fbpx

Jobb adni, mint kapni? – A karácsonyi ajándékozásról és adakozásról

Átlagos olvasási idő: 2 perc

Szenteste, a karácsonyfa mellett állva végre átnyújtjuk szeretteinknek a gondosan kiválasztott és szépen becsomagolt ajándékainkat. Izgatottan várjuk, hogy kiderüljön végre: eltaláltuk, mire vágyhatnak? Sikerült mosolyt csalni az arcukra? Adni azonban nemcsak a szeretteinknek jó érzés: a karácsonyi adakozással ismeretlenül is örömet szerezhetünk. Irinyi Tünde írása – a kávéd mellé. [LUNGO]

Talán nem is gondolunk bele, de az ajándékozás rítusa nagyjából az emberiség történelmével egyidős. Egy ajándékkal kifejezhetjük érzéseinket a másik felé, éreztethetjük vele a gondoskodásunkat, vagy egyszerűen megerősíthetjük vele a kapcsolatunkat.

karacsonyi-adakozas-2

Ez az időszak a másikra való odafigyelésről is szól.

Sokak számára a legfontosabb szeretetnyelv az ajándékozás. Számukra nem az ajándék értéke számít igazán, hanem annak jelentése.

Az ajándék kézzel fogható jele annak, hogy valaki ránk gondolt.

– Gary Chapman

Karácsony időszakában mintha jobban figyelnénk egymásra. Próbáljuk kitalálni, milyen ajándékkal tudnánk örömet szerezni a másiknak, időt és energiát szentelünk a közös készülődésnek. Ekkortájt azokra is több odafigyelés és szeretet jut, akikről gyakran megfeledkezünk az év során: az árvákról, a betegekről, a szegénységben, nélkülözésben élőkről.

Az altruizmusról:

Az altruizmus vagy önzetlenség egy olyan társas támogatási forma, amely a segítségnyújtástól akár az önfeláldozásig terjedhet. Olyan önkéntes viselkedést jelent, amely mások javát szolgálja, a jutalmazás reménye nélkül. 

A Megoldásközpont jótékonysági akciója – Szervezetek, akiknek segíthetünk

Megoldásközpont csapata a korábbi évekhez hasonlóan idén is összefogott az adakozás és a jótékonyság jegyében. Számunkra fontos érték adni és közösen növekedni. Egész évben pozitív pszichológiai fókuszú cikkekkel, izgalmas tartalmakkal, őszinte podcast beszélgetésekkel, workshopokkal és rendezvényekkel támogatjuk a lelki egészségmegőrzést, az önismereti munkát.

„Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen, s ne csak így decemberben.”

karacsonyi-adakozas-3

Vannak azonban, akik számára kézzelfoghatóbb segítséget jelent egy tartós élelmiszerekkel teli doboz, játékokkal teli ajándékcsomag vagy meleg étkezés.

Karácsony közeledtével a Megoldásközpont csapata szeretné szebbé varázsolni az ünnepet azok számára, akik nélkülözésben élnek – az Olvasóinkkal összefogva. Az adventi időszakban minden vasárnap bemutattunk egy-egy szervezetet, akik várják felajánlott ajándékainkat vagy adományainkat. Decemberben pedig mi is elkezdtük összeállítani azokat az adományokat, amelyeket karácsony előtt eljuttatunk egy-egy kiválasztott jótékonysági szervezethez.

karacsonyi-adakozas-4
Néhányan a csapatunkból az ajándékokkal.


Fogjunk össze!

A Megoldásközpont Facebook és Instagram oldalán tudj meg többet a szervezetekről és az adakozás módjáról!


Felhasznált szakmai tartalom

  • Chapman, G. (2015). Az 5 szeretetnyelv – Egymásra hangolva. Budapest: Harmat Kiadó.

Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal is! 😉
Facebook
Email
Nyomtatás
0 0 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Legidősebb
Legújabb Legnépszerűbb
Beépített visszajelzések
Megnézem az összes hozzászólást
Neked ajánljuk
Se veled, se nélküled – A közösségimédia-jelenlét és Te
Jógáznál? – 3 tanács a kezdetekhez
Január 1. – A béke világnapjának üzenete az újévre
Az olvasás 5 pozitív hatása, amikre eddig nem is gondoltál
„Szétszórt elmék” – Élet a figyelemhiány-zavar mellett

közösségi média egyre inkább az életünk meghatározó részévé vált. Az okostelefonok elterjedésével a közösségimédia-felületek is a zsebünkbe költöztek, állandó hozzáférést biztosítva

//
2021. június 22.

Úgy érzed, hogy szükséged lenne a testi-lelki feltöltődésre? A hétköznapok rohanó iramában szeretnél egy kicsit lelassítani? Ha Te is a

//
2020. június 15.

Békés, boldog újévet! – hangzik a jókívánság gyakran az óév vége felé. Szimbolikusan az év első napján ünnepeljük a béke

//
2020. december 31.

Amióta első osztályos korunkban megtanultunk olvasni, nem sok olyan nap telt el, amit olvasás nélkül töltöttünk volna. Az olvasás magától

//
2021. február 24.

Gyakran tapasztalod, hogy neked vagy a gyermekednek folyamatosan elkószál a figyelme? Kifejezetten nehéznek érzed, ha huzamosabb ideig kell egy dologra

//
2020. december 2.
0 0 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Legidősebb
Legújabb Legnépszerűbb
Beépített visszajelzések
Megnézem az összes hozzászólást
0
Te hogy látod? Szólj hozzá a témához!x