Hogyan tudjuk a szemléletmódunk formálásán keresztül alakítani gyermekünk személyiségét? Miért fontos a fejlődési szemléletmód (growth mindset) kialakítása gyermekkorban? Carol. S. Dweck szerint minden nézőpont kérdése, a munka, a kapcsolatok és az önmagunkról alkotott kép is. Ha fontosnak tartod a pozitív énkép fejlesztését, a gyermekkorunkban ránk aggatott címkék hatásainak feloldását, akkor cikkünk, mely Dweck Szemléletváltás – A siker új pszichológiája című könyvén alapul, neked szól. Mohácsi Rebeka írása.
Dweck (2015) abból indul ki, hogy a szemléletváltás segítségével, hiedelmeink átkeretezésével mélyreható eredményeket tudunk elérni az életben. Személyiségünkről alkotott képünk is leginkább ezekből a feltevésekből fakad, sokszor ide vezethető vissza, hogy nem tudjuk kibontakoztatni a bennünk rejlő képességeket.
Szemléletmódunk nyomában
A könyv elmélete szerint két szemléletet különböztethetünk meg: a rögzült szemléletmódot (fixed mindset) és a fejlődési szemléletmódot (growth mindset). Dweck a kettő közti különbségeket, valamint a szemléletmódunk életünkre gyakorolt hatásait az élet minden területét érintve vizsgálta (karrier, sport, tanulás, kapcsolatok, neveltetés stb.). Az alábbi táblázatban pedig össze is foglaltuk a legmarkánsabb eltéréseket.
Jelen cikkben röviden – a gyereknevelés témakörére fókuszálva – én is bemutatom, hogy miben különbözik ez a két fajta szemléletmód.
A rögzült személetmód szorításában
Rögzült szemléletmód esetén az a meggyőződésünk, hogy az emberi tulajdonságok megváltoztathatatlanok, állandó önigazolásra késztethet bennünket. Ha valaki bizonyos mértékű intelligenciával rendelkezik, kénytelen lesz bizonygatnia, hogy ez márpedig elegendő. A legtöbbünknél kora gyermekkorban ültették el ennek a magját, törekvéseink között ott volt, hogy minél okosabbnak tűnjünk.
Iskolai kihívások
Általános iskolában a tanító néni IQ teszten elért pontok szerint rangsorolta a gyerekeket. A magas intelligenciahányadossal rendelkező gyerekek voltak a megbízhatóak. Ők voltak a felelősek a szivacs elmosásáért, vagy az osztálytermek rendjéért.
Ezzel az előítéletes magatartással sikerült elérnie, hogy a diákok reggelenként gyomorgörccsel induljanak iskolába, küzdve nap mint nap azért, hogy okosak és kivételesek lehessenek.
Hogy lehetett volna így figyelni órán, vagy megszeretni a tananyagot?
Rengeteg embernek áll abból az élete, hogy bizonyítson az osztályban, a munkában vagy éppen a párkapcsolatában. Számukra a legtöbb helyzet lehetőséget ad intelligenciájuk, személyiségük igazolására.
- „Sikerül vagy kudarcot vallok?”
- „Okosnak látnak majd vagy ostobának?”
- „Elfogadnak vagy elutasítanak?”
- „Győztesnek vagy vesztesnek érzem majd magam?”
Mindannyian ismerünk olyan szülőt, aki egy negatív helyzetben ingerülten az ég felé emeli a kezét:
„Úgysem csinálja meg!” , „Soha nem figyel oda!”
kifejezések hagyják el a száját. Azonban ismerünk olyan tudatos szülőket is, akiknek minden szituációban van egy varázsmondatuk, amivel új megvilágításba kerül a párbeszéd. Képesek a kellemetlen dolgokban megtalálni a pozitívat. Ki tudják egészíteni a fekete-fehér helyzeteket a színskála különböző árnyalataival.
„Hiszem, hogy több lehetek” – A fejlődési szemléletmód
A fejlődési szemléletmód esetében a képességeink nincsenek előre meghatározva, erőfeszítéssel fejleszthetjük azokat.
A tulajdonságok nem csupán leosztott kártyák a pakliból, melyekkel kénytelenek vagyunk leélni egy életet.
