A selfdiszkrepancia-elmélet szerint az emberek önmagukat belső „ideális” és „elvárható” normákhoz viszonyítva értékelik, s ennek specifikus emocionális következményei vannak.
Selfdiszkrepancia-elmélet
A selfdiszkrepancia-elmélet Higgins nevéhez köthető. Véleménye szerint az önmagunkkal kapcsolatos ténylegesen vélekedésünk, és az úgynevezett selfvezérlőink közötti eltérés határozza meg az emocionális jóllétünket. Például selfdiszkrepancia származhat abból, ha eltérés van a karcsú ideális testkép és a petyhüdt valóságos test között.
Ha olyanok vagyunk, mint a legtöbb ember, nem fogjuk egykönnyen tudomásul venni az ilyen diszkrepanciák létezését:
várhatóan negatív érzelmekkel reagálunk rájuk.
Az átélt érzelem fajtája azonban attól függ, hogy a diszkrepancia az ideális vagy az elvárható selfet érinti-e.
Aktuális, idális és elvárható self
Az aktuális (pl.: túlsúly) és az ideális (p.: topmodellalkat) self közötti meg nem felelés eredménye: csalódottság, levertség és frusztráció.
Az aktuális és az elvárható self közötti eltérés eredménye viszont bűntudat, szégyenkezés és szorongás. Példának okáért amikor többet veszünk valamiből, mint ami megilletett volna bennünket.
Szélsőséges esetekben a következmények között megjelenhet az aggodalom, az önbecsülés csökkenése, illetve akár a depresszió is.
Felhasznált szakirodalom
- Csikszentmihályi, M., Figurski, T. J. (1982): Self-awareness and aversive experience in everyday life. Journal of Personality, 50, 15-28.
- Higgins, E. T. (1987): Self-discrepancy: A theory relating self and affect. Psychological Review, 94, 319-340.
- Smith, E. R., Mackie, D. M. (2004): Szociálpszichológia. Osiris Kiadó, Budapest.