fbpx

„Elvesztettem a munkám, mit tegyek?” – Így fordítsd előnyödre!

Átlagos olvasási idő: 5 perc

„Elvesztettem a munkám, mit tegyek?!” Sajnos az utóbbi időszakban sokaknak vált aktuálissá az álláskeresés kérdése ‒ a munkahely elvesztése komoly krízishelyzetet jelent az emberek életében. Ám az ilyenkor gyakran bekövetkező negatív érzelmi spirál helyett választhatjuk azt az utat is, hogy kihozzuk a lehető legtöbbet ebből a helyzetből: töltsünk több időt a családtagjainkkal, tanuljunk valami újat, és ha esetleg nem voltunk teljesen megelégedve a munkánkkal, akkor itt a remek lehetőség arra, hogy jobb alternatívát keressünk! Mutatjuk hogyan! Pongor Ágnes pszichológus írása.

A koronavírus járvány egyik súlyos gazdasági következménye a megnövekedett munkanélküliség. A KSH 2020. július 29-én közzétett tájékoztatása szerint az idei év júniusában 25.000 fővel nőtt a nyilvántartott munkanélküliek száma Magyarországon az előző hónaphoz képest. Ez egy óriási szám.

Az álláskeresés gyakran nem egyszerű feladat, előfordulhat, hogy hosszabb időszak is eltelik, mire sikerül másik állást találnunk.

Az újbóli elhelyezkedés pedig nem minden esetben könnyű: a munkánk elvesztése megviseli az önbecsülésünket, amely pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy ismét el tudjuk adni magunkat a munkaerőpiacon.

Az állás elvesztésének krízise

A munkánk elvesztése krízishelyzetet eredményez. Ez egy ún. akcidentális krízis, amelynek jellemzője, hogy váratlanul, sorscsapásszerűen ér bennünket, épp emiatt pedig rendkívüli módon rombolni tudja a biztonságérzetünket és az önértékelésünket.

Állásunk elvesztése traumatikus élmény lehet számunkra.

A krízis súlyosságát a személyiségünk és a környezetünk hozzáállása mellett nagy mértékben meghatározzák az állás elvesztésének körülményei: csoportos elbocsátásról van szó, vagy csak bennünket küldtek el? Várható volt az esemény, vagy meglepetésként csapott le ránk? Habár hosszú távon a csoportos leépítéssel sem könnyebb megbirkózni lelkileg, ilyen esetben vigasztaló lehet számunkra a tudat, hogy vannak sorstársaink a nehéz helyzetben.

Egy egyéni elbocsátás sokkal inkább sérti az önbecsülésünket: mit hibáztunk el, miért pont bennünket ért ez a megaláztatás?

Az elvesztett munka pedig nemcsak a karrieridentitásunkra hat negatívan: ezzel együtt elveszítjük a munkahely által nyújtott szociális közeget, a hasznosságérzetünket, és hirtelen a tengernyi felszabadult időnkkel sem tudunk mit kezdeni. Még rosszabb lehet a helyzet, ha a családunk sem viszonyul a helyzetünkhöz támogatóan.

Elvesztetted a munkád? Így állj hozzá!

Habár a halmozódó problémák közepette nehéz az elvesztett munkánkhoz pozitívan viszonyulni, a karriertanácsadók véleménye szerint ebben a fázisban rengeteg múlik az alapvető hozzáállásunkon.

Uram, adj türelmet, hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni, adj bátorságot, hogy megváltoztassam, amit lehet, és adj bölcsességet, hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.”

– Assisi Szent Ferenc imádsága

Gyászoljuk meg az elvesztett állásunkat, ugyanakkor ne felejtsünk el előre is nézni: lássuk meg a kényszerű helyzet adta lehetőségeket, és fordítsuk előnyünkre a felszabadult időnket és energiánkat!

A folytatásban bemutatok néhány tevékenységet, amelyekkel nemcsak a személyes fejlődésedet mozdíthatod előre a kényszerpihenő ideje alatt, de még az álláskeresésed hatékonyságát is növelheted. Hosszú távon pedig akár egy jobb munkalehetőséghez is hozzájuthatsz: lehet, hogy a végén már nem is fogod annyira sajnálni a korábbi helyedet?