A fejlődési szemléletmód szerint az ember alapvető tulajdonságai kellő erőfeszítéssel egytől egyig fejleszthetők. Dweck sem azt állítja, hogy a körülmények nem számítanak, és akárkiből lehet Edison vagy Beethoven, de azt se feledjük, hogy Edison mögött is ott állt egy csapat, akikkel együttműködve a nap 24 órájában dolgoztak.
Tehát a fejlődési szemléletmód nem azt jelenti, hogy ne lennének olyan emberek, akikben eredendően megvan az a bizonyos „plusz”, melyet nevezhetünk akár tehetségnek is. Azonban kitartó munka és megfelelő szemléletmód nélkül az adottságok nem elegendőek ahhoz, hogy valaki hosszú távon sikeres is tudjon maradni.
Az viszont biztos, hogy az emberben számtalan lehetőség rejlik, és előre nem láthatjuk, hogy hová jutunk el hosszú évek erőfeszítésének és gyakorlásának eredményeképpen.
A kulcs a szemléletmódunkban rejlik!
A továbbiakban igyekszem átadni azt, hogy a gyakorlatban hogyan is bontakoztathatjuk ki gyermekeink képességeit.
Hogyan köthető össze a szemléletmód a teljesítménnyel?
Dweck egyik kutatásában felső tagozatos tanulók vettek részt, az eredeti szemléletmódjukat kérdőív segítségével mérték fel.
Megkérdezték tőlük, hogy szerintük az intelligencia rögzült jellegzetesség-e, vagy egy olyan dolog, mely folyamatosan fejleszthető az ember életében.
Alsó tagozatban a két csoport közel hasonló érdemjegyekkel rendelkezett. Azonban a diákok legtöbbjének a felső tagozatba lépéskor nehezedik a tananyag. Az oktatás személytelenebb lesz, és az értékelési rendszer is szigorodik. Ezek a változások pedig akkor jelentkeznek a fiataloknál, amikor egyébként is meg kell küzdeniük a testi-lelki változásokkal, azaz a tinédzserkorral. Előfordulhat, hogy nem olyan jegyeket kapnak, mint előtte.
Dweck kutatásának eredményei
A kutatásban 373 hetedik osztályos diák vett részt, a rögzült szemléletmóddal rendelkező diákoknál romlottak az eredmények, a jegyeik hirtelen nagyot estek, és lassan, de folyamatosan romlottak az eredményeik a kétéves vizsgálati periódus alatt.
A rögzült szemléletű tanulók a következőket mondták: „Én vagyok a legbutább.” „Matematikából nagyon rossz vagyok.”. Néhányan pedig másokról mondtak rosszat: „A tanár a hibás, nem tanít jól.”, tehát próbálták elfedni hiányosságaikat.
Az átállás nehéz időszakára fenyegetésként gondoltak, úgy érezték, hogy a hiányosságaik felszínre kerülnek, és győztesekből vesztesek lehetnek.
Ezzel szemben a fejlődési szemlélettel rendelkező gyerekeknél javultak az eredmények!
Személetmódunk továbbvitele
Természetesen a tinédzserkor is rejteget ilyen félelmeket: „Okos vagyok vagy buta?”, „Szép vagyok vagy csúnya?”, „Menő vagyok vagy csak egy lúzer?”. Azonban a rögzült szemléletmódú fiatalok erősebben félnek a kudarctól, hiszen ha az ő szemükben valaki egyszer vesztessé válik, az is marad.
Komoly fejlődési feladatokat kell megoldani a serdülőknek tinédzserkorban.
Dweck egyik kutatásából az is kiderül, hogy ennek nincs vége a középiskolában, hiszen a legtöbben továbbtanulnak, kinyílnak az egyetemek kapui. Folytatódik a szorongás, hiszen félnek, hogy megfosztják őket trónjaiktól. Azonban nem csak rögzült szemléletmódú hallgatók járják a folyosókat.
Hogyan tanul egy fejlődési szemlélettel rendelkező egyetemista?
A fejlődési szemléletű hallgatók kézben tartják a tanulás folyamatát, és nem feledik el motivációjukat! Magolás helyett megpróbálják megtalálni az összefüggéseket, és az egyes előadások kapcsolódási pontjait.
Nem azért tanulnak, hogy jól teljesítsenek a következő vizsgán, hanem azért, mert kedvelik a tanulás folyamatát. Éppen ezért jobb jegyeket is sikerül szerezniük, és nem azért, mert társaiknál okosabbak lennének, vagy komolyabb háttértudással rendelkeznének!
