„Olyan jó lenne!” – álmodozunk. „Bezzeg neki…” – bosszankodunk. „Kemény! Vajon én képes lennék rá?” – fut át az agyunkon. Nincs olyan nap, hogy tudatosan vagy tudattalanul ne hasonlítanánk össze magunkat másokkal. Ez természetes folyamat, de a modern élet körülményei és személyes tényezők is hajlamosíthatnak arra, hogy a negatív pólus felé csússzunk, és panaszkodó önsajnálatba, tétlen irigykedésbe essünk. Pedig számos előnnyel bír a társas összehasonlítás! Hogyan állítsuk szolgálatunkba? Kun Anett pszichológus írása.
Én szorgalmas, ő talpraesett. Én magas, ő alacsony. Én városi – autóval, ő falusi – kerttel. Számos szempont szerint összehasonlítjuk magunkat másokkal, legtöbbször tudattalanul. Persze az is előfordul, hogy mások hasonlítanak össze minket valakivel. Önmagunk és életünk másokkal való összemérése olyan automatikus, hogy szinte észre se vesszük.
Mire való hát a társas összehasonlítás?
Önképünk kialakítása, önmagunk meghatározása elsősorban társas kapcsolataink függvénye – „az ember társas lény”. Sokszor halljuk; „Ne hasonlítsd magad másokhoz!”, pedig nem ördögtől való dolog egymás mellé állítani egyes területeinket másokéval, hiszen sok információt szerezhetünk ezáltal.
Persze manapság mások ilyenfajta megfigyelése trükkös dolog, hiszen kevesebb olyan kis közösségben veszünk részt aktívan, ahol a hétköznapok cselekedetei, az együtt töltött idő reális benyomást adhat az összehasonlítás során – gondoljunk akár egy baba-mama klubra vagy egy túracsoportra. Annál több lehetőségünk van a kiragadott, legszélsőségesebb pillanatokat felvonultató média és social platformok információira alapozni. Ezek pedig torzítanak, és senki életéről, képességeiről nem adnak teljes képet, de még csak hiteleset sem.
Az énértékelés folyamata: én – te, ő…
A társas összehasonlítás legalapvetőbb funkciója az énértékelés: vagyis saját tulajdonságaink, képességeink, birtokolt javaink (és nemcsak a tárgyakra, hanem kapcsolatokra, értékekre is gondoljunk!) pozicionálása a másokkal való összehasonlítás segítségével.
Ez egy hasznos folyamat: segít elhelyezni magunkat a világban, körvonalazni a szerepeinket a szűkebb-tágabb közösségeinkben, és keretek közé helyezni az elképzeléseinket és vélekedéseinket magunkról, másokról és az életünkről.
Ez hozzájárul a stabilitás, a kiszámíthatóság iránti alapvető emberi igényünkhöz. Leggyakrabban a közvetlen környezetünkben lévő, valamilyen szempontból – pl. kor, nem vagy munka – hasonló emberekkel tesszük magunkat egy mércére.
A társas összehasonlítás során megjelenő érzelmek
Bárkivel hasonlítsuk is össze magunkat, ennek eredménye mindig valamilyen érzelmet is kivált belőlünk. Például biztosan előfordult már, hogy a közösségi médiás hírfolyamodat pörgetve egy-egy szuper nyaralás képére felütötte benned magát a vágy egy kis irigységgel átitatva, bárcsak te jutottál volna el idén. Könnyebben gördül a szó: „De szuper, nagyon megérdemelték már ezt az utat!”, ha neked is jutott elég a kikapcsolódásból akkortájt, igaz?
Gyakran állítjuk párhuzamba életünk területeit azzal a képpel, amit a social media felületeken az ismerőseink jelenítenek meg magukról. Nem véletlenül döntenek sokan legalább átmeneti digitális detox mellett.
A példából is kitűnik, a társas összehasonlítás során megjelenő érzelmek és gondolatok rávilágíthatnak olyan területekre az életünkben, személyiségünkben, képességeinkben, amelyekkel elégedettek vagyunk, és olyanokra is, amelyekkel hadilábon állunk. Oké, de most mit kezdhetek ezzel az érzéssel? Sőt, mit kezdhetek ezzel a különbséggel vagy hasonlósággal, amit így észrevettem magam és a másik között?
