Érezted már azt, hogy semmiben sem vagy elég jó? Szorongtál már amiatt, hogy sem a munkahelyeden, sem szülőként, sem barátként, sem párként nem tudod a tökéleteset nyújtani? Akkor te is átélted már az imposztorszindrómát! Sandi Mann: Miért érzem magam kevésnek – Küzdd le az imposztorszindrómát! című könyve választ ad arra, hogy mi is pontosan az imposztorszindróma, miért vált ennyire elterjedtté, és kik körében jellemző leginkább. Andráska Petra könyvajánlója.
Az imposztorszindróma az abban való bizonyosság, hogy mások túlbecsülik a képességeinket, a sikereinket, és nem is vagyunk annyira jók, kiemelkedőek, mint amennyire ők azt rólunk képzelik. Hajlamosak vagyunk arra, hogy a szerencsének, külső tényezőnek tulajdonítsuk sikereinket, nem pedig belső tulajdonságainknak. Ezzel egy véget nem érő körforgásba hajszoljuk magunkat, hiszen akármennyit dolgozunk, folyton az elérhetetlen tökéletességre vágyunk majd, és sosem leszünk teljesen elégedettek sem a munkánkkal, sem önmagunkkal. Nézzük most meg, hogy honnan eredhetnek ezek az érzések, és miért is annyira károsak!
Az imposztorszindróma terjedése
Az imposztorszindróma jelensége legelőször a munkahelyükön sikeres, vezető típusú nők körében ütötte fel a fejét. Ez nem is csoda, hiszen ők a társadalom azon csoportjába tartoznak, akiknek sokszor kellett bizonyítaniuk talpraesettségüket, magabiztosságukat és tudásukat ahhoz, hogy eljussanak a vezetői pozícióhoz. Egy idő után önmaguknak is nehéz elhinni, hogy nem csak a szerencsének köszönhetik sikereiket. Folyamatos szorongást élnek át amiatt, hogy valaki esetleg csalónak titulálja őket, és kiderül, miszerint nem is annyira jók a szakmájukban.
Fontos kiemelni, hogy az imposztorszindróma nem önálló mentális betegség, inkább egyfajta élményként írható le, amit a társadalmunk legnagyobb része átélt már. De milyen csoportok körében terjedt el leginkább?
Bárki beleeshet az imposztorszindróma csapdájába
Az imposztorszindróma leggyakrabban munkával, hivatással kapcsolatos nagy események bekövetkeztekor jelenik meg, például végzettség megszerzésekor, tanulmányok kezdetén vagy előléptetéskor. Hajlamosak vagyunk ilyen helyzetekben azt gondolni, hogy csak a szerencsének és nem a kemény munkának köszönhetjük, amit elértünk. Úgy érezzük, hogy valójában nem érdemeljük meg a sikert, így képtelenné válunk az igazi mérföldköveink megünneplésére.
Vannak emellett olyan csoportok, amelyek körében nagyobb a kockázata az imposztorélmény átélésének. Ilyenek például:
- diákok, egyetemisták;
- értelmiségiek, tudósok;
- hírességek;
- kisebbségi csoportok;
- sikeres karriert felépítő személyek;
- tökéletességre törekvő szülők.
Néha előfordul, hogy a forgatás reggelén felkelek, és indulás előtt egyre az jár a fejemben, hogy nem tudom megcsinálni. Szélhámos vagyok.
– Kate Winslet, Oscar-díjas színésznő
Gyakran a szülők és a rokonok generálják ezt a megfelelési kényszert, vagy legalább még egy lapáttal rátesznek. A legnagyobb súly azokra a gyerekekre tevődik, akikre ráakasztják a csodagyerek jelzőt, esetleg egy olyan kiemelkedő képességű, jól teljesítő testvér mellett nőnek fel, akinek mindig az árnyékában maradnak.
Az imposztorszindrómában szenvedők főbb ismertetőjegyei
A legtöbb imposztorszindrómás személy nagyon keményen dolgozik a feladatain és a céljai elérésén. Rengeteg időt és energiát fordítanak arra, hogy mindent tökéletesen oldjanak meg, és átmenetileg csökkentheti is a szorongásukat, ha sikeresen és hibátlanul megküzdöttek egy feladattal.
