fbpx

Szexuális tévhitek női szemmel – 5 +1 szextabu

Átlagos olvasási idő: 6 perc

Máig nehéz beszélnünk nyitottan a szexről. Elfogadóan és őszintén még nehezebb, pedig kivétel nélkül mindnyájunkat érint valamilyen módon. A nőket pedig ugyanúgy foglalkoztatja, mint a férfiakat! Milyen szexuális tévhitekre vagyunk tehát kíváncsiak, és mi az igazság? Az előjátékról, az apás szülésről és az anális szexről is lerántjuk a leplet legújabb cikkünkben. Nagy Gitta pszichológus írása – a forró csokid mellé. [FORRÓ CSOKI]

Mi sem mutatja jobban a téma népszerűségét, mint a Netflix sikersorozata, a Sex education (Szexoktatás), melyet az IMDb portál 148 ezer felhasználója 10 pontból 8,3-ra értékelt. Röviden, egy serdülő fiú szexuális tanácsokkal látja el – természetesen jó pénzért – a gimnázium diákjait, mivel fura, munkamániás szexuálterapeuta anyukájától jó érzékkel szívta magába a szexualitás fortélyait. Pszichológusként arról nem nyilatkoznék, hogy milyen képet fest a sorozat a szexualitással foglalkozó szakemberekről – maradjunk annyiban, hogy nem mindenki ennyire megszállott. 😊

via GIPHY

Mindenesetre a tinédzsereken túl számos felnőttet is sikerült a sorozatnak képernyő elé ültetni. Vajon az vonzza őket, hogy igazán tabuk nélkül jeleníti meg a szexuális problémákat, és még lehetséges megoldásokat is kínál hozzá?

Modern korban a szexuális tévhitekről

Már volt szexuális forradalom, harc a női jogokért, a káros sztereotípiák lerombolásáért. Még ha nem is teljes a siker, ma már a nők is bátrabban mernek nyilatkozni a szexről, általánosságban is arról, hogy van szexuális életük, és még élvezik is. Nők is kutatják a szexualitást, mernek írni róla, beszélni a szexuális tévhitekről – melyekből már ki is fejtettünk párat korábbi cikkünkben.

57%

A nők (csupán?) fele minden szex alkalmával orgazmust él át.

A témában végzett kutatások azonban azt mutatják, hogy ennek ellenére a mai fiatalok a szexualitást az internetről, pornográf filmekből vagy a kortársak elbeszéléseiből tanulják meg. Egy CDC (Centers for Disease Control and Prevention) kutatás szerint a tinédzser lányok 83%-a csak azután kap szexuális felvilágosítást, hogy már aktív nemi életet él. Ami pedig a szexuális élvezeteket illeti, egy 2015-ös kutatás szerint, mely több mint 2300 nőt kérdezett meg, csupán 57%-uk él át orgazmust minden szexuális együttlétnél, mely minden második nőt takar (homoszexuális nőknél ez 75%, míg a férfiak esetében 95%, ehhez képest ez elég alacsony szám).

A legtöbb serdülő ráadásul arról számol be, hogy ha volt is otthon téma a szexualitás, az nem őszinte, nyílt légkörben, tabuk nélkül zajlott. (Kérlek, nagyon becsüld meg, ha ez nálad másképp volt!) Mindez alátámasztja és tovább göngyölíti a szexuális tévhitek meglétét és terjedését.

Beszéljünk a szexuális tévhitekről?

Igen, hiszen ezek korlátoznak minket, hamis képet mutatnak a szexualitásról. Ennek megoldása és társadalmi szinten való megszüntetése komplex kérdés, de velem, veled, a környezetedben lévőkkel kezdődik.

Tájékozódjunk megbízható forrásokból!

