A téli ünnepek van, hogy szomorúságot hoznak magukkal. Magányt, melankóliát, enyhe depressziót. Hiába az ünnepi fények, a karácsonyi hangulat, mégis ránk telepedhet egy borús mélabú, amely nem engedi élvezni az egyébként várva várt szabadnapokat. A boldogság erőltetett, az őszinte mosoly helyére kényszeredett grimasz kerül. Velünk lenne a baj? Esetleg a téllel? Vagy magával a karácsonnyal? Mi az a téli szomorúság? Létezik megoldás rá, és ha igen, akkor mi lenne az? Varga Gréta pszichológus cikke.
A tél. A fényfüzérrel futtatott város, az arany-ezüst színű karácsonyi vásár, a háttérzajként futó betlehemi énekek, a fűszeresen édes illatok elegye, a mézeskalács, a forrócsoki, a kandalló, a puha és meleg pokróc, a bekuckózós hűvös esték és a bejgli ízű reggelek. Néhány költői kép, és mindenkiben elindul valami kellemes asszociáció, amely egyszerre hoz elő képeket, illatokat, ízeket, élményeket, történeteket. Ha más nem, a téli filmek romantikusan irreális világából.
Ahol minden szerelem decemberben születik, és minden álom ebben a 31 napba zárt csodában válik valóra. Egy csókkal a fagyöngy alatt, vagy egy halványan villódzó, műanyag hullócsillag kíséretében.
Mindenki boldog, mindenki izgatott, mindenki csodát vár. Mi meg csak állunk, és nem értjük, miért önt el mégis a téli szomorúság.
Talán még él bennünk valami kis remény, hogy múló állapot ez a melankolikusan fagyott hangulat, amely a tél közeledtével telepszik rá a mellkasunkra. Nyom, szúr, néha fojtogat. Pedig próbálunk örülni, szeretni és szeretve lenni, élvezni az ingergazdag ünnepi környezetet.
Talán, csak „akarat”, talán csak „erő” kérdése az egész
„Nagyon kell akarni, és akkor majd jön… majd jól bevonzzuk…” – aztán várunk, és mégsem jön semmi, csak a semmivel a nem várt csalódottság. A látvány pedig, amelyet minden nap az arcunkba tol a molinókra ragasztott idill, még jobban elbizonytalanít, vajon valóban nem-e velünk van a gond. (A pozitív gondolkodással kapcsolatos tényekről és tévhitekről ide kattintva bővebben olvashatsz.)
Aztán impulzívan új ötletre kapunk, és az első benyomás hatására megveszünk mindent, amely boldogságot ígér számunkra. Pillanatnyi megnyugvást, látszatelégedettséget kapunk, de kiegyensúlyozottnak még jóindulattal sem tudjuk hazudni magunkat.
Majd ötletkészletünk vésztartalékát hívjuk segítségül, és bár egész évben kitartóan nyomtuk az egészséges étrendet, most mégis megpróbáljuk cukorbombákkal szétküldeni az endorfin útjában álló akadályokat. Az ünnepi utca vásárai asszisztálnak hozzá. Az alak távozik, a boldogság messzire marad. Csak a felcsúszott kilók jelzik, hogy „mi nagyon akartuk”.
Miért törhet ránk a téli szomorúság?
Túl azon, hogy gyermekkorunk meghatározó ünnepei milyen minőségben és hangulatban teltek el, és azok miként képesek determinálni felnőttkorunk ünnepi hangulatát, a december más okok miatt is kritikusan veszélyeztetett időszak a szomorúságra. Az év utolsó hónapjaként az elmúlásra emlékeztet.
A fülünkben konstans lüktető karácsonyi dallamok sem képesek elfojtani a bennünk élő vágyat az idő megállítására.
A vágyat, hogy a múltat és jövőt összekötő jelenben éljünk, és visszaszámolt percek helyett az eltelő idő megnyugodjon az állandóságban.
Hygge – a téli szomorúság ellen
Egyet tehetünk, kedves korral változó – és semmiképpen sem öregedő – sorstársaim. A jelent annak minden szépségére nyitottan, tudatosan éljük meg. A hygge mint a dánok filozófiája a hétköznapi boldogságról, erre tanít minket (Wiking, 2016). Egyfajta „lajhár-filozófia”, amely engedélyt ad belelassulni a pillanatba (McCartney, 2018). Egy olyan világban, ahol versenyt csináltunk abból, ki rázza gyorsabban ki a szemeket az egyébként is gyorsan pergő homokórából.
Engedély a „szent lustaságra”. Amely leginkább egy megfontolt higgadtságot jelent, valódi „slow motion”-ben élve át a pillanatokat. Újra és újra. Addig, amíg jól esik. A világunkban rövidre metszett alvást, a „timelapse” utazásokat, a túlórába tolt munkát, a „bűnözésként” megélt vacsorákat. Megállva a gyorsuló tömeg sodrásában válhat hosszúvá és valóban pihentetővé az alvás, kényelmessé és kikapcsolóvá az utazás. Produktívvá és élvezetessé a munka, és büntetlen örömmé a jóllakottság érzése.
Nem baj, ha elérhetetlen vagy mások számára
Elengedhetjük nárcisztikus korszellemünk nyomását, miszerint pótolhatatlanul fontosnak kell lennünk minden percben minden ember számára, mintha értékünket ennek megvalósítása adná. Mi mégis megnyugodhatunk, mert megesik, hogy önmagunk számára vagyunk csak pótolhatatlanul fontosak.