Tudatosság, felismerés, változtatás
Ha negatív érzelmek, pl. irigység vagy harag ébred bennünk látva másokat, az valójában azt mutatja, hogy mi magunk is VÁGYUNK átélni azt, amit a másik életében látunk, pl. sikert, elismerést, kikapcsolódást, megbecsülést, biztonságot. Ha szánunk időt arra, hogy megfigyeljük a megjelenő érzéseinket, azok utat mutathatnak, min változtathatunk az életünkben ahhoz, hogy elégedettebbek, boldogabbak legyünk. Ha látjuk, mi hiányzik, eljött az ideje, hogy átgondoljuk a lehetőségeinket: mit tehetünk meg annak érdekében, hogy megteremtsük magunk számára is a vágyott dolgot? Mit nem próbáltunk még? Mi, illetve ki segíthetne benne?
Természetesen vannak olyan történések, képességek, amikre nincs (nagy) befolyásunk. Időt kell hagynunk magunknak ahhoz is, hogy „meggyászoljuk” a vágyott lehetőségeknek az elvesztését.
De segíthet az elfogadásban, ha egy idő után kreatívan fordulunk a nehézségünk felé. Például, ha nem sportolhatok tovább profi szinten egy sérülés miatt, miben jön jól a sporttudásom, a kitartásom, a tengernyi energiám, fókuszképességem? Mi az, amiért igazán szerettem élsportoló lenni: az érzés, hogy legyőzöm önmagam; az erő megtapasztalása; az adrenalin; a felkészülés egy csúcsteljesítményre; mások csodálata? Mi más adhatja meg azt az érzést, vagy legalább hasonlót?
Az se mindegy, kivel hasonlítod össze magad!
Ha nem a megfelelő társakat tesszük meg összehasonlítási alapnak, könnyen alakíthatunk ki téves, pontatlan értékelést magunkról és az életünkről. Tudjuk, hogy más életkorú, kultúrájú, nemű, párkapcsolati / családi státuszú vagy anyagi helyzetű emberek más lehetőségekkel bírnak.
Pl. amerikai dúsgazdag sztárok életmódjával összehasonlítva persze, hogy kevés élvezettel telinek tűnik fel saját életstílusunk, vagy egy negyvenes, szakmájában sikeres kollégánkkal összehasonlítva pályakezdőként még kevés a képzettségünk, tapasztalatunk.
Ha az összehasonlított területen, vagy több szempontból is túlságosan különböző emberekkel vetjük össze magunkat, nagyobb valószínűséggel jelennek meg negatív, ellenséges érzelmek részünkről a másik irányába, illetve elégedetlenség-, bizonytalanság-, kisebbrendűségérzés magunk irányába.
Az ilyen szélsőséges összehasonlítások nem segítenek felmérni azt, hogy jelenleg körülményeinkhez képest megfelelő helyen vagyunk-e. Ezzel szemben micsoda megkönnyebbülést hozhat, mikor ráeszmélünk, hogy a szomszédaink, munkatársaink, vagy gyermekünk osztályközösségének szülei is hasonló kihívásokkal szembesülnek, és hasonló kikapcsolódási élményeket engedhetnek meg maguknak, mint mi!
Hasonlóság
Tehát, érdemes arra figyelni, hogy legalább az adott területen viszonylag hasonló társakkal hasonlítsuk össze magunkat, és igyekezzünk elhagyni a szélsőségeket a társas összehasonlítás során. Így reálisabb és pontosabb képet kaphatunk önmagunkról, arról, hányadán is állunk, és könnyebben észrevehetjük, mik azok a pontok életünkben, amelyek elégedettséggel töltenek el minket. Ha erről tovább szeretnél olvasni, nézd meg ezt a korábbi cikkemet.
Lefelé vagy felfelé hasonlítasz inkább?
A társas összehasonlítás jelensége szorosan összefonódik a versengés folyamatával, hiszen valaki az összehasonlításból természetes módon a másik felé vagy alá kerül. Biztosan ismersz olyat, aki azt mantrázza, hogy „De vannak nálad sokkal rosszabb helyzetben lévők is!”, és persze olyat is, aki pedig azt, hogy „Ne csak sírj, tegyél is érte, nézd meg őt, ő felállt és megcsinálta!”.