Bár felkeltik érdeklődésünket az „Elhagyta feleségét, mert meghízott” szlogenű cikkek, nézzünk utána a forrásnak! A magukra igényes oldalak legalább egy helyen megjelölik a cikk alapjául szolgáló webhelyet, könyvet stb. – keresd a mi cikkeink alján is a felhasznált tartalmakat. 🙂

Elindíthatunk egy pozitív láncot, mely barátságainkon és családunkon keresztül formálja környezetünk szemléletét, és segít nyitottabbá tenni a szexualitás témáját. Így válhat saját szexualitásunk megérthetővé; a szexuálterapeuta felkeresése könnyebben elfogadhatóvá; belső, feszítő kérdéseink és problémáink pedig megoldhatóvá.

Szexuális tévhitek női szemmel – a mai nők és szakértőnk válaszaival

5+1 szexuális taburól lesz szó az alábbiakban, melyekről még ha barátok között beszélünk is, általában nem tiszta a kép. Melyek ezek?

1. Csak a nők élnek a kifogással: „Ma este fáj a fejem, drágám.”

A férfiaknak ugyanúgy vannak stresszesebb életszakaszaik, mint a nőknek. Őket is szorongással tölti el egy-egy komolyabb vizsga vagy megmérettetés a munkahelyen. Persze egyénileg változó, hogy képesek-e ilyenkor félretenni a problémákat és felhőtlenül részt venni a szexuális együttlétekben – az azonban biztos, hogy rendezett és rendszeres nemi élet esetén nekik sincs mindig kedvük a szexhez, ez így „normális”!

Ne gondoljunk rögtön a legrosszabbra, mikor úgy érezzük, párunk csak kifogást keres.

Főleg, ha belegondolunk, egyre több lelkiismeretes apuka van, aki kiveszi a részét a gyereknevelésből is, fürdet, etet és játszik a gyerekeivel. Olvasónk véleményével zárnánk ezt a tévhitet: „A pihenést nem mindig lehet feláldozni, de néha kell!”

2. Minden nőnek kell a hosszú előjáték?

Első körben fontos tisztázni, hogy nemcsak a nők szexuális örömét gazdagítja az előjáték, hanem a férfiakét is. Már az is tévhit, hogy a férfiak ezt nem igénylik, mondja szakértőnk, Zala Márton szexuálszakpszichológus.

A terápiás tapasztalata egybecseng a kutatásokkal: „A férfiak is kedvelik a hosszabb előjátékot, sőt igen gyakran többet is, mint nő párjuk, de a kommunikáció elcsúszik közöttük.

Táplálkozhat ez a megfelelési kényszer és a szexuális mítoszok megfelelő arányú keverékéből, így végső soron a pár mindkét tagja hiányt él meg.

Általánosságban elmondható, hogy aktusa, helyzete válogatja a kívánt előjáték hosszát, de a kutatások lényeges nemi eltérést nem találtak.”

Eszerint épp úgy megfelelő lehet alkalomadtán a kevesebb előjáték a nőnek is, mint a férfinak, de alapvetően a hosszabb előjátékot preferáljuk.

Amit fontos tisztázni: az előjátékba sok minden tartozik; a csók, a simogatás, a flört. Mindez megalapozza az együttlét hangulatát. Erre Carvalheira és munkatársai (2010) kutatása szerint azért is van nagy szükség, mert a hétköznapokban egy hosszú távú kapcsolatban a nőknél (is) csökken a spontán vágy a szexuális együttlétre. A könnyen izgalomba jövő nők pusztán 15,5 százaléka számolt be arról, hogy spontán szexuális vágy hatására szeretkezik partnerével, a megkérdezettek 30,7 százaléka csak a szexuális izgalom tapasztalását követően (előjáték alkalmával) érzett vágyat a szexre.

A tippünk ehhez kapcsolódóan így hangzik, teszi hozzá Zala Márton:

„Ami mindenképpen kiemelendő, hogy a szexualitásról, vágyakról beszélgessetek őszintén, hiszen ennek pozitív eredménye lesz a szexuális együttlétre.”

3. Apás szülés után a férfi nem fogja kívánni a szexet.

Mi a helyzet egy apás szülés után? Jobb, ha az apuka nincs bent?

Az általam megkérdezett nők arról számolnak be, hogy nem volt negatív hatása sem császáros, sem természetes szülés esetében annak, hogy a párjuk is jelen volt.