Azonban rövid időn belül újra felütik a fejüket a kérdések: „Vajon tényleg magamnak köszönhetem ezt a sikert? Nem csak szerencsém volt, nem csak jókor voltam jó helyen? Nem kaptam könnyebb feladatot, mint mások?”
És az ördögi kör folytatódik.
Általában mindig találnak olyan felettük álló, magasabb pozícióban lévő személyeket, akiknek a lenyűgözése válik a fő célkitűzéssé. Mégis, amikor beérik fáradozásaik gyümölcse és az idealizált személyek felfigyelnek rájuk, esetleg megdicsérik őket a munkájuk miatt, arra is szorongással reagálhatnak. Elkezdenek azon gondolkodni, mi történik akkor, ha kiderül, hogy csalók, és csak tettetett érdeklődésük miatt vették észre őket. És különben is, ha ő valóban tehetséges, akkor nem kellene mások megerősítésére vágynia, nem igaz?
Tehát bagatellizálják a dicséretet, lekicsinylik saját eredményeiket, és hiába kapnak pozitív visszajelzést, nem fogják elhinni, hogy tényleg elég jók.
Az imposztorszindrómában szenvedők akármennyit dolgoznak, sosem lesznek elégedettek magukkal.
Ezekből adódóan a tökéletességre törekvés, magas szintű perfekcionizmus sem kerüli el őket. Folyamatosan azon fáradoznak, hogy makulátlannak mutassák magukat és ne kerüljenek szembe semmilyen kritikával. A kudarcnak már csak a gondolata is rettegéssel töltheti el őket. Emiatt általában saját magukat is szabotálják, inkább bele sem kezdenek túl kemény feladatokba. Ha pedig mégis belekezdenének, máris kész magyarázattal rendelkeznek arra az eshetőségre, ha kudarcot vallanának.
Az imposztorszindróma terjedése
Valerie Young kutatása alapján 5 imposztortípust különböztet meg.
A perfekcionista
A perfekcionista típus számára az a legnehezebb, hogy szinte elérhetetlen célokat és elvárásokat tűz ki maga elé, amiknek képtelen megfelelni. Ha pedig sikertelenséget él át, még inkább inkompetensnek érzi magát a feladatok megoldására. A folyamatos rágódás és a bukástól való félelem akadályozhatja a céljai elérésében.
„A hibázásnak nincs helye az életemben. Ha hibázok, csaló vagyok. Ha nem tudok tökéletesen teljesíteni, akkor jobb, ha bele sem kezdek.”
A szuperhős
A szuperhős típus számára a tevékenységek mennyisége lesz lényeges. Rengeteg területen kipróbálja magát, és célja, hogy mindegyiken száz százalékosan teljesítsen. Egyre csak több és több feladatot vállal, és arra vágyik, hogy emiatt a külvilág is elismerje.
„Mindenben kiemelkedőnek kell lennem, különben az emberek csalónak hisznek majd. Nem pihenhetek, valamit mindig csinálnom kell.”
A született zseni
A született zsenikre általában már gyerekkorukban ráakasztják a „zseni” címkét. A külvilág aztán ekként fog hozzájuk viszonyulni, és elvárják tőlük, hogy valóban zsenihez méltóan viselkedjenek és teljesítsenek. Az ilyen kiemelkedő képességű emberek számára csak egy út létezik: mindent egyből jól csinálni. Nem tudatosítják magukban a küzdelem, a gyakorlás fontosságát – hiszen ők született zsenik, akiknek mindennek elsőre sikerülni kell.
„Számomra minden egyszerű kell legyen. Ha pedig nem jön könnyen a siker, akkor kiderülhet, hogy nem is zseni, hanem csak egy csaló vagyok.”„Mindenben kiemelkedőnek kell lennem, különben az emberek csalónak hisznek majd. Nem pihenhetek, valamit mindig csinálnom kell.”
A magányos farkas
A magányos farkas gyenge pontja a segítség kérése és fogadása. Úgy érzi, ha valamit csak segítséggel tud megoldani, akkor a siker nem is őt illeti. Csak úgy lehet kiemelkedő, ha mindent egyedül csinál, így a csapatmunkákban való részvételtől is irtózik, próbálja azt elkerülni.
„Nem kérhetek és nem fogadhatok el segítséget senkitől. Ha mégis elfogadnám, kiderülne, hogy csaló vagyok.”
