Miért is fontos a történetek mesélése? Hogyan tudjuk a meséken keresztül fejleszteni a gyermekek önbecsülését? A családi történetek szerepe elengedhetetlen az önbecsülés és alkalmazkodóképesség kialakulásában. Történetünk mesébe fonása éppolyan fontos, mint az együtt töltött minőségi idő. Éppen ezért, összeírtam nektek – gyermekek szüleinek, pedagógusainak – 10 tippet, amikkel segíteni tudunk a gyermekeknek a saját történetük megélésében. Ha fontosnak tartod a gyermekkori önbecsülés fejlesztését, cikkem, amely Kádár Annamária és Kerekes Valéria Mesepszichológia a gyakorlatban! című könyvén alapul, neked szól. Mohácsi Rebeka írása.
Bizonyára sokan emlékszünk gyermekkorunkból olyan eseményekre, amikor összegyűltek a rokonok, a „nagyok” pedig csak meséltek és meséltek. Nevettek és összekaptak, de mindig örömmel búcsúzkodtak. Mi pedig gyermekként hosszú estékbe nyúlva ittuk a felnőttek szavait.
Az elme csodája
A könyvet olvasva sorakozva törtek fel az emlékeim. Nyaranta, amikor a nyári orgona illata belengte a levegőt, a fehérre meszelt ház, mellette a vén diófa, alatta a Papó készítette pad és az én kis lócám, mely az emlékezetemben megmaradt. Az én drága Papóm ezalatt a diófa alatt ült és hosszan mesélt nekünk. Mesélt rólunk, magukról, a világ nagy dolgairól. Az én kedves mamám pedig hozta megnyűtt kötényében a meggyes sütit és a friss tejet, majd közösen folytatták a történetmesélést. Hazafelé menet az ócska piros Ladával, miután recsegve felcsendült a „67-es úton”, édesapám és édesanyám mesélték tovább a históriákat. Mi pedig – a négy kis testvér – az ócska Lada hátsó ülésén hallgattuk tovább őket.
Ilyen és ehhez hasonló események sorozata által hallhat az ember arról, hogy milyen is volt kiskorában,
így az egyén saját története lassan beleszövődik a családéba.
Ennek az érzése biztonságot ad számunkra, érezzük, hogy hová tartozunk, tudjuk, hogy kik vagyunk, azaz hogy „mi egy család vagyunk”.
Ősi tevékenységeink közé tartozik a történetmesélés. Mesékkel teli behálózott világba születünk, melyek szépen lassan minket is magukkal ragadnak. Egyéni életmesénk már akkor megkezdődik, amikor még csak pocaklakók vagyunk, hiszen szüleink akkor választják ki a nevünket, és arról ábrándoznak milyenek leszünk. „Vajon kisfiú vagy kislány? Szőke, kék szemű; vagy barna szemű, göndör fürtökkel? Nyűgös lesz, vagy átalussza az éjszakát? Kinek az orrát fogja örökölni, és kinek a humorát?”
De miért is olyan fontos a történetmesélés?
A regéken keresztül adunk értelmet az életünknek és az átélt eseményeknek. Ezáltal megteremtünk egy olyan tudatot, mellyel képesek vagyunk boldogulni a világban. Történeteink azt a viszonyrendszert közvetítik, ahogy mi magunk a világhoz viszonyulunk.
Ezért is fontos, hogyan mesélünk szülőként és pedagógusként az életről, életünkről, emberi kapcsolatokról, kihívásokról és megküzdésekről. A mesélés módjával vagyunk képesek megtanítani gyermekeinket arra, hogy mire összpontosítsanak, mit és hogyan meséljenek tovább. Ezek alapozzák meg, vagy éppen bomlasztják az önbecsülésünket.
Az önbecsülésünk tükrözi az élethez és másokhoz való hozzáállásunk minőségét is.
Az önbecsülés szintje mutatja meg, hogy mennyire szeretjük és becsüljük önmagunkat. Helyreállításában felnőttként is lehet sikereket elérni, azonban nehezebb dolga van annak, aki gyermekkorában nem kapta meg a megfelelő alapokat!
Külső és belső önbecsülésünk
Maarit Johnson svéd pszichológus szerint megkülönböztethetünk külső és belső önbecsülést. A belső önbecsülés – önmagunk elfogadása – már a magzati kortól kezdődően, az első két évben kialakul. Fontos a szülő / gondozó feltétlen szeretete, készsége a gyermek igényei iránti fogékonyságra. Ez alapozza meg a későbbi hozzáállásunkat önmagunkhoz és a világhoz, ami leginkább a szülőkön / nevelőkön / nagyszülőkön múlik. Abban az esetben,
ha megfelelő belső önbecsülést sajátítottunk el, képesek vagyunk őszinte és mély kapcsolatok fenntartására, optimistán szemlélni az életet, illetve elfogadni és megélni érzéseinket.