A párom elég finnyás pedig, de nem ment el a kedve. Nem erőltettem, ő szeretett volna ott lenni a szülésnél.”

– olvasónk, Enikő (29)

Fontos azonban, hogy a szülést megelőzően beszélgessünk a férfiakkal félelmeikről, bátran mondják ki ők is, milyen érzéseik vannak ezzel kapcsolatban.

4. A nők nem képesek az érzelemmentes szexre.

Általánosan elfogadott nézet, hogy a nők szeretnek az érzéseikről beszélni, ők sok esetben „hisztisek”, érzékenyek. Intenzívebben élik meg érzelmeiket, a szocializációjuk is jobban épít a szociális készségek fejlesztésére. Azonban pont emiatt képesek sokan jobban irányítani azt, és nem bevonódni érzelmileg, mikor erre szükség van.

A szexuális életmódunk kialakításában is fontos: ismerjük meg magunkat, tudjuk, mi milyen hatással van ránk, és eszerint döntsünk!

Alkattól, személyiségtől függ, ki mennyire képes az érzelemmentes szexre, mind a nők, mind a férfiak körében. A nők egyre nagyobb része vesz részt egyéjszakás kalandokban. 2018-ban a Férfihang Magazin például arról számolt be, hogy a nőknek is kell egyéjszakás kaland, de társadalmi nézetek és sztereotípiák miatt gyakran megbánják azt.

5. Az anális szex és a nők kapcsolata úgy általában tabu – mi a titok nyitja?

Annak érdekében, hogy körüljárjuk a témát, megkérdeztük szakértőnket, aki örült a nyílt, őszinte kérdésnek.

Szakértői vélemény: Zala Márton Viktor, szexuálterapeuta, az ELTE kutatója

,,Az bizonyos, hogy az anális szex heteroszexuális kapcsolatokban sem új találmány. Időszámításunk szerint 300 körülről vannak leletek, amik anális szexet örökítenek meg.

Ettől függetlenül az anális szex úgy tűnik fel a mai kultúrában, mint valami titkos, szexuális aktus, ami egzotikus, ami valahol a „normális” és a „perverzió” között billeg. (Jóllehet a normalitás az emberi szexualitásban rendkívül tág fogalom, a perverzió pedig már nem használatos kifejezés, helyette a parafíliát használjuk.)

Az szerintem nem okoz meglepetést, ha azt mondom, hogy a jó szexuális együttlét kulcsa a pillanat megélése, ha a gondolataink a testünkkel szinkronban ott vannak a párunkkal, és így éljük meg a szexuális együttlétet. Az anális szexszel kapcsolatos negatív hiedelmek, vélekedések ezt nehezítik, így az együttlét pozitív megélése a kellemes tapasztalatok szerzése emiatt nehezített.

Nyilván az anális közösülés nagyobb fokú testi-lelki megnyugvást, bizalmat, előkészítést igényel, így ez jellemzően megbízható, hosszú távú kapcsolatokban képzelhető el igazán. Ennek ellene hat a pornóban látható anális szex kép, ami a való életben kipróbálva biztos kudarchoz vezet.

Úgy tapasztalom, hogy a nők jellemzően párjuk unszolására vesznek ebben részt először, és nem élik meg kellemes élményként. Később, saját kíváncsiság hatására már jobban élvezhető ez a fajta aktus, igaz az egyedi eltérés mértéke itt igen nagy.”

Mindebből következik, hogy a nők is élvezhetik az anális szexuális tevékenységeket (mely nem csak behatolás lehet), de fontos, hogy ők is érezzenek rá kíváncsiságot.

Itt is elmondható, hogy akkor vágjunk bele, ha az igen maximális igen!

+1. A nők nem néznek pornót.

2018-ban egy kimutatás szerint a felnőtt filmeket nézők 29%-a volt nő, ami 3%-kal magasabb, mint az azt megelőző évben. A nők és a férfiak hasonló agyi aktivitással reagálnak a szexuális tartalmú filmekre, tehát az nem igazolódik, hogy csak a férfiaknak van erre igényük.

