megküzdés

Azt az erőfeszítést, amelyet a stresszel való szembeszállás során teszünk, megküzdésnek – coping mechanizmus – nevezzük.

Megküzdés fogalma

A megküzdés olyan egómanőver, mellyel az Ego a külvilágból jövő fenyegetéseket kezeli. A coping stratégia és az elhárító mechanizmus abban különbözik egymástól, hogy míg a coping tudatos harc, tudatos elkerülése az észlelt veszélynek, addig az elhárító mechanizmusok tudattalanul működnek. Lazarus definíciója szerint

„megküzdésnek tekinthető minden olyan kognitív vagy viselkedéses erőfeszítés, amellyel az egyén azokat a külső vagy belső hatásokat próbálja kezelni, amelyeket úgy értékel, hogy azok felülmúlják vagy felemésztik aktuális személyes forrásait.”

A coping tehát megküzdés egy fenyegetőnek észlelt külső vagy belső problémával, beleértve a válaszreakció emocionális, kognitív és viselkedéses részét. A megfelelő coping az adaptivitás egyik mérőfokának tekinthető, besorolására tekintve lehet problémaközpontú és érzelemközpontú.

A problémaközpontú megküzdés

A problémaközpontú megküzdést az egyén akkor választja, ha úgy érzi, hogy van esélye befolyásolni (elkerülni vagy megváltoztatni) a fennálló vagy fenyegető stresszhelyzetet.

Lépései:

• pontos problémameghatározás,
• lehetséges megoldási módok kidolgozása,
• döntéshozatal, majd
• a kiválasztott megoldási mód végrehajtása.

A problémaközpontú megküzdés leggyakoribb módjai:

• cselekvés,
• tárgyalás,
• óvatosság gyakorlása, illetve
• önmagunk megváltoztatása.

Az érzelemközpontú megküzdés

Az érzelemközpontú megküzdés célja enyhíteni a stresszkeltő helyzethez kapcsolódó érzelmi reakciót, megváltoztatni a helyzet értelmezését, ha magát a helyzetet nem tudjuk megváltoztatni (pl.: daganatos megbetegedés).

Ide olyan – adaptív és kevésbé adaptív – viselkedési stratégiák tartoznak, mint a/az:

• testmozgás;
• társas támasz keresése;
• alkohol, drog, gyógyszer, stb.;
• panaszkodás;
• tagadás, a probléma félre tétele;
• humor és
• vallásos hit.

A stresszel való megküzdés típusai

Az alább felsorolt megküzdési módokat leíró fogalmakat Schwarzer (Schwarzer és Taubert, 2002) alkotta meg.

1. Anticipált megküzdés
   

   Anticipált megküzdés esetén olyan esemény a stressz forrása, amely még nem következett be; de majdnem egészen biztos, hogy a közel jövőben meg fog valósulni. Ilyenkor a károknak, veszteségeknek csak a kockázatát tudjuk felbecsülni; viszont megítélhetjük őket úgy, mint fenyegetéseket, és úgy is, mint kihívásokat, melyeknek vannak előnyei is.

   Az anticipált megküzdés módjai az erőbefektetés növelése, segítség kérése, a helyzet átértékelése, figyelemelterelés, vagy a megerősítés kérése másoktól. Egyfajta kockázatmenedzselésről van szó: erőfeszítéseket teszünk annak érdekében, hogy megelőzzük vagy leküzdjük a jövőbeli stresszort. Mindehhez szükség van az énhatékonyság érzésére, azaz arra, hogy elhiggyük, képesek vagyunk befolyásolni az eseményeket.
   

2. Preventív megküzdés
   

   Olyan stresszes eseményekre irányul, amelyek bekövetkezése elég bizonytalan, mivel időben nagyon távoliak. A cél ezért az, hogy egy ilyen eseményre készülve egy általános erőforrást tudjunk felépíteni a preventív megküzdés által; hogy, amikor a jövőben találkozunk a stresszorral, kisebb feszültség mellett tudjunk megküzdeni azzal.

   Ez esetben is egyfajta kockázatmenedzsmentről van szó, de ezek a kockázatok – mivel sokkal távolibbak -, bizonytalanabbak. A preventív megküzdés formája a pénz megtakarítása, biztosítás kötése; képességek kialakítása (pl. megtanul vezetni valaki); vagy a társas háló építése, tehát új kapcsolatok kialakítása. Ezek mind olyan források, amelyek segítségével később az esetleges stresszorok hatása minimalizálható, elviselhető.
   

3. Proaktív megküzdés
   

   Az általános erőforrások kialakításának képességét, vágyát, hajlandóságát jelenti; melyek megkönnyítik a kihívást jelentő, stresszt okozó helyzetekben való boldogulást. Proaktív megküzdés akkor jelenhet meg, amikor a személynek van víziója a jövő eseményeire vonatkozóan, de azokat inkább kihívásoknak tekinti, semmint kockázatnak, fenyegetésnek, kárnak, vagy veszteségnek.

   Itt célmenedzsmentről van szó, nem pedig kockázatmenedzsmentről. Proaktív megküzdés esetén az erőforrásokat így a céljaink elérésére, konstruktív megoldások kialakítására, cselekvési lehetőségek teremtésére fordítjuk. Általában véve is igaz, hogy a proaktív módon megküzdő személyek törekszenek az életük fejlesztésére, javítására; és olyan erőforrásokat alakítanak ki, amelyekkel biztosítani tudják saját fejlődésüket. Az ilyen személyek könnyen találnak értelmet és célokat az életükben, és a stresszes helyzeteket is képesek inkább pozitív szemmel látni: produktív izgalmi szintet és életenergiát nyernek ezekből a helyzetekből.
   

4. Reaktív megküzdés
   

   Reaktív megküzdés esetén, a múltbeli vagy jelenlegi stresszort kezeljük; igyekszünk annak hatásait kompenzálni, az okozott károkat és / vagy veszteségeket elfogadni. A reaktív megküzdés mindig olyan eseményre irányul, amely már végbement, így a bizonyossága teljes.

   A kompenzáláson és az elfogadáson kívül a reaktív megküzdés egy további formája az, ha megpróbáljuk megtalálni a történtek előnyös oldalát, a történtek értelmét; tehát, ha újraértelmezzük az eseményt. Mindehhez szükséges, hogy a személy higgyen abban, hogy van hatása a történtekre, képes azok negatív következményeit, a veszteségeket mérsékelni.
   

A megküzdés mérési módszerei

•  A Megküzdési Mód Preferencia Kérdőív
• A Pszichológiai Immunkompetencia Kérdőív
• Flow Kérdőív
• Szociális és Emocionális Intelligencia Teszt (SZEMIQ)
• Folt Teszt (projektív teszt)

Felhasznált szakirodalom

• Atkinson, R. C., Hilgard, E. (2005): Pszichológia. Osiris Kiadó, Budapest.
• Carver, C. S., Scheier, M. F. (1998): Személyiséglélektan. Osiris, Budapest.
• Oláh A. (2005): Érzelmek, megküzdés és optimális élmény. Trefort, Budapest. 52–196.
• Schwarzer, R., & Taubert, S. (2002). Tenacious goal pursuits and striving toward personal growth: Proactive coping. In E. Frydenberg (szerk.), Beyond coping: Meeting goals, visions and challenges (pp. 19-35). London: Oxford University Press.

« Vissza a Lexikonhoz