fbpx

Boreout-szindróma – Mit tegyek, ha eluralkodik rajtam az unalom?

Átlagos olvasási idő: 5 perc

Napjaink jelentős részét a munkahelyünkön töltjük, ezért fontos, hogy az az idő ne a munkaórák perceinek visszaszámlálásával teljen, hanem úgy tekintsünk az előttünk álló órákra, mint lehetőségre, például fejlődésre, kihívásokkal való szembenézésre, alkotásra, készségeink, képességeink és kreativitásunk kibontakoztatására. Munkánkhoz való hozzáállásunkat, munkavégzésünket alapvetően az határozza meg, milyen motiváció vezérel minket. Cikkünkben arra keressük a választ, mit tehetünk akkor, ha úgy érezzük, elveszítettük a belső hajtóerőt, és hogyan induljunk el a motivációnk visszanyeréséhez vezető úton. Pintye Erzsébet írása – a teád mellé.

Jutalmazás? Juttatás? Fizetésemelés, esetleg előléptetés, vagyis egy külső cél, eredmény elérése a hajtóerőnk munkánk során? A célok megfogalmazása: annak tisztázása, mit is szeretnénk elérni, és milyen lépéseket kell megtennünk a kívánt eredmény elérésének érdekében, motiváló erővel hathat ránk. Munkánk, hivatásunk során nemcsak a kívánt cél, eredmény elérése hajthat bennünket, hanem a belső motivációnk is. Belső motivációjú munkavállalók számára a munka az örömszerzés egyik forrásaként jelenik meg, akiket a kíváncsiság, elköteleződés és a kihívások vezérelnek.

Motivációnk elvesztése

Előfordulhat, hogy a korábban örömmel, lelkesedéssel végzett tevékenységeinkhez komolyabb erőfeszítéseket kell megtennünk, elfogy a lendületünk, a kedvünk, a belső hajtóerőnk. Ilyenkor úgy érezzük, egyszerűen semmihez nincs kedvünk, nehezen vesszük rá magunkat a munkavégzésre, beborul fölöttünk az ég, megjelennek a sötét felhők, amelyek befolyásolják hangulatunkat, hozzáállásunkat, és már a munkába indulás gondolata is negatív érzésekkel tölt el bennünket. Mit tehetünk annak érdekében, hogy visszanyerjük motivációnkat, azt a belső hajtóerőt, ami aktív cselekvésre ösztönöz minket?

A következő három lépés segítséget nyújthat abban, hogy elinduljunk motivációnk visszanyerésének útján.

1. Okok feltárása

Első lépésként fontos tisztáznunk, mi állhat motiválatlanságunk hátterében. Hogyan lehetséges az, hogy ami kezdetben örömöt okozott számunka, most rossz érzéseket vált ki belőlünk? Gondoljuk végig alaposan, mi az, ami igazán gátol minket a munkánk elvégzésében.

Az a bizonyos boreout-szindróma?

A Freudenberg nevéhez fűződő burnout-szindrómáról az elmúlt években, évtizedekben rengeteget hallhattunk, olvashattunk. Mi a helyzet azonban a bornout-hoz hangzásban hasonló boreout-szindrómával? Míg a burnout esetében a túlhajszoltság következtében kialakuló mentális-érzelmi-fizikai kimerülésről beszélünk,

a boreout-szindróma pont a túlhajszoltság ellenkezőjére, vagyis a krónikus unalom jelenségre vonatkozik.

Akkor alakul ki, ha feladataink száma jelentősen csökken, teendőinkkel nehezen tudjuk kitölteni munkaidőnket, üres járatok veszik át a mindennapokat, céltalan órák eltöltésére kényszerülünk, de ami talán a legrosszabb, hogy képességeink kibontakoztatására, kreativitásunk megélésre sincs lehetőségünk. A munkahelyi krónikus unalom szindrómáról többet megtudhatunk Philippe Rothlin és Peter Werder (2007) Diagnose Boreout c. könyvében.

Unatkozol a munkahelyeden? Alig van teendőd? De jó neked! – kaphatjuk a visszajelzéseket…

Képzeljünk el egy olyan napot, amikor megérkezünk munkahelyünkre, és rögtön azon kell gondolkodnunk, hogyan, töltsük el az előttünk álló 6 / 8 / 12 órát. Ilyenkor támadnak bennünk olyan gondolatok, mint

  • „Ráírok X-re és Y-ra.”
  • „Játszhatnék egy kicsit a telefonomon.”
  • „Nézzük meg, mi történik a szociális hálón.”
  • „Talán egy-két sorozat is belefér.”
munkahelyi motiváció - nő papírrepülővel játszik
Néha még gyerekkori játékokat is előveszünk unalmunkban.

