Mindannyian otthonra vágyunk. Egy helyre, amely biztonságot, kényelmet és megnyugvást biztosít számunkra. Ahova élmény megérkezni egy-egy fárasztó nap után. Kinek a fahéjas-almás pite illatával, kinek a kandallóban lobogó tűz fényével kapcsolódik össze az emlékezetében. Egy új helyre költözve első dolgunk „otthonosabbá” tenni a környezetet és segítségért egyre többen a dánok boldogságreceptjéhez, a hygge-hez fordulunk. De érezted már úgy, hogy a jól beállított melegfények, puha pokrócok és gőzölgő kakaó ellenére sem jár át az otthon melege? Gondoltad volna, hogy felnőttként is él benned egy belső gyermek, aki számára nem feltétlen elég külsőségekben megteremteni az otthon élményét? Egy gyermek, aki csak a benned rejlő belső otthon megtalálásakor lel megnyugvásra. Recenziómmal (Stahl, 2018) egy térképet kínálok ehhez, a benned élő gyermek számára. Varga Gréta pszichológus írása.
Minden felelősségteljes és tudatos szülő személyiséggé szeretné nevelni a gyermekét. Ne egy legyen a sok közül, hanem valaki, akinek egyénisége kitűnik a konformitás szürkeségében. Legyen belső tartása, lelki ereje, rugalmasan alkalmazkodjon a folyamatosan változó világhoz, a problémákra nehézség helyett kihívásként tekintsen. Azaz erős személyiség legyen, aki nem súlytalan mozog a világban. Ez az idea a gyermekkorban szökken szárba, de csak felnőttkorra érheti el a teljességét és válhat ideából valósággá.
Ami érettebbé tesz egy felnőtt személyiséget, az koravénné egy gyermeket.
Ez a teljességre törekvő rész a belső gyermek, aki életünk folyamán folyamatosan fejlődik, formálódik, alakul, miközben kitartó törődést, gondoskodást és figyelmet igényel. Ez a belső gyermek csak felnőttkorban nevelhető az önfejlesztési igénnyel bíró felnőtt számára, ugyanis belső motiváció szükséges hozzá, amely kellő önismeret és érettség hiányában még nincs jelen egy kisgyermekben.
A gyermekre az egyéniségének megteremtésével kapcsolatos, kívülről érkező szülői nyomás, koravén gyermeket hoz létre,
aki szülei helyett igyekszik ereje feletti teljesítményt nyújtani. Ambiciózus lesz, de elveszti gyermekkorát (Jung, 1995).
Jogod van a negatív érzelmekhez…
Minden ember alapvető és jogos szükséglete, hogy biztonságban érezze magát. A tiéd is. Ez a környezet kínál táptalajt ahhoz, hogy szeress és szeressenek. Az elfogadás megnyugvást adó atmoszférája, amit egyik oldalról az a felemelő érzés támogat meg, hogy szeretteid elfogadnak és minden üzenetükkel közvetítik feléd:
„úgy vagy szerethető, ahogyan vagy”;
másrészt az a még inkább felemelő érzés, hogy önmagadat elfogadod és szereted. Pozitív és negatív érzéseiddel együtt. Ebből pedig egyenes ágon következik, hogy megengeded magad számára a negatív érzések és érzelmek megélését. Nem jogot formálsz rá, hiszen a jogod adott, egyszerűen csak élsz vele. Azzal, hogy lehetsz dühös, lehetsz szomorú, lehetsz frusztrált, lehetsz csalódott, és a negatív érzelmek széles palettáját oda-vissza megélheted és kifejezheted.
Jogod van megélni a negatív érzelmeidet.
Ezt tanulják meg a biztonságos otthoni környezetben felnevelkedő gyermekek, és szinte az anyatejjel szívják magukba az ősbizalmat, ami átsegíti őket a kihívásokon. Szemükben a világ barátságos, amelyet bátran felfedezhetnek, és amelyben bátran felfedezhetik önmagukat. Előnnyel indulnak az életnek nevezett küzdőpályán.
És ha a gyermekkor nem volt mindig rózsaszín?
