fbpx

pszichoszociális fejlődés elmélete

A pszichoszociális fejlődés elmélete Erik H. Erikson nevéhez köthető, melyben nyolc szakaszra osztotta az emberi életet, s mindegyikhez különböző normatív kríziseket kapcsolt.

Pszichoszociális fejlődés elmélete

Erikson minden szakaszban meghatározta a szakaszra jellemző egzisztenciális kérdést és a megoldása által nyerhető énerőt. Minden szakasz specifikus kihívással állít szembe, amelynek megoldatlansága a következő szakaszokban nehézséget okozhat. A következő szakaszokba lépésnek nem feltétele az előző szakaszok sikeres megoldása.

Az eriksoni pszichoszociális fejlődésmodell szakaszai

1. Ősbizalom vs. bizalmatlanság (0-2 év)

Egzisztenciális kérdés: Megbízhatok a világban?

Nyerhető énerő: Remény

A csecsemő életének első két évében kötődési kapcsolatot alakít ki az őt gondozó személlyel, és a vele való kapcsolatban éli meg a biztonság és a bizalom élményét. A gondozó személy elérhetősége, készsége, gondoskodása megerősíti a csecsemőt abban, hogy a világ megbízható, nem ellene, hanem érte tevékenykedik

Ebben a kapcsolatban alakul ki az ősbizalom, amely a későbbi kapcsolatok alapját képezi.

Amennyiben a csecsemő elhanyagoló, bántalmazó gondozói magatartással találkozik, számára a világ veszélyessé válik, és bizalmatlanul, gyanakvással közeledik majd hozzá. Kapcsolataiban nehezére fog esni a biztonságos kötődés kialakítása, amelyben mindkét fél bizalommal feltárhatja magát.

2. Autonómia vs. szégyen/kétely (2-4 év)

Egzisztenciális kérdés: Rendben van, ha én vagyok?

Nyerhető énerő: Akarat

A kisgyermekkori évek első felében a gyermek a freudi anális szakaszba lép, és megismeri ürítő funkcióinak kontrollálhatóságát. Motoros készségei fejlődnek, és fokozatosan felfedezi a környezetét.

A kötődési kapcsolata biztosítja számára a biztonságos bázist, ahova a világ felfedezése, megismerése után mindig vissza lehet térni, és erőt lehet meríteni.

Ebben a kapcsolatban alakul ki az akaraterő, és az autonómia is. A kötődési személy támogatása, bátorítása, ösztönzése az explorációra, megerősíti a kisgyermeket saját képességeiben és önállóságában.

Ebben az időszakban fontos a kisgyermek számára a sikerélmény megélése, megtapasztalása, amely autonómiáját erősíti.

Amennyiben a számára adott feladatok meghaladják a képességeit, és kudarcélményeket él át, az autonómiája gyengülni fog, amelyet a szégyen érzése további blokk alatt fog tartani.

3. Kezdeményezés vs. bűntudat (4-5 év)

Egzisztenciális kérdés: Rendben van, ha én kezdeményezek, cselekszem?

Nyerhető énerő: Szándék

A gyermek kisgyermekkorától fogva elkezdi felfedezni és megismerni a világot. A későbbi években a felfedezése során a cselekvéseit valamilyen cél elérésének érdekében szeretné produkálni. Amennyiben cselekvései sikeresen célba érnek, megerősödik benne az érzés, hogy jó, hogyha kezdeményez.

Amennyiben cselekvései siker nélkül maradnak, esetleg a kötődési személy részéről büntetéssel, gúnnyal, lenézéssel, cinizmussal találkoznak, szándéka gyengül, amely kezdeményező magatartását legátolja.

Ebben az esetben személyiségének centrumába a bűntudat érzése kerül. A kisgyermek ebben a szakaszban segíthető a gondozó személy által azzal, hogy segít neki reális célokat találni és megfogalmazni, amelyek képességeihez mérten elérhetők és megvalósíthatók a számára. Ezzel bátorítható a kezdeményező magatartása.

4. Teljesítmény vs. kisebbrendűség / csökkentértékűség (5-12 év)

Egzisztenciális kérdés: Értékes tagja vagyok a világnak?

Énerő: Kompetencia

A gyermekek életében ebben az időszakban kezdődik a beiskolázás korszaka, amely komoly kihívások elé állítja őt. Teljesítményelvárások fogalmazódnak meg velük szemben, keményen dolgoznak, szeretnének sikereket elérni. Együttműködnek, kooperálnak társaikkal a siker érdekében, és kapcsolati hálójuk egyre szélesebbé válik.