Bármikor átválthatunk offline üzemmódba.
Az értékünk ennek ellenére változatlan marad – továbbra is a legértékesebbek maradunk.
Minden és mindenki más várhat, amíg önmagunkkal kettesben eltöltjük a meghitt, telefonmentes perceket.
A valódi megismerés percei ezek, amelyek nem csak önmagunk mélyebb megismerésére kínálnak alkalmat. Kivonulva az online világból, amely homályosra maszlagolta és relativizálta a valós értékeket, újra felismerhetjük azokat.
Állítsd néhány órára repülő üzemmódra a telefonod, és élvezd az offline perceket egyedül, vagy szeretteid társaságában!
A társadalmi versengés helyett, amely határtalan lehetőségeinket szűkíti, és képességeink kibontakozását gátolja, felfedezhetjük a fejlődésünk örömét. Azt az örömöt, amelyben a teljesítményt megelőzi az alkotás.
Keresd fel gyermekkorod legkedveltebb helyét, és legyél nyakig – időjárástól függően – havas/saras!
Az ünnepi őrületben elindulhatunk a kedvenc lejátszási listánkkal a fülünkben tenni egy látszólag értelmetlen sétát azon a helyen, amely csak számunkra bír értelemmel. Gyermekkorunk rózsaszín etapját megidéző helyeken barangolhatunk.
A játszótéren, amely babakocsitól a cipőorral hajtott kismotorig, minden meghatározó járművünk számára egykor terepet adott. Nosztalgiázva elmerülhetünk az összepréselődő hó ropogásában. Nézhetjük a téli ég váltakozását, ahogy a napfény színei a hófelhők hamuszürkeségébe futnak át. (A benned élő gyermek otthonra találásáról ide kattintva bővebben olvashatsz!)
Fika – a kávézás svéd művészete
Megpihenhetünk a szobánk csendjében egy gőzölgően meleg kávé vagy tea mellett, „fikásan” kellemes hangulatot teremtve magunk körül, amelynek kultúrájára a svédek tanítanak. Egyedül, vagy szeretteink társaságában, akik olyanok, mint „a kávé: nem tesznek fel ostoba kérdéseket” (Balslev, 2018).
Kávézni művészien is lehet.
Végtelenségbe nyújthatjuk a beszélgetéseket, idő- és szókorlátok nélkül, ahol a csendnek mégis a szavak felé nő az ereje. Átélhetjük, hogy „egy jó beszélgetés éppoly stimuláló, mint a feketekávé, és éppoly nehéz elaludni utána” (Balslev, 2018).
Főzz egy kávét, készítsd elő a legmelegebb pokrócodat, tedd be legjobb hangulatod zenéjét, amely akár a kedvenc nyári slágered is lehet, és kuckózz be a fotelbe egy “fikás” fél órára!
Élménnyé tehetjük magunk számára egyedül és társak mellett is az életet. Gyertyát gyújtva a túlzóan szürke téli napokon, visszalopva a fényt oda, ahonnan az kiveszett, a téli szomorúság tereibe. Mert a gyertya meleg lángja önmagában nyugalommal tölti fel a tér hangulatát. Abban a színtartományban mozog, amely a szem számára a legkellemesebb.
Lagom – egyszerűen szép az élet
Miközben megtartjuk a svédek „lagom” titkát, amely a mértékletességre int, megértjük, hogy a legszebb dolgok nemes egyszerűségükben történnek. A túlzásba vitt dekorelemektől letisztulva, a frissen sült sütemény, vagy a forralt bor illatában úszva (Brones, 2017).
Egy helyen, ahol nem siet az idő, ahol és ahonnan senki sem siet. Ahol indulófélben az atmoszféra mégis maradásra bír. Mert ahol áll az idő, ott nincsenek időpazarló percek. Nincsenek produktivitásra és teljesítményre hajszoló belső késztetések. A legkreatívabb ötletek pedig ezeken a helyeken születnek. Ahol játék teremteni.
Engedd meg magadnak, hogy a túlzásba vitt dekorelemek helyett az együtt töltött idő hozza el az otthonodba a karácsonyt!
Megtehetjük azt, amit egyébként bármikor megtehetünk, és az élmény újabb és újabb megélésével állandóvá tehetjük a pillanatot. Mert a múlt jó élményeinek helyszínei, az ég színei, a kávé illata, a meleg fények minden évszakban, minden hónapban, mindennap elérhetők és átélhetők számunkra. Ezek azok az élmények, amelyekben megtapasztalhatjuk, hogy élni jó. Nem sürgető, nem hajszoló, nem követelőző, nem kimerítő. Csak jó. Amilyen jó a természet nyugalmának állandó illata. Ahol nem kap teret a téli szomorúság.
Felhasznált szakmai tartalom
- Brones, A. (2017): Lagom. Bookline Könyvek, Budapest.
- McCartney, J. (2019): Lajhár-filozófia avagy a lajhár hygge. Taramix, Budapest.
- Wiking, M. (2017): Hygge – A dán életérzés, amely boldoggá tesz. Kossuth Kiadó, Budapest.
Az eredeti cikk 2019. 11. 06-án született, a felújított verzió 2021. 12. 12-étől érhető el.
Élvezted ezt a cikket? Csatlakozz a Zárt Közösségünkhöz! 
