Kaméleonvilágban – Megöl vagy megerősít, ha más vagy, mint mások?

Ki vagy te? Ki vagyok én? Egyszerű, gyakran hallott kérdések, amelyekre a válasz legtöbbször egy név. Gréta. A név mögötti tartalom, azonban sokak előtt rejtve marad. Egyes részei még előttem is, aki ezt a nevet már huszonnégy éve viselem. Van, aki nem elégszik meg ezzel a rövidke válasszal és a kérdést türelmetlenül újra felteszi. De ki vagy te? Kutat. Meg szeretne ismerni, és ha exhibicionista lennék, kritikátlanul fel is tárnám magam. Elmondanám személyiségem legbelső lényegét, annak centrumát, amely hordozza a karakteremet. Kódolja azt, ki is vagyok én valójában, milyen a jellemem. Azaz erkölcsi és morális kérdésekben milyen lábakon állok. Ez az a részem, amelyet minél inkább elrejtek magamban a külvilág elől, annál inkább meghamisíthatóvá válik mások számára. Egy eszközzel, amely századunk egyik legveszélyesebb játéka: a karaktergyilkossággal. Bellon Gréta pszichológus véleménycikke.

Létezik-e bennem egy belső megtartóerő, amely erkölcsileg kifogásolható cselekedetek előtt meghúzza a vészjelzőt, és visszatart attól, hogy olyat tegyek, amellyel önmagamnak vagy másnak kárt okozhatok? Vagy sodorható, könnyen befolyásolható alkat vagyok, aki azt gondolja letette a voksát egy morális érték mellett, mégis kaméleonként egy pillanat alatt képes beolvadni a környezetének az elvárásaiba? Mutatja az erőm és a stabilitásom? Önálló értékrendszerrel vagy mások értékrendszerével rendelkezem? Felrúgtam-e valaha azokat a szabályokat a bennük levő értékekkel együtt, amelyeket a szüleim állítottak elém gyermekkoromban, amelyek ma is hangokként kísérnek a fejemben és kiszűrtem-e azokat, amelyekkel valóban tudok én magam is azonosulni?

értékrendszer

Néha még a jó kislányok is viselkednek meglepően.

Mert ma is hallom, hogy „egy jó kislány nem csinál ilyet”. De milyet? És miért nem? És ha mégis csinál, akkor megszűnik jónak lenni? Megszűnik szerethetőnek lenni? És a jóság maga után vonja a szerethetőséget, vagy léteznek olyanok, akik morális tekintetben jónak tűnnek, de mégsem szerethetők, és olyanok, akik szerethetők, de jónak talán mégsem mondhatók?

 

Jónak és szerethetőnek lenni egyesekben mégis összekapcsolódó fogalom, hiszen megesett, hogy jóságukért szeretettel fizettek a szüleik. Így megtanulták, hogyan illik viselkedni

 

és milyen viselkedési formákkal érhetik el azt, hogy tőlük pozitív feedback gyanánt egy kedves mosoly érkezzen vissza feléjük. Klasszikusan kondicionálták őket arra, hogy jók legyenek.

Ősi törvény vagy családi örökség?

Kultúránként és családonként más-más értékrendszer mentén, de kialakult bennünk, melyek azok a cselekedetek, amelyek bűntudatot ébresztenek, és melyek azok, amelyek elégedettségérzéssel töltenek el. Hordozzák azokat az általános érvényű, ősi törvényeket, amelyek biztosítják, hogy mi magunk és életünk résztvevői szabadon és szeretetben éljünk egymás mellett, nem sértve, hanem támogatva egymás határait. Így természetességgel fakad fel bennünk az ellenállás azzal szemben, hogy a kenyérvágó kést életek kioltására használjuk fel. Nem gyilkolunk. De ölni sem ölünk?

értékrendszer

Hősök vagy gyilkosok?

Katonaként a frontra kerülve vajon bűncselekmény nemzetünk védelme érdekében a saját nemzete védelméért harcoló katonára fegyvert fogni, és elindítani felé a halálos golyót? Hazafi vagy gyilkos, akit a háborúból hazatérve ünnepel a hazája? Ő azt mondja hazafi, míg más, aki a lelkiismeretébe kódolt üzenet mellé neveltetéséből fakadóan megkapta az emberi élet bármilyen formában történő kioltásának tilalmát, azt mondja, hogy gyilkos, és véleményével bűntudatot ébreszthet egy ugyan bátor, de bizonytalan hazafiban.

