Ha szükséges sötétíts be, vagy relaxálj zenehallgatás előtt.
  3. Tervezd meg milyen zenét fogsz lejátszani, és tűzz ki célokat magad elé!
    Meghatározhatod, hogy milyen zenét és mennyi ideig fogod hallgatni.

A zenehallgatás kezdeti fázisában a hangok azon tulajdonságaira reagálunk, amelyek kellemes reakciókat váltanak ki belőlünk. Ezt követi a zenei élmény következő szintje, ahol a hangminták alapján már érzéseket és képeket is elő tudunk hívni magunkból. A zenehallgatás harmadik – és legkomplexebb – módja, amikor figyelmünket a zene strukturális elemeire irányítjuk – beleértve az előadásmódot és a hangzást is.

Menj koncertre!

Koncertek esetében az előadások egyediek és nem megismételhetőek. Ennek köszönhetően figyelmünk éberebb marad, ami nagyban elősegíti az áramlatélmény megélését.

Fontos, hogy ne csak halljuk, de hallgassuk is a zenét. Háttérzene esetében ugyan halljuk a hangokat, de ritkán figyelünk teljesen oda, így nem élhetjük át a flow nyújtotta érzéseket.

6. Flow a meditáció és a mindfulness során

A különböző meditációs és mindfulness technikák nagy népszerűségnek örvendenek napjainkban, és a flow élményének megteremtése szempontjából is kitűnően alkalmas tevékenységnek számítanak.

Optimális esetben a technikák gyakorlása magában foglalja a célkitűzést, és szükségünk van koncentrációra, valamint arra, hogy teljesen elmerüljünk az adott gyakorlatban. 👉 Konkrét meditációs technikákat ide kattintva találsz, míg a mindfulness gyakorlatokról itt olvashatsz bővebben.

7. Az élethosszig tartó tanulás szenvedélye

A lifelong learning, vagyis az élethosszig tartó tanulás egyre népszerűbb kifejezés napjainkban. Legtöbben a folyamatosan fejlődő technikai eszközök tanulmányozásával azonosítjuk, azonban sokkal többről szól, hiszen

az élethosszig tartó tanulás a testünk, a tudatunk és az életünk feletti uralom megteremtésének egyik fő eszköze lehet.

A szellemi tevékenység is legalább annyi cselekvési lehetőséget kínál, és ugyanúgy előidézhet áramlatot, mint a test – sok ember mégis végleg abbahagyja a tanulást, amikor kikerül az iskolapadból.

A kívülről irányított tanulás olyan kellemetlen emlékeket hagyhat bennünk, hogy az utolsó tanítási nap sokkal inkább a szabadság első napját jelenti, mintsem a belső motiváció irányította tanulás kezdeti szakaszát.

Mi történik, ha elhanyagoljuk absztrakt képességeinket?

A válasz viszonylag egyszerű: sosem lehetünk igazán szabadok. Gondolkodásunk másoktól (például a szomszédok véleményétől, a tévében  hallott hírektől, vagy éppen az újságban látott hirdetésektől) válik függővé, és ki leszünk szolgáltatva a „szakértőknek”.

A szellemi foglalatosságok közül világszerte az egyik legkedveltebb áramalttevékenységnek az olvasás számít, amely egy kitűnő módja tudásunk gyarapításának.

Olvass!

Válassz ki egy területet, amelyben szívesen elmélyednél, majd határozz meg az olvasáshoz kapcsolódó célokat és szabályokat. Csakúgy, mint a séta esetében, itt se felejtkezz meg a visszacsatolásról és a koncentrációról.

Az olvasás szintén áramlattevékenységgé válhat, hiszen a cél már nem a bizonyítvány, a diploma vagy egy jól fizető állás megszerzése. A cél a legtöbb esetben, hogy megértsük, mi történik velünk, körülöttünk, illetve hogy ezen történéseknek milyen személyes jelentősége van életünkre nézve.

+1. Nehézségek közepette…

Sokan gondolhatjuk, hogy könnyű boldognak lenni, ha valaki annyira szerencsés, hogy megadatott neki az egészség, a szerető család, az anyagi stabilitás – esetleg a csinos külső vagy éppen a humor.

A tökéletes élmény azonban nem „hab a tortán”. Nem csak egy díszítés, ami nem jöhet létre valódibb, kézzelfoghatóbb alkotóelemek nélkül.

Az egészség és egyéb előnyök javíthatnak az életünk minőségén, azonban ha nem tanuljuk meg, hogyan legyünk úrrá a saját tudatunk felett, előnyös körülményeinket sem tudjuk megfelelően kihasználni.

Nehézségek közepette is törekedhetünk a lelki harmóniára.

Egy nehezebb helyzetben általában nem így érezzük, azonban anyagi körülményeink szintén másodlagosak, hiszen közvetetten, a tapasztalásainkon keresztül hatnak ránk. Ezzel szemben az áramlat közvetlenül befolyásolja életünk minőségét.

