fbpx

Kreatív randitippek – 12+1 felejthetetlen élmény, ami nektek is jár!

Átlagos olvasási idő: 6 perc

párkapcsolat elején még könnyebb eldönteni, hogy mit csináljatok egy randevún, azonban ahogy telik az idő egyre több dologban vesztek részt együtt, egyre nehezebb újdonságokat kipróbálni. Ha már kihúztátok a listáról az éttermezést, a mozizást, a kávézást, a kirándulást és a többi szokásos programot, akkor nem egyszerű szervezni. Cikkünkben néhány ötletet adunk, hogyan is lehet kreatívan eltölteni egy randevút. Nagyné Ocsenás Dorottya pszichológus és Nagy Gitta pszichológus írása – a kávéd mellé.

Akár az elején vagytok a párkapcsolatnak, akár régóta együtt éltek már, valószínűleg előfordult veletek is, hogy nem tudtátok eldönteni, mit is csináljatok egy randin.

„Hova menjünk randizni? Mit lehetne csinálni, amit még nem csináltunk?”

Bár nem véletlenül örök klasszikus beülni egy kávézóba vagy étterembe, egy idő után elunhatjuk (és pénzpazarlásnak gondolhatjuk) a vendéglátóegységben való órákon át tartó üldögélést.

Még ha váltogatjuk is ezeket a helyeket, randevúhelyszínnek nem mindig megfelelőek.

kreativ-randitippek-2.

A másik, általánosságban főleg a nők nagy kedvence: a séta. Egyrészt jó, mert szabad levegőn vagyunk, és mozgunk, másrészt viszont alkalmazkodni kell az időjáráshoz, és nincs mindig kedve az embernek sétálni menni. Sőt, sokaknak egy idő után a séta önmagában már nem eléggé „különleges” ahhoz, hogy igazi randevúnak könyvelhessék el.

Kreativitás a párkapcsolatban

A kapcsolatainkban a kreativitás sokféle módon megnyilvánulhat. Kifejezhetjük kreatív módon a másik iránt érzett érzelmeinket, meglephetjük kreatív ajándékokkal, és persze szervezhetünk kreatív közös programokat.

Rengeteg előnye van annak, ha kreatívak vagyunk a párkapcsolatunkban, melyek inspirálóan hathatnak életünk minden területére. Egyrészt jó benyomást teszünk, a kapcsolat ezáltal tartósabbá válhat. Másrészt a közös kreatív gondolkodás fejleszti a közös problémamegoldást, és biztosítja a változatosságot a „szürke” hétköznapokkal szemben.

Ezen felül egy kreatív randi örök emlékké válhat, sokkal tovább fogunk rá emlékezniHa érdekel az emlékteremtés művészete, itt tudsz róla többet olvasni.

Kreatív randitippek a változatosságért

Hogy izgalmasabbak lehessenek a randevúk, összegyűjtöttünk nektek néhány kreatív randiötletet. Ezek között olyanok is vannak, amelyek nem igényelnek nagy költségvetést, ám időt és kreativitást annál inkább. 🙂

Kreatív randitippek az otthonodban

1. Tanuljatok és fejlődjetek közösen!

tanulás alatt nem arra gondolok, hogy üljetek le bemagolni a világ országainak fővárosait (bár erre is vannak érdekes internetes játékok), hanem valami újat tanuljatok meg együtt – otthon és kényelmesen. Lehet ez valami kézműves, kreatív tevékenység, például festés, rajzolás, nemezelés, kosárfonás; vagy akár megtanulhattok egy bizonyos fajta táncot: keringőt, salsát, szvinget.

kreativ-randitippek-3

A közös tanulás jó szórakozás lesz, és építeni fogja a kapcsolatotokat.

Megtehetitek azt is, hogy egymásnak tanítotok valamit a kedveseddel: te például néhány tánclépést tanítasz neki, míg ő cserébe a saját hobbijába vagy munkájába vezet be téged, mondjuk elkezd neked tanítani egy idegen nyelvet.