 

Számít a neveltetés, és felettes-énünk tartalmi részét életünk első hat évének tekintélyszemélyeitől érkező tiltások töltik fel, amelyek egész életünk során képesek szabályozni viselkedésünket.

 

Egyesek erősebb, mások lazább kereteket kaptak, és a merevség lehet épp olyan akadályozó tényező a szabadságban, mint a végtelen lazaság. Hiszen már a nevelési stílusokat vizsgálva is megállapították, hogy sem az autokrata, sem a laissez-faire nem olyan célravezető, mint a demokratikus, amely egészséges határok kijelölésével biztosítja a gyermek számára szárnyainak biztonságos bontogatását. Szülői korlátokra szükség van gyermekkorban, de felnőve már nem élhetünk gyermekkorunk korlátaiban.

 

Elengedhetetlen, hogy szüleink értékrendszerét átdolgozva, önmagunk tapasztalatival kiegészítve megalkossuk önálló korlátainkat, amelyeknek aztán önként rendeljük alá magunkat.

 

Felnőtt fejjel és belátva, hogy azok valóban a mi és a társaink érdekeit szolgálják. Korlátok ezek is, de szabadságot adnak, mert mi választottuk azokat. Megalkottuk saját magunk demokráciáját, amelyben önmagunk kezébe is adtunk szavazati jogot.

Ha csak a félelem tart vissza, létezik-e szabadság?

Mert mekkora morális értéke van egy olyan cselekedetnek, amelyet a kilátásba helyezett büntetéstől való félelem motivál? Ha megteszem, börtönbe kerülök. De, ha nem kerülnék börtönbe, megtenném. Ha megteszem, elveszítem a barátságodat. De, ha nem veszíteném el a barátságodat, megtenném. Felnőttkor és gyermekkor dilemmái ezek, és

 

a történelem bizonyította, hogy a társadalom és benne a társak olykor évtizedről évtizedre képesek változtatni véleményüket a helyes és a helytelen cselekedetekről.

 

Egyik évben még jutalmazzák és a rendszer nagyra értékelt tagjaiként tekintenek a besúgó hálózatok embereire, következő évben már szégyen, amiért nemrég még elismerést kaptak.

értékrendszer

Kezdetben a dohányzást csak annyira tartották károsnak, mint egy jobb kávét. Idővel változott a közvélemény.

Szűk környezetünk és világunk résztvevői, legyenek ők családtagok, barátok, különböző csoportok tagjai, szintén hasonló impulzivitással képesek változtatni morális világnézetüket. Egyik nap vállveregetéssel fizetnek egy tekintélyszemély abszurd véleményének visszhangoztatásáért, másnap már nevetnek azon, aki valaha szájára vette azokat a szavakat. Ilyen világban élünk. Ahol

 

értékrendszert egy újabb értékrendszer követ, amely lehet, csak néhány pontban tér el az előző rendszer értékeitől, mégis sarkalatos különbségeket hordoz magában. Olyanokat, amelyek előzőleg még megfosztottak embereket az élet élményétől, és megbélyegezték őket azért, amelyet a ma értékrendszere már felmagasztal.

 

Éppen ezért önálló, valós belső stabilitást adó értékrendszerre van szükség, amely nem mások véleményére, és figyelem, nem mások szeretetére épül. Mert az emberi szeretet illékony, és önmagunk szemében válunk hiteltelenné, ha szeretetért és elfogadásért kuncsorogva pillanatról pillanatra változtatjuk az értékrendszerünket. Kiszámíthatatlan és erőtlen emberek leszünk, akik életük végén visszatekintve egy kezükön meg tudják számolni, hogy életüknek hány évében érezték át az élet, a döntés, a választás, a szabadság ízét. Akkor már késő önmagunk előtt térdre esve bocsánatot kérni a mások szeretetéért elvesztegetett évekért. De amíg tart a ma, sosem késő változtatni.

Az önálló értékrendszer: veszélyeztet másokat, ha másképp gondolod?

Az önálló értékrendszer azonban magában hordozza annak a veszélyét, hogy mások úgy érzik, ezáltal meg lett kérdőjelezve az ő értékrendszerük. Különösen akkor, ha az még gyermekkoruk korlátait őrzi, és soha nem dolgozták át azt magukban. Talán még nem kaptak hozzá engedélyt, talán tartanak a változással járó ismeretlentől, az újtól, amelyért feladni készülnek gyermekkoruk stabilitását. De vágynak rá ők is, hiszen ha nem vágynának, nem indítana el bennük heves érzelmi reakciót egy azzal bizonyos pontokon ellentétes, de értelmes értékrendszerrel való találkozás.