Joggal merül fel benned a kérdés: mit tehetnek azok, akiknek boldogtalan volt a gyermekkoruk, és állandó készenléti állapotban igyekeznek detektálni maguk körül minden veszélyt, ami megismételhetné szenvedéseiket?! Ősbizalmatlanságukból fakadóan távolságtartóvá váltak, kiépült bennük egy depresszív színezetű feleslegességérzés és negatív szűrőn át szemlélik a világot.
Felvetődik a dilemma: örökre lemondhatnak a felhőtlen boldogságról?
„Tudom, hogy szép vagyok, csak nem hiszem el”
Kortól függetlenül mindannyiunkban él egy belső gyermek. Nemcsak létezik, él! Gyermekkorunk tapasztalatából meríti az élményeit, érzéseit, gondolatait és ezeket gyakran ki is fejezi. Talán gyakrabban, mint ahogy tetted vagy tettem akkor és ott, amikor átéltük.
A testünk idősödött az évek múlásával, és a változása egyre inkább elfedi előttünk azt a tágra nyílt szemű kisgyereket, aki szivacsként itta fel a szülők szennyezett, vagy tiszta ivóvízként ható szavait.
Ez a belső gyermek magáévá tett minden gondolatot, és kialakította belőle önmagáról és a világról formált képét. Vizéből dogmákat alkotott. Megkérdőjelezhetetlennek hitt, abszolút igazságokat. Ha tükörbe nézünk, már nem az a gyermek néz vissza ránk, akinek elálló füle és bozontos fogsora miatt gyakran mondták szülei: „Jaj, de csúnya vagy, fiam!”, vagy akinek naiv gondolatait így konstatálták: „Ebből a gyerekből se lesz semmi!”.
Annak látjuk magunkat, akinek a környezetünk látott minket gyermekkorunkban.
Szebbek és okosabbak lettünk, mégis visszhangzik bennünk minden kijelentés, amely utat jelölt ki számunkra. Gyerekként elhittük, hogy szüleink Isten szócsövei, és nem is feltételeztük, hogy létezik alternatív út amellett, amit szavaikból építettek ki számunkra. Felnőttünk és elsajátítottuk a kritikus gondolkodás minden egyes formáját, képesek vagyunk racionálisan és objektíven kijelenteni egy anorexiával küzdő lányról, hogy már nem kell többet fogynia, vagy egy perfekcionista kisdiák „csak” jó érdemjegyéről, hogy szép teljesítmény.
Önmagunkkal szemben azonban sokszor szigorúbbak vagyunk, és ami objektíven annyira világos, szubjektív nézőpontból elfogadhatatlannak tűnik.
Elfogadhatatlan, de nem a racionális felnőtt énünk számára. Ő látja a valódi, abszolút igazságot. A belső gyermek árnyékoldala azonban megrögzötten ragaszkodik a saját valóságához, amelyet pszichológiai alapszükségleteink gyermekkori kielégítetlensége és az ebből fakadó frusztráltság épített ki, és tudat alatt a mai napig éltet benne. Azaz bennünk.
Alap, hogy szükséged van rá
Négy pszichológiai alapszükséglet létezik, amelyeknek a kielégítésére egészen gyermekkorunktól fogva törekszünk. Cselekedeteink motivációs hátterében ezek húzódnak meg.
1. Kötődve stabil az élet
A kötődés iránti szükséglet alapeleme a kapcsolatainknak (Bowlby, 1969). Enélkül nem lenne olyan fájdalmas egy nagy szerelmi kapcsolat felbomlása. Ez a szerelmi kapcsolat el sem kezdődne, hiszen nem mozgatna bennünket semmi afelé, hogy egy idegen embert megismerjünk, és ahogyan feltárulkozik előttünk, mi magunk is kitárjuk előtte valódi önmagunkat. Nem lenne igényünk a másokhoz való kapcsolódásra.
Ezt a kötődési alapszükségletünket sérti meg egy elutasítás, egy csalódás, egy bizalomvesztés. Gyermekkori kötődési sérelmet okozhat az anya hosszú idejű távolléte, elérhetetlensége, kiszámíthatatlansága vagy hidegsége.
2. Önállóan élni
Az autonómia és kontroll iránti szükséglet (Erikson, 1993) a függetlenedésünk igényét foglalja magába.