Ha találkoztunk már hasonló gondolatokkal, pontosan tudjuk, mennyire megterhelő és lélekromboló, ha az unalom hatja át a munkahelyi mindennapokat.

Belső hajtóerőnket nemcsak a kihívások, teendők, feladatok hiánya, hanem egyéb tényezők is, többek közt magánéletünkben megélt változások, párkapcsolati kiégés, problémák, nehézségek, közeli hozzátartozó elvesztése is jelentősen befolyásolhatják.

2. Új célok kitűzése

Miután feltártuk, mi állhat motiválatlanságunk hátterében, érdemes elgondolkodnunk a következő lépésen. Ha tisztában vagyunk azzal, mi gátolja mozgatórugónk megfelelő működését, tegyük fel magunknak a kérdést, hogyan tudunk jelen helyzetünkön változtatni. Kezdjünk el új célokat megfogalmazni. Ha krónikus unalom szindrómával küzdünk, keressünk új kihívásokat. Kérjünk új feladatokat. Amennyiben lehetőségünk van rá, továbbképzéseken, tréningeken is részt vehetünk, amelyek segítséget nyújthatnak abban, hogy új ismeretek, módszerek birtokába jussunk.

A céltudatos életről itt olvashatsz tovább.

3. Induljunk el az úton

Mint ahogy a motiválatlanságunk kialakulása, úgy a motivációnk visszanyerése sem egyik napról a másik napra történő folyamat. Adjunk időt magunknak. Tudatosítsuk magunkban, milyen célt/célokat szeretnénk elérni, milyen eszközökkel érhetjük el a kívánt eredményt, és végül induljunk el a célhoz vezető úton. Időkorlátok nélkül…

De milyen eszközök nyújthatnak segítséget belső motivációnk fejlesztésében és fenntartásában?

3+1 tipp a munkahelyi motivációd fejlesztéséhez

1. Erősségeink feltárása

Motivációnk visszanyerésében, fejlesztésében segítséget nyújthat karaktererősségeink megismerése, tudatosítása és fejlesztése. Ha kíváncsiak vagyunk arra, milyen karaktererősségekkel rendelkezünk, érdemes kitöltenünk a magyar nyelven is elérhető VIA karaktererősségek kérdőívet, amelyben hat univerzális erényt (bölcsesség és tudás, bátorság, emberiesség, igazságosság, mértékletesség, transzcendencia) és ezen belül 24 karaktererősséget azonosítottak.

A kérdőív kitöltése végén írjuk fel magunknak öt fő karaktererősségünket és kezdjünk el olyan feladatokban gondolkodni, amelyek lehetővé teszik erősségeink kibontakoztatását és alkalmazását. Ha például fő karaktererősségeink között megjelenik a csapatmunka, beszéljük meg és kérjünk munkáltatónktól olyan feladatokat, amelyeket csapatban tudunk kivitelezni.

Ha esetleg tanárként továbbolvasnál a karaktererősségekről, itt megteheted.

2. Prioritás – teendőink listája

Ha karaktererősségeink feltárását követően megfogalmaztuk magunknak, milyen új kihívásokkal, teendőkkel néznénk szembe szívesen, vegyük fel a kapcsolatot munkáltatónkkal, és osszuk meg gondolatainkat vele.

Prioritás – teendők listája

Próbáljuk meg vázolni helyzetünket, mondjuk el, mennyire nyitottak vagyunk új feladatok elvégzésre, képességeink továbbfejlesztésére, erősségeink alkalmazására. Fontos azonban, hogy új teendőink esetében is fontossági sorrendet tudjunk felállítani.

Nézzük meg, melyek azok a feladatok, amelyeket minél előbb el kell végezni, és melyek azok a teendők, amelyek teljesítésére hosszabb időt szánhatunk. Érdemes mindezeket napi és heti lebontásban vezetni (Excel-táblázatban vagy hagyományos módon egy füzetben). A feladatok fontosságának besorolásához alkalmazhatunk színeket. A jelzőlámpa színei különösen nagy segítséget nyújthatnak fontossági sorrendünk felállításában.

A jelzőlámpa színeinek alkalmazásával felállíthatjuk saját fontossági sorrendünket.

munkahelyi motiváció - jelzőlámpa

Az égetően fontos és sürgős feladatokat piros színnel, a „holnap is felkel a nap” címkével ellátott feladatokat sárgával jelölhetjük, míg a zöld szín nyugtató hatása miatt biztosíthat minket arról, hogy még van idő az ebbe a kategóriába sorolt feladatok teljesítésére.

Még több gyakorlatias tippért olvasd el a hatékony időbeosztásról írt cikkünket.

3. Lépésről lépésre

Belső motivációnk visszanyeréséhez idő kell, ezért fontos, hogy a fokozatosság elve mentén induljunk el az úton.