Ha már úgy érzitek, átadtátok a másiknak a saját tudásotokat, akkor érdemes az interneten oktatóvideókat keresni, ezekből rengeteg témában lehet találni ingyeneset, vagy online kurzusokat.

2. Társasjátékozzatok!

Manapság divatjukat élik a különböző társasjátékok, rendkívül sokfélét lehet vásárolni (vagy bérelni, ha éppen nem akarjátok megvenni). Ha egyáltalán nem akartok kiadni rá, kérjetek kölcsön – hátha van olyan ismerősötök, aki szívesen ad kölcsön társasjátékot.

kreativ-randitippek-4
A társasjátékozás rejtett tulajdonságokat is a felszínre tud hozni.

A társasjáték azért jó program, mert olyan helyzeteket, szituációkat teremt, amelyben ki tudjátok próbálni, hogyan tudtok együttműködni vagy éppen versengeni.

Ha pedig szeretnétek egymást mélyebben is megismerni, ajánljuk az Identity nevű társasjátékot, melyet barátokkal – akár páros randin is elővehettek.

3. Receptvadászat és a romantikus közös főzés

Versenyeztessétek meg a kedvenc receptjeiteket! Legyen az például a legjobb streetfoodos lasagne (kipróbálva: mennyei!) vagy a nagyi töltött káposztája, ha együtt készül, a sikerélmény is közös.

via GIPHY

Már ott elkezdődik a randi, hogy kiválasztjátok a receptet, bevásároltok hozzá és kerestek vidám zenéket a jó hangulathoz. Ha feldobod ezekkel az apró részletekkel – segítesz megkötni a párodon a kötényt, megkérdezed, milyen jó élménye volt már főzéssel kapcsolatban – igazán maradandó lehet a randi.

4. Írjatok kihíváslistát!

Állítsatok össze egy listát olyan tevékenységekről, amelyeket szívesen kipróbálnátok együtt.

Például:

  • homokvárat építeni,
  • virágot ültetni,
  • kavicsot festeni,
  • elmenni piknikezni,
  • biciklitúrát szervezni.

Ha felírjátok ezeket, egyrészt nem felejtitek el, hogy mi az, amit meg szerettetek volna valósítani, másrészt kevesebbet kell gondolkodni, ha éppen valami újdonságot szeretnétek csinálni.

Kreatív randik, ha a jó időben ki akarsz szabadulni a négy fal közül

5. Mezítlábas élményszerzés

A mezítlábas park azoknak a legjobb, akik valamilyen mértékben szenzorosak (és tudjuk, hogy sok felnőttet is érint), de szórakoztató és érdekes megtapasztalás bárkinek.

Budapesttől nem messze, Tabajdon is találtok ilyen parkot, de Bükfürdő és számos más helyszín is várja az érdeklődőket.

6. Csúszdapark és a legújabb vízi kalandok

Tudtad, hogy van tóparti csúszdapark is? Velence kifejezetten népszerű (most arra gondolok, amelyik vonattal is közel van Budapesthez), és reméljük, idén nyáron nem fog kiszáradni… De egyre több tóparton vannak szuper csúszdák és felnőtteknek kitalált vízi szórakozások, mint a wakeboard, jet-ski, kiteszörf, sőt amiről még most hallottam nemrég: flyboard. Ugye milyen izgalmasan hangzik?

A flyboard már a mi kis országunkban is elérhető.

A klasszikus vízibiciklizést vagy csónakázást se felejtsük el, hiszen máig nagyon romantikus programok.

7. Mozi a szabadban

Garantáltan sokkal nagyobb élmény, mint a klasszikus mozi. Gondolhatunk az autós mozikra, de néhány helyen már megjelent a kertiparti hangulatú filmvetítés is, például mikor egy szórakozóhelyen koncertet vagy filmet vetítenek.

Kifejezetten romantikus, ha közben még a naplementét is átkarolva csodálhatjátok.