Egyedi, megismételhetetlen individuumok vagyunk, az önállóvá válás alapszükségletével megfűszerezve.
Szeretnénk személyes döntéseinkkel irányítani az életünket, és megtapasztalni általa a szabadság érzését. Önálló döntéseink nyomán megélt sikereink a kompetencia érzésével ruháznak fel bennünket. Az autonómia és kontroll iránti szükségletünket sértheti a szüleink túlvédő, túlkorlátozó magatartása, amelyben nincs tér és lehetőség önálló döntések meghozatalára. Nincs lehetőség felfedezni a világot, nincs lehetőség a korlátokat feszegetni, és a parancsokból álló építőköveinek ellentmondani.
3. Keresve a jót, kerülve a rosszat
A kellemesség érzése, ill. a kellemetlenség érzésének elkerülése iránti igény (Maslow, 1943) elemi szükségletünk. Keressük a jó élményeket és kerüljük a fájdalommal járó rosszakat. Ki ne ismerné a csillapíthatatlannak tűnő éhségtől vagy szomjúságtól, esetleg elviselhetetlennek ható fájdalomtól való menekülés sürgető érzését? Halasztást nem tűrve követeli a testünk a megnyugvást.
Veleszületetten keressük a kellemes élményeket.
Ugyanakkor ki ne ismerné a kellemes érzésekben való elmerülés állapotát, amikor azt kívánjuk, bár megállna az idő, hogy megörökíthessük a pillanatot? Nem sürgetjük az időt, mégis egy percnek tűnnek a benne elrohanó órák. A kellemesség érzésének, ill. a kellemetlenség érzésének elkerülése iránti szükségletünket alapjaiban sérthetik az elhanyagoló, ill. bántalmazó szülői attitűdből fakadó nevelési elvek.
4. Az önértékelés értéke
Pszichológiai alapszükségleteink utolsó eleme az önértékelés erősítése, ill. az elismerés iránti szükségletünk (Maslow, 1943). Környezetünk önmagunkkal kapcsolatos pozitív és negatív visszajelzéseiből építjük fel önértékelésünket. A visszajelzések, dicséretek megfelelő módjáról Nagy Gitta cikkében olvashatsz bővebben, ide kattintva.
A benned élő árnyékgyermek
A szüleink is csak emberek, még ha gyerekként istennek is látszottak a szemünkben. Néha ők is hibáztak. Ki kicsit, ki nagyot. Ki ritkábban, ki gyakrabban. Ettől még szeretjük és tiszteljük őket, mert legtöbben erejükhöz képest, sőt afelett mindent megtettek azért, hogy felnőtté váljunk.
A hibáik azonban minden igyekezetük ellenére elraktározódtak belső árnyékgyermekünkben,
aki dogmákon keresztül hozza tudomásunkra, hogy tapasztalatai alapján mit gondol egy-egy adott helyzetről, és arra kényszerít, felnőtt énünk engedje el a racionalitását és kérdés nélkül fogadja el a dogmák szűrőjét.
Az árnyékgyermek feltérképézése a szüleinkkel való gyermekkori kapcsolatunkon alapszik.
Felnőtt fejjel azonban adhatunk adekvát választ erre a befolyásra, ha a tudatalattiból felszínre hozzuk ezeket az abszolútnak hitt igazságokat, hogy tisztán lássuk, mivel állunk szemben. Árnyékgyermekünk feltérképezésére Stahl (2018) egy egyszerű, ám annál hatékonyabb gyakorlatot dolgozott ki, amelynek segítségével feketén-fehéren eléd kerülnek a mélyben meghúzódó dogmáid.
Nincs más dolgod, mint elővenni egy A/4-es papírlapot, nemednek megfelelően egy kislány vagy kisfiú sziluettet rajzolni annak közepére, és elképzelni egy gyermekkori negatív élményedet, amelyet szüleiddel éltél meg. Egy eseményt, amelyben megalázottnak, feleslegesnek, nem-kívántnak, elhanyagoltnak érezted magad. A sziluett bal oldalára édesanyád, a jobb oldalára édesapád gyermekkori megszólítása kerüljön.