1. Gondold át!

Töltsd fel értelemmel a munkád elvesztését követő időszakot! Gondold át az alapvető életfilozófiádat! Adj magadnak lehetőséget arra, hogy átértékeld az eddigi életviteledet!

Milyen értékek fontosak számodra az életben, milyen emberré szeretnél válni?

Hogyan viszonyulsz a többi emberhez, a társadalomhoz, a spiritualitáshoz? Fordíts figyelmet arra, hogy ezeket a kérdéseket megválaszold, hiszen, ha valamit eddig nem jól csináltál, akkor itt a lehetőség a változtatásra.

2. Tanulj!

Biztosan van olyan dolog, amit már régóta szeretnél elsajátítani, de eddig egészen egyszerűen nem jutott rá időd a munkád mellett. Itt a remek lehetőség, hogy tanulj valami újat (akár egy nyelvet), vagy leporold egy régóta nem használt képességedet!

A tanuláshoz manapság már elég egy számítógép és internetkapcsolat. 😊

A tanulás több okból is hasznos a munka elvesztését követő időszakban: amellett, hogy sikerélményt, ezáltal pedig önbizalmat is ad, egy új képesség konkrét, kézzelfogható munkaerőpiaci előnyt is jelenthet számodra az álláskeresés során.

👉 Ha szeretnél többet tudni arról, hogyan teheted magad eladhatóbbá a munkaerőpiacon, korábbi cikkemben olvashatsz erről bővebben.

3. Rakj rendet!

Ugye, neked sem kell bemutatni azokat a hosszú ideje halogatott feladatokat, amikre korábban még egy hosszabb szabadság alatt sem jutott időd vagy energiád? Legfőbb ideje, hogy utolérd magad! A takarítás és a dolgaid rendszerezése pedig nem csak fizikai értelemben történhet:

Végre van idő arra, hogy felhívd egy rég nem látott barátodat, meglátogasd a családtagjaidat, időt tölts a szeretteiddel.

Hiszen a kapcsolatok akkor működnek jól, ha időt szánsz rájuk, ez az idő viszont sok esetben nem áll rendelkezésre egy pörgős munkahely mellett.

👉 Anett korábbi cikkében rengeteg ötletet gyűjtött össze az otthon töltött idő hasznosítására, Rebeka pedig kifejezetten a gyerekekkel közös időre hozott nektek tippeket.

4. Fejleszd az önismereted!

Az önismereted fejlesztésére fordított idő sohasem felesleges időtöltés, hiszen életed minden területén pozitív változásokat tapasztalhatsz ennek eredményeképpen. Ez a fajta fejlődés pedig az álláskeresés során is kifejezetten hasznos lehet. Ha tudod, hogy mely képességeidet szeretnéd kamatoztatni a munkád során, milyen területen dolgoznál szívesen, és egyáltalán milyen elvárásokat támasztasz a munkahelyeddel szemben, máris közelebb kerülsz álmaid állásához.

Így álláskeresésed nem csupán vaktában lövöldözés lesz, hanem a terveid célzott megvalósítása.

Ha pontosan tudod, hogy mit keresel, akkor kevésbé veszel el a részletekben az álláshirdetések böngészése közben. Emellett az ismerőseidnek is könnyebben el tudod mondani, hogy milyen állást keresel, és nem csak annyit tudsz kérdezni tőlük, hogy: „Nincs munkám, nem tudsz esetleg ajánlani valamit?”.

👉 Amennyiben szívesen fejlesztenéd az önismeretedet a munkaérdeklődés területén, korábbi cikkünkben olvashatsz erről bővebben, emellett pedig egy ide kapcsolódó kérdőív kitöltésére is van lehetőséged. 😊

5. Segíts másokon!

Kerülj bármennyire is nehéz helyzetbe, MINDIG lesznek olyan emberek, akiknek nálad is nehezebb a sorsa és bizony szívesen lennének a helyedben. Használd a kényszerpihenőt a nálad szorultabb helyzetben lévők megsegítésére. Ehhez nem feltétlenül van szükséged pénzre, az is hatalmas dolog lehet, ha segítesz a szomszéd néninek bevásárolni vagy odaadod a megunt ruháidat egy rászoruló családnak.

