Azon kaptad a gyermekedet, hogy az üres szobában lelkesen csacsog valakivel? A vasárnapi ebédnél plusz egy főre kellett terítened? Esetleg eggyel többen játszottátok a társasjátékot, mint ahányan a szobában voltatok? Akkor nagy valószínűséggel egy képzeletbeli barát érkezett a családotokba! De vajon miért bukkant fel, és meddig marad? Hogyan kezeld a helyzetet szülőként? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ. Demeter Dóra viselkedéselemző írása.
Talán még a mai napig fülünkben cseng a Mézga család főcímdalának ikonikus mondata: „Papa, mama, gyerekek, csupa szív, szeretet”. Azonban ha óvodás vagy kisiskolás korú gyermekünk van, könnyen előfordulhat, hogy a családi szerepek száma eggyel, pontosabban egy képzeletbeli baráttal bővül.
Képzeletbeli barát gyermekkorban
A bölcsődéskor beköszöntével gyermekünk életében egyre hangsúlyosabbá válnak a szociális, vagyis a családi és a baráti kapcsolatok, majd óvodáskorban ezek a kötelékek akár egy képzeletbeli baráttal is kiegészülhetnek.
A képzeletbeli barátok lehetnek emberi lények vagy élő állatok, de gyermekeink akár plüssállataikat is életre kelthetik, és számunkra ismeretlen formát öltő lényeket is megszemélyesíthetnek.
A láthatatlan lény egy valóságos személy, akinek neve, személyisége, története van. Gyermekünk éppúgy tulajdonságokkal és érzelmekkel ruházza fel, mint a valós barátokat.
Miért van szüksége a gyermeknek képzeletbeli barátra?
Szülőként általában meglepődve és csodálkozással fogadjuk a képzeletbeli baráttal érkező váratlan eseményeket, azonban a kezdeti „sokk” után felmerülhet bennünk a kérdés: „Miért érkezett az új családtag?”
Fiúk vs. lányok
Manosevitz és munkatársai kutatásuk során azt találták, hogy a képzeletbeli barát felbukkanásának valószínűsége nem különbözik nemenként, vagyis a lányok és fiúk esetében egyaránt előfordulhat. Eltérés azonban, hogy míg a kisfiúk inkább szuperhősnek képzelik barátaikat, a kislányok sokkal inkább azonosítják családtagként, akivel babáznak vagy iskolásat játszanak.
Az óvodáskor számos fordulatot tartogat a gyermekeknek személyiségfejlődésük szempontjából. Változnak az érzelmeik, a gondolkodásuk és a környezetükhöz való viszonyuk is.
Meghatározó ebben az életkorban a szocializáció; a gyermekek közösségbe kerülnek, azonban a beilleszkedés nem mindig zökkenőmentes. Néhány gyermeknek azért van szüksége képzeletbeli barátra, mert nehézséget okoz számára az óvodába, iskolába való beilleszkedés. Képzeletbeli barátja segítségével azonban hamarabb megtalálhatja helyét a közösségben, és könnyebben megbirkózhat a szülők hiányával – hiszen az akkor is ott van a gyermek mellett, amikor anya vagy apa éppen nem tud.
Az is gyakori, hogy a gyermekek számára nehezebb élethelyzetek hozzák magukkal az új barátot. Ilyen élethelyzet lehet a testvér érkezése, a szülők válása vagy a gyász – de a kisbarát érkezését kisebb változások is indukálhatják. Ha például gyermekünk szemüveges lesz, képzeletbeli barátjának azonban nem kell szemüveget hordania, az „segíthet” neki a tanulásban – legalábbis a fantázia szintjén.
Mintha-játék: „Tegyünk úgy mintha…”
A mintha-játékok egyfajta szerepjátéknak tekinthetőek. Alapvetően két típusuk van: a fantáziajáték és a szociodramatikus játék.
A fantáziajáték már kétéves korban elkezdődik, és rendszerint az óvodai években jellemző, amikor a gyermekek kapcsolatba kerülnek kortársaikkal. A gyermek ilyenkor folyamatosan verbalizálja a színlelést, például megmagyarázza, mit tesz a tündér, és miért.
A mintha-játékok hozzájárulnak a kicsik fejlődéséhez. Fejlesztik a szociális készségüket, hiszen a gyermekek közös együttműködési tevékenységekben vesznek részt. Javítják az érzelmi intelligenciát, és hozzájárulnak a kognitív képességek és az érzelmi kifejezőkészség fejlődéséhez, mivel játék közben az érzelmeiket is kifejezik.
A képzeletbeli barátok megalkotása is egyfajta mintha-játéknak tekinthető. A mintha-játék ezen típusának fő funkciója, hogy a gyermekek könnyebben küzdjenek meg az őket érő nehézségekkel és problémákkal.
A láthatatlan lény teret biztosít a kicsik számára, hogy átéljenek olyan eseményeket, amelyekre a valóságban nem, vagy nem úgy lenne lehetőségük, ahogyan ők szeretnék.
A kitalált társ pszichológiai értelemben segít, hiszen a gyermekek gyakorolhatják az ismeretlen helyzetekben való működést, az új érzelmek kifejezését és a társas kapcsolatok funkcionálását is.