Megtanuljuk képviselni saját érdekeinket is, úgy hogy nem taposunk el másokat, tudunk nemet mondani, ismerjük saját korlátainkat és hibáinkat is.
ársas lényként vágyunk mások elfogadására, elismerésére. Önbecsülésünk kialakítása során megtanuljuk, hogy cselekedeteinkkel más-más reakciót váltunk ki. Amennyiben nem sérültünk, pozitív érzelmeket, lelkesedést, dicséretet szeretnénk kapni.
Alacsonyabb belső önbecsülés esetén gyakran teljesítménnyel igyekszünk kompenzálni azt.
A perfekcionista személyek úgy érzik, hogy minden helyzetben eredményesnek kell lenniük, így a külső sikerektől fog függeni az önbecsülésük. Biztosan ti is találkoztatok már olyan emberrel, aki mindenben első akar lenni, legyen szó egy egyetemi vizsgáról vagy egy szabadidős játékról.
Megfelelő belső önbecsüléssel a külső önbecsülés nem hiánypótlás, hanem személyiségünk gazdagítása lenne!
Életünk meghatározó első 6 éve
Eric Berne (1997), amerikai pszichiáter Sorskönyv című könyvében fogalmazza meg, hogy minden ember élete első hat évében írja meg a saját sorskönyvét. Azaz
egy olyan tudattalan élettervet, melyet igyekszik beteljesíteni élete során.
Hat éves korunk előtt következtetéseket vonunk le a világról, önmagunkról és az emberekről. Ebben az időszakban a nevelői üzenetek, utasítások hatnak ránk a leginkább. Az elvárásokat igyekszünk magunkévá tenni, felnőttként pedig azt vesszük észre, hogy ezekhez az üzenetekhez kapcsolódó cselekedeteinket, döntéseinket józan ész nélkül követjük el.
Amennyiben gyermekeink felé azt közvetítjük, hogy: „érezz, gondolkodj, cselekedj, szeretünk, örülünk neked”; jobban fognak tájékozódni a világban, bízni fognak saját erejükben. Ha negatív üzeneteket közvetítünk a gyermekeink felé, mint például: „nem tetszik, ahogy cselekszel, a külsőd, amit érzel”; arra juthatnak, hogy a körülöttük lévő világ elutasító és veszélyes, és nehezen lesznek képesek megállni a helyüket.
„Érezz, gondolkodj, cselekedj, szeretünk, örülünk neked!”
Szerencsére tudatos munkával ezek felnőttkorban is megváltoztathatók, bár időigényes, de megéri! Például egyéni terápiával vagy csoportos pszichodráma segítségével is elindulhatsz a fejlődés útján. Azonban, ha jelenleg úgy érzed, hogy nem tudnál részt venni rajtuk, érdemes hasonló témában olvasni.
👉Mélyebb önismereti gyakorlatot olvashatsz korábbi cikkünkben, amely a gyermekkori berögződéseidet segíthet felismerni.
Hogyan építjük fel önéletrajzi emlékeinket? – A személyes történetek ereje
Önéletrajzi emlékezet alatt a személyes emlékekre utalunk – egy feledhetetlen születésnap, testvér megszületése, közös kirándulások, élmények, karácsonyi csoda, húsvéti locsolkodás, esti mesék, hétvégi fagyizás, strandolás. Emlékeinkkel a múlt eseményeit vagyunk képesek feleleveníteni. Az önéletrajzi emlékezet feladata, hogy saját eseményeinket képesek legyünk történetté formálni, majd azt továbbadni.
Az önmagunkkal kapcsolatos elbeszéléseket eleinte mások által ismerjük meg.
A családban folytatott beszélgetések által gyermekként képesek leszünk felidézni korábbi élményeinket, majd egy összefüggő történetté gyúrni. A családi vacsorák, közös beszélgetések alatt halljuk, hogy milyenek voltunk kiskorunkban. Így el tudjuk sajátítani az emlékezés módját, a mesélés fortélyát és a közös emlékek mélyítését.
Édesanyám mesélte a hintaágyban, hogy Dorka, a hatalmas, fekete német dogunk hogyan is támogatta a négy kis testvért a járás elsajátításában. Eleinte a lábába kapaszkodva, később a hátába; végül pedig kergetőzve játszottunk a szilvafa árnyékában.
