fbpx

Karácsonyi készülődés a járvány idején – Idén másképpen ünnepelünk?!

Átlagos olvasási idő: 3 perc

A pirosbetűs ünnepek közeledtével egyre nagyobbnak tűnik az elvárás, hogy örömteliek és jókedvűek legyünk – különösen a karácsonnyal érezhetünk így. Szeretnénk jó hangulatban, vidáman ünnepelni, de (pláne ebben az évben) már az erőtartalékaink utolsó morzsáit felhasználva próbálunk lépést tartani a mindennapok kihívásaival. A karácsonyi fények és zenék bár sokat segítenek az ünnepi hangulat megélésében, de más módon is tehetünk a ráhangolódásunkért. Milyen szempontok, gyakorlatok lehetnek a segítségünkre a karácsonyi készülődés során? Irinyi Tünde pszichológus írása – a kávéd mellé. [Espresso]

Így a 2020-as esztendő vége felé közeledve egyre inkább el tudjuk – azaz kénytelenek vagyunk – elfogadni, hogy ez az év más, mint az eddigiek. A karácsony érkeztével itt az idő elgondolkoznunk azon, hogyan fogunk ünnepelni. A járványhelyzet miatt sokak számára idén nem lesz lehetőség folytatni a hagyományos családi tradíciókat, s változtatniuk kell majd a jól bevált ünnepi forgatókönyveken is.

Talán nem az eddig megszokott módon, de ettől még lehet örömteli és meghitt az ünnep – ha elfogadjuk a jelenlegi helyzetet, és képesek vagyunk kreatívan reagálni a kihívásaira.

Ünneplés – idén másképpen

A 2020-as karácsonyi vacsorán szinte biztos, hogy nem vehet majd részt minden családtag. Előfordulhat, hogy az ajándékozás sem a megszokott formában történik majd.

Mielőtt azonban a megoldási lehetőségeken gondolkodnánk, fontos tisztáznunk az ünneplésünk okát. Miért is gyűlünk össze karácsonykor? Miért fontos számunkra a közös ünneplés?

Szerintem (és bizonyára sok más embernek is), nem maga a vacsora vagy az ajándék, hanem az együtt töltött minőségi idő, a kapcsolataink megélése és megtartása a cél.

Ennek a nézőpontnak a fényében könnyebb lehet elfogadni az idei kisebb létszámú családi összejöveteleket vagy a videóhívásokat a karácsonyi időszakban.

Énidő – a karácsonyi készülődésben is

A karácsonyi készülődés idején hajlamosak vagyunk elveszni a tennivalók sűrűjében. Ki ne kapott volna már össze a vacsora készítése közben az édesanyjával vagy a karácsonyfa mellett is a jegyzeteit bújó testvérével? Igazi művészetnek számít ilyenkor odafigyelni saját magunkra, pedig erre nemcsak magunk miatt van szükség. Belső nyugalmunk a velünk ünneplők hangulatára is hatással lesz, így a magunkra fordított idő sokszorosan megtérül a békésebb családi összejöveteleken.

Akár pár perces gyakorlatokkal is sokat tehetünk a mentális állóképességünk fejlesztéséért és a belső nyugalmunkért. A következőkben két rövid gyakorlatot találsz, amelyek segítenek lelassítani és magadra figyelni ebben az időszakban is

1. gyakorlat: Hálalevél írása

Válassz ki egy olyan személyt az életedben, akinek hálás vagy, de nem tudtad eddig kifejezni felé ezt az érzést. Ez a személy lehet egy családtagod, barátod, munkatársad, tanárod vagy akárki más, aki pozitív hatást gyakorolt az életedre. Emlékezz vissza, miket tett ez a személy, és miért is vagy neki igazán hálás. Vegyél elő egy lapot és egy tollat, majd írj neki egy levelet! Fejezd ki benne azt, mivel járult hozzá az életedhez, vagy a viselkedésével hogyan állított példát számodra! Írd alá a levelet, majd juttasd el a címzetthez. Ha van rá lehetőséged, személyesen is „postázhatod”, majd megkérheted, hogy a jelenlétedben olvassa fel hangosan.

A hála érzésének gyakori megélése

több pozitív érzelemhez (öröm, boldogság), bíztatóbb jövőképhez, és magasabb élettel való elégedettséghez vezet?