A mesebeli társsal zajló párbeszédek segítik a gyermekek kommunikációs fejlődését.
A mesebeli társsal zajló párbeszédek segítik a gyermekek kommunikációs fejlődését.
A társ a gyermekek érzelmi feszültségének levezetőjévé is válhat – funkciója az érzelmi tehermentesítés. A gyermek bármilyen érzését kifejezheti képzeletbeli barátjának – ezzel csökkentve a szorongását, és biztosítva a hatékonyabb megküzdést a félelmeivel.
A gyermekek gyakran azért keltik életre pajtásukat, mert így projektálhatnak, vagyis kivetíthetik a vágyott, ideális énjüket.
Felnőttkorban a projekció gyakran nappali álmodozás formájában jelenik meg, amelynek számos adaptív funkciója van, azonban a helyzet egészséges kezelése és határok között tartása ebben az esetben is nélkülözhetetlen.
Hogyan kezeljük a képzeletbeli barátot szülőként?
Az elsőre akár még mókásnak is tűnő esemény szülőként számos kihívás elé állíthat bennünket, hiszen a „Miként viszonyuljunk az új, mesebeli családtaghoz?” kérdés megválaszolása nem mindig kézenfekvő.
0. Fogadjuk el!
Az első és legfontosabb a saját hozzáállásunk megfelelő formálása. Fogadjuk el az új családtagot, hiszen gyermekünk számára ő egy valós élőlény – a kicsi legodaadóbb és leghűségesebb társa.
Ha megtagadjuk gyermekünk képzeletbeli barátját, nem fogja automatikusan maga mögött hagyni őt – ellenben csalódott lesz, amiért szülei nem fogadják el a számára oly fontos barátot, ami előbb-utóbb szorongásba és titkolózásba fog fordulni.
Amennyiben gyermekünk lehetőséget biztosít rá, menjünk bele a közös játékba. Köszönjünk az új barátnak, amikor belépünk a szobába, tegyünk fel eggyel több terítéket ebédnél, vagy épp játsszuk eggyel többen a társasjátékot – baj nem lehet belőle.
1. Vegyük szemügyre!
A képzeletbeli barátok mindig valamilyen okkal érkeznek a kicsik életébe. Ha szülőként figyelemmel kísérjük gyermekünk pajtásával való kapcsolatát és annak jellegét, rájöhetünk, hogy milyen funkciót tölt be életében.
A gyermek nyitott könyvvé válhat előttünk, hiszen a barátjával való játékán keresztül bevezethet bennünket titokzatos világába, és tudattalanul tudomásunkra hozhatja vágyait, félelmeit.
Gyermekünk sok esetben képzeletbeli barátja segítségével közvetíti felénk azon érzéseit, amelyeket más módon nem tud kifejezni. Könnyen elképzelhető például, hogyha a kicsi szorong attól, hogy óvodába, iskolába kell mennie, de felénk ezt nem meri közvetíteni, akkor inkább azt fogja mondani, hogy képzeletbeli kisbarátja az, aki nem szeretne reggel elindulni otthonról.
Érdemes lehet megfigyelnünk, hogy milyen helyzetekben, milyen napszakokban fordul gyermekünk pajtása felé. Milyen események váltják ki a kisbarát megjelenését, és ezeket az eseményeket hogyan éli meg gyermekünk? Miben, és hogyan segít neki a képzeletbeli lény? Ha megfejtettük a kérdésekre a választ, gondoljuk át, mit tudnánk tenni annak érdekében, hogy gyermekünk jobban kezelje az adott helyzetet.
Például segíthetünk a kicsinek szorongása oldásában. Gyermekünk kiegyensúlyozottabbá válhat a gyermekrelaxációnak köszönhetően, de erősíthetjük érzelmeit mindfulnessel vagy segíthetünk neki esetlegesen a gyász feldolgozásában is.
2. Kérdezzünk!
Ha megfigyeléseink alapján nem leszünk sokkal okosabbak, kezdeményezzünk bátran! Tegyünk fel kérdéseket, hogy többet megtudjunk gyermekünk barátjáról, mert így közvetett módon sok minden kiderülhet a jelenlegi érdeklődéseiről, kívánságairól, félelmeiről vagy aggodalmairól.
Néhány segítő kérdés:
- Sokat játszotok együtt?
- Miket szoktatok csinálni a játékon kívül?
- Mit szeretsz benne a legjobban?
- Miket szokott neked mondani?
3. Húzzunk határokat!
„De Anya! Nem én voltam, hanem…!” – hangozhat a mondat. Gyermekünk számára kézenfekvő megoldásnak tűnhet, hogy az általa elkövetett – leginkább negatív kimenetelű – eseményeket ráfogja képzeletbeli barátjára, azonban fontos, hogy szülőként elejét vegyük az efféle felelősséghárításnak.
Hosszú távon gyermekünknek is az az érdeke, hogy megtanítsuk neki: a tettei következményeit vállalnia kell.