„És a negatív történetek?”
Ösztönösen szeretnénk óvni, megvédeni gyermekünket, ezért negatív eseményeket, nehézségeket nem szívesen mondunk el neki. Azonban próbáljunk meg átlendülni ezen és bátran meséljünk!
Fontos, hogy a gyermekekkel ne csak a pozitív élményeket osszuk meg.
Azokban a családokban, ahol nyíltan és következetesen elmesélik az átélt családi történeteket, a gyermekek jobban meg tudnak birkózni saját élethelyzeteikkel, kríziseikkel is.
👉 A komolyabb történetek mesélése mellett a veszteségek feldolgozásában több módszer is segíthet.
Hogyan lehet mesélhetővé tenni a kritikus életeseményeket?
A klasszikus családmodell (apa, anya, gyerekek – nukleáris család; illetve nagyszülők – több családmagból álló háztartás – együttélése) ma már kevésbé állja meg a helyét. Ehelyett gyakran traumákat és töréseket hordoznak a családok (egy szeretett személy elvesztése, válás – csonka és mozaikcsaládok). Egy ilyen életesemény a család összes tagjának stressz, s a gyermek egész életét megváltoztatja: nagy felelősség hárul tehát a nevelőkre!
A felnőtteknek tudatosítaniuk kell önmagukban, hogy a szülői szerepek ugyanúgy megmaradnak egy válás után is.
Így válnak mesélhetővé… Nélkülözhetetlen, hogy a valóság világos és egyértelmű legyen. Fontos, hogy a fájdalmas érzéseket ne fojtsuk el, mindinkább éljük meg, és meséljünk a történtekről.
Kimondani amit nem lehet
A mozaikcsaládok nagy kihívása a történetük mesélhetővé tétele. Elsősorban: bármennyire is fájdalmas, ne dobjuk ki, ne égessük el az elvált félről/féltől ránk maradt fényképeket! Több ilyen családdal is találkoztam, akik számára az újrakezdés a másik fél „kitörlését” is jelentette. Ehelyett azonban vegyük elő időnként a közös képeket, melyek segítenek emlékezni és narratívát alkotni. Kérdezzük meg, melyik a gyermek kedvence.
Beszélgessünk arról is, mikor nem készült fénykép, és miért nem. Legtöbbször a válás körüli időben nagyon kevés kép készül. A gyermek életkorához igazítva meséljünk arról is, ami fájdalmas volt. Leggyakrabban pusztán a tényekről esik szó, mint az egyik kis páciensem esetében is: „Ünnep volt, anyáék veszekedtek és kiabáltak, én pedig elszöktem.”
Az események feldolgozásához azonban elengedhetetlen beszélni az érzésekről is: „Mit éreztél akkor, mikor arra jutottál, hogy elszöksz? Milyen érzés volt elszökni?” Ha a gyermek/családtag már bocsánatot kért, mutassuk, hogy nem haragszunk rá; ilyenkor már ne szidjunk, ne moralizáljunk, ne mondjuk azt, hogy ezt nem szabad. A bizalom építése, a fájdalmak feldolgozása csak nyitottsággal párosulhat: a gyerekek, a serdülők pedig kifejezetten bezárnak abban a pillanatban, amikor nem teljes elfogadással találkoznak.
Nagy Gitta pszichológus
Támogassuk a gyermekeinket, hogy a kialakult helyzetről minél többet megtudjanak. Tegyük a szomorú eseményeket mesélhetővé, ne térjünk ki a válaszadás elől; azonban figyeljünk arra, hogy a gyermek szintjének megfelelő mélységig menjünk el.
Akárhogyan is alakul a család sorsa, ne hitegessük a gyereket. Egy válás esetén, amennyiben a gyermek csak egy nevelőre számíthat a jövőben, ne áltassuk, hogy majd apa / anya visszatér. Tudatosítsuk és éreztessük vele, hogy bár így alakult a család élete, kik azok az illetők, akikre mindig számíthat, akik szeretik őt.
Ha a gyermekek jobban ismerik a családjukról szóló történeteket, pozitívabban viszonyulnak hozzá, magasabb önbecsülést és jobb alkalmazkodóképességet fognak elsajátítani.
