Az életközépi válság egy úgynevezett fejlődési krízis, melyet a személyiségünk fejlődése szempontjából normatívnak tartunk, tehát természetesnek.
Életközépi válság fogalma
A normatív krízisek olyan megküzdésekkel, energiabefektetésekkel járó fordulópontok az embereknél, melyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy tovább fejlődjünk, így aztán ennek eredményeként alkalmazkodni tudjunk a sorban következő életszakasz kihívásaihoz.
Mikor is van az életünk közepe?
Nem minden embernél törvényszerű az életközépi válság megélése. Aki azonban átéli, általában 35-55 éves kora között találkozik vele. Ezen életszakaszunkban már világossá válik, hogy céljaink elérése, álmaink beteljesítése milyen úton halad. Realizálódik, hogy egyes dolgokat, kihagyott lehetőségeket már nem kapunk vissza, már nem leszünk fiatalabbak.
Fel kell dolgozni, hogy életkorunk előrehaladtával, egészségügyi problémáink növekedésével már teherbírásunk sem ugyanannyi lesz, mint amennyit eddig megszoktunk.
Ilyenkor lehetőség van a növekedésre, személyiségünk újraformálására, ugyanakkor a sérülésre is nagy az esély. Ha sikerül megoldani ezt a természetes kihívást, akkor személyiségünk gyarapodik, stabilabbá válik, és nagyobb önbizalommal rendelkezünk.
Milyen formában jelenhet meg ez a válság?
Megjelenhet házassági problémákban (társ elhagyása egy új, friss kapcsolat reményében), hirtelen munkahelyváltásnál (beleugrani a mindig is vágyott bizonytalanba), baráti kapcsolatoknál. Enyhébb esetei lehetnek a régóta vágyott hobbik, életcélokra való fókuszálás pl.: megtanulni motorozni, utazni; sportkocsit venni.
Egyes kutatások alapján az életközépi válság kultúrafüggő. A nyugati, fejlett világ civilizációs problémája, ezzel ellentétben, a keleti országokban jóval ritkábban jelenik meg.
Felhasznált szakirodalom
Czigler I. (2000). Túl a fiatalságon. Akadémiai Kiadó, Budapest.
Hajduska M. (2010). Krízislélektan. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest.
Pető K. (2005). Életciklusok. Animula Kiadó, Budapest.
