empátia

Az empátia mások érzelmi élményeiben való osztozás.

Empátia fogalma

Sokan osztják azt a véleményt, hogy az empátia nélkülözhetetlen alapot szolgáltat a proszociális viselkedéshez. Akkor tudunk ugyanis igazán közel kerülni a minket körülvevő személyekhez, ha képesek vagyunk átérezni problémáikat, érzelmeiket. A másik fél helyzetének átélése segíti az elfogadást is. 

Empátia Rogers szemléletében

Carl Rogers (1986) a humanisztikus pszichológia egyik legkiemelkedőbb alakja. Ez az irányzat azt feltételezi, hogy a személyiség abban az esetben marad egészséges, ha a környezete nem gátolja meg abban, hogy a lehetőségeit kiteljesítse. Rogers ebből kiindulva alkotta meg kliensközpontú terápiáját, mely szerint mindenki rendelkezik elegendő mennyiségű erőforrásokkal ahhoz, hogy személyiségük optimális irányba fejlődjön. A terapeutának a megfelelő, ítéletmentes, biztonságos légkört megteremtve kell ehhez hozzásegíteni a személyeket. Mindez nem tud megvalósulni gondoskodás és megértés nélkül.

Ezekből a terápiás tapasztalatokból indult ki, és úgy találta, három viselkedési alapelv fogalmazható meg, amelyektől függ a terápia sikeressége: a kongruencia, a feltétel nélküli elfogadás és az empátia.

Az empátia ebben az esetben ahhoz szükséges, hogy a terapeuta képes legyen a kliense szemével látni a problémát, pontosan tudja értelmezni annak a belső világát, érezze, hogy éppen milyen érzelmek játszódnak le benne. Ezután azokat képes kell legyen visszatükrözni, kommunikálni a páciense felé anélkül, hogy abba belekeverednének a saját érzelmei. Ezek nélkül Rogers szerint a terápia nem lehet sikeres.

Az empátiás készség fejlődése

Fontos, hogy az empátia képessége nem veleszületetten adott, hanem a környezetünk segítségére van szükségünk ahhoz, hogy kibontakozzon bennünk. Ezáltal ez a személyiségünknek egy olyan része, amit az évek során képesek lehetünk fejleszteni.

Hoffmann (1975) szerint az empátia fejlődésének négy szakasza van.

1. Az első életév során együttérző reakciók jelennek meg a többi csecsemővel, gyerekkel szemben (például sírnak akkor, ha a másik is sír).
2. A második életév során megértik azt, hogy mi az, ami bántja a másikat, viszont segíteni még kevésbé tudnak, hiszen nehéz számukra a másik nézőpontjából szemlélni a világot.
3. Az óvodáskorban a beszéd kialakulásával, illetve a finomabb szimbólumok használatával képessé válnak arra, hogy a másik bonyolultabb érzemeit, problémáit is megértse, átérezze.
4. Az iskolába lépéssel, 6-9 éves korban képessé válnak arra, hogy a másiknak ne csak a pillanatnyi érzelmeit, hanem életkörülményeit is figyelembe vegyék. Ilyenkor már szociális és politikai kérdéseken is el tudnak gondolkodni.

Felhasznált szakirodalom

• Atkinson, R. C., Hilgard, E., Smith, E. E., Nolen-Hoeksema, S., Fredrickson, B. L., Loftus, G. R. (2005): Pszichológia. Osiris Kiadó, Budapest.
• Rogers, C. (1986): A tanulás szabadsága a 80-as években. Szeged, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola.
• Teodorescu R., & Demeter K. (2009). Az asszertivitás, empátia és altruizmus kapcsolatának összehasonlító vizsgálata egyházi és állami iskolában tanuló fiataloknál. Erdélyi Pszichológiai Szemle, 10(1), 57-81.