fbpx

Mit tanulhatunk egy haldoklótól az életszeretetről, avagy keddi beszélgetések életről és halálról

Átlagos olvasási idő: 6 perc

Gyakran előfordul velünk ebben a pörgő világban, hogy nehezünkre esik észrevenni azokat a dolgokat, amelyek igazán fontosak. Sokszor nem is tudjuk megnevezni, hogy mi is az, ami körül az életünk forog. Vajon valóban azt az életet éljük, amit igazán szeretnénk? És ha nem, akkor mi állít meg benne, hogy központjában legyen az életszeretet? Hogyan tekintenénk vissza az eltelt évekre, ha már csak pár hetünk lenne hátra? Ezekre a kérdésekre mind nagyon nehéz választ kapni, de kiindulópont lehet Mitch Albom Keddi beszélgetések életről és halálról című könyve. Márton Panna könyvajánlója.

Sokszor láthatjuk, hogy a nehéz pillanatok azok, amelyek rámutatnak az igazán fontos dolgokra. Akkor jövünk rá, hogy mennyire tartozunk valakihez, amikor épp nincs mellettünk; akkor ébredünk tudatára, hogy mi igazán fontos számunkra, amikor közel kerülünk annak elvesztéséhez.

Amikor megtanulsz meghalni, akkor tanulsz meg élni

Nehezünkre eshet néha, hogy meghallgassuk mások tanácsát, mert úgy gondoljuk, hogy mi vagyunk a saját életünk mesterei. Ez valóban így is van: felelősek vagyunk saját életünkért. Viszont vannak olyan helyzetek, amikor egy külső szemszög, egy másik nézőpont sokat segít a tisztánlátásban. Erre nagyszerű lehetőség lehet elbeszélgetni valakivel, aki sok olyan élethelyzetben helytállt már, mint amelyeken mi még csak most próbálunk átevickélni.

Mindemellett sajátos perspektívát nyújthat az, ha valaki a halála előtt tekint vissza az életére. Mitch Albom rövid kis regényében találkozik régi egyetemi tanárával, aki súlyos beteg, és már nem sok választja el a haláltól. Utolsó heteiben gyakran meglátogatja és beszélgetnek az élet fontos dolgairól.

Mit tanulhatunk egy haldoklótól az életszeretetről?

A halál sokunknak nehéz téma, és hajlamosak vagyunk inkább elkerülni. A haldoklás folyamatát is egy nehéz, szenvedésekkel teli időszaknak tartjuk. Valóban egy testileg és lelkileg is megterhelő időszak úgy a haldoklónak, mint a körülötte lévőknek egyaránt. Ennek ellenére sajátos perspektívára ad lehetőséget: átgondolhatjuk az életünket és a szerzett bölcsességet továbbadhatjuk a következő generációnak.

Miért olvas egy haldokló ember híreket?

Sokszor leterhelő odafigyelni a körülöttünk lévő világra, és gyakran gondolhatjuk azt, hogy könnyebb érdektelennek maradni, eltávolodni a világ zajától. Könnyebb, ha nem engedjük, hogy megérintsen mások szenvedése, és ez sokszor valóban így is van. De vajon mi mindenről maradunk le azáltal, hogy bezárkózunk a saját világunkba és semmi sem tud megmozgatni? Főleg az individualista kultúrákban találkozunk azzal, hogy a világ kicsit személytelenebbé válik, és mindenki bizonyos mértékig a saját problémáival foglalkozik és egyre kevesebbet ad magából.

életszeretet - egy pár a hegyen háttal ül a padon

A betegség tanít meg arra, hogy milyen fontos szeretetet adni másoknak.

Mindemellett az is elengedhetetlen, hogy engedjük beérkezni másoktól a szeretetet. Amikor szorult helyzetben vagyunk, akkor tudjuk igazán igényelni a gondoskodást és odafigyelést. Egészséges, boldog pillanatainkban akár úgy is érezhetjük, hogy nincs szükségünk senkire. Gyakran ragaszkodunk a haragunkhoz és megbántottságunkhoz, nehezünkre esik túltekinteni a felgyűlt feszültségeken.

A szeretet az egyedüli racionális tett.

– Morrie

A könyvben az írót ez a téma közelről érinti, mivel megszakadt a testvérével való kapcsolata, és jó ideje nem keresik egymást. Morrie, Mitch Albom egyetemi tanára, a haldokló ágyán is megnézi a híreket, és mélyen megérinti mások, akár idegen személyek szenvedése. Az író pedig a saját testvérével sem tartja a kapcsolatot. A könyvben folyó beszélgetés rávilágít arra, hogy milyen fontos a társadalmunk működéséért az, hogy szeretetet adjunk és befogadjunk.

A megbocsátásról itt tudsz tovább olvasni.

Hogyan és miért adjunk teret a fájdalomnak?

Felkapott fogalom lett mostanában a toxikus pozitivitás. Ez arra a nyomásra vonatkozik, hogy mindig mindent pozitívan kell látni, mindennek örülni, boldogságra törekedni.

Mikor rosszul érezzük magunkat, természetes, hogy igyekszünk minél hamarabb jobban lenni, hisz ez alapvető a túlélésünk érdekében. Ennek ellenére néha olyan, mintha türelmetlenek lennénk saját magunkkal. Jellemző lett a folyamatos rohanás, és bokros teendőink között kevés idő jut arra, hogy megéljük az érzelmeinket, legyenek azok pozitívak vagy negatívak.

Amikor rossz kedvünk van, nem sikerül valami olyan jól, sokszor azon kaphatjuk magunkat, hogy egy újabb célt tűzünk ki, másra tereljük a figyelmünket. Holott annak is teret adhatunk az életünkben, hogy sajnálatot érezzünk magunk iránt, megéljük teljes egészében a saját érzéseinket.

Elgondolkodtató kérdések
  • Mi a célunk az életünkben?
  • Milyen életet szeretnénk élni?
  • Miben különbözik mostani életünk a vágyott, ideális életünktől?
  • Mik azok az értékek, amelyek mentén élt életünkre büszkék lennénk, akár a halálos ágyunkon is?
  • Hogyan jelenik meg életünkben az életszeretet?

A halál nehézsége és az életszeretet

A halál az élet rendje, és mégis nehéz szembenézni vele. Nehéz belátnunk, hogy egyszer a mi életünknek is vége szakad majd.

Megfordulhat a fejünkben a gondolat, hogy még nem éltünk eleget. De vajon miért? Mi állít meg minket abban, hogy teljes életet éljünk, amely kellő elégedettséget ad ahhoz, hogy a halállal való szembenézés ne legyen olyan nehéz?

Mi a fontos számodra?

Ha szeretnéd azonosítani az értékeidet, itt egy kérdőív, amely a segítségedre lehet:

Kérdőív

Pozitív pszichológiai szempontból is elmondható, hogy az ember saját életének kovácsa, és felelőssége, hogy abból, ami adatott neki, a legjobbat hozza ki. Ez egy ijesztő gondolat, és nehéz ezzel szembenézni.

„Amikor megtanulsz meghalni, akkor tanulsz meg élni.”– Morrie

életszeretet - három fiatal túrázó felugrik a levegőbe

Az a gondolat fogalmazódik meg a könyv ezen részében, hogy életünket úgy kell alakítanunk, hogy a fontos dolgokkal foglalkozzunk. Ez egyértelműnek tűnhet, de sokszor mégsem ezt tesszük.

Van-e olyasmi, amit mindig meg szerettél volna tenni, de eddig sosem vetted rá magad? Mik akadályoznak meg benne?

A család fontossága

Mind tudjuk, hogy milyen fontos a család, tartoznunk kell hozzá. Ez valóban így van. Az ember társas lény, és az evolúció során a túlélésben rengeteget számított a társas támasz. Sokszor vannak nézeteltérések, és valószínűleg nem mindenben egyezünk a családunkkal, de ez egy olyan egyedi kapcsolat, amelyet más emberekkel ritkán van lehetőségünk létrehozni. A család egy sajátos rendszer, amelyben a tagok folyamatosan hatnak egymásra. Nem mindig pozitív a hatás, viszont ennek ellenére a család az, akikhez a legközelebb áll az ember.

A társas támaszról itt olvashatsz tovább.

„Boldog az az ember, aki hozzátartozói tökéletlenségét éppúgy elviseli, ahogy szeretné, ha az ő tökéletlenségét mások elviselnék.”

– Assisi Szent Ferenc

Félnünk kell az öregedéstől?

A legtöbben úgy állunk hozzá az öregedéshez, mint valami szörnyűséghez. Sokat hallhatjuk, hogy élvezd az életet, amíg fiatal vagy; meglátod majd, ha öreg leszel. Az öregedés viszont a testi leépülés mellett folyamatos fejlődést és életszeretetet is jelent.

Öregkorunkra rengeteg tapasztalatot gyűjtünk, amelyeket a fiatalabb korunkban elkövetett hibáinkból, ballépéseinkből építünk fel. Mindez a sok tapasztalat egy teljesen más szemléletet nyújt a világról, és nem is kell feltétlenül akadálynak lennie abban, hogy további újabb és újabb élményeket szerezzünk, mégha kicsit más tempóban is.

óra - az élet szeretete
Az öregedéssel nem áll le a fejlődésünk.

Erikson fejlődési elméletében az öregkor is külön szakaszt kap, ahol a fő megoldandó feladatnak az integritás kialakulását tartja, amelynek eredményeképp elnyerhető a bölcsesség énereje. Tehát ez az életszakasz is sajátos dilemmákkal jár együtt, amelyek főképp az életre való visszatekintés körül forognak. Hogyan tekintünk vissza az életünkre: megbánással vagy elégedettséggel?

Mire van szükségünk, és mit akarunk?

Sokszor azt gondoljuk, hogy mindenre, amit akarunk, szükségünk is van. A fogyasztói társadalom lehetőséget teremt arra, hogy kényelmes életünk legyen, viszont el is veheti a hangsúlyt a fontos dolgokról. Valóban jó érzés az is, amikor megvehetünk magunknak egy tárgyat, például megajándékozva ezzel magunkat, viszont sokszor akár saját lelkünknek is jobb az, ha másoknak ajándékozunk. Kutatások kimutatták, hogy a másoknak való adakozás az adakozó személyben is boldogsághormont szabadít fel, fokozva ezáltal a jóllétet.

Film ötlet

A 100 dolog című filmben két barát úgy dönt, megszabadul minden tulajdonától azért, hogy rájöjjenek mi is az, ami nélkül nem tudnak élni.

A könyvben rengeteg témáról esik szó, amelyek valamilyen módon mind az életszeretethez kapcsolódnak. A témák bár elcsépeltnek tűnhetnek, mégis nagyon fontosak. Mindezekről röviden ámde lényegretörően esik szó egy sajátos perspektívából, egy haldokló és egy ereje teljében lévő férfi beszélgetésein keresztül. A könyvet mindenkinek tudom ajánlani, úgy az idősebb korosztálynak, mint a fiatalabbnak is, mivel mindkét szemszögből sokat lehet meríteni belőle, és lehetőséget ad arra, hogy a témákat saját életünkre vetítve járjuk körül.

A tökéletes nap

Zárásképp egy kis feladatra hívnálak, kedves olvasó. Képzeld el, hogy hogyan nézne ki számodra egy tökéletes nap. Írd le, rajzold le, vagy csak gondold végig. Mi az első lépés amit tudnál tenni efelé?


Felhasznált szakmai tartalom

  • Albom, M. (2019). Keddi beszélgetések életről és halálról. Animus Kiadó.
  • Yeung, J.W.K., Zhang, Z. & Kim, T.Y. (2018). Volunteering and health benefits in general adults: cumulative effects and forms. BMC Public Health 18, 8.

Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal is! 😉
Facebook
Email
Nyomtatás
5 2 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Visszajelzés
guest
1 Hozzászólás
Legidősebb
Legújabb Legnépszerűbb
Beépített visszajelzések
Megnézem az összes hozzászólást

Belső Egyensúly Teszt — Ingyenes Önismereti kérdőív

Ez a rövid, de mélyreható teszt segít felmérni, milyen gyakran éled meg a tudatos jelenlét állapotát, és hogy milyen gyorsan találod meg újra a belső középpontodat, ha megpróbálnak magukkal sodorni az életed viharai – a stressz, a szorongás stb.

Ha valaha is érezted már, hogy bizonyos helyzetekben kizökkensz a belső egyensúlyodból, vagy éppen azt keresed, hogyan térhetsz vissza gyorsabban a békés, kiegyensúlyozott állapotodba, akkor ez neked szól!

Neked ajánljuk
Gyermekkori agresszió – Hogyan segíthetünk gyermekünknek kezelni az indulatait?
Fogalmazd meg a céljaidat a pozitív érzéseid mentén! – Egy gyakorlat a kapunyitási pánik oldására (is)
Tanulási zavar – híres emberek, akik tudják, min mész keresztül
Gyermekjóga – Egy módszer a gyermekek testi-lelki-mentális jóllétéért
A szülő-gyermek kommunikáció buktatói – 5 tipp, hogyan erősítsd meg a bizalmat a gyermekeddel

Agresszív a gyermek – mindenkinek rossz. A pedagógusoknak, a csoport- vagy osztálytársaknak, a szülőknek, a testvéreknek és magának a gyermeknek

//
2021. március 2.

Vannak a felnőttséggel együtt járó feladatok, amelyeket nem lehet vagy nem célszerű elodázni vagy kikerülni. Ha szeretnénk befejezni az egyetemet,

//
2021. július 27.

Olykor hajlamosak vagyunk túlértékelni problémáink hosszú távú hatását életünkre, és azt hinni, hogy adott nehézségeink egy életre elrontották a lehetőségeinket.

//
2021. január 25.

A jóga komplex rendszer, amely testgyakorlatokon / ászanákon, légzőgyakorlatokon, relaxáción és meditáción keresztül fejti ki áldásos hatásait. Nemcsak a testünket teszi erősebbé

//
2021. december 21.

A szülő-gyermek kommunikáció nem mindig egyszerű: van, hogy a gyermekeink koruknak nem megfelelő vagy veszélyes dolgokat akarnak, van, hogy feszegetik

//
2021. június 28.
5 2 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Visszajelzés
guest
1 Hozzászólás
Legidősebb
Legújabb Legnépszerűbb
Beépített visszajelzések
Megnézem az összes hozzászólást
1
0
Te hogy látod? Szólj hozzá a témához!x