Rendben van például, ha ebédnél véletlenül felborítja a poharat – hiszen ez még velünk, felnőttekkel is előfordulhat –, de a baleset következményeit vállalnia kell, vagyis fel kell törölnie azt, ami kiömlött. A kicsi így a maga szintjén megtanul felelősséget vállalni cselekedeteiért, amely képesség a későbbiek során az iskolában és a munkahelyen is hasznára válik majd.
4. Ne használjuk fel saját céljainkra!
Szülőként számos kihívást jelentő helyzettel találkozhatunk, és az sem ritka, hogy kisebb cselhez kell folyamodnunk, ha például azt szeretnénk, hogy gyermekünk megegye ebédnél a sárgaborsó-főzeléket.
Manipulációnkkal lehet, hogy épp céljaink ellenkezőjét érjük el.
Általában ilyenkor jönnek a „Csak még egy kanállal Anya kedvéért!” típusú mondatok. Ha ez sem működik, hamar eszünkbe juthat a mondat képzeletbeli kisbarátra vonatkozó verziója is – azonban korántsem biztos, hogy ez a legjobb megoldás.
Ha gyermekünk érzelmi tehermentesítést (is) vár képzeletbeli barátjától, csalódás érheti, amikor szülőként visszaélünk a köztük lévő feltétlen bizalmi kapcsolattal, és befolyásolni próbáljuk tiszta kötődésüket.
Szintén gyakori, hogyha gyermekünk nagyon jól eljátszik magában az új barátjával, mi pedig fáradtak vagyunk, vagy épp hegyekben áll a mosnivaló, egyszerű megoldásként a játszótér helyett inkább otthon maradunk.
Bár pillanatnyilag kétségtelenül könnyebb, de hosszú távon nem megtérülő döntésről van szó.
Ebben a korban a gyermekek számára különösen fontos a szociális közeg, vagyis az, hogy találkozzanak játszópajtásaikkal, hiszen így megtanulhatják az alapvető társas normákat, ami azt is megalapozza, hogy felnőttként hatékonyan tudjanak működni a kapcsolataikban. Szülőként felelősek vagyunk azért, hogy gyermekünknek a képzeletbeli baráton kívül más „szociális” kapcsolatai is legyenek.
5. Meséljetek!
A képzeletbeli barát egyre felkapottabb témának számít, így a gyermekirodalmak között böngészve találkozhatunk olyan könyvekkel, amelyekben felbukkan egy-egy „láthatatlan” lény.
Ezekben a gyermekkönyvekben a képzeletbeli barátok segítő ereje kerül előtérbe, amely akár abban is támogathatja a kicsiket, hogy hatékonyabban kezeljék azokat a (számukra nehezebb) helyzeteket, amik miatt képzeletbeli kisbarátra van szükségük a valóságban – így érdemes lehet beszereznünk az alkotásokat.
A teljesség igénye nélkül, íme néhány konkrét alkotás, amely a témában született:
- Silvia Roncaglia – Roberto Luciani: Lumpi Lumpi gyógyító meséi (korosztály: 5-8)
- Elekes Dóra: Dettikéről és más istenekről (korosztály: 5-8)
- Kertész Erzsi: NEM mese (korosztály: 6-10)
A képzeletbeli barátról szóló könyvek mellett filmek is születtek a témában. Ezek közül a Fosterék háza képzeletbeli barátoknak című rajzfilmsorozatot tudjuk ajánlani.
Kedves barát, meddig maradsz?
A képzeletbeli barát a valóság és a fantázia határán jelenik meg. Bizonyos értelemben véve része a természetes gyermeki fejlődésnek, és fontos a lelki egészség szempontjából is.
Nem kell megijednünk, ha a képzeletbeli barát egyszer csak bekopogtat életünkbe.
Szükséges azonban, hogy nagyobb családi krízisek idején, vagy akkor, ha a képzeletbeli barát túl sokáig van jelen a kicsi életében, és kiszorítja abból a valódi kapcsolatokat, vegyük komolyan a problémát, és forduljunk szakemberhez. Emellett azonban érdemes tudatosítanunk magunkban:
A képzeletbeli barát tünet, és nem gond.
Ilyen esetben sem a képzeletbeli barátot kell kezelnünk, hanem a mögötte meghúzódó lehetséges okokat.
Az esetek nagy részében azonban a kicsi a szerepjáték során feldolgozza, kijátssza és kibeszéli magából a felgyűlt szorongást. Fantáziája segítségével természetes módon feloldja a benne dúló feszültségeket, így a krízis végével el tudja engedni láthatatlan pajtását.
Felhasznált szakmai tartalom
- Cole, M., Cole, S., R. (2006). Fejlődéslélektan. Osiris Kiadó. Budapest.
- Manosevitz, M., Prentice, N., Wilson, F. (1973). Individual and Family Correlates of Imaginary Companions in Preschool Children. Developmental Psychology, 8, 72-79.
- Mérei F., V. Binét Á. (1985). Gyermeklélektan. Gondolat kiadó. Budapest.
Az eredeti cikk 2021. 01. 17-én született, a frissített és bővített verzió 2023. 01. 22-től érhető el.