Egyes élethelyzetekben motiválóan hathatnak ezek a mondatok – bátorító, támogató, elfogadó attitűd mellett, miután már megélhettük a frusztrációnkat, szomorúságunkat. Más élethelyzetekben viszont – főleg, ha akkor úgy igazán mélyre kerültünk – bármelyik idegesítő, bántó lehet.
Falra mászhatunk a virtustól, mikor egy széjjeldolgozott, kimerült időszakunkban valaki azzal jön, a mi munkaidőnk semmi, ő kétszerannyival kell, hogy boldoguljon, és ő örömmel lenne a mi helyünkben.
Az önértékelés fenntartásának modellje szerint mi emberek motiváltak vagyunk arra, hogy pozitív érzéseket tartsunk fenn önmagunkkal szemben. Egyértelmű: mind szeretnénk jól érezni magunkat! Szerethetőnek, kiemelkedő képességekkel bírónak, kiegyensúlyozottnak, megbecsültnek, elismertnek, támogatottnak, sikeresnek, szerencsésnek és elégedettnek az életünket illetően.
Mások teljesítménye – a társas összehasonlítás által – érzelmeket vált ki belőlünk. Ezek a teljesítmények az önmagunkkal kapcsolatos érzelmeinkre lehetnek pozitív hatással, és támogathatják az önbecsülésünket, vagy lehetnek negatív következményekkel, amikor fenyegetésként éljük meg őket, és rombolhatják az önbecsülésünket.
A társas összehasonlítás iránya is egyedi mutató: mitől érezzük jobban magunkat? Érzelmileg fontosabb kérdésekben magadtól felfelé vagy lefelé hasonlítasz inkább? Persze ritka az, hogy kizárólag az egyik irány érvényesüljön minden téren. Mit hoznak ezek az irányok magukkal?
Lefelé hasonlítás: „Nem én vagyok a legrosszabb!”
Az énkiemelés, vagy másképpen énfelnagyítás igénye akkor lép érvénybe, mikor az egyén úgy érzi, hogy önértékelése fenyegetve van. Ez a viselkedésben úgy nyilvánul meg, hogy az egyén olyan helyzeteket keres, amelyekben biztosnak véli győzelmét, fölényét.
Valamint – ennek eszközeként – lefelé hasonlít, vagyis olyan embereket választ összehasonlítási alapnak, akikkel szemben abban a jellemzőben, ami miatt önbecsülését fenyegetve érzi, jobbnak ítéli magát. Például máris kevésbé tűnik elhibázottnak egy lépés, ha a közelünkben páran még rosszabb döntést hoztak hasonló helyzetben.
Az önismeret szerepe milyen fontos! Hiszen vannak olyan részeink, amelyekről ugyanúgy tudjuk, hogy kevésbé erősségünk, mint a másik. Mégis, egyik területen bírjuk az összehasonlítást, míg a másikon robbanunk miatta. Lehet, hogy utóbbi esetében adott képességünk kevésbé fontos, meghatározó a számunkra? Lehet, hogy e képességet illetően már nagyobb a tudatosságunk? Lehet, hogy ott nem érintett annyira az önbecsülésünk, mert nem kapcsolódik hozzá valamilyen régi negatív esemény, érzelmi sérülés?
A lefelé hasonlítás mint pozitív megküzdés
Ha segít számunkra értékelni az életünk / személyiségünk / képességeink kiemelkedő, örömteli részeit az, hogy észben tartjuk, vagy végiggondoljuk, másoknál milyen szempontból vagyunk jobb helyzetben – hát tegyük! Amíg ez motiváló számunkra, és a hála érzésével tölt el, addig ez egy hasznos megküzdési mód lehet.
A negatív érzelmek megfigyelése és megdolgozása
Viszont figyeljük meg: milyen helyzetekben tesszük ezt meg? Valódi elégedettséget élünk meg utána, vagy csak átmenetileg segít, esetleg társul hozzá kárörvendés? Fontos-e számunkra az, hogy mások is lássák „fölényünket”, jobb helyzetünket, eredményünket? Ha ezeket igaznak érezzük magunkra nézve, valószínűleg a lefelé hasonlítást önbecsülésünk helyreállítására használjuk.
