fbpx

Középső gyermek vagy? – Fordítsd előnyödre!

Átlagos olvasási idő: 7 perc

Középső gyermekként hajlamos lehetsz visszahúzódni és figyelemért sóvárogni. Középső gyermekként képes lehetsz felelős pozíciókat betölteni és szoros baráti kapcsolatokat ápolni. Ami mindünknél gyakori, hogy a mértékletesség kiemelt téma. Merni lazán, bátran, őszintén, túlzásoktól, erőlködéstől mentesen megnyilvánulni. Nem kell szenvedni ebben a pozícióban! Középső gyermekként abszolút nem olyan rossz az élet. Máris mondom, miért. Kun Anett pszichológus véleménycikke.

Elterjedt história, hogy kínszenvedés egy idősebb és egy fiatalabb testvér között felnőni. Tény, hogy saját magam is kihívásként éltem meg ezt a pozíciót. Természetesen az elsőszülöttek, a legkisebbek és az egykék mind azt érzik, hogy a testvérsorrend általuk elfoglalt helye a legrosszabb.

Akárhogy is, imádom azt az összetartozást, amit a testvéreimmel éltünk/élünk meg.

Felnőttkoromra kirajzolódott, mi mindent tanultam a középső gyermek posztjából – minden élethelyzetből nyerhető ki erősség, kovácsolható érték, ha sikeresen megdolgozzuk. Azért a mai napig tudatosságot igényel, hogy felül tudjak emelkedni a középsőségből fakadó gyengeségeimen. Viszont ma már értékelem, és így utólag el nem cserélném a helyem!

Középső gyermek alaphelyzet

Sokáig tartotta bennem magát az érzés, hogy középsőnek lenni olyasmi, mint két szék közül a pad alá esni. Úgy tűnt, sem a nagytestvérség, sem a kistestvérség előnyei nem járnak, bezzeg a hátrányai! Középső gyermekként te is biztos megélted, hogy mindig okosabb és tapasztaltabb lesz nálad az első, így bizonyos területeken nem versenyezhetsz vele.

Viszont abban csatlakozhattál a nagyobbikhoz, hogy megoszd a feladatot, miszerint „legyél okosabb”, ha a kicsi frusztrál, és mindig vigyázz rá felelősségteljesen.

A legkisebb gyermek kevesebb korlátozásban, több kényeztetésben, engedékenységben részesült – ami a te átmeneti státuszodban kevésbé domborodott ki. Nyilván a kistestvér fogadjon szót a (leg)nagyobbnak, ez azért még rád is érvényes volt, nehogy kimaradj a kistesó érzésből.

Figyeleméhség kialakulóban

Szóval túl a karikatúrásított önsajnálat bemutatásán, amiben középső gyermekként képes az ember dagonyázni, ami mindebből kiemelkedik, az a szülői figyelem megoszlása a gyermekek között. Embert próbáló feladat lehet szülőként ugyanazon értékeket képviselve, mégis a gyermekek egyedülálló személyiségéhez, igényeihez igazodva nevelni őket.

A szülőknek nagy szerepe van a testvérek közötti kapcsolat minőségének alakulásában is.

Mindenesetre a legtöbb sokgyermekes családban jellemző a következő minta. A legidősebb sok figyelmet kap, hiszen a gyermekekkel megélhető tapasztalatok terén mindenben ő az első a szülőknek: az első szülés, fogváltás, iskolakezdés, párkapcsolati próbálkozás stb. A legkisebb gyermeknél még utoljára élhető át teljesen a szülőség „babás”, csodáló, dajkáló, szeretettel elárasztó része. Ahogy nő a gyerekek száma, gyakran egyre kevesebb a nevelésükre fordított idő, erőbefektetés. És a figyelem?

A középsőnek csend a neve?

Mint középső gyermek azon kaphattad magad, hogy a testvéreid képesek határozottan figyelmet kelteni, és érvényesíteni az akaratukat a szüleidnél, bátran kifejezve érzéseiket. Te meg túl hangosnak és rámenősnek érezhetted őket, magad pedig eszköztelennek ahhoz, hogy beállj a sorba. Két dudás közt egy csárdában már túl sok egy harmadik. A figyelem iránti erős vágy miatt szerettél volna mások közül kitűnni, azt pedig csak végletekkel lehet.

Lehettél iskolaelső vagy lázadó, amelyik jobban illeszkedett a személyiségedhez – a „nincs rá gond gyerek” vagy a „csupa gond gyerek.”

