fbpx

Énidő – 7 tipp a mindennapi gyakorláshoz

Átlagos olvasási idő: 5 perc

Tudjuk, hogy az önmagunkkal töltött idő nemcsak az önismeretünk fejlesztéséhez elengedhetetlen, hanem a lelki regenerációt, a töltekezést, az egyensúly megteremtését is segíti. Mégis gyakran előfordulhat, hogy az énidő valahogyan kimarad a hetirendből. „De hiszen hogyan is foglalkozhatnék most csak magammal, ha annyi teendőm van?” – gondolhatjuk ilyenkor. Ha úgy érzed, nincs időd önmagadra, és kíváncsi vagy, hogyan építheted be egyszerűen a hétköznapokba az énidőt, cikkünket neked ajánljuk. Konyári Ildikó írása – a kávéd mellé. [Cappuccino]

A hétköznapok sodrásában nehéznek tűnik időt szakítani önmagunkra. Ha az énidőre gondolunk, elsőnek talán olyan dolgok juthatnak eszünkbe, mint egy hosszas, mély meditáció vagy egy pihenőnap, amikor csak önmagunkkal foglalkozunk, esetleg egy este, amikor teljesen egyedül vagyunk, kiszakadunk a jelenlegi környezetünkből.

Mindezek távolinak, elérhetetlennek, sőt, megvalósíthatatlannak tűnhetnek. Valójában viszont nemcsak ilyen hosszas, költséges vagy energiaigényes tevékenységek jelenthetik az énidőt, hiszen minden olyan tevékenység – függetlenül annak időtartamától, helyszínétől és költségétől – énidő lehet, amelyben jelen tudsz lenni önmagaddal.

Önzés vagy öngondoskodás?

Fontos megemlítenünk, hogy a regenerálódás, a töltekezés mindannyiunk szükséglete. Ha tekintettel vagy saját igényeidre, az semmiképpen nem önzés, hanem önmagadról való gondoskodás. Ha például egy fontos határidős feladatot végzel, de kimerültnek érzed magad, tarthatsz egy kis pihenőt, beiktathatsz egy olyan tevékenységet, amely segít erőt gyűjteni a további munkához.

Nem arról van tehát szó, hogy a számunkra nehezebb feladatokat nem végezzük el, vagy hogy a kötelezettségeinket nem vesszük komolyan, hanem arról, hogy

elfogadjuk jelenlegi állapotunkat, érzéseinket, és ennek megfelelően tervezzük meg tevékenységeinket.

Ez segíti az önmagunkkal szembeni elfogadás, megértés fejlődését, a priorizálást és a hatékonyabb munkavégzést is. Nézzünk néhány tippet, hogyan is építhetjük be a mindennapjainkba az énidőt! Olyan egyszerű időtöltéseket gyűjtöttünk össze, amelyeket rövid időkeretbe is tervezhetsz, ha túl zsúfolt a hetirended! Korábbi cikkünkben pedig a hatékony időbeosztásról is olvashatsz

1. Meditációval a rohanás ellen

Nem kell sok éves tapasztalattal rendelkezned, sem hosszú időre elvonulnod a társadalomból ahhoz, hogy gyakorold az elcsendesedést. Számos meditációs és relaxációs technika létezik, amelyek közül megtalálhatod a számodra kényelmeset. Kezdetnek kipróbálhatsz egy légzőgyakorlatot.

Légzőgyakorlat

Helyezkedj el kényelmes ülőhelyzetben, figyelj a hát egyenességére! Hunyd le a szemed, és lassan orron keresztül lélegezz be 4 másodpercig! Tartsd bent a levegőt 4 másodpercig, majd további 4 másodperc alatt orron keresztül lélegezz ki! Figyeld meg a levegő be-és kiáramlását a tüdődbe, a mellkasod emelkedését, és süllyedését! Folytasd, ameddig jólesik! ha kényelmesebb számodra, elsőre kipróbálhatod 3 másodperccel is.

Vannak egészen egyszerű, néhány perces gyakorlatok is, amelyeket beiktathatsz egy ebédszünetbe, de indíthatod vele a napodat, és lefekvéskor is alkalmazhatod. A meditációs tevékenységek segítenek csökkenteni a stresszt, megélni a jelen pillanatot és növelni a hatékonyságot, akár az iskolai teljesítményt is.

