Lexikon

Pszichológiai fogalomtár

Pozitív Pszichológiai Magazin

Bobo baba kísérlet

A Bandura szociális tanuláselméletén alapuló Bobo baba kísérlet szerint a látott agresszív viselkedés agressziót szül.

Bobo baba kísérlet

Az Albert Bandura és munkatársai (1961) által végzett kísérletsorozat, amely során több óvodással nézették végig, amint egy felnőtt egy nagy, felfújható bábuval (Bobo baba) kiabált, fejbe verte egy fakalapáccsal, elhajította a szoba másik végébe, ököllel ütötte, és más módon bántalmazta.

Egyes esetekben egy normálisan öltözött felnőtt volt a támadó – élőben, máskor filmet néztek végig a gyerekek, megint máskor pedig egy rajzfilmet vetítettek le nekik.

Kis idő elteltével a gyerekeket visszavitték a bábuhoz, s ahogyan Bandura szociális tanuláselmélete alapján is elvárták, azoknak a gyerekeknek a viselkedése, akik a felnőtt agressziójának szemtanúi voltak, jóval agresszívabb volt, mint azoké, akik nem láttak agresszív viselkedést (~kontrollcsoport).

Felhasznált szakirodalom

 
« Vissza a Lexikonhoz
Az oldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll.