Az öregedés természetes velejárója az emberi létezésnek.
Öregedés fogalma
Nem mindegy azonban, hogy hogyan éljük meg az öregedést, az öregkort. A tudomány világa ma már rengeteg időt fektet az öregedés pozitív megélésének kutatásába.
Különböző vizsgálatokat végeznek az időskori betegségek gyógymódjának megtalálására.
Tipikus öregkorban jelentkező betegség az időskori demencia, illetve az Alzheimer-kór.
A tudomány azonban nem csak a fizikális jóllét növelésére helyezi a hangsúlyt. Napjainkban a pszichikus egészségre is egyre nagyobb figyelmet fordítanak. Ma már úgy tartjuk, hogy a rendszeres testmozgás, az egészséges elme, és a fizikai erő mind-mind elősegíti a hosszabb, egészségesebb élet élvezetét.
Nem minden ember megy nyugdíjba, mikor eléri azt a kort, hiszen sokan szeretik a munkájukat, és miért kellene abbahagyniuk, ha még idősebb korukban is élvezik, hogy tevékenykedhetnek. A nehézség akkor adódik, ha az idősödő egyén hamarabb elfárad, és abbahagyná munkáját, már nem érzi, hogy örömét lelné benne. Ilyenkor lépnek előtérbe a pszichoszomatikus betegségek, melyek ugyancsak megszaporodhatnak az idősebb életévekben.
Erikson fejlődéselméletét figyelembe véve az egészséges, boldog öregkor eléréséhez a különböző életkorokban jelentkező kríziseket kell megugranunk.
Ha ez sikerül, öregkorunkra – számot vetve az életünkkel – elégedettnek fogjuk érezni magunkat.
Felhasznált szakirodalom
- Atkinson, R. C., Hilgard, E. (2005): Pszichológia. Budapest: Osiris Kiadó.
- Cole, M., Cole, S. R. (2006): Fejlődéslélektan. Budapest: Osiris Kiadó.
- Psychology Today: Aging.