2. Megélni a jelent

A mindfulness eszköztára rendkívül gazdag és színes. Az alapja, hogy ítélkezésmentesen, tudatosan figyelmet fordítunk a jelen pillanatra, önmagunkra vagy egy tevékenységre.

enido-tippek-2
Egy csésze tea elfogyasztása is válhat énidővé.

tudatos jelenlétet összekapcsolhatod olyan mindennapi tevékenységekkel, mint például az étkezés vagy a kávézás, teázás. A következő kávéd vagy teád elfogyasztásakor próbálj meg – akár csukott szemmel – az ízekre, illatokra koncentrálni! Figyeld meg, milyen érzéseket okoz az adott élmény, hogyan hat rád! Figyelhetsz a csésze tapintására, a kortyolás élményére. Így válhat egy egyszerű teázás is énidővé.

3. Alkoss!

Minden alkotói tevékenység remek lehetőséget nyújt érzelmeid mélyebb megértésére, megélésére és kifejezésére. Nem gond, ha nem bánsz ügyesen az ecsettel. Felnőttként is élvezhetjük az alkotás örömét, akár egy felnőtt színező segítségével. Letölthetsz és nyomtathatsz is sablonokat, de elővehetsz egy papírt, és rajzolhatsz egyszerű mintákat : sormintákat, körkörös alakzatokat, leegyszerűsített mandalákat. Ha úgy érzed, a rajzolás nem a te tereped, kipróbálhatsz pöttyözős megoldásokat.

enido-tippek-3

Engedd szabadjára gyermeki éned, és alkoss!

Az elsődleges cél nem az, hogy esztétikus műalkotást gyárts – bár a szobadekorációk készítése is szuper ötlet –, hanem hogy élvezd az alkotást!

4. Te és a tested

A testmozgás nemcsak a fizikai egészség szempontjából fontos, hanem a stresszel való szembenézés és az önfejlesztés terepe is. Korábbi cikkünkben arról olvashatsz, hogyan támogatja a mozgás a lelki egészséget.

Ha nem tartod magad kifejezetten sportos embernek, akkor sem kell kihúznod a listádból ezt a lehetőséget! 😉 Vannak olyan mozgásformák, amelyek nem jelentenek túlzott fizikai megterhelést, amelyeket a jelenlegi fizikai adottságaidhoz igazíthatsz. Egy reggeli jóga például segítheti a jobb napindítást.

Énidő lehet egy rövid séta a lakókörnyezetedben, de táncra is perdülhetsz a nappaliban! Lehet, hogy elsőre bolondosnak tűnik. Hiszen én nem is tudok táncolni, nem vagyok egy John Travolta. Természetesen nem kell versenyprodukciót összeállítani. Kapcsold be a kedvenc zenéd, és ugrálj, táncolj, ahogy éppen jólesik neked!

via GIPHY

5. Tervezz!

Bár nagyon hasznos, ha határidőnaplót vezetsz, mégis érdemes emellett leülni néhány hetente vagy havonta egy finom teával a tervezőasztalhoz! Nemcsak év elején, de évközben is rápillanthatunk jövőbeli céljainkra és természetesen a megtett útra is! Az évtervezés, rövid és hosszú távú célok felállítása és nyomon követése lehetőséget nyújt önmagad mélyebb megismerésére, erősségeid és fejlesztendő tulajdonságaid feltérképezésére.

énidő - évtervezés

6. Mi történt veled ma?

Amikor találkozol egy régi kedves ismerőssel, nagyon jóleső érzést kelt, ha megkérdezi, mi is történt veled mostanában. Meghallgatja, milyen fontosabb eseményeket éltél meg és hogyan érzed most magad. Nemcsak egy baráttól, de ugyanígy önmagunktól is jólesik a figyelem és megértés. Érdemes beiktatni az esti rutinba egy napértékelést, vagy legalább hétvégén néhány percet a heted értékelésére!

Szánj időt arra, hogy megértően meghallgasd önmagad!

enido-tippek-4

Vezethetsz például hálanaplót, amelybe minden nap felírhatod, mi okozott neked örömöt, mi miatt érzed ma hálásnak magad. Használhatsz hangulatszínezőt vagy felírhatsz néhány, a napodat jellemző szót egy-egy cetlire is, amelyeket egy dobozba vagy üvegbe dobálsz.