Sűrűn hasonlítgatjuk magunkat másokhoz? Hajlamosak vagyunk irigységet érezni mások sikereinek láttán? A minket ért kritikák mélyen érintenek minket, és utána sokáig rágódunk azokon?
Ha jellemzők ránk a fentiek, érdemes lehet foglalkoznunk az önbecsülésünk támogatásával, erősítésével, és azokkal a múltbeli vagy jelenlegi történésekkel, amik hatására sérülhetett. Kérjük ebben bátran pszichológus segítségét, ha támogatásra van szükségünk!
Felfelé hasonlítás: „Mit tesznek azok, akikre felnézek?”
A társas összehasonlítás leghosszabb távon kialakuló funkciója az önfejlesztés. Ez a felfelé hasonlításban nyilvánulhat meg: az egyén számára ekkor az összehasonlításban alapul vett másik, aki adott dimenzióban jobb vagy ügyesebb, ösztönző erővel hat.
Mennyivel többet hozhatunk ki magunkból egy edzőtárssal, aki az utolsó erőtartalékainknál motivál minket a kitartásra!
Valószínűleg te is arra gondolsz, ahhoz, hogy ez teljes mértékben jó érzéssel valósulhasson meg, magas szintű önbecsülés kell. Ezek a készségek kéz a kézben járhatnak, egyik erősödésével a másik is fejlődik. Az alapvető kulcs, kiindulópont ehhez is az önismeret és a tudatosság.
Persze úgy is megvalósulhat a felfelé történő összehasonlítás, hogy folyton irigykedve, dühvel telve figyeljük mások sikereit, és az egész világot okoljuk azért, hogy nem kapjuk meg, amit akarunk. Az változtatja építő jellegűvé a felfelé hasonlítás menetét, ha nemcsak azt látjuk meg, mije van a másiknak, hanem azt is, hogy hogyan érte el azt!
Reagálhatunk úgy, hogy legyintünk, vannak olyan szerencsések, akiknek az ölébe huppant minden. Gondoljuk azonban végig, hogy valóban szerencse-e ez, vagy elvágja őket többek között a valódi énhatékonyság és a magukra való büszkeség megtapasztalásától, a kitartás, a hit, a tetterő kifejlesztésétől és a példamutatás lehetőségétől?
A felfelé hasonlítás mint pozitív megküzdés
Lássuk be, semmilyen mértékben nem javít az életünkön az, ha önmagunkat sajnálva kesergünk mások sikere és öröme felett, sőt, csak rosszabbul érezzük magunkat tőle. Ha hajlamosak vagyunk erre, első lépésként nehéz lehet máris azt keresni, számunkra vágyott életű társaink cselekedeteiből és szemléletéből hogyan meríthetünk megoldásokat. Kezdjük a már említett önmegfigyeléssel, a hasonló társakkal való összehasonlítással, és a vágyaink tudatosításával!
Inspiráció példák által
Ezután azonban engedjük el az ilyen „szerencsés” emberekkel való összehasonlítást, és ha ezen kapjuk magunkat, tudatosan keressünk olyan embereket, akiknek sikerült megvalósítaniuk azt, amire mi is vágyunk, amit mi is szeretnénk elérni, bármi legyen is az! Általuk értékes segítséget kaphatunk információkban, ötletekben arról, hogy hogyan érhető el a kívánt cél.
Megtudhatjuk, mennyi nehézség, hátráltató tényező, sikertelen próbálkozás után valósították meg azt, így ráébredhetünk, hogy a legfontosabb eszköz a kitartás és felkészülés. Átgondolhatjuk, vajon valóban elegendő erőfeszítést, illetve a megfelelő lépéseket tettünk-e meg eddig a célunk elérése érdekében?
A történeteik megmutatják azt is, hogy milyen kihívások leküzdése előzi meg a vágyott állapotot – így reálisan átgondolhatjuk, mindezek tudatában is megéri-e nekünk az út, valóban arra vágyunk-e, vagy valamilyen alternatívája lenne számunkra megfelelőbb?
Gondolatébresztő lehet az ő útjuk, és kreatív ötletek felé, saját megoldások irányába terelhet minket – ami az övéjüktől különbözik, de az arról való tudás nélkül nem születhetett volna meg.
Ő, te, … én? Hasonlíthatom-e magam önmagamhoz?