önállóság és értékrend

Az önállóság felelősséggel jár, a felelősség egy gyermek számára ismeretlen, az ismeretlen pedig elsőre félelmetesnek tűnik.

Önvédelmi mechanizmusok indulnak útjukra lelkükben, amelyek az életüket szervező szabályok megerősítése érdekében leértékelik, megvetik és becsmérlik az azt „veszélyeztető” döntéseket. Így igyekeznek megszilárdítani magukat abban, amit idővel szükséges, hogy átdolgozzanak, de valamilyen oknál fogva ma még nem állnak készen rá.

A karaktert legyilkolni – és győzni?

Ez viszont kiszolgáltatottá tesz egy olyan fogalommal szemben, amely a század elején jelent csak meg a köztudatban, de minden korban űzték a gyermekkor lábain egyensúlyozó felnőtt emberek: a karaktergyilkosságnak. A jellem szisztematikus, célzott megsemmisítésének, amely mindenki előtt beszennyez és senki előtt sem enged szóhoz jutni. Hiszen ki lenne kíváncsi egy olyan ember véleményére és értékrendszerére, annak magyarázatára, aki „hazug”, „csaló”, „hűtlen”, „megbízhatatlan”? Lehet válogatni, kinek melyik jelző a legfájdalmasabb.

 

A karaktergyilkosság a személyiség központi részét támadja, és elvágja a társakhoz való kapcsolódási lehetőséget, elérve azt, hogy egy karakterében megsemmisített személlyel ne akarjon senki nyilvános helyen mutatkozni.

 

Hiszen az „embert barátjáról” közhelyszerű elv alapján egy „hazug”, „csaló”, „hűtlen” vagy „megbízhatatlan” ember barátja szükségszerűen „hazug”, „csaló”, „hűtlen” vagy „megbízhatatlan” lesz. Az pedig senki sem szeretne lenni.

új erőforrások

A karaktergyilkosság kirekeszt, de a kirekesztettség lehetőség ad újabb erőforrások feltárására.

Ez még továbbá megtámogatható olyan spirituális színezetű gondolatokkal, amelyek az erkölcsi beszennyezettségtől való félelem vagy önvédelem miatt késztetnek a karaktergyilkolt személytől való elhatárolódásra. Egy idő után már alig érdekel valakit az igazság. Kérdések helyett kijelentések vannak, amelyek részigazságokat tartalmazva ferdítik el egészében a valóságot, és festenek egy olyan képet, amely megerősíti őket abban, hogy görcsösen ragaszkodjanak gyermekkoruk dogmatikus szabályrendszeréhez és kizárjanak bárkit, aki ezt veszélyeztetheti. Nem csak kizárjanak, befeketítsenek, és bár ők sem fehérek, a kontrasztban mégis fehérebbnek tűnjenek.

 

Amennyiben a cikk témája felkeltette az érdeklődésedet, további érdekességeket olvashatsz a személyes identitásról, amely az azonosság érzését adja számunkra, Ocsenás Dorottya Több önismeret, kevesebb vita − 4 gyakorlattal a személyes identitás nyomában című cikkében, ide kattintva. Valamint egy korábbi recenziómból, amelynek címe „Akinek nincs belső otthona, az kívül sem fog otthonra lelni” – Térkép a benned élő gyermek megtalálásához, megismerheted a felnőttként is bennünk élő gyermeket, aki ma is gyermekkorunk élményvilágában élve képes befolyásolni a jelenben adott reakcióinkat, és így hatni kapcsolataink alakulására.

Csatlakozz a közösségünkhöz!
megoldásközpont facebook csoport

Ingyenes zárt Facebook csoport

Csoportunk neked szól, ha elég motivált vagy ahhoz, hogy elkezdj dolgozni önmagad megvalósításán. Itt olyan EXTRA TARTALMAKHOZ juthatsz, amiket máshol nem osztunk meg; és kapcsolatot építhetsz a csoport többi tagjával. Tedd fel kérdéseidet, és oszd meg velünk sikerélményeidet! 🙂

Felhasznált szakmai tartalom

Icks, M., Shiraev, E. (2014): Character Assassination Throughout the Ages. ISBN-13: 978-1137397867.

Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal is! 😉

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: email
Email
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Megosztás itt: pinterest
Pinterest
Megosztás itt: print
Nyomtatás
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: pinterest
Megosztás itt: print
Neked ajánljuk
Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Az oldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll.