fbpx

Fejlődési szemléletmód az iskolában – Tippek pedagógusoknak

Átlagos olvasási idő: 6 perc

Miért fontos a fejlődési szemléletmód az iskolákban? Hogyan tudod alkalmazni pedagógusként vagy iskolás gyermekednél? Cikkünk Carol S. Dweck Szemléletváltás – A siker új pszichológiája című könyvén alapul. Igyekszünk körbejárni egy olyan lélektani kérdést, amely meghatározza a hétköznapjainkat. Ha érdekel, hogyan tehetsz azért, hogy a jövő nemzedéke kibontakoztathassa az adottságait, cikkünk Neked szól! Mohácsi Rebeka írása.

Minden hiba újabb lehetőség a tanulásra.

– Carol S. Dweck

Minden a nézőpontunk kérdése. Dweck emberek millióinak adta vissza a fejlődésbe és a tanulásba vetett hitét azzal, hogy bebizonyította, erre kivétel nélkül mindenki képes. A munkánkban, az emberi kapcsolatainkban, sőt a saját magunkról kialakított képet illetően is képesek vagyunk változni az általunk áhított irányba.

A pszichológus szerint két fajta szemléletet különböztethetünk meg: a rögzült szemléletmódot (fixed mindset) és a fejlődési szemléletmódot (growth mindset). Megfelelő szemlélettel pedig mélyreható eredményeket tudunk elérni az életben, amelyekről korábban nem hittük volna, hogy sikerülhet.

Rögzült vs. fejlődési szemléletmód

Dweck (2005) a szemléletmódok közti különbségeket és azok ránk gyakorolt hatásait különböző területeken vizsgálta: karrier, sport, tanulás és neveltetés. A rögzült szemléletmód esetén a teljesítmény korlátozott, és nem bontakoztatjuk ki a bennünk rejlő lehetőségeket, hiszen meggyőződésünk, hogy tulajdonságaink, képességeink adottak, velünk születettek, így nem változtathatunk rajtuk. Ebben a szemléletben az ember képességei előre leosztott kártyák, melyekből igyekszünk felfedni a jó lapokat, a rosszabb lapokat pedig próbáljuk rejtegetni. Mivel úgy érezzük, azok nem változtathatók, ezek a tulajdonságok rosszabb hatást gyakorolnak az önbecsülésünkre. Folyamatos önigazolásra és bizonygatásra van szükségünk.

Ezzel szemben a fejlődési személetmód szerint a képességeinkről nem gondoljuk, hogy azok előre meghatározottak lennének, hanem elhisszük, hogy kisebb vagy nagyobb kitartással és erőfeszítéssel fejleszthetjük adottságainkat és kibontakoztathatjuk a bennünk rejlő lehetőségeket. Mivel az egyén gyengeségeiben is fejlődést lát, motiváltabb és elégedettebb lehet önmagával, az élete kihívásaival, a kudarcok pedig nem viselik meg annyira, mint a rögzült szemléletmódú társakat.

Az alábbi táblázatban összefoglaltuk a legfontosabb különbségeket:

Fejlődési és rögzült szemléletmód.

Egy-egy területen lehet a szemléletünk rögzült, másokon fejlődésorientált. Amennyiben nem tudod eldönteni, hogy melyik szemléletmódot képviseled, itt egy szuper teszt, amivel utánajárhatsz:

Szemléletmódok az iskolában

Az iskolás korra visszaemlékezve sorra törnek fel az emlékeim. A megsárgult falakon roskadoztak a kézzel készített színes és motiváló plakátok. Képek az összetartozásról, a közösségről, a helyes viselkedésről. Az iskolákat járva pedig hasonló dolgokat látok: „Végy egy bókot!”, „Pozitív gondolatok!”, „A jó osztályközösség tagjai.”. Kreatívabbnál kreatívabb plakátokat ragasztanak a tanárok és a gyerekek az iskolák falaira.

Az osztálytermi plakátokat készítsük közösen!

De vajon elegendőek-e a színes lapok a diákok testi-lelki egészségéhez? Természetesen nem.

A plakátokon túl a legnagyobb szerepet a tanár és a szülő hozzáállása játssza. A pedagógusok lelkesedése és motiváltsága a gyermekeket hivatottak szolgálni az iskolákban. Pedagógusként célunk, hogy a tanulás folyamata által a gyerekek egyre inkább megismerjék és kibontakoztassák a bennük rejlő képességeket.

Rögzült szemléletmód az iskolában

Azonban gyakran a lelkes pedagógusok és szülők a legjobb szándékuk ellenére is skatulyába helyezhetik a diákot.

Szülő/Pedagógus kijelentéseGyermek értelmezése
Ez a gyerek okos és ügyes!Ha nem tanulok meg valamit nagyon gyorsan, akkor nem vagyok okos.
Egy igazi Picasso!Jobb lesz, ha nem is rajzolok semmit, mert a végén rájönnek, hogy nem is vagyok Picasso.
Ez a diák buta, kevés IQ-ja van!Buta vagyok, miért tegyek bármi erőfeszítést?

A kijelentéseknek döbbenetes hatásuk van. Ha valakiről kinyilatkoztaják, hogy matematikából vagy természetismeretből gyenge, ügyetlen testnevelés órán, az mindenképp bogarat ültet a gyerek fülébe. Ezeknek a kinyílvánításoknak a hatására kialakítunk egy képet a gyerekről és könnyebben beleeshetünk abba a csapdába, hogy eszerint gondolkodunk róluk a továbbiakban. Megértőbbek leszünk a „rendes” gyerekkel, mint azokkal, akikkel valamilyen rossz tapasztalatunk volt. Erősítve a címkét, könnyen öngerjesztő folyamattá válhat a dolog.

Mielőtt visszajelzünk a gyerekeknek, gondoljuk át, hogyan is tesszük.

Mi történik ezután? Sajnos a gyerekek tudattalanul el is fogadják ezeket a bélyegeket önmagukról, magukban pedig tovább erősítik. „Hülye vagyok, mert ezt gondolják az osztálytársaim, a tanáraim és a családom. Minek erőltessem hát meg magamat?”

Azzal, ha jelentkezik vagy részt vesz az órai munkában, felszínre kerülhetnek a hiányosságai és bebizonyosodik: nem alkalmas az adott feladat elvégzésére. Így könnyebb számára, ha kivonja magát az órai munkából.

Ha pedig egy gyereket az eszéért árasztunk el dicsérettel, akkor nem csupán a motivációját, de a teljesítményét is csökkentjük. Ha valaki állandóan azt hallja, hogy milyen ügyes és tehetséges, akkor az első komolyabb kudarc után az önmagáról kialakított kép alapjaiban rendül meg.

👉 Egy korábbi cikkünkben részletesen olvashatsz a gyerekeknek szánt fejlődésorientált dicséretek mikéntjéről.

Ne az eszéért és tehetségéért dicsérjük a gyerekeket. Dicsérjük a kitartást és a munkát.

A rögzült szemléletmódú dicséretek, úgy mint: „Ez a gyerek okos!”, „Egy igazi Picasso!”  csak átmenetileg növelik az önbizalmukat. Hiszen abban a pillanatban, amikor nehézséggel kerülnek szembe, elszáll a magabiztosság. Ha a siker azt jelenti, hogy okos, akkor a kudarc azt jelenti, hogy buta. Ez a rögzült szemléletmód alapja. Láthatjuk, hogy a rögzült szemléletmód esetén pozitív és negatív dicséretekkel is óvatosan kell bánnunk. De akkor mi a megoldás?

Fejlődési szemléletmód az iskolában

Nem mindegy, hogy a veleszületett képességet vagy a cselekvést és az erőfeszítést dicsérjük. A tettek és az igyekezet dicséretével utat mutatunk a fejlődési személetmód felé. Dweck kutatásai is bizonyították, hogy azok a gyerekek, akiket a fáradozásukért dicsérnek, sokkal szívesebben keresnek új kihívásokat és kevésbé félnek a kudarctól.

2007-es kutatásában 373 hetedik osztályos diák matematikai teljesítményét vizsgálták két éven keresztül. Azok a diákok, akiknek nem tanították meg a fejlődési szemléletet, továbbra is romló jegyeket kaptak, akik viszont elsajátították, azoknak hirtelen javulni kezdtek az eredményeik.

Akik fejlődési szemléletmóddal rendelkeznek, nem érzik magukat különlegesebbnek másoknál, csupán máshogy gondolkodnak a befektetett munka és kitartás szerepéről. Úgy vélik, hogy a sikerük kulcsa nem a vele született tehetségük, hanem a kemény munkájuknak köszönhető. Képesek szerények és alázatosak lenni. A fejlődési szemléletmód egyik legékesebb példája Michael Jordan, akit az egyik legnagyobb kosárlabda-játékosnak tartanak – ő sem született hatalmas tehetségnek. Karrierjében hatalmas szerepet játszott fejlődési szemléletmódja. Amikor ugyanis kitették a középiskolai csapatból, ő akkor sem adta fel. Édesanyja biztatására sokkal keményebben kezdett el edzeni, és hozzáállását karrierje csúcsán is megőrizte.

Tippek a fejlődési szemléletmódhoz

1. Szemléletmódunk fejlesztése

Ahhoz, hogy fejlődési szemléletmóddal közelítsük meg a gyereket, a saját életünkben is változásokat kell elérni. Ismerjük meg a nézőpontunkat és cselekedjünk!

👉 Amennyiben szívesen olvasnál konkrétan szülőknek szóló tippeket, ide kattintva teheted meg.

2. Dicsérjünk okosan

Igyekezzünk az intelligencia és a tehetség helyett a kitartó munkát, az erőfeszítéseket és az odafigyelésüket dicsérni. Feleltetés, órai aktivitás vagy csoportmunka során használjunk fejlődésorientált kifejezéseket: „Keményen dolgoztál, ezért büszke vagyok rád.”, „Egész órán kivettétek a részeteket a munkából, ez sikert is hozott nektek.” „Kreatívan oldottátok meg ezt a feladatot, szép munka.” „Látszik, hogy sok energiát fektettél a tanulásba, ezért most megdicsérlek”.

Igyekezzünk tudatosan válaszolni és reagálni a gyerekek kérdéseire, gondolataira.

Semmi baj, ha elsőre nem megy! Szánjatok időt a visszajelzések átgondolására, próbáljátok otthon átkeretezni, aztán átültethetitek a gyakorlatba. 😊 Olyan kifejezéseket használjatok, amelyek szívből jönnek, és a személyiségetekhez passzol. A lényeg, hogy a munkát és a fáradozásukat dicsérjétek, és ne a tehetségüket vagy az eszüket!

3. Osztálytermi díszek

Készítsünk a falakra fejlődésorientált szemléletű plakátokat. A plakátok készítésébe vonjuk be az osztály tagjait, dicsérjük a munkájukat és a kreativitásukat. A kifejezéseket közösen találjuk ki, ezzel is segítve a pozitív gondolatok elsajátítását.

4. Biztatás

Amikor a gyerkőc egy új tananyaggal áll szemben, és úgy érzi nehezen tudja elsajátítani vagy képtelen megtanulni, tedd fel neki a kérdést: Tudsz-e mondani olyan készséget, amit már elsajátítottál és erőfeszítés nélkül alkalmazni tudsz, de születésedkor még nem voltál annak birtokában? Egy új készség, ismeret megszerzése hogyan gazdagítaná az életed? Gyakran találkozunk azzal a gondolattal, hogy „minek nekem ezt megtanulni? Úgysem veszem hasznát”. Mutassuk meg a diáknak, hogy hogyan tudja gazdagítani az életét minden egyes új ismeret.

5. Ítélkezésmentesség

Amikor egy diák feltesz egy kérdést, ami nem az órai anyaghoz kapcsolódik, igyekezzünk megfontoltan válaszolni és a kérdés mögé látni.

Peti az új iskolában

Peti:
Ki csinálta ezeket a csúnya festményeket?

Peti Édesanyja:
Nem szép ilyet mondani, azok a képek igenis szépek.