Mivel soha nem veszítik el a lelkesedésüket a tanulás iránt, nem is esik nehezükre az egyébként egyre nehezebb tananyagokat elsajátítaniuk.
A fentebb említett kutatás fiataljai közül, amennyiben az egyetemi hallgatók fejlődési szemléletmóddal rendelkeztek, jobban teljesítettek, míg a rögzült szemléletmóddal rendelkező hallgatók bizony nem tudtak kimászni a gödörből.
Akkor most egyenlőnek teremtettünk?
Eszerint minden gyermek egyenlő lenne? A válasz az, hogy nem, hiszen nem ugyanolyan képességekkel születünk. Bizonyos gyerekek mások, mint a többiek. Sokan ismerhetünk kis csodabogarakat, akik kiemelkednek tudásukkal. Azonban akár csodagyermekek vagyunk, akár nem, ott rejtőzik bennünk az érdeklődés, mellyel később képességeinket fejleszthetjük!
Megfelelő szemlélettel és tanítási-tanulási technikákkal az ember többre képes, mint gondolnánk.
Jaime Escalante történetét, a Mutasd meg, ki vagy (Stand and Deliver) című film is bemutatja, aki nyomornegyedből származó fiataloknál ért el sikereket. Egy Los Angeles-i iskolában tanított, mely az egyik leggyengébb iskolának számított, a diákok érdektelenek voltak, a tanárok ki voltak égve. A fiatal pedagógus azonban nem adta fel.
Sikerült elérnie fejlődési személetmódjával, hogy a diákjai országos szinten is a legjobbak között legyenek matematikából. Ahelyett, hogy olyan kérdéseket tett volna fel, hogy:
- „lehet őket egyáltalán tanítani?”
- „Tudnak egyáltalán tanulni?”
Arra kereste a választ, hogy:
- „hogyan taníthatnám őket hatékonyan?”
- „Hogyan tanulhatnának a leghatékonyabban?”
Azonban nem kell óceánokat átutazni ahhoz, hogy ilyen esettel találkozzunk. Szeretett hazánk is léteznek olyan iskolák, ahol a gyermekek legtöbbje nehéz sorsú.
A hejőkeresztúri csoda
Képzeljünk el egy iskolát, ahová felveszik azokat a fiatalokat, akiket máshonnan elbocsátottak, vagy a lehetőséget se adták meg nekik a padok koptatására. Ebben az aprócska iskolában olyan módszereket alkalmaznak, melyekkel a diákok fejlődnek. A pedagógusok hisznek abban, hogy mindenki képes változni és mindenkiben ott rejtőzik a csoda.
Hejőkeresztúron reményt adnak a gyermekeknek, és a reménnyel teli csillogó szemű kis diákok alázatosan tanulnak és figyelnek az órákon. Nem számít ki honnan jött, ott mindenki egyenlő, segítik egymást a felzárkózásban, pedig a legtöbben az írás-olvasás nehézségeivel és az alapvető szociális készségek elsajátításával küzdenek.
Egy valóra vált álom
Az iskola egyik egykori tanulója nagyon jól táncolt, ezért készítettek róla egy videofelvételt, melyet elküldtek a pesti táncművészeti középiskolába. Azonnal felvették, majd leérettségizett, és most ott tart, hogy az egyik évben többet volt Párizsban, mint Magyarországon.
Ebben a légkörben tudnak teljesíteni a fiatalok, és a pedagógusok olyan ajtókat nyitnak meg előttük, amiket maguktól sokkal nehezebben vagy egyáltalán nem érhetnének el. Ezekkel a példákkal bizonyosodik be, hogy az oktatási rendszer sok esetben elengedi a fiatalok kezét, mivel alábecsülik fejlődésre való képességüket.
A címkézés hatalma
„Ezt utálom.”, „Képtelen vagyok megtanulni.”, „Nem vagyok ügyes a matematikában.”. Ezekkel a negatív kifejezésekkel elhitetjük önmagunkkal, hogy nem vagyunk ügyesek, és semmit nem csinálunk jól.
Ha egy gyermek folyamatosan azt hallja, hogy ő milyen és hogyan kellene viselkednie vagy éreznie, akkor olyan megküzdési stratégiákat kezd el alkalmazni, melyeknek alapja az lesz, hogy ő nem bízik meg a saját képességeiben egy új kihívás esetén.
