fbpx

Szerelem vs. szeretet – Megtaláljuk vagy megalkuszunk? – Végre itt a 2. Megoldásközpont PszichoCafé!

Átlagos olvasási idő: 2 perc

Kapcsolataink életünk egyik legmeghatározóbb tényezői, amelyekből erőforrást és támaszt merítünk a mindennapok során. Azt tapasztalhatjuk, hogy éltető kapcsolatainknak is odafigyelésre és energiabefektetésre van szüksége a harmonikus működéshez. A legnagyobb igyekezetünk ellenére is előfordulhatnak bennük érzelmi hullámvölgyek, konfliktusok vagy intimitásproblémák. A rendezvényünk mindazoknak szól, akik szeretnének boldog párkapcsolatot kialakítani és fenntartani, és kíváncsiak arra, mit tehetnek ennek elérése érdekében. Ezt ne hagyd ki!

Kapcsolatokban létezünk, és önmagunkat is ezeken a kapcsolatokon keresztül definiáljuk. Különböző szerepeinkben megélt tulajdonságaink meghatározzák, hogy milyennek tartjuk magunkat. Egyik ilyen kiemelkedő kapcsolódásunk a párkapcsolat.

Szerelem vs. szeretet – Megtaláljuk vagy megalkuszunk?

A rohanó mindennapokban a minket körülvevő bizonytalanság miatt mostanában előfordulhat, hogy a szokásosnál is nehezebben értjük egymást, miközben talán soha nem volt még ekkora szükségünk az érzelmi támogatásra.

A pszichés jóllétünkkel és párkapcsolati nehézségeinkkel kapcsolatban a megoldásfókuszú megközelítés gyakorlatias tippeket és életszerű tanácsokat kínál a fejlődéshez.

Hogyan egyeztethetők össze a különböző elvárások? Hogyan küzdjünk meg a párkapcsolati nehézségekkel? Mit tehetünk akkor, ha úgy érezzük, párunk nem ért meg minket? Mit tehetünk azért, hogy megmentsük a kapcsolatunkat? Többek között ezekre a kérdésekre keressük a választ szakmai előadóinkkal a kerekasztal-beszélgetés során.

Megoldaskozpont-PszichoCafe-2

A kerekasztal-beszélgetés tagjai

  • Dr. Szemán-Nagy Anita: klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, egyetemi oktató, édesanya
  • Papp Csilla: Média Divízió Igazgató /Lorinvest Zrt./, az Alföld Televízió, író, a HajduPress hírportál, valamint a cég rendezvényszervező ágazatának vezetője, írónő, édesanya
  • Dr. Holló Gábor: biológus, tréner, édesapa
  • Vincze Dávid: klinikai szakpszichológus rezidens (DE ÁOK, Magatartástudományi Intézet), SzexEd koordinátor

A kerekasztal-beszélgetést Mikos Ákos rádiós műsorvezető, blogger, a DebreSlam egyik vezetője, író moderálja.

A szakmai eszmecsere során a kerekasztal-beszélgetés résztvevői életszerű, bevált módszerekkel adnak segítséget abban, hogyan legyünk jelen a kapcsolatainkban és mit tehetünk az intim, szenvedélyes és szeretetteli kapcsolatok kialakításáért és megtartásáért.

Megoldásközpont PszichoCafé – a pozitív pszichológiai rendezvénysorozat, ahol magadra találhatsz

Izgalmas, konstruktív kerekasztal-beszélgetésekkel, pozitív pszichológiai szakmai eszmecserékkel, inspiráló, gyakorlatorientált előadásokkal és baráti hangulattal várunk mindenkit, aki többet szeretne az élettől, és nem éri be az egyszerű sablonválaszokkal.

A Megoldásközpont PszichoCafé rendezvénysorozat küldetése az önismereti út, a személyiségfejlesztés támogatása minden, a pozitív pszichológiai, megoldásközpontú szemléletre nyitott személy számára.

A PszichoCafé rendezvénysorozatunk alapját a debreceni közönség által közkedvelt kerekasztal-beszélgetések adják, melyeket háromhavonta rendezünk meg. Az érdeklődők minden alkalommal a szakmájukban jártas, hiteles szakemberekkel – pszichológusokkal, valamint az adott téma szakértőivel találkozhatnak, akik értékes gondolatokkal, szakmai tudással járulnak hozzá a beszélgetés színvonalához. A rendezvény zárásaként mindig lehetőséget nyújtunk a nézőközönség számára, hogy a szakmai diskurzus során felmerült kérdéseiket feltegyék.


Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal is! 😉
Facebook
Email
Nyomtatás
0 0 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Legidősebb
Legújabb Legnépszerűbb
Beépített visszajelzések
Megnézem az összes hozzászólást

Belső Egyensúly Teszt — Ingyenes Önismereti kérdőív

Ez a rövid, de mélyreható teszt segít felmérni, milyen gyakran éled meg a tudatos jelenlét állapotát, és hogy milyen gyorsan találod meg újra a belső középpontodat, ha megpróbálnak magukkal sodorni az életed viharai – a stressz, a szorongás stb.

Ha valaha is érezted már, hogy bizonyos helyzetekben kizökkensz a belső egyensúlyodból, vagy éppen azt keresed, hogyan térhetsz vissza gyorsabban a békés, kiegyensúlyozott állapotodba, akkor ez neked szól!

Neked ajánljuk
A csapat zsenialitása – Útmutató a kreatív teamek sikeres menedzseléséhez
Nevetni jó, de miért is? – A humor pszichológiája
Szokásaink megváltoztatása – Így alakítsd a mindennapi rutinjaidat!
A mémek pszichológiája – Miért szeretjük a mémeket?
Te hogyan mondasz nemet? – Asszertivitás leckék kezdőknek

Mi a közös A Gyűrűk ura-trilógiában és a mountain bike-ban? Tudtad-e, hogy ha közelről megvizsgáljuk a történelem nagy innovációit, szinte minden esetben

//
2023. március 8.

Mindenki tudja, hogy nevetni jó dolog, de nem szoktunk a humor pszichológiáján töprengeni – vagyis azon, hogy miért is szeretjük

//
2020. június 1.

Egészségesebben étkezni, többet mozogni, kevesebbet kávézni, abbahagyni a halogatást… Csak néhány példa arra, hogy mik hangzanak el egy hétköznapi beszélgetésben, amikor

//
2022. május 26.

Napjainkban, a közösségi média korában ki ne ismerné az internetes mémeket? És aki ismeri, az általában szereti is őket. A mémek pszichológiáján

//
2021. február 19.

Képzeld el a következő helyzetet: egy barátod éppen költözik, és segítséget kér tőled. Az utóbbi pár hétben elég nagy hajtás

//
2020. március 31.
0 0 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Legidősebb
Legújabb Legnépszerűbb
Beépített visszajelzések
Megnézem az összes hozzászólást
0
Te hogy látod? Szólj hozzá a témához!x