Egész napos / napközbeni randik időjárástól függetlenül

8. Alkotás élménydúsan

Ha van kedvetek kimozdulni, és úgy tanulni valamit együtt, arra is van lehetőségetek, a legtöbb nagyobb városban elérhetőek különféle tánciskolák, kézműves műhelyek.

Ezen lehetőségeken felül is bőven lehet válogatni, sok kézműves lehetőség áll a rendelkezésünkre.

9. Bevállalósoknak: trambulinpark

Vannak felnőtteknek szóló helyek is, végre!

Már nagyon vártuk, mikor töltik ki ezt az űrt, hiszen nem csak a gyerekek szeretnek játszani és ugrálni.

Ha nem vagy benne biztos, hogy a párodnak is tetszeni fog, érdemes előtte megkérdezned, és mindenképp kényelmes ruhával készüljetek. Kezdetnek az ismerősi körben is utánakérdezhetsz, kinél van a kertben trambulin, és beengedne-e titeket egy órácskára, hiszen sok kisgyerekes családnál található ma már felnőttek súlyát is elbíró trambulin.

Ha pedig már profin megy, nevezzetek be a nagyobb kihívásra is, például az említett felnőtt trambulinparkot ajánljuk.

10. Menjetek interaktív múzeumba!

Magatoktól nem biztos, hogy eszetekbe jutna múzeumba menni csak úgy randevúprogramként – pedig nagyon szórakoztató is lehet.

Ha nem is érdekel a történelem, kereshettek különböző kiállításokat, amelyek közül biztosan találtok olyat, amely a kedvetekre való. Egészen a szelfimúzeumig találtok kreatív ötleteket.

Van nagyon sok szokatlan témájú vagy kreatív, játékos múzeum, ahol azok is jól szórakozhatnak, akik amúgy nem rajonganak a múzeumokért.

11. Játék a könyvesboltban

Ha szeretitek a könyveket és az olvasást, szervezzetek kreatív könyvnapot. Csak egy-két ötletet adva, és utána szárnyalhat a képzeletetek:

Keressetek egymásnak tetsző könyvet ajándékba! Akár időre is mehet a kihívás, 30 perc alatt ki talál olyan könyvet, ami a társának nagyon bejön? Az fizeti utána a kávét, aki jobban lelkesedett a neki talált könyvért (persze ez opcionális). Valójában itt mindenki nyer, hiszen a párja azon törte a fejét, hogy mivel lepheti meg, ami tetszeni fog neki!

Ha még ismerkedtek, a randi előtt tippeljétek meg, milyen műfajú vagy témájú könyvek tetszenek a másiknak. A könyvesboltban pedig olvassátok fel a másiknak a listát, hogy kiderüljön, ki találta el pontosabban. Majd a kedvenc témákról és műfajokról már könnyen tudtok beszélgetni is.

kreatív randitippek - egy pár olvas egy könyvesboltban

Ez a randi télen is szuper ötlet.

Szórakozzatok és nevessetek – olyan könyveket keresve, melyeket sosem olvasnátok el. Mint tudjuk, nem mindenki kedvence a lexikon, mások az ezoterikus műfajt nem szeretik vagy épp a receptes könyvek untatják, és ez teljesen rendben van így! Lapozzatok bele a könyvekbe és játsszatok el a gondolattal: hogy éreznétek magatokat, ha lexikonokkal lennétek összezárva egy hétig (vagy épp bármi más, amitől a falra másztok)? Ha nem veszitek túl komolyan ezt a játékot, garantált a szórakozás.

12. Termelői vagy bolhapiacok kincsei

Újra divatba jöttek a bolhapiacok, de számos termelői piac is várja az érdeklődőket. Támogathatjátok a magyar kistermelőket, finomakat ehettek (tudtátok, hogy milyen finom a levendulás méz?) és közben minőségi időt tudtok együtt eltölteni, hiszen a legkülönfélébb témákat tudja felhozni a piac színes kavalkádja.

Igaz, egy kis szervezést igényel, hogy utánajárjatok, hol van a közeletekben hasonló piac, megéri a fáradtságot.