Az új feladatok, teendők kilátásba helyezésekor érdemes határt szabni a teendőknek. Ha huzamosabb ideig az unalom tölti ki a mindennapjainkat, majd hirtelen újabb és újabb feladatok nyílnak meg előttünk, könnyen előfordulhat, hogy mindenre igent mondunk, csak azért, hogy kilépjünk az unalom köréből.

Az új kihívások pozitívan hatnak ránk, azonban fontos, hogy meg tudjuk húzni a határt a teendők elvállalása során, hisz könnyen áteshetünk a ló túloldalára, vagyis az unalomból a túlhajszoltságba.

Bár az arany középút megtalálása nem mindig egyszerűen kivitelezhető, sokat segíthet, ha előzetesen végiggondoljuk, mi az, amivel tényleg szívesen foglalkoznánk, majd mérjük fel, mennyi idő szükséges a feladat teljesítéséhez.

+1: Együttműködés másokkal

Ha úgy érezzük, eluralkodik rajtunk az unalom, nem látjuk értelmét annak, amit csinálunk (vagy amit nem csinálunk), bátran szólítsunk meg másokat a kollégáink közül. Munkakapcsolatunk elmélyítésében segítség lehet, ha megosztjuk velük, milyen érzések vannak bennünk feladatainkkal, munkánkkal kapcsolatban. Biztos akad olyan kollégánk, akihez bizalommal fordulhatunk nehézségeink esetén.

munkahelyi motiváció - nő és férfi közösen laptopot néz

Nehézségeink leküzdésében segíthet, ha megosztjuk másokkal, mi zajlik bennünk, hogy érezzük magunkat a jelenben

A pozitív, biztonságos, barátságos légkör kialakítása és megélése a munkahelyünkön sokat segíthet abban, hogyan vészeljük át a nehézségeket, megpróbáltatásokat.

Amennyiben úgy érzed, hogy jelen helyzetedben nincs lehetőség új kihívások, feladatok teljesítésére, karaktererősségeid kibontakoztatására, próbálj meg a magánéletre, a szabadidőre fókuszálni. Ha a munkádban nem tudsz kihívásokkal szembenézni, keresd azokat életed más területén. Új szabadidős tevékenységek kipróbálása, minőségi idő eltöltése és megélése a barátaiddal és családtagjaiddal segítséget nyújthat abban, hogy az unalom ne az egész életedre legyen hatással.


Felhasznált szakmai tartalom

  • Philippe, R. & Peter R., W. (2007). Diagnose Boreout. Redline Wirtschaft.
  • Ryan, R.M. & Deci, E.L. (2000). Intrinsic and extrinsic motivations: Classic definitions ans new directions. Contemporary Educational Psychology, 25(1), 54-67.

További felhasznált tartalom elérhető itt és itt.


Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal is! 😉
Facebook
Email
Nyomtatás
5 1 szavazz
Cikk értékelése
Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Beépített visszajelzések
Megnézem az összes hozzászólást

Élvezted ezt a cikket? Csatlakozz a Zárt Közösségünkhöz! ❤️

Felépítésében hasonló, ám mégis más, mint a többi közösségi médiafelület. A tőlünk megszokott minőségi tartalmakkal találkozhatsz, amelyek inspirálnak, tanítanak és támogatják a fejlődésedet.

Valósítsd meg önmagad – velünk!

Neked ajánljuk
Boreout-szindróma – Mit tegyek, ha eluralkodik rajtam az unalom?
Stresszkezelés az iskolában – Tippek pedagógusoknak
Hogyan törhetjük meg a transzgenerációs örökségünket és indulhatunk el a szabad akarat érvényesítése felé?
<strong>Hogyan léphetünk ki sémáink fogságából? – Interjú Dr. Berczik Krisztinával</strong>

Napjaink jelentős részét a munkahelyünkön töltjük, ezért fontos, hogy az az idő ne a munkaórák perceinek visszaszámlálásával teljen, hanem úgy

//
2023. augusztus 1.

Pedagógusként te is biztosan megtapasztaltad már, milyen igazán fáradtnak és kimerültnek lenni. Folyamatos magas elvárások, rövid idő alatt teljesítendő feladatok,

//
2021. január 10.

A felmenőinktől örökölt lelki sebeink, érzelmi és viselkedési mintázataink jelentősen meghatározzák a kapcsolataink alakulását, a látásmódunkat, és azt, hogy különböző

//
2024. február 12.

A 2023-as Reziliencia Konferencia számos szakemberrel és témával várja az érdeklődőket. Dr. Berczik Krisztina klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta és sématerapeuta „Sémavezérelt

//
2023. október 3.
5 1 szavazz
Cikk értékelése
Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Beépített visszajelzések
Megnézem az összes hozzászólást
0
Te hogy látod? Szólj hozzá a témához!x