Ha tudattalanul a felelősségteljes, „tökéletes” gyerek szereppel próbálkoztál, eleinte megkaptad az elismerést. De hosszú távon nem vált be, mert megszokták a szüleid a kiemelkedő teljesítményt: „Te olyan felnőttes vagy, te magadtól tudsz mindent, rád oda se kell figyelni!” Ha ellenébe mentél a szüleid által elvártnak, és kifejezted frusztráltságod, figyelmet kaptál ugyan, de elfáradtál benne, és elmérgesedett a köztetek lévő kapcsolat.

via GIPHY

Persze a kettő együtt tuti kombó volt: ha érett, felnőtt viselkedést tanúsítva, saját feladataidat maximálisan ellátva bíráltad és konfrontáltad a környezeted, akkor fenntartottad a szüleid figyelmét, az elismerés és a háborgás kettős érzelmi kötésével. De ki akar ebben ragadni örökre?

Nőjj, fejlődj ki – középről!

Idővel persze rájöttem, hogy a kevesebbnek megélt rám irányuló figyelem abszolút nem jelenti azt, hogy a szeretet is kevesebb. Meg arra is, hogy nem tesz túl jót a közérzetemnek a megfelelési kényszer. Ahogy elkezdtem észrevenni a testvéreim testvérsorrendből fakadó nehézségeit, egyre egészségesebbé vált a saját középső státuszommal való viszonyom is.

Ráébredtem, hogy a testvéreim egyes tulajdonságai azért idegesítettek, mert nekem nem mentek, és hogy el kéne tanulnom ezeket, pl. kérni és jelezni az igényeimet.

Ez sokkal őszintébbé, játszmamentesebbé és kiegyensúlyozottabbá tette a kapcsolataimat. A folyamatban sikerült arra is rálátást nyernem, mik azok az erősségek, amik nekem mennek könnyebben, és a középsőség tapasztalataiból fejlődtek ki.

,,Badass” középső gyermeki tulajdonságaid lehetnek…

Szinte biztos, hogy ezek kiemelt területei a személyiségednek, emberi kapcsolataidnak, és a munkádnak. Sok vezető és sikeres ember középső gyermekként nevelkedett, és erősségeit felhasználva magas célokat tudott elérni, több középső gyermek foglal helyet az elismert hírességek listáján is. Amik bosszantottak gyerekként a középből, segíthettek neked is kialakítani az alábbi erősségeket:

  • Önállóság, függetlenség
    Középsőként valószínűleg a magad útját jártad. A kisebb szülői monitorozás alatt hozzászoktál ahhoz, hogy egyedül is helyt tudsz állni helyzetekben, a szüleidre kevésbé támaszkodva is megtalálod a helyed.
  • Gyakorlatiasság, problémamegoldó képesség
    Ez a készség az önállósággal karöltve fejlődött, hiszen sok megoldásra magad jöttél rá a független cselekvéseid során.
  • Alkalmazkodóképesség, együttműködés
    A testvéreid közt megtanultad, hogyan kell elfogadni a különböző személyiségeket, megtalálni a hangot másokkal. Így születik a kiváló csapatjátékos!
Testvérekkel nevelkedni személyiségformáló hatású.
  • Nagy önismereti igény
    Sokat boncolgattad a szüleid testvéreiddel és veled való viszonyát, hogy igazold az érzéseidet, hiszen nehéz volt, hogy dühöt és féltékenységet élsz meg a számodra legfontosabb emberekkel szemben. Így hamar rátanultál az érzelmekről való logikus gondolkodásra, és felismered az érzéseid okát.
  • Ambíció, célorientáltság, magas teljesítményigény
    Szeretted volna, hogy legyen valami, ami csak a tiéd, ami a családból csak hozzád köthető, amiben kiemelkedő vagy. Egy-egy területen erőfeszítéssel mindig ki tudtad hozni magadból a maximumot, amiért akár a szüleid számára is, de például az iskolában biztosan te lehettél a „leg”.
  • Empátia, mediáció
    Mindkét testvéredhez te álltál közelebb korban, így könnyebben tudtál azonosulni korukból fakadó problémáikkal, mint a másikuk. Mikor nézeteltérés alakult ki közöttük, te segítettél közelebb hozni a nézeteiket, mint mindkét félt megértő személy.

via GIPHY

  • Mély baráti kapcsolatok
    Mivel vágytál olyan kortárs kapcsolatokra, ahol nincs meg az összehasonlítás akár a szüleid, akár saját magad (!!!) által, mint a testvéreiddel kapcsolatban, a barátok fontossá váltak. Az ő figyelmüket ráadásul egyedül te élvezhetted a testvéreid közül.
  • Megbízhatóság, felelősségteljesség
    Mivel szófogadásra nevelődtél az idősebb testvéred mellett, és felügyelő üzemmódra a fiatalabb tesód mellett, kiszámítható vagy, és erős a kötelességtudatod. Emiatt szüleid gyakran bíztak rád kevésbé élvezetes, de annál fontosabb feladatokat.
  • Humor
    Mikor már kezdted megunni a drámázásod, megpróbálkoztál az öniróniával, és a humor népszerűbbé tett a kortársaid körében.