Lehet költőinek tűnik, ha azzal jövünk, hogy a kiindulópont és végcél is mindig saját magunk, meg hogy a kör is saját magába olvad… De ha komplexen gondolkodunk valamiről, vagy önismereti munkában érzelmileg is dolgozunk egy témával, akkor valóban mindig visszajutunk önmagunkhoz a sok lépésen át. Végülis legtöbb tapasztalatunk önmagunkról van! Vajon mi történne, ha önmagunkat tennénk összehasonlítási tárggyá saját magunkkal szemben?
Ez ellentmondásosnak tűnhet, mégis remek technika a társas összehasonlítás már tárgyalt céljait – énértékelés; vágyak, hiányállapotok felderítése; önbecsülés fenntartása vagy helyreállítása; önfejlesztés – illetően. A másokkal való összehasonlítás hátrányai mellett sok előnnyel is bír. Mégis, ha tudatos figyelmet fordítunk rá, az önmagunkkal való összehasonlítás egy sokkal egyénibb, személyre szabottabb, és intimebb perspektívát ad életünk és önmagunk értékeléséhez.
TE mint saját magad mércéje
Szánj rá időt bizonyos időközönként, hogy végiggondold: életed egyes szakaszaihoz képest mi az, amiben te fejlődtél, vagy amiben jobbá vált, bővült, stabilizálódott az életed?
Mi segített ebben, mi járult ehhez hozzá?
Azt is érdemes lehet megnézni, hogy jelenleg az életed egyes területein mivel vagy elégedettebb, mivel kevésbé?
Tulajdonságaid, képességeid terén, mi az, amiben erősebb vagy, mi az, ami nagyobb nehézséget okoz? Kell-e változtatni az „elmaradó” területeken, fontos-e ez, szeretnél-e? Mire lenne ehhez szükséged, mi valósítható meg ezekből?
Érdemes-e nagyobb figyelmet fordítanod azoknak a területeknek a megbecsülésére, értékelésére, amelyekkel elégedett vagy?
Milyen (kiugró vagy kevésbé látványos) kihívásban álltál sikeresen helyt az elmúlt időszakban?
A társas összehasonlítás olyan, amilyennek használjuk
Mint sok minden más, a társas összehasonlítás is lehet ártalmas vagy hasznos is számunkra, attól függően, felismerjük-e a saját preferenciáinkat a folyamat során, és tudatosan használjuk-e eszközként.
Mert igen jó eszköz: mélyítheti az önismeretünket, és segíthet elérni a céljainkat.
Az, hogy jelenleg milyen mértékben jellemző ránk önmagunk másokkal való összehasonlítása, vagy hogy milyen irányban tesszük ezt meg, nem kell, hogy frusztráljon minket. Csak a magunkra szánt figyelem, a tudatosság, és ennek az eszköznek a minket szolgáló, építő módú használatára van szükség!
Valamint érdemes szem előtt tartanunk azt is, hogy egy összehasonlítás sem lehet tökéletesen komplex és abszolút mértékben igaz:
„…az ember mindenféle dimenzióban összehasonlítható másokkal, de abban az egyediségben, abban a személyiség-képesség-életsors kombinációban, ami ő, természetesen nem. Ebből a szempontból mindenki önmagában vett egyedi jelenség, aki csak a saját élete perspektívájában ítélhető meg és értékelhető.”
– Fülöp Márta
Felhasznált szakmai tartalom
- Beach, S. R. H., Tesser, A. (2000): Self-evaluation maintenance and evolution: Some speculative notes. In: Sulls, J., Wheeler, L. (szerk.): Handbook of social comparison. Theory and research. New York: Springer Science + Business Media.
- Festinger, L. (1976): A társadalmi összehasonlítás folyamatainak elmélete. In: Pataki F. (szerk.): Pedagógiai szociálpszichológia. Gondolat Könyvkiadó, Budapest. 259-291.
- Fülöp M. (2001): A versengés szerepe. Új Pedagógiai Szemle, 51, (11), 3-17.
- Orosz G., Szukics N. (2012): A társas összehasonlítás egyéni különbségei. Pszichológia, 32, (4), 361-378.
Kun Anett
Élvezted ezt a cikket? Csatlakozz a Zárt Közösségünkhöz! 
