Az integratív vagy alternatív gyógyászat a hagyományos orvoslási eljárás mellett elismeri a gyógynövények erejét is, és hisz abban, hogy az orvosi megoldásokat segíteni kell másfajta gyógymódokkal, hiszen így sokkal jobb eredmények érhetőek el.
Integratív gyógyászat fogalma
Az integratív gyógyászat a 21. század egyre szélesebben elterjedt egészségügyi koncepciója. Lényege, hogy a gyógyítás során a centrikus orvoslás, azaz a teljes ember figyelembevétele kerül előtérbe (test, lélek, gondolatok). Kiemelt fontosságú a prevenció, valamint a szükséges hagyományos és alternatív terápiák egységének alkalmazása. Az integratív gyógyászat két alapvető eszköze az evidencia és a potenciális kockázat folyamatos vizsgálata.
Az integratív gyógyászat négy alapelemeihez tartozik:
- az elme,
- a közösség,
- a test,
- a szellem.
A rendszer részelemeit pedig a kutatói és orvosi tevékenység, a gyógyszerelés, a megelőzés, a táplálkozás, a növények és a test szelleme alkotják.
Természetgyógyászati kezelések
Az ezen területen dolgozó szakemberek tehát igyekeznek minél több területről megközelíteni a gyógyulási lehetőségeket. Az orvosi gyógyszerek felírása mellett egyéb, természetgyógyászati kezeléseket is javasolnak, pl. masszázs, természet járása, meditáció, jóga.
Felhasznált szakirodalom
- Psychology Today: Integrative Medicine.
További felhasznált irodalom itt érhető el.
« Vissza a Lexikonhoz