A te baráti kapcsolataid is mélyek és szorosak?

  • Igazságérzet, diplomatikusság
    Gyakran rágódtál az igazságtalannak érzett figyelemeloszlás miatt, így az egyenlőtlenségeket nagyon könnyen észreveszed. A helyzeteket igyekszel mindig kiegyenlíteni azáltal, hogy felhívod a figyelmet az igazságosságra, méltányosságra úgy, hogy mindenki jól járjon.
  • Nyitottság, kezdeményezőkészség
    A vágy önmagad kifejezésére otthon nehezebben ment, de utat törhetett máshol. Könnyebben barátkoztál, szívesebben próbáltál ki új dolgokat, élvezted a szereplés lehetőségét, mindent, amiben a személyiséged rejtettebb részeit is, összehasonlítás nélkül merted megmutatni.
  • Kihíváskeresés, képesség az erőfeszítésre, kitartás, fejlődő szemlélet
    Mivel erős vágy hajtott a kitűnésre, ezért sok energiádat tudtad mozgósítani. A siker visszacsatolás volt, hogy meg tudod csinálni önerőből. Így erősödtek a feljebb leírt képességeid.

Nehézséget okozhatnak számodra…

Ezeknek a lentebb leírt, téged szolgáló képességeknek a kibontakozását valószínűleg kevésbé támogatta a középső gyermek helyzet. Előfordulhat, hogy ebbe a csokorba illesztenéd a feljebbi lista egy-egy elemét is. Ezeknek a területeknek a megdolgozása a középső gyermek szerep integrálásának része. Minél tudatosabban foglalkozol korábbi sértettségeiddel, annál kisebb problémát jelentenek majd ezek a kérdések az életedben:

  • Vágyaid, igényeid szavakkal való kifejezése
    Nem mindenki számára érthető a cselekedetek mögött rejtőző valódi szándék. Ha szeretnél valamit, ha úgy érzed, keveset kapsz valamiből, mondd ki! Lehet, eleinte félénken vagy durván fog kijutni belőled, de gyakorolva később bátran, kedvesen, és határozottan mersz majd kérni.

A mértékletes érzelemkifejezés gyakorlást igényelhet.

  • Asszertivitás
    Gyakorolni kell, milyen, ha vállalod a hangod, milyen, ha versenybe szállsz az akaratodért. El kell engedned azt a gyermeki vágyat, hogy mások kitalálják a gondolataidat. Ha megmutatod a környezetednek valódi érzéseidet, és kiállsz magadért, meglepődsz majd, hogy sokan szívesen engednek majd legalább a kompromisszumig.
  • Reális önértékelés
    Kisgyermekként nehezen választjuk el a minket ért negatív élményeket az énünktől. Úgy érezhetted, a kevesebb figyelem kevesebb szeretetet jelent. Ez az önbecsülésedet ingataggá tehette. Vedd számba, mennyi erősséged és pozitív tulajdonságod van, hogy milyen fontos vagy mások életében! Ha egy helyzetben csökkentértékűnek érzed magad, gondold át, nem csak a régi érzéseid aktivizálódtak-e újra a helyzet hasonlósága miatt? Keress olyan elfoglaltságot, amit szeretsz, amiben úgy érzed, fejlődsz, és ügyesnek éled meg magad!
  • Nemet mondás
    Lehet, eleinte élvezted, hogy figyelmet kaptál a megbízhatóságodért, de mára terhessé válhatott a helyzet. Nem leszel kevésbé szerethető, ha mersz nemet mondani egyes kérésekre. Ha valamihez nincs kedved, csupán megfelelési vágyból ne vállald el! Engedd meg magadnak a tapasztalatot, milyen, ha te is támaszkodsz a másikra, nem csak támaszt nyújtasz. Állítsd fel a határaidat!

via GIPHY

  • Társas összehasonlítás
    Lehet, hogy félénken nyilvánulsz meg olyan helyzetekben, amelyekben úgy érzed, jelen van nálad hozzáértőbb személy. Ez az érzés gyakran az önbizalomhiányodból fakad. Tegyél próbát! Ha zavar, hogy valaki nagyobb tapasztalattal rendelkezik egy területen, vedd számba az alábbiakat: több ideje van-e a pályán, több időt és energiát fektetett-e már a fejlődésbe, korodhoz mérten szép teljesítményt mutat-e jelenlegi tudásod? Ha rájössz, nem képeztek összehasonlítási kategóriát, példaképpé válhat az adott ember, aki fejlődésre ösztönözhet.
  • Leválás a családról
    Ha megszoktad, hogy rád mindig számíthatnak a szüleid, és te vagy az ügyeletes mozdítható gyermek, akkor érzelmileg és gyakorlatilag is nehéz a saját életstílusodat kialakítani. A távolság a személyes, saját tér megteremtésével megerősítheti a magadra irányított fókuszt, segíthet a családtagjaiddal való lazább, oldottabb kapcsolódásban.

Önismeret mint kulcs

Segíthet mindebben előrelépni az önismereti munka – ehhez természetesen pszichológus segítségét is igénybe veheted. Pszichodrámás önismereti csoportok Debrecenben is szoktak indulni!

Az arany középút

Természetesen nem az összes, írás által felvetett vonás igaz egy-egy középső gyermek esetében, saját magamra sem minden jellemző. Befolyásol többek között a testvérek száma, neme, a korkülönbség, és a szülői tudatosság is. Mindenesetre gondolatébresztő lehet számodra, ha középső gyermek vagy.

Természetesen akárhanyadikként is születtünk, a felnőtté válásunk során minden esetben egyéni, sajátos tapasztalatokat nyertünk előnyökkel és hátrányokkal együtt. Testvérekkel együtt nevelkedni pedig hatalmas buli volt, és felnőttként is biztonságérzetet nyújt a velük való kapcsolat.

Ahogy én látom, mi, középső gyermekek, szívós, erős, karakteres személyiséggé érhetünk, ha merjük észrevenni a túlzásainkat, és az egyensúly felé törekedünk az önkifejezésben! Középen lenni kényelmes is lehet, ha megigazítod az ülést.

Szülők, figyelem!

Középső gyermeket nevelő szülőként érdemes lehet a cikkben felsorolt szempontokat is figyelembe venned.

Csatlakozz Magyarország 1. pozitív pszichológiai közösségéhez, ahol azon túl, hogy egy közösség tagja lehetsz, sok hasznos tippet, tanácsot is olvashatsz!


Felhasznált szakmai tartalom

Salmon, C., Schumann, K. (2012): The secret power of middle children: How middleborns can harness their unexpected  and remarkable  abilities. Penguin Publishing Group.


Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal is! 😉
Facebook
Email
Nyomtatás
5 1 szavazz
Cikk értékelése
Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Beépített visszajelzések
Megnézem az összes hozzászólást

Élvezted ezt a cikket? Csatlakozz a Zárt Közösségünkhöz! ❤️

Felépítésében hasonló, ám mégis más, mint a többi közösségi médiafelület. A tőlünk megszokott minőségi tartalmakkal találkozhatsz, amelyek inspirálnak, tanítanak és támogatják a fejlődésedet.

Valósítsd meg önmagad – velünk!

Neked ajánljuk
Mindfulness gyerekeknek 1. – Gyakorlatok az érzelemkezelés erősítésére
Mindfulness gyakorlatok gyerekeknek 2.: „Jól vagyok!” ?
A szülő-gyermek kommunikáció buktatói – 5 tipp, hogyan erősítsd meg a bizalmat a gyermekeddel
Csak figyelj, és lélegezz! – Légzőgyakorlatok gyerekeknek
Hogyan oldható az óvodás gyermek szorongása? – 15 tipp szülőknek

Egyre feszítettebb tempójú a gyermekek élete is. Szülőként vagy pedagógusként fontos, hogy a gyermekeket megtanítsuk arra, hogyan álljanak meg a

//
2020. november 15.

mindfulness gyakorlatairól úgy tűnik, hogy csak felnőtteknek szólnak – hiszen a legtöbb önállóságot és erős önreflexiót igényel. De saját első gyakorlásaink

//
2021. január 3.

A szülő-gyermek kommunikáció nem mindig egyszerű: van, hogy a gyermekeink koruknak nem megfelelő vagy veszélyes dolgokat akarnak, van, hogy feszegetik

//
2021. június 28.

A légzésünk hangulatunk, érzelmeink szerint változik – mutatja, ha nyugodtak vagyunk, és azt is, ha feszültek. A test és az

//
2020. július 11.

A felnőttkorba lépve életünk tele lett kötelességekkel és felelősséggel. Neked is eszedbe szokott jutni, milyen jó volt gyereknek lenni? Bár

//
2020. június 3.
5 1 szavazz
Cikk értékelése
Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Beépített visszajelzések
Megnézem az összes hozzászólást
0
Te hogy látod? Szólj hozzá a témához!x