A szubjektív, vagyis az általunk megélt élmények jelentik magát az életet.

Talán éppen ezzel magyarázható, hogy vannak olyan emberek (például holokauszt túlélők, családon belüli erőszak vagy maradandó sérülést okozó balesetek áldozatai), akik borzalmas szenvedéseken és megpróbáltatásokon mennek keresztül, bizonyos idő eltelte után mégis képesek lelki harmóniában élni tovább, fejlődni és élvezni az életet.

Mindennapjaink során általában nem kell ilyen nagy mértékű traumákkal szembenéznünk, azonban nehézségek mindannyiunk életében adódhatnak. Stresszel teli időszakban is törekedhetünk a lelki egyensúlyunk megteremtésére; ha egy adott tevékenység során sikerül flow közeli állapotba kerülnünk, azzal hozzájárulhatunk a stabilabb lelki állapot eléréséhez, aminek köszönhetően a nehézségekkel is könnyebben meg tudunk birkózni.

Az élet értelme a flow tükrében…

Ha egy vagy két tevékenységben elérjük az áramlatot (például élvezzük a munkánkat, barátaink társaságát, vagy bizonyos feladatokban új képességek kifejlesztésének a lehetőségét látjuk), még nem jelenti egyértelműen azt, hogy életünk többi területét is át fogja hatni a flow élménye.

Habár az élet átlagon felüli tapasztalással fog megjutalmazni minket, amíg az öröm olyan élményekből fakad, amelyek nem kapcsolódnak össze egymással, addig nem élhetjük át igazán a tökéletes élményt.

Életünket egyetlen egységes áramlatrendszerré alakíthatjuk.

A tökéletes élmény megtapasztalásához egy kellőképpen nehéz célt kell kitűznünk magunk elé, és minden erőnket ennek a célnak az elérésére, valamint a hozzá szükséges képességeink fejlesztésére kell fordítanunk. Ilyen cél lehet például egy adott hivatásban való kiteljesedés (például egy pozitív pszichológiai magazin megalapítása 😊 ) vagy a családalapítás is. Ha missziónknak tekintjük az adott célt, minden egyéb tevékenységünket úgy alakítjuk, hogy azok is célunkat szolgálják.

Nem az számít, hogy egyénileg mi a végső célunk – sokkal inkább az, hogy egy olyan célt találjunk, ami elég vonzó ahhoz, hogy egy életre szóló pszichikai energiát fektessünk bele.

Bármilyen cél képes arra, hogy értelmet adjon az életünknek, ha egyértelműek a cselekvés feltételei és szabályai, valamint ha el tudunk mélyedni benne.

…az öröm nem attól függ, hogy mit csinálsz, hanem inkább attól, hogyan.”

– Csíkszentmihályi Mihály (1997)

Felhasznált szakmai tartalom

Csíkszentmihályi, M. (1997): Flow – Az áramlat. A tökéletes élmény pszichológiája. Budapest: Akadémiai Kiadó.


Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal is! 😉
Facebook
Email
Nyomtatás
0 0 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Visszajelzés
guest
1 Hozzászólás
Legidősebb
Legújabb Legnépszerűbb
Beépített visszajelzések
Megnézem az összes hozzászólást
Neked ajánljuk
Színezd újra a hangulatod! – TÉL vs. TE
Hogyan oldható az óvodás gyermek szorongása? – 15 tipp szülőknek
A szülő-gyermek kommunikáció buktatói – 5 tipp, hogyan erősítsd meg a bizalmat a gyermekeddel
Gyász feldolgozása gyermekeknél – Hogyan segíthetsz?
A társas összehasonlításról – 5 tipp, hogyan segíthet a kiteljesedésben

A téli fakóság a mi hangulatunkkal is rezonál. Pedig előnyt lehet kovácsolni a télidő sajátosságaiból! Ha egy kis hangulatfokozásra vágysz,

//
2021. december 12.

A felnőttkorba lépve életünk tele lett kötelességekkel és felelősséggel. Neked is eszedbe szokott jutni, milyen jó volt gyereknek lenni? Bár

//
2020. június 3.

A szülő-gyermek kommunikáció nem mindig egyszerű: van, hogy a gyermekeink koruknak nem megfelelő vagy veszélyes dolgokat akarnak, van, hogy feszegetik

//
2021. június 28.

Akármennyire is szeretnénk, nem óvhatjuk meg a gyermekeket a veszteségektől. Ahogy a gyászhoz kötődő szokások egyre jobban kikopnak a társadalmi

//
2020. november 1.

„Olyan jó lenne!” – álmodozunk. „Bezzeg neki…” – bosszankodunk. „Kemény! Vajon én képes lennék rá?” – fut át az agyunkon.

//
2021. április 5.
0 0 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Visszajelzés
guest
1 Hozzászólás
Legidősebb
Legújabb Legnépszerűbb
Beépített visszajelzések
Megnézem az összes hozzászólást
1
0
Te hogy látod? Szólj hozzá a témához!x