A szakértő
A szakértő imposztor úgy érzi, csak akkor lehet kiemelkedő egy területen, ha minden apró részletét ismeri, és nem létezik olyan kérdés, amire ne tudná a választ. Természetesen ez egy irreális elvárás, hiszen nincs olyan szakember, aki a szakterületének minden kis szegletét elsajátította már. Azt érezheti, hogy folyamatosan tanulnia kell, továbbképzésekre járni, fejleszteni magát, hogy igazán kiemelkedő legyen.
„Ha nem tudok mindent, nem szakértő vagyok, csak egy csaló, amire előbb-utóbb mások is rá fognak jönni. Ha nem képzem tovább magam, nem ér semmit az eddigi tudásom.”
A társadalom szerepe
Rohanó világunkban a legnagyobb terhet a külvilág helyezi ránk. Úgy érezhetjük, hogy mindenki elvárja tőlünk, hogy tökéletes szülők, házastársak, dolgozók és barátok legyünk, és az életünk minden területén száz százalékosan teljesítsünk. Persze ezek kielégíthetetlen elvárások, amelyek csak növelik a szorongásunkat.
A „nem vagyok elég jó” érzése
Az alacsony önbecsülés, önértékelés és önbizalom nagymértékben növelheti az imposztorszindróma kialakulásának kockázatát. Annak az érzése, hogy nem vagyunk elég jók, valójában egészen mélyen gyökerező probléma. Származhat a családunkból, az iskolából, a másokkal való összehasonlításból.
Mindenesetre egy biztos: ha nem hisszük el, hogy bármiben sikeresek lehetünk, akkor akaratlanul is csalónak címkézzük magunkat, ha mások elismernek vagy megdicsérnek minket bizonyos teljesítményünkért.
Ebből a bizalmatlanságból eredhetnek a gondolkodási hibák. Normál esetben az jellemző ránk, hogy a sikereinket belső tényezőknek tulajdonítjuk, míg kudarcainkért a külvilágot okoljuk. Valahogy így:
- „Azért nyertem meg a versenyt, mert nagyon keményen dolgoztam.”
- „Azért nem sikerült a vizsgám, mert nagyon nehéz feladatsort állítottak össze, és a pontozás is túl szigorú volt.”
Az imposztorszindróma esetében ez épp ellenkezőleg történik. Úgy nyilvánulnak meg ezek a torzítások, hogy a sikereket külső tényezőknek, míg kudarcainkat belső okoknak tulajdonítjuk.
Mások megszerkesztett, tökéletes élete
Az imposztorszindróma elterjedésében nagy szerepet játszik a közösségi média is. Gondoljunk csak azokra a hírességekre, influenszerekre, bloggerekre vagy akár ismerőseinkre, akiknek az élete a közösségi média alapján makulátlan csillogás, öröm és boldogság. Egyik utazásból csöppennek a másikba, magazinba illő lakásuk van, kiegyensúlyozott a párkapcsolatuk, és még a szórakozásra is mindig marad idejük. Emellett pedig minden körülmény között tökéletes sminkben és ruhában pompáznak.
Mivel folyamatosan ilyen impulzusok érnek minket, így akaratlanul is összehasonlítjuk a saját életünket másokéval. Folyamatosan azon fáradozhatunk, hogy mi is egyre nagyobb eredményeket érjünk el – sokszor nem azért, mert mi szeretnénk, hanem, hogy mások lássák, mi is vagyunk olyan sikeresek, mint ők.
A közösségi médiában a legtöbben a tökéletes élet illúzióját próbálják megteremteni.
Mindennek a hátulütője, hogy egy idő után akármennyire is próbálkozunk, azt fogjuk érezni, hogy mindenki gazdagabb nálunk és másoknak sokkal jobb élete van, mint nekünk.
A lájkoknak is nagy szerepe van mindebben. Mára már általános jelenséggé vált, hogy az számít, ki mennyi kedvelést, hozzászólást, megosztást kapott a posztjára. A siker és elismerés egyenlővé vált a kapott visszajelzések számával. A közösségi média megjelenése előtt nem kaptunk ekkora mennyiségű visszajelzést. Imposztornak érezzük magunkat, hiszen szerintünk csak úgy teszünk, mintha sikeresek lennénk, és valójában soha nem érhetünk fel másokhoz.
Figyelj rá tudatosan, hogy kevesebb olyan embert kövess, aki tökéletesnek próbálja mutatni az életét és kisebbségi érzést kelt benned. Te magad is törekedj kevésbé tökéletes képek posztolására!”
Az imposztorszindróma nők és férfiak esetében
Habár az imposztorélményt szinte bárki átélheti, a megjelenésében a nemek között apró különbségek bukkanhatnak fel. Nézzük meg most ezeket!
A nagybetűs Nő
Mint már korábban említettem, az imposztorszindróma először a dolgozó nők körében ütötte fel a fejét. Napjainkban is túlreprezentáltak a nők (legfőképp a sikeres nők) az imposztorélmény átélésében. De vajon miért lehet ez?
Gondoljunk csak a tipikus női sztereotípiákra: a tökéletes nő főz, mos, takarít, gyermeket nevel, és egyáltalán nem a karrierre összpontosít. A sikert azonban általában nem a szülői szerepekben vagy másokkal való kedvességben, hanem a karrier területén elért sikerekben mérjük. A női vezetők számára azért is nehezebb érvényesülni, mert a vezetés, a magabiztosság társadalmilag inkább a férfiak felől elfogadott. Még mindig él a sztereotípia, miszerint a nők nem is óhajthatják a karrierbeli sikert; számukra az kell a legfontosabb legyen, hogy édesanyai szerepükben kibontakozzanak. Emiatt hajlamosak leértékelni a saját sikereiket, elkerülve így a rosszalló megjegyzéseket (Christy&Wu, 2020).
Önbizalmi szakadéknak nevezzük azt a jelenséget, hogy a nők hajlamosabbak saját eredményeikben és képességeikben kételkedni, mint a férfiak. Ez a szakadék pedig egyenes úton vezet az imposztorszindróma kialakulásához és elterjedéséhez.
A nők azt érezhetik, hogy nem megérdemelten sikeresek, és gyakran nem maguknak, hanem külső okoknak tulajdonítják a sikereiket. Érzékenyebbek lehetnek a kritikára, hiszen az burkoltan a kirúgás lehetőségét hordozza magában. Egy idő után pedig annyira beépülnek a társadalmi sztereotípiák, hogy ők maguk sem hiszik el: lehetnek annyira sikeresek, mint a férfiak.
Szedd pontokba az erősségeidet! Írd le 10 erősségedet; 5 nagy eredményt, amit eddig elértél; 20 kisebb eredményt; 10 olyan dolgot, amiben másoknak segíteni tudsz.
Az erőt sugárzó férfiak
Habár a kutatások először a nők imposztorélményére helyezték a hangsúlyt, a férfiak nagy részének is meggyűlik vele a baja.
Ennek a háttere is a nemi sztereotípiák kérdésében keresendő. Egy férfitől elvárják, hogy legyen magabiztos, talpraesett, határozott, így annak beismerése, hogy ők is szenvednek az imposztorszindrómától, negatív visszajelzéseket eredményezhet és férfiasságukon is csorba eshet. Éppúgy, mint a sikeres nők, a sikeres férfiak is félhetnek attól, hogy egy nap kiderül, nem is értenek a munkájukhoz, és karrierjüket is csak a szerencsének köszönhetik. Esetükben azért lehet ez még súlyosabb, mert ők a családfenntartók, és tőlük el is várja a társadalom a jó munkahelyet, gazdagságot, sikert.
A sportoló férfiak is gyakran érzik magukat imposztornak, ami miatt egyre keményebben dolgoznak, pihenésre pedig egyáltalán nem hagynak maguknak időt.
A férfiakhoz fűződő elvárások másik része, hogy a tökéletes férfi sugározzon erőt, legyen érzelemmentes, izmos és kemény. Emiatt a sportoló férfiak körében is megjelenhet az imposztorszindróma. Hiszen minél többet edzenek, minél izmosabbá válnak, annál inkább érezhetik azt, hogy a külső keménységhez nem társul belső keménység – vagyis, hogy valójában csalók.
A törékeny „tökéletes szülő” képe
A világ fejlődésével a szülők önmaguk iránti elvárása is folyamatosan nő. A babavárás és a gyermek születésének felhőtlen boldogságát gyakran elhomályosítja az attól való félelem, hogy nem leszünk elég jó szülők.
Gondoljunk csak bele! Néhány évtizede a babát váró kismamáktól pusztán annyit vártak el, hogy egészségesen étkezzenek, ne dohányozzanak, ne fogyasszanak alkoholt. Mennyivel könnyebbnek tűnik ez a mai állásponthoz képest, amikor mindenhol már a méhen belül megkezdődő fejlődés és fejlesztés hangsúlyozásával találják szembe magukat a szülők.
Ebből következnek a gondolatok: „Rossz anya / apa vagyok, ha nem hallgattatok a gyerekemmel már megszületése előtt komolyzenét. Elveszem tőle a lehetőséget a megfelelő fejlődésre, ha nem teljesítek száz százalékosan.”
Mindennek a hátterében az önmagukban való bizonytalanság áll. A külvilágtól folyamatosan információk tömkelege áramlik felénk a gyerekneveléssel kapcsolatban, ami csak még inkább elbizonytalanít minket. Az összezavarodottság miatt gyakran nehézzé válik szabályokat állítani. Inkább próbálunk gyermekeinknek a barátaik, semmint szüleik lenni, és a korlátok állítása helyett mindent megengedünk nekik.
Fontos elfogadnunk, hogy tökéletes szülő nem létezik. Ehhez hozzátartozik, hogy elfogadjuk: néha hibázunk. Gondolj olyan helyzetekre, amikor szerinted hibáztál a gyerekeddel kapcsolatban! Mit tanácsolnál egy barátodnak, ha elmesélne neked egy ilyen hibát?
Az imposztorszindróma fiatalok esetében
Teljesítményorientált világunkban a diákokra is hatalmas nyomás helyeződik. Amikor először belépnek az iskola kapuin, sok évig tartó megmérettetések, dolgozatok, vizsgák állnak előttük, a szülők és a társadalom pedig elvárja tőlük, hogy az követelményeknek megfelelően teljesítsenek. A folyamatosan korlátozó, ellenőrző szülői magatartás még inkább növeli az imposztorélményt.
Az imposztorszindróma azon fiatalok körében elterjedtebb, akik általában jó jegyeket kapnak, és emiatt elvárják saját maguktól, hogy ez így is maradjon. Folyamatos bizonyítási kényszertől szenvedhetnek, és attól félnek, egyszer kiderül, hogy valójában nem is olyan okosak, pusztán csak szélhámosok.
„Kellemetlenül érzik magukat más, hasonlóan tehetséges kortársaik között, mert nem érzik odatartozónak magukat. Ez egyfajta kívülállóság-érzést teremt, tovább növelve a szélhámosság érzését.”
– Sandi Mann
Korábban is említettem a közösségi média káros hatását. Ez a hatás a fiatalok esetében a legerősebb. Az imposztorszindrómának megfelelő alapot képez a közösségi médiában látható csillogás, gazdagság. Úgy érezhetik, sosem érhetnek a különböző oldalakon látott hírességek, influenszerek nyomába, ha pedig nem kapják meg az elvárt mennyiségű lájkot és hozzászólást a képeikre, csak még jobban nő a csalódottságuk. Az elérhetetlen tökéletesség után áhítoznak.
Tehát ne érezzük egyedül magunkat!
Összességében Sandi Mann könyve egy átfogó képet ad számunkra arról, hogy mi is az imposztorszindróma, mi lehet a talaja, és kiknek a körében a legelterjedtebb. Mindezt érdekes esettanulmányokon keresztül ismerteti, és gyakorlatokkal, tippekkel próbálja segíteni az imposztorszindróma leküzdését.
A legfontosabb, hogy tudatosítsuk magunkban: nem vagyunk egyedül. Mások is szenvednek hasonló gondolatoktól, mint mi. Mások is gyakran érzik azt, hogy nem lehetnek elegek, hogy nem tökéletes, amit csinálnak, és bármikor elbukhatnak. Ne feledd, a külső körülményeket nem mindig változtathatod meg, de azt igen, hogy hogyan viszonyulsz azokhoz és hogyan gondolkozol róluk!
Felhasznált szakmai tartalom
- Mann, S. (2022). Miért érzem magam kevésnek?: Küzdd le az imposztorszindrómát!. Hvg Könyvek.
- Christy, N. N. A., & Wu, M. C. (2020). A Study on the Life-Story and Mindsets of Successful Women Leaders in Educational Settings. In International Joint Conference on Arts and Humanities (pp. 1460-1466). Atlantis Press.
Andráska Petra
Élvezted ezt a cikket? Csatlakozz a Zárt Közösségünkhöz! 