7. Olvass!

Egy jó könyv társaságában elbújni többet jelent puszta kellemes időtöltésnél. Olvasás során – akár egy korábbi mű újraolvasásánál is – kiszakadhatsz abból a térből és időből, amelyben éppen vagy. Átérezhetsz olyan helyzeteket, amelyekkel talán a hétköznapok során nem találkozol. Elmélyedhetsz saját gondolataidban, felfedezheted önmagadnak teljesen új oldalait. A mesék gyógyító erejéről korábbi cikkünkben olvashatsz.

Az olvasás – ha élvezetet okoz – segít élni. Átélni és túlélni is.

– Vekerdy Tamás

Ami érted van

Láthatjuk tehát, hogy számos módja van annak, hogy önmagaddal időt tölts még egy igazán rohanós hétköznapon is! Természetesen érdemes odafigyelni arra, hogy az énidő beiktatása a napirendbe ne egy újabb kötelesség legyen, egy feladat, amit gyorsan le kell tudni. Olyan része  legyen a napodnak, ami érted van! Legyen bármennyi idő is, amennyit éppen megengedhetsz az egyéb elfoglaltságaid mellett, pár perc vagy pár óra, azt szenteld arra, hogy közelebb kerülj önmagadhoz, és feltöltsd energiaraktáraidat.


Felhasznált szakmai tartalom

  • Bagdy E. (2014): Relaxáció, megnyugvás, belső béke. Budapest: Kulcslyuk Kiadó.
  • Seligman, M. E. P. (2011). Flourish – élj boldogan! A boldogság és a jól-lét radikálisan új értelmezése. Budapest: Akadémiai Kiadó.
  • Szondy M. (2012). Megélni a pillanatot – Mindfulness, a tudatos jelenlét pszichológiája. Budapest: Kulcslyuk Kiadó.

További felhasznált tartalom itt érhető el.


Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal is! 😉
Facebook
Email
Nyomtatás
4 1 szavazz
Cikk értékelése
Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Beépített visszajelzések
Megnézem az összes hozzászólást

Élvezted ezt a cikket? Csatlakozz a Zárt Közösségünkhöz! ❤️

Felépítésében hasonló, ám mégis más, mint a többi közösségi médiafelület. A tőlünk megszokott minőségi tartalmakkal találkozhatsz, amelyek inspirálnak, tanítanak és támogatják a fejlődésedet.

Valósítsd meg önmagad – velünk!

Neked ajánljuk
5 szokás, ami tönkreteszi a hetirended + 5 hatékonyságnövelő tipp
Kismama-meditáció – Így építsd a kapcsolatot a babáddal, már a pocakban!
Stresszesek a hétköznapok? – 3 ok, hogy mozgással küzdj a stressz ellen
Mit mondjak, ha eljön a „nagy beszélgetés”? – A szexuális nevelés 3 alapelve
Meditáció gyerekeknek – Gyakorlatok az iskolai alulteljesítés ellen

Napjaink rohanó világában szívesen keresünk olyan módszereket, amelyek segítenek az időnk hatékony beosztásában. Tervezünk, naptárt vezetünk, emlékeztetőket és határidőket tűzünk

//
2021. július 20.

Hallottál már a kismama-meditációról? A babára való hangolódás, a lelki köldökzsinór erősítése egyszerűbb lehet, mint azt elsőre gondolnánk. De hogyan

//
2021. március 14.

A mindennapok során számos stressz ér minket. Gondoltad volna, hogy a sport gyógyír lehet a feszültségre? Tudjuk, hogy a sportos ember egészségesebb, de vajon

//
2021. október 16.

Bár napjainkban egyre nyíltabban beszélünk számos tabutémáról, a szexualitással kapcsolatos kérdésekre még mindig gyakran csak ködös válaszok érkeznek. Mit, hogyan és

//
2022. április 7.

Az iskolapadban számos kihívással találjuk szembe magunkat. Előfordulhat, hogy egy diák jó képességei ellenére nem tudja megmutatni az erősségeit. Mi

//
2021. május 31.
4 1 szavazz
Cikk értékelése
Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Beépített visszajelzések
Megnézem az összes hozzászólást
0
Te hogy látod? Szólj hozzá a témához!x