A címkékkel a gyermekek idővel azonosulni fognak.
Minél több negatív jellemzést hallanak magukról, annál rosszabb következtetéseket vonnak le önmagukról!
„Kicsit duci, nem sportos alkat.”, „Túl érzékeny, pedig fiúból van.”, „Milyen rendetlen.”
Ezek a kifejezések végleges állításoknak tűnnek, később pedig viselkedési formává válnak, melyeket a gyerekek igyekeznek értelmezni, majd próbálnak velük azonosulni. Idővel tényleg azt fogják hinni, hogy ők ducik és rendetlenek. Amikor pedig egy új viselkedésre nem illenek eme kategóriák, nem is fogják megérteni, mert ők már ducik és rendetlenek.
Az, hogy felnőttként mit gondolunk magunkról, nagyban függ attól, hogy milyen kategóriákba soroltak minket gyerekkorunkban, később pedig mi magunkat: ostoba, duci, érzékeny, önző, okos, buta. Sokan közülünk tudattalanul is ezekhez a címkékhez viszonyítjuk magunkat. Tudatos szülőként/felnőttként, ha leválasztjuk ezeket a címkéket magunkról, új lehetőséget biztosítunk önmagunknak és utódaink számára is.
Szemléletváltás gyerekekkel, de hogyan?
Természetesen nem azt jelenti, hogy túl kellene dicsérni a gyermeket, csupán megfelelő keretek közé helyezni a dolgot. Amennyiben a gyermekkori dicséretről többet szeretnél olvasni, Nagy Gitta Dicséret – Mennyit, mikor és hogyan ismerjük el a kicsiket? című cikkében ezt megteheted.
Fiatalokkal végzett átkeretezés esetében a tudatos szülő segít, hogy arra összpontosítsanak, amit meg tudnak csinálni, ahelyett, amire nem képesek. A felnőtt által a gyermek új szemszögből képes megvizsgálni egy helyzetet. Az átkeretezés során a kevésbé negatív eredményekre és következtetésekre fókuszál.
„De kár, hogy ez a nyaralás utolsó hétvégéje!” – mondhatnánk.
„Igen ám, de ez a hátralévő életünk első hétvégéje!” – mondaná egy dán.
Boldog dán barátaink is igyekeznek átadni a gyermeknevelésben a fejlődési szemléletmódot. (A dánok gyermeknevelési szokásairól egyébként egy korábbi cikkemben olvashatsz.)
A probléma megoldásában segít, ha sikerül a gyermekeket rávezetni arra, hogy egy új, nagyobb képet alkossanak a világról és önmagukról.
Tehát az átkeretezés nem azt jelenti, hogy az életünkből kiiktatjuk a negatív eseményeket, csupán azokat a szempontokat erősítjük, melyeket szeretünk.
Ha negatív címkéket használunk, „válogatós”, „utál olvasni”, „figyelmetlen”, ezzel az említett viselkedés be fogja határolni a fiatal személyiségét. Keressük annak az okát, hogy mi vezethetett az adott viselkedéshez. Nézzük meg az érem másik oldalát!
A valóságban minden viselkedés mögött rejtőzik egy érzés, egy hangulat.
Lehet, hogy azért nem hajlandó vacsorázni, mert jóllakott az uzsonnával, vagy azért figyelmetlen, mert fáradt, hiszen éjszaka nehezen tudott aludni.
Lehet, hogy azért nem akarja felhúzni a kék cipellőit ovi előtt, mert éppen a határait feszegeti.
Lehet, hogy makacs a drága, de ez azt jelenti, hogy kitartó és határozott. A kitartás egy olyan pozitív jellemvonás, mellyel előre juthatunk az életünkben. Szórakozott? Nem lehet, hogy egyszerűen csak kreatív, és egy művész bújik meg benne?
Ha megjelenik egy kellemetlen viselkedés, tudatos szülőként beszéljünk a pozitív aspektusairól, ezzel segítjük a gyermekeket egy jobb élettörténetre összpontosítani!
Azonban ne feledjük, hogy ettől még határokat kell szabni a gyereknek, nem engedhetünk meg mindent a kicsiknek! Ez ne legyen kifogás, hogy miért nem szólunk rá a gyerekre! Tudjunk nemet mondani, amikor szükséges.