Mindig vannak olyan emberek, akik nálunk rosszabb helyzetben vannak és talán éppen a mi segítségünkre van szükségük.

A másoknak való segítségnyújtás nem pusztán azért jó dolog, mert pozitív érzésekkel tölt el, hanem azért is, mert tudatosabbá tesz: világossá válik számodra, mennyi ajándékot kaptál az élettől, ami másoknak esetleg nem adatott meg.

Az álláskeresés nem szégyen!

Sajnos hajlamosak vagyunk stigmaként megélni a munkánk elvesztésének tényét, ugyanakkor nem árt tudatosítani magunkban, hogy a legtöbb ember életében legalább egyszer (de inkább többször) átéli ezt a helyzetet. Ami a legfontosabb, hogy ne adjuk fel a reményt: keressünk állást kitartóan, eközben pedig igyekezzünk kitölteni a felszabadult időnket olyan dolgokkal, amik pozitív érzéseket hoznak az életünkbe.

Ha nehezen viseljük az elvesztett munka okozta stresszt, bátran kérjük szakember segítségét!

Ilyen helyzetben az is előfordulhat, hogy úgy érezzük, egyedül nem tudunk megbirkózni a ránk nehezedő teherrel. Ilyenkor ne szégyelljünk segítséget kérni! Támaszkodjunk a hozzánk közel álló barátainkra, családtagjainkra! Ha szükségesnek érezzük, forduljunk szakemberhez! 

Vannak olyan pszichológusok, akik térítésmentesen, pro bono is vállalnak tanácsadást nehéz anyagi helyzetbe került emberek számára, emellett nemrégiben a koronavírus okozta pszichés nehézségek leküzdésének segítésére is létrejött egy csoportosulás, amelyről ezen a weboldalon tájékozódhatsz.


Felhasznált szakmai tartalom


Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal is! 😉
Facebook
Email
Nyomtatás
0 0 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Legidősebb
Legújabb Legnépszerűbb
Beépített visszajelzések
Megnézem az összes hozzászólást
Neked ajánljuk
Színezd újra a hangulatod! – TÉL vs. TE
Hogyan oldható az óvodás gyermek szorongása? – 15 tipp szülőknek
A szülő-gyermek kommunikáció buktatói – 5 tipp, hogyan erősítsd meg a bizalmat a gyermekeddel
Gyász feldolgozása gyermekeknél – Hogyan segíthetsz?
A társas összehasonlításról – 5 tipp, hogyan segíthet a kiteljesedésben

A téli fakóság a mi hangulatunkkal is rezonál. Pedig előnyt lehet kovácsolni a télidő sajátosságaiból! Ha egy kis hangulatfokozásra vágysz,

//
2021. december 12.

A felnőttkorba lépve életünk tele lett kötelességekkel és felelősséggel. Neked is eszedbe szokott jutni, milyen jó volt gyereknek lenni? Bár

//
2020. június 3.

A szülő-gyermek kommunikáció nem mindig egyszerű: van, hogy a gyermekeink koruknak nem megfelelő vagy veszélyes dolgokat akarnak, van, hogy feszegetik

//
2021. június 28.

Akármennyire is szeretnénk, nem óvhatjuk meg a gyermekeket a veszteségektől. Ahogy a gyászhoz kötődő szokások egyre jobban kikopnak a társadalmi

//
2020. november 1.

„Olyan jó lenne!” – álmodozunk. „Bezzeg neki…” – bosszankodunk. „Kemény! Vajon én képes lennék rá?” – fut át az agyunkon.

//
2021. április 5.
0 0 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Legidősebb
Legújabb Legnépszerűbb
Beépített visszajelzések
Megnézem az összes hozzászólást
0
Te hogy látod? Szólj hozzá a témához!x