Kompetenciaérzetük fokozatosan nő a dicséretekkel és a bátorításokkal, és megerősödnek abban, hogy jó képességeik vannak, amelyekkel nagy dolgokat érhetnek el később, felnőttként az életben.

Amennyiben a gyermek teljesítménye kapcsán büntetéssel, kifigurázással, lenézéssel szembesül, elbizonytalanodik képességeiben és kompetenciaérzete gyengül.

5. Identitás vs. szerepbizonytalanság /sz.konfúzió/ (13-19 év)

Egzisztenciális kérdés: Ki vagyok én, és mi lehet belőlem?

Nyerhető énerő: Hűség

A serdülőkor időszakában a gyermekek elkezdik felfedezni saját képességeiket, erősségeiket, tehetségterületeiket, miközben különböző szerepekkel próbálkoznak. Baráti társaságokhoz, csoportokhoz csatlakoznak, és figyelik társaik visszajelzéseit önmagukról. A kísérletezések és a visszajelzések következtében kialakul az identitás érzése, amely énmeghatározásukat, és életük céljait foglalja magában.

Az identitáskrízis időszaka ez, amikor eldől, hogy a gyermek azzá válik-e, akit a társadalom elvár tőle, és akivé ő maga is szeretne válni.

Ennek konfliktusában alakul ki az identitás, amelynek sikertelensége szerepkonfúzióhoz vezet. Szerepkonfúzió esetén meghatározatlan marad a serdülő számára saját társadalmi szerepe és célja, akivé ő maga válni szeretne.

6. Intimitás vs. izoláció (korai felnőttkor)

Egzisztenciális kérdés: Tudok szeretni?

Nyerhető énerő: Szeretet

Ebben az időszakban már sikeresen kialakították identitásukat a fiatalok, de abban még mindig meghatározó szerepe van a társak és a barátok elvárásainak és véleményének. Ennek oka a visszautasítástól való félelem, amelyet szeretnének elkerülni az én védelme érdekében.

Készen állnak arra, hogy hosszú távon elköteleződjenek, intim és kölcsönös kapcsolatokat alakítsanak ki, amelyben megtapasztalhatják a szeretet képességét.

Felfedezik a közeli barátságokban és párkapcsolatokban a kölcsönös áldozatok és kompromisszumok meghozatalának szükségességét, és ezek által folyamatosan fejlődik a személyiségük. Amennyiben nem képesek ilyen kapcsolatok kialakítására, és nem tudják megtapasztalni saját képességüket a szeretetre, akkor izolálódnak.

7. Alkotóképesség vs. stagnálás (felnőttkor)

Egzisztenciális kérdés: Értékessé tudom tenni az életem?

Nyerhető énerő: Gondoskodás

A szakasz kérdésköre arra irányul, hogy a felnőtt a társadalom és önmaga számára, hosszú távú értékeket képes-e létrehozni, amelyek segítik a következő generációt. Sokan ebben az időszakban a szociálisan értékelt munka, a gyermekek, a következő generáció felé fordulnak, és

az Ego meghaladása által, igyekeznek szélesebb hatókörrel bíró értékeket teremteni.

Amennyiben ez sikerrel jár, a felnőtt megtapasztalja a generativitás élményét, és megerősödik benne az érzés, hogy képes másokról gondoskodni. Stagnálás következik be azonban, amennyiben az ego marad továbbra is a középpontban.

8. Énintegritás vs. kétségbeesés (időskor)

Egzisztenciális kérdés: Megfelelően éltem az életem?

Nyerhető énerő: Bölcsesség

A produktivitás csökkenésével, az élet lezárásához közeledve, az idős ember elkezdi más perspektívából szemlélni az életet. Számvetést tart, mérlegel, felméri eredményeit, visszatekint egész életére, életcéljaira gondol.

Amennyiben sikeresnek értékeli, kialakul benne az énintegritás érzése, és megerősödik bölcsességébe vetett hite, amelynek alapját az élettapasztalat képezi.

Amennyiben életét nem látja produktívnak, elégedetlenné és kétségbeesetté válik, amely gyakran depresszióhoz vezet. Ez a szakasz halálos diagnózis esetén az élet egy korábbi szakaszában is felléphet.

Felhasznált szakirodalom

  • Atkinson, Hilgard (2005): Pszichológia. Osiris Kiadó, Budapest.
  • Cole, M., Cole S. R. (2006): Fejlődéslélektan. Budapest: Osiris Kiadó.
« Vissza a Lexikonhoz