Lexikon

Pszichológiai fogalomtár

Pozitív Pszichológiai Magazin

Felelős kisállattartás – Hogyan ajándékozzunk házi kedvencet karácsonyra?

Sokan már egészen kicsi korban elkezdik állattartási karrierjüket. Szerencsére, ahogy minden más is, úgy az állattartási kultúra is évről évre fejlődik körülöttünk. Egyre több biztonságos, megfelelő minőségű felszerelést és élelmet lehet kapni házi kedvenceink számára. Sajnos azonban sokan még manapság is felelőtlenül választunk, nem olvasva utána kellőképpen az adott faj helyes tartásának. Hogyan ajándékozzunk, vagy vásároljunk házi állatot felelősen? A cikk a Hörcsögmentés (Együtt a Kisállatokért Alapítvány) jóvoltából született meg.

Az ünnepek közeledtével sokan döntenek úgy, hogy élő állatot ajándékoznak szeretteiknek, gyermekeiknek, párjuknak. Ám az effajta ajándékozás könnyen rosszul sülhet el, ennek pedig általában az ajándékba adott állat issza meg a levét. Ha teljesen váratlanul lepünk meg valakit egy házi kedvenccel, előfordulhat, hogy ő maga nem is szeretné a vele járó felelősséget, így az ünnepek után rögtön továbbad rajta.

Ekkor sokan állatmentő szervezeteket keresnek fel, hogy átadják számukra a „félresikerült ajándékot”.

A másik véglet, hogy az állatokat szívtelenül kiteszik az