elhárító mechanizmus

Pszichológiai szempontból az elhárító (énvédő) mechanizmusok tudattalan sémák, lelki működések. Olyan eljárások vagy taktikák, amelyeket az én (Ego) azért fejleszt ki, hogy könnyebben megküzdhessen a szorongással.

Elhárító mechanizmus fogalma

Az elhárító mechanizmusok fogalmának megalkotása Anna Freud (1895-1982) nevéhez fűződik. Azokra a tudattalan stratégiákra alkalmazta a kifejezést, amelyek segítségével az adott személy a pszichés feszültségét megpróbálja csökkenteni vagy megszüntetni.

Az elhárító mechanizmusok funkciója, hogy megakadályozzák, hogy az „én” szembesüljön az őt negatívan érintő (pl. önértékelést fenyegető, szorongáshoz, stresszhez vezető) történésekkel.

Habár az énképet hatékonyan védik a szembesüléstől, ezzel egyidejűleg eltorzíthatják a valóság reális érzékelését.

Az elhárító mechanizmusok típusai

Elfojtás
Identifikáció
Introjekció
Izoláció
Fantáziatevékenység
Meg nem történtté tevés
Projekció
Reakcióképzés
Regresszió
Szublimáció
Tagadás
Hasítás
Disszociáció
Tünetképzés
Eltolás
Leértékelés
Sajnáltatás
Passzív agresszió
Racionalizáció
Intellektualizáció
Humor

Gyakori elhárító mechanizmusok

Tagadás

Tagadás esetében elutasítjuk egy adott esemény vagy állapot bekövetkezését. Példaként említhetjük, amikor a gyermekét elvesztő édesanya úgy tesz, mintha még élne a gyermek.

A tagadás során a zavaró érzéseket, vágyakat kiutasítjuk a tudatunkból. Ennek eredményeképpen távolság keletkezik önmagunk és élményeink között. A tagadás ideig óráig jó megoldásnak tűnhet, azonban a problémánk nem oldódik meg általa. Ha valaki szóba hozza az általunk megtagadott eseményeket vagy érzéseket, azt igazságtalan vádként élhetjük meg, dühössé válhatunk.

Elfojtás

Az elfojtás lényege, hogy a számunkra félelmet vagy fájdalmat keltő emlékeket kiutasítsuk a tudatból. Általában tudatos folyamat; akaratlagosan próbálunk egy-egy gondolatot távol tartani (például, ha valami kellemetlen dolgot tettünk, akkor próbálunk nem gondolni rá, így egy idő múlva már lehet, hogy nem is fogunk rá emlékezni).

Projekció

Projekció esetében saját el, vagy fel nem ismert érzéseinket másoknak tulajdonítjuk, vagy azokat másokban véljük felfedezni. Erre példa lehet, amikor egy házas asszony párját gyanúsítja a csábítással – valójában ő érez vonzalmat egy másik férfi iránt.

A projekció által lehetőségünk nyílik, hogy az önmagunkban elfogadhatatlannak látott dolgokat elrejtsük, de közben mégis kifejezésre juttassuk ezeket a tartalmakat.

Hasítás

Kezdetleges (primitív) disszociatív mechanizmus, leggyakrabban a tagadással és a projekcióval társul. Célja, hogy leegyszerűsítő módon „feketének vagy fehérnek” lássa a világot azért, hogy elkerülje a helyzetek bonyolultságából származó feszültséget. Ebből fakadóan két részre osztja a környezete pszichológiai tárgyait, azaz környezete személyeit pozitív és negatív szempontok szerint két egymással ellentétes csoportra – pl.: „jók”-ra és „rosszak”-ra – osztja.

Ezután a pozitív csoportba tartozó személyekben általában megbízik, és ez a biztonság érzetét nyújtja számára, a negatív csoport felé tanúsított bizalmatlanság és óvatos magatartás pedig szintén a biztonságérzetet, így a komfortérzést szolgálja.

Fantáziatevékenység

Fantáziatevékenység lehet a nappali álmodozás, amely olyan élethelyzetek szituációk elképzelését jelenti (pl. barátság, siker, szépség, hatalom), melyek kellemes érzésekkel járnak, elégedettségérzést keltenek bennünk.

Intellektualizáció

Célja az érzelmi eltávolodás a kellemetlen érzés, gondolat okozta stresszhelyzettől. Lényege, hogy a személy a fenyegető dolgokról hideg, tárgyilagos, tudományoskodó módon kezd el gondolkozni, így az ahhoz kapcsolódó érzelmeket eltávolítja. Például amikor valaki megtudja, hogy egy családtagja súlyos betegségtől szenved, és erre úgy reagál, hogy beleássa magát a betegség tüneteinek / kezelésének / jellemzőinek feltárásába. Ezzel akadályozza meg azt, hogy átadja magát az elkeseredésnek.