+1: Beszélgessetek a 36 kérdéses gyakorlat mentén!

Egy szórakoztató randiötlet a 36 kérdéses teszt mentén való beszélgetés – sőt, amellett, hogy jól érzitek magatokat, még a kapcsolatotok intimitását is fejleszthetitek.

A 36 kérdés egyre mélyebb, bensőségesebb témákat hoz fel, amelyek mentén önmagatokat és egymást is jobban megismerhetitek. Ha már elég jól ismeritek egymást, meg lehet próbálni úgy is, hogy először megválaszoljátok, szerintetek mit mondana rá a párotok.

Te melyiket próbálod ki? Van még ötleted, mit írjunk a tippekhez? Oszd meg velünk a gondolataidat kommentben!

A kreatív randitippek tárháza kifogyhatatlan

Nyilván ez a néhány ötlet csupán egy pár randevút fed le, a lényeg azonban nem a konkrét tippeken van, hanem a kreativitáson. Találjátok meg a számotokra megfelelő programokat, legyetek minél kreatívabbak!

Ápoljátok a kapcsolatotokat – nemcsak akkor, amikor évfordulótok van! A párkapcsolat tényleg olyan, mint egy növény, még akkor is, ha már fává sarjadt és biztos gyökerei vannak. Szüksége van a napfényre, vízre, tápanyagra, tehát neked és párodnak is kellenek a pozitív visszajelzések, együtt töltött idő, a közös fejlődés és a játszmamentes kommunikáció.

Ha szeretnél a konfliktuskezelés területén fejlődni, hogy kevesebb legyen köztetek a játszmázás, itt tudsz tovább olvasni róla.

via GIPHY

Az eredeti cikk 2021. augusztus 25-én került megosztásra, a bővített és frissített verzió 2024. február 14-től elérhető.


Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal is! 😉
Facebook
Email
Nyomtatás
4.5 2 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Beépített visszajelzések
Megnézem az összes hozzászólást

Élvezted ezt a cikket? Csatlakozz a Zárt Közösségünkhöz! ❤️

Felépítésében hasonló, ám mégis más, mint a többi közösségi médiafelület. A tőlünk megszokott minőségi tartalmakkal találkozhatsz, amelyek inspirálnak, tanítanak és támogatják a fejlődésedet.

Valósítsd meg önmagad – velünk!

Neked ajánljuk
Pozitív fegyelmezés – Mit tehetünk a büntetés-jutalmazáson túl?
Kreatív randitippek – 12+1 felejthetetlen élmény, ami nektek is jár!
Hogyan tartsunk jó előadást? – 4+1 tipp a közönség figyelméért
Szakadjunk el a képernyőtől! − 6+1 tipp a telefonfüggőség legyőzésére
Otthonpszichológia – Hogyan teremts igazán harmonikus otthont?

Általában jutalmazással vagy büntetéssel próbáljuk motiválni a gyereket, ha szeretnénk rávenni, hogy azt csinálja, amit mi szeretnénk (gondolunk itt olyan elvetemült kérésekre,

//
2022. október 18.

A párkapcsolat elején még könnyebb eldönteni, hogy mit csináljatok egy randevún, azonban ahogy telik az idő egyre több dologban vesztek részt együtt,

//
2024. február 14.

Egy nyilvános beszéd vagy előadás során a közönség figyelmét nem egyszerű megragadni, pláne ha esetleg egy szárazabb témáról van szó.

//
2021. május 1.

A mobiltelefon-használat nagyon elterjedt, pláne mióta az internetelérés is megjelent a készülékeken. Azonban nagyon könnyen és észrevétlenül függővé tudunk válni.

//
2020. június 24.

Mindenkinek kell egy hely, ami csak a miénk, ahova el tudunk vonulni a külvilág elől, ahol igazán ki tudunk kapcsolódni,

//
2021. január 27.
4.5 2 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Beépített visszajelzések
Megnézem az összes hozzászólást
0
Te hogy látod? Szólj hozzá a témához!x