Mindezzel a pornográf filmekkel kapcsolatos tévhitekre utalok. A cikk témája és terjedelme most nem alkalmas arra, hogy a pornó negatív vagy pozitív hatásaiban mélyebben elmerüljünk.

Arra is fény derült, hogy más indokok húzódnak amögött, hogy a férfiak vannak többségben az ilyen oldalakon; például az, hogy a legtöbb pornó nekik készül, férfiaktól férfiaknak. Ezzel párhuzamosan egyre jobban nő az igény nőktől nőknek készült pornográf filmek készítésére.

A Te életed rólad szól!

Remélem, sikerült átadnom az üzenetet: tévhiteink akadályozhatnak minket, ha engedjük nekik. Azonban ha magunkkal és párunkkal őszintén tudunk ezekről beszélni, már nem korlátozhatnak tovább.

Utolsó gondolatként fontos hozzátenni: te döntöd el, hol a határod a szexben, és ezt mindenki köteles tiszteletben tartani. Ha nem vagy rá kész, nem kell beszélned róla. Figyelj arra, mi a jó neked és a testednek, s célként kitűzheted, hogy erről bátran tudj mesélni partnerednek is.

Téged milyen szexuális tévhit érdekelne még, miről olvasnál szívesen? Írd meg nekünk (anonim módon)!


Felhasznált szakmai tartalom

  • Carvalheira, A. A., Brotto, L. A., Leal, I. (2010): Women’s motivations for sex: Exploring the diagnostic and statistical manual, text revision criteria for hypoactive sexual desire and female sexual arousal disorders. The journal of sexual medicine, 7(4), 1454-1463.
  • Cox, S., Pazol, K.,Warner, L., Romero, L., Spitz, A., Gavin, L., Barfield, W. (2014): Vital Signs: Births to Teens Aged 15–17 Years — United States, 1991–2012. Morbidity and Mortality Weekly Report, 63.
  • Szilágyi V., Dr. (2000): Intim kapcsolatok kézikönyve. Vikk.net, Budapest.
  • További felhasznált tartalom itt és itt.

Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal is! 😉
Facebook
Email
Nyomtatás
0 0 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Visszajelzés
guest
1 Hozzászólás
Legidősebb
Legújabb Legnépszerűbb
Beépített visszajelzések
Megnézem az összes hozzászólást
Neked ajánljuk
Színezd újra a hangulatod! – TÉL vs. TE
Hogyan oldható az óvodás gyermek szorongása? – 15 tipp szülőknek
A szülő-gyermek kommunikáció buktatói – 5 tipp, hogyan erősítsd meg a bizalmat a gyermekeddel
Gyász feldolgozása gyermekeknél – Hogyan segíthetsz?
A társas összehasonlításról – 5 tipp, hogyan segíthet a kiteljesedésben

A téli fakóság a mi hangulatunkkal is rezonál. Pedig előnyt lehet kovácsolni a télidő sajátosságaiból! Ha egy kis hangulatfokozásra vágysz,

//
2021. december 12.

A felnőttkorba lépve életünk tele lett kötelességekkel és felelősséggel. Neked is eszedbe szokott jutni, milyen jó volt gyereknek lenni? Bár

//
2020. június 3.

A szülő-gyermek kommunikáció nem mindig egyszerű: van, hogy a gyermekeink koruknak nem megfelelő vagy veszélyes dolgokat akarnak, van, hogy feszegetik

//
2021. június 28.

Akármennyire is szeretnénk, nem óvhatjuk meg a gyermekeket a veszteségektől. Ahogy a gyászhoz kötődő szokások egyre jobban kikopnak a társadalmi

//
2020. november 1.

„Olyan jó lenne!” – álmodozunk. „Bezzeg neki…” – bosszankodunk. „Kemény! Vajon én képes lennék rá?” – fut át az agyunkon.

//
2021. április 5.
0 0 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Visszajelzés
guest
1 Hozzászólás
Legidősebb
Legújabb Legnépszerűbb
Beépített visszajelzések
Megnézem az összes hozzászólást
1
0
Te hogy látod? Szólj hozzá a témához!x