Beszélgessetek velük, meséljétek el a szomorú és boldog pillanatokat, eseményeket. Higgyétek el, jót tesztek vele. 😊
Mesepszichológia a gyakorlatban
Mesepszichológia és Mesepszichológia 2. – Az érzelmi intelligenciát fejlesztő, valamint a kényes nevelési helyzetek orvoslását segítő mesék olvasása csak a kezdet! Kádár Annamária és Kerekes Valéria ugyanis szuper ráépítő gyakorlatokat hozott nekünk a Mesepszichológia a gyakorlatban című könyvükben.
Milyen lehetőségekkel segíthetjük gyermekeinket, saját történetük megélésében?
A szerzőpáros egy csokorba gyűjtött jó néhány hasznos tippet, melyek mankóként szolgálhatnak.
5 tipp szülőknek
- Történetekbe való bekapcsolódás
Avassuk be gyermekünket, hogy milyen érzéssel vártuk őt a világra, milyen volt a születése pillanata! Meséljük el, hogyan gondoztuk, mi volt a beceneve, milyenek voltak a mindennapjaink. Idézzük fel, hogy milyen hasonló tulajdonságokkal rendelkeztünk, és vessük össze a hasonlóságokat! Ha vannak testvérei, beszéljük át közösen, hogy miben hasonlítottak és különböztek. - Családi fényképek nézegetése
Kiváló program a fotók nézegetése, nagy segítség a gyermeknek ahhoz, hogy saját létezését olyan történetekbe tudja foglalni, melyeknek ő maga a főszereplője. - Családi napló készítése
A közös programok, utazások, élmények rögzítése izgalmas és szórakoztató. Az írásokat kiegészíthetjük rajzokkal, fotókkal, belépőjegyekkel, vonatjegyekkel. - Esti beszélgetések
Este foglaljuk össze gyermekünk napját! Beszéljük át, mi történt vele, a pozitív és negatív eseményeket is, hiszen úgy lesz képes feldolgozni, ha mesélhetővé tesszük számára. - „Családi időkapszula”
Szedjünk össze múltból származó képeket, rajzokat, tárgyakat és rakjuk őket dobozba, majd egy megfelelő eseménynél (születésnap, diplomaosztó) adjuk oda gyermekünknek.
5 tipp pedagógusoknak
- Napindító beszélgetés
Jól alkalmazható módszer a nevelésben és az oktatásban. Bátran kezdeményezzünk, kérdezzünk, hiszen így válik világossá, miért van éppen rossz kedve, vagy miért csattan ki a boldogságtól a gyerek: Milyen maradandó emléket szereztetek tegnap? Mi volt a legkellemesebb/legkellemetlenebb élményetek a múlt héten? Hogyan telt az előző estétek? - Osztálynapló készítése
Osztályunkkal készítsünk egy olyan naplót, melyben a különleges, fontos eseményeket rögzítjük. Díszítsük fotókkal, rajzokkal, idézetekkel, aranyköpésekkel. - Osztálytérkép készítése
Ne csak kiemelt eseményeket rögzítsünk, hanem a mindennapokat is örökítsük meg, a hozzájuk kapcsolódó történetekkel. Így egy hatalmas, színes térkép díszítheti az osztályterem falait. - Kultúrák és értékek cseréje
Szervezzünk családi napokat, ahol a gyerekek bemutathatják családtagjaikat, megismerhetik egymás rokonságát. - „Mi volt ma?” játék
A szülők nyitott kérdéseihez (Ki? Mit? Mikor? Hol? Hogyan?) hasonlóan az órákat mi is zárhatjuk kérdésekkel (Mi tetszett az órán? Volt-e, ami nehézséget okozott?) Fontos, hogy visszajelzést is adjunk diákjaink számára: mi hogyan éreztük magunkat, nekünk mi tetszett az órában.
Csatlakozz Magyarország 1. pozitív pszichológiai közösségéhez, ahol azon túl, hogy egy közösség tagja lehetsz, sok hasznos tippet, tanácsot is olvashatsz!
Felhasznált szakmai tartalom
- Berne, E. (1997): Sorskönyv. Háttér Kiadó, Budapest.
- Goldenberg, H., Goldenberg, I. (2008): Áttekintés a családról. [Első kötet.] Családterápiás sorozat 19. Animula Kiadó, Budapest.
- Kádár A., Kerekes V. (2017): Mesepszichológia a gyakorlatban. Kulcslyuk Kiadó, Budapest.
- Maarit J. (2008): Önbecsülés és alkalmazkodás. ELTE, Eötvös Kiadó, Budapest.
Mohácsi Rebeka
Élvezted ezt a cikket? Csatlakozz a Zárt Közösségünkhöz! 