2. gyakorlat: Vedd észre az apró dolgokat!

A következő mindfulness (tudatos jelenlét) gyakorlatot bárhol elvégezhetjük, és nincs szükségünk hozzá semmi másra, mint az öt érzékszervünkre. A karácsonyi készülődés időszaka számtalan ingert kínál számunkra, amelyek tudatos észrevételével, megfigyelésével másodpercek alatt rezonálni tudunk az ünnep harmóniájával.

Gyakorlat az ünnepi készülődésben való lelassuláshoz

  • Nézz körül alaposan magad körül és figyelj meg öt dolgot. Majd irányítsd a figyelmed egy olyan dologra, amit nem szoktál észrevenni: lehet egy repedés a falon vagy egy szokatlan minta a fában.
  • Most fordítsd a figyelmed négy olyan dologra, amit ebben a pillanatban érzékelsz: a ruha, ahogyan a bőrödhöz ér, vagy az asztal felületének simasága, amelyen a kezed pihenteted.
  • Milyen hangokat hallasz a háttérben? Nevezz meg magadban három dolgot, amelynek a hangját hallod.
  • A figyelmed most fordítsd a szaglásra és azonosíts be két illatot magad körül .
  • Most koncentrálj az ízekre és kortyolj egyet a kávédból vagy egyél egy falatot. Figyeld meg az ízeket, a textúrákat.

Pilinszky gyönyörű soraival zárom cikkem:

„A karácsony a szeretet, és ádvent a várakozás megszentelése. Az a gyerek, aki az első hóesésre vár – jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé – szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.”

– Pilinszky János

Felhasznált szakmai tartalom

  • Nagy B. M. (2013). A hála pszichológiája. Mentálhigiéné és Pszichoszomatika, 14 (2), 139—165.

További felhasznált tartalom érhető el itt és itt.


Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal is! 😉
Facebook
Email
Nyomtatás
0 0 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Legidősebb
Legújabb Legnépszerűbb
Beépített visszajelzések
Megnézem az összes hozzászólást

Belső Egyensúly Teszt — Ingyenes Önismereti kérdőív

Ez a rövid, de mélyreható teszt segít felmérni, milyen gyakran éled meg a tudatos jelenlét állapotát, és hogy milyen gyorsan találod meg újra a belső középpontodat, ha megpróbálnak magukkal sodorni az életed viharai – a stressz, a szorongás stb.

Ha valaha is érezted már, hogy bizonyos helyzetekben kizökkensz a belső egyensúlyodból, vagy éppen azt keresed, hogyan térhetsz vissza gyorsabban a békés, kiegyensúlyozott állapotodba, akkor ez neked szól!

Neked ajánljuk
Gyerekek a digitális világban – 5+1 tipp az internethasználat szabályozására
A szeretet értéke – Hogyan tudod jól szeretni a gyermekedet?
Fejben dől el?! – Így fejleszd a mentális állóképességed
„Mi lesz, ha elbénázom?” – 7 gyakorlattal a teljesítményszorongás ellen
A siker kulcsa: hatékony kommunikáció az e-sportban

„Letölthetek egy játékot a telefonodra, Anya?”; „Hadd játsszak még egy kicsit, légyszi!” – amennyiben szülő vagy, már biztosan számtalanszor hallottál

//
2022. december 21.

Az első gyermek születése hatalmas örömhír lehet a család számára, ugyanakkor számos félelemmel is eltöltheti a szülőket. Te gondolkodtál már

//
2023. május 22.

Nehézségek voltak és lesznek is az életünkben. Néha a dolgok rosszra fordulnak, mert hibázunk, máskor pedig a hatáskörünkön kívül esik

//
2023. május 11.

Minden bizonnyal te is emlékszel még életed első nagyobb megmérettetésére. Legyen ez az első iskolai felelésed, az első nagyobb versenyed

//
2023. szeptember 21.

Játékosként gyakran felmerül a kérdés, hogy hogyan lehetne feljebb jutni a ranglétrán vagy éppen hol hibáztuk el az adott meccset.

//
2024. június 29.
0 0 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Legidősebb
Legújabb Legnépszerűbb
Beépített visszajelzések
Megnézem az összes hozzászólást
0
Te hogy látod? Szólj hozzá a témához!x