kisgyermekkor

Kisgyermekkornak nevezzük a gyermek fejlődésének 1 évestől 3 éves korig terjedő szakaszát.

Kisgyermekkor fogalma

Erre a szakaszra is jellemző, hogy a gyerekek eltérő ütemben fejlődnek, csupán hozzávetőlegesen mondható meg, hogy mi számít „normálisnak” ebben az életkorban.

Erik Erikson pszichoszociális elmélete szerint ez a korszak is egy megoldandó krízis,

a kicsiknek szembe kell nézni az autonómiára törekvéssel, szemben a szégyennel és kétellyel,

amit pedig igyekeznek legyőzni. Ha megoldják, akkor képesek lesznek a megfelelő autonómiára, az egészséges leválásra a szülőktől.

Ilyenkor fejlődik az akarat, amit találóan „dackorszaknak” hívunk. Gyakran megesik, hogy a gyerekek maguk sem tudják igazán mit akarnak, így a szülők csak azt látják, hogy gyermeküknek semmi sem jó, és nehezen kezelhető lett. Megéri azonban kivárni ezt a nehéz időszakot, és megértéssel fordulni a gyermek felé, mivel nagyon sok pozitív hozadéka lesz a későbbiekben ennek a szakasznak, többek között a felnőttlét autonómiája is itt gyökerezik meg.

A gyerekek ebben az időszakban rengeteg új információval találkoznak, óriási fejlődésen megy keresztül tudástáruk és idegrendszerük. A megfelelő fejlődéshez a gyereknek szüksége van az ingergazdag környezetre, hogy minél több új ismeretet elsajátítson. Ebben az időszakban főképp az érzékszervekre támaszkodik a megismerés.

Piaget az első két évet emiatt szenzomotoros periódusnak nevezte el. Ebben a szakaszban fokozatosan kialakul a tárgyállandóság. A gyermek Piaget szerint aktív résztvevője saját fejlődésének, felfedezés által fejlődik az intelligenciája.

Két-három éves kora körül a gyerek a művelet előtti szakaszba lép, ahol a gondolkodás még mindig egydimenziós, a gyerek nem tud más nézőpontokat figyelembe venni, csak saját nézőpontjára támaszkodik a megismerése.

Felhasznált szakirodalom

Cole, M., Cole, S. R. (2006): Fejlődéslélektan. Osiris Kiadó, Budapest.