Éld át az elképzelt gyermekkori élményt emocionálisan, és jegyezd fel szüleid alá a szituációban megjelenő legmeghatározóbb tulajdonságaikat, azokkal a mondatokkal együtt, amelyek szinte mantrákként hagyták el a szájukat! Majd gondold végig, milyen szerepet osztottak számodra a családban! Te voltál a „fekete bárány”, vagy a „béke szigete”, esetleg a „pótbarátnő”? Írd bele a sziluettbe!
Kösd össze szüleidet egy ívelt vonallal a sziluett feje felett, és jegyezd fel kapcsolatuk számodra legmegterhelőbb vonását, pl. az örökös veszekedéseket. Végül figyelj mélyen befelé és hívd elő azokat a meggyőződéseket, amelyekre ezek után gyerekként jutottál önmagaddal kapcsolatban. Fontos tudatosítanod, hogy
ezekkel nem a szüleidet minősíted, a feléjük való tiszteletedet és szeretetedet ettől még nem adod fel,
hiszen közel sem biztos, hogy ők ezeket akarták közvetíteni feléd, de viselkedésüket automatikusan magadra vonatkoztattad – mint minden egészségesen énközpontú gyermek –, és felelősnek érezted magadat azokért.
Haladj a felszínről a mély felé…
Ügyelj arra, hogy a dogmák nem érzések, az érzések már azokból fakadnak. Áss mélyen a gyökerekig, és találd meg azokat az állításokat, amelyek döntően befolyásolták énképedet és világképedet. Jegyezd fel azokat a „kell” parancsokat is, amelyek megfosztanak a döntési szabadságodtól, és afelé terelnek, hogy megfelelési kényszertől vezérelve hozd meg életed meghatározó döntéseit.
Az árnyékgyermeked a jelenben
Agyakorlat végére tisztán látod az árnyékgyermeked érzésvilágát meghatározó dogmákat, amelyek sok konfliktusodban igyekeznek irányítani. Idézz fel olyan felnőttkori eseményeket, amelyekben befolyásolhatták reakcióidat, és torzíthatták valóságészlelésedet. Tudatosítsd magadban, hogy a gyermekkori sérült éned inadekvát válaszai voltak ezek, amelyek igyekeztek védekezni és elkerülni a gyermekkorban tapasztalt sérüléseket. Láthatod, hogy felnőttként létezik alternatív út ezekben a konfliktusokban, ahol nagyobb teret nyerhet felnőtt éned racionalitása.
Az vagyok, aki vagyok, úgysem lehetek más; miért féljek hát felfedezni, ki vagyok?
Szophoklész
A munka folytatódik
Az árnyékgyermek feltérképezésének első lépése volt azoknak a dogmáknak a megismerése, amelyek őt alapvetően az irányításuk alatt tartják. Ingyenes zárt Facebook közösségünk számára azonban létrehoztunk egy további megfigyelési kísérleteket tartalmazó csomagot, amelyben többek között olyan gyakorlatok leírását találod, amelyek segítenek megérteni, hogyan kel életre a felnőttkor jelenében az árnyékgyermek érzésvilága, valamint segítenek feltárni azokat a védekezési stratégiákat, amelyek leplet borítanak az árnyékgyermekedre, hogy azt üzenhesd a külvilág számára: „minden rendben van”. Amennyiben cikkem felkeltette az érdeklődésedet, csatlakozz Facebook közösségünkhöz Te is, és nyiss teret önmagad mélyebb megismerése számára!
Felhasznált szakmai tartalom
- Bowlby, J. (1969): Attachment and Loss, Vol. 1: Attachment. Basic Books, New York.
- Erikson, E. H. (1993): Childhood and Society. Norton, New York.
- Maslow, A. H. (1943): A theory of human motivation. Psychological Review, 50, (4), 370-396.
- Jung, C. G. (1995): Gondolatok az apáról, az anyáról és a gyermekről. Kossuth Kiadó, Budapest.
- Stahl, S. (2018): A benned rejlő gyermeknek otthonra kell találnia. Park Könyvkiadó, Budapest.
Élvezted ezt a cikket? Csatlakozz a Zárt Közösségünkhöz! 