Átkeretezés a gyakorlatban egy egyszerű, ám annál szemléletesebb példával:
– Látom, rossz kedved van. Szomorú vagy?
– Igen.
– Miért vagy szomorú?
– Mert Peti bántott.
– Mit gondolsz, miért bántott?
– Mert gonosz.
– De a legutóbb azt mondtad, hogy Peti kedves és humoros.
– Igen.
– Akkor is gonosz volt?
– Nem.
– Értem. Akkor néha Peti kedves is?
– Igen, sokszor kedves.
– Mi történt, amikor Peti gonosz volt?
– Elrúgta előlem a lasztit, ezért sírtam.
– Tehát szomorú voltál, amiért elrúgta a labdát. Szerinted mit tehetnél legközelebb, ha ez történne?
– Megmondhatnám neki, hogy adja vissza a labdámat.
– Mi mást tehetnél még, ha Peti is szeretne labdázni?
– Labdázhatnánk együtt.
Igyekezzünk segíteni a gyerekeket abban, hogy megfogalmazzák érzéseiket, a kedvezőtlen értelmezés helyett találjunk építőbb jellegűt. Keressük a napos oldalát a dolgoknak!
Tippek a szemléletmód fejlesztéséhez!
- Gondoljuk végig, kik voltak az eddigi példaképeink. Úgy gondolunk rájuk, mint kivételes emberekre, akik minimális erőfeszítéssel érték el sikereiket? Vizsgáljuk meg, hogy az élettörténeteik során mekkora kihívásokkal kellett szembenézniük, mennyi munkát fektettek sikereikbe, így még inkább példaképünkké válhatnak.
- Gondoljunk vissza egy olyan alkalomra, amikor valaki sikeresebb volt nálunk és ezt azzal magyaráztuk, hogy biztosan tehetségesebb. Lehet, hogy jobb stratégiát alkalmazott nálunk, vagy csak keményebben tanult. Ha mi is akarjuk, mindezekre mi is képesek vagyunk!
- Emlékezzünk vissza, hogy szoktuk-e címkézni a gyerkőcöket. „Igazi kis tudós lángelme vagy.”, „Már megint olyan kétbalkezes vagy.” Tudatos szülőként címkék helyett fókuszáljunk az átkeretezésre!
- Minden korosztály érintett a kudarcok legyőzésében, de legrosszabbul az ovisok reagálnak arra, ha valami nem sikerül nekik. Annak érdekében, hogy fejlesszük kudarctűrő képességüket, mutassuk meg mi, hogyan tudnak a fejlődésre fókuszálni még egy vereség esetén is.
Erre a legjobbak a társasjátékok, hiszen ott hol nyer, hol veszít a játékos. Kisiskolásokkal már játszható a Dixit nevű kreatív társasjáték, melyben nem a nyerés-vesztés áll a középpontban, de a játék része a pontgyűjtés, így a végén nyertes és vesztes is lesz, és az egész család számára élvezetes.
Az óvodás korosztály nagy kedvence a Kiki Ricky társasjáték, melyet jó szívvel ajánlunk a figyelemzavarral küzdő gyerkőcöknek is.
Minden játék esetében arra fontos odafigyelnünk, hogy a szabályokat betartva játsszunk, és valódi sikerélményt biztosítsunk a gyermeknek (ne hagyjuk nyerni, ő maga jöjjön rá a játék fortélyára).
Mi felnőttek is bátran éljük bele magunkat, hogy vereségélményünk és annak feldolgozása is valódi legyen, ezzel mutatva meg a fejlődésorientált szemléletmód alkalmazását a való életben.
Csatlakozz Magyarország 1. pozitív pszichológiai közösségéhez, ahol azon túl, hogy egy közösség tagja lehetsz, sok hasznos tippet, tanácsot is olvashatsz!
Felhasznált szakmai tartalom
- Alexander J. J. – Sandahi D. I. (2017). Gyereknevelés dán módra. HVG Kiadó ZRT., Budapest.
- Carol S. Dweck (2015) – Szemléletváltás – A siker új pszichológiája HVG Kiadó ZRT, Budapest.
- További felhasznált tartalom itt.
Mohácsi Rebeka
Élvezted ezt a cikket? Csatlakozz a Zárt Közösségünkhöz! 