Tanárnő:
Itt az iskolában nem muszáj szép képeket festened. Ronda képeket is készíthetsz, ha épp ahhoz van kedved. 😊

Peti a válasz hallatán elmosolyodott, hiszen a valódi és fontos kérdésre kapta meg a választ: hogy mi történik azokkal a gyerekekkel, akik csúnya képeket készítenek.

Peti:
Ki törte el a színes ceruzákat?

Tanárnő:
A színes ceruzák arra jók, hogy használják a gyerekek. Előfordul, hogy néha eltörnek. 😊

Peti ismét megkapta a választ a valódi kérdésre: mi történik azokkal a gyerekekkel, akik eltörnek egy ceruzát.

Peti elkezdve az iskolát, tudta, hogy itt nem fognak címkéket aggatni rá és nem fognak ítélkezni felette.

Igyekezzük támogatni a gyerkőcöket abban, hogy a megfelelő kérdéseiket merjék megfogalmazni, hiszen az üzenetekre mindannyian érzékenyen reagálunk, amik a későbbi életünkre is hatással lesznek.

6. Alapozzuk meg a szorgalmat!

Ne szidjuk a gyereket azért, ami nehezebben megy neki! Értékeljük azt, ami jól megy, és biztassuk arra, hogy kitartó munkával elérheti a célját. Tudatosítsuk, hogy mindenkinek van olyan területe, ami nehezebben megy, ez természetes. Jutalmazzuk a kettesről hármasra javult dolgozatot is. A gyereket pedig önmagához hasonlítsuk, ne más gyerekekhez! 

Csatlakozz Magyarország 1. pozitív pszichológiai közösségéhez, ahol azon túl, hogy egy közösség tagja lehetsz, sok hasznos tippet, tanácsot olvashatsz!


Felhasznált szakmai tartalom

  • Carol S. Dweck (2015): Szemléletváltás – A siker új pszichológiája. HVG Kiadó ZRT, Budapest.
  • Alexander J. J – Sandahi D.I (2017): Gyereknevelés dán módra. HVG Kiadó ZRT., Budapest.
  • További felhasznált irodalom: itt

Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal is! 😉
Facebook
Email
Nyomtatás
0 0 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Legidősebb
Legújabb Legnépszerűbb
Beépített visszajelzések
Megnézem az összes hozzászólást
Neked ajánljuk
Színezd újra a hangulatod! – TÉL vs. TE
Hogyan oldható az óvodás gyermek szorongása? – 15 tipp szülőknek
A szülő-gyermek kommunikáció buktatói – 5 tipp, hogyan erősítsd meg a bizalmat a gyermekeddel
Gyász feldolgozása gyermekeknél – Hogyan segíthetsz?
A társas összehasonlításról – 5 tipp, hogyan segíthet a kiteljesedésben

A téli fakóság a mi hangulatunkkal is rezonál. Pedig előnyt lehet kovácsolni a télidő sajátosságaiból! Ha egy kis hangulatfokozásra vágysz,

//
2021. december 12.

A felnőttkorba lépve életünk tele lett kötelességekkel és felelősséggel. Neked is eszedbe szokott jutni, milyen jó volt gyereknek lenni? Bár

//
2020. június 3.

A szülő-gyermek kommunikáció nem mindig egyszerű: van, hogy a gyermekeink koruknak nem megfelelő vagy veszélyes dolgokat akarnak, van, hogy feszegetik

//
2021. június 28.

Akármennyire is szeretnénk, nem óvhatjuk meg a gyermekeket a veszteségektől. Ahogy a gyászhoz kötődő szokások egyre jobban kikopnak a társadalmi

//
2020. november 1.

„Olyan jó lenne!” – álmodozunk. „Bezzeg neki…” – bosszankodunk. „Kemény! Vajon én képes lennék rá?” – fut át az agyunkon.

//
2021. április 5.
0 0 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Legidősebb
Legújabb Legnépszerűbb
Beépített visszajelzések
Megnézem az összes hozzászólást
0
Te hogy látod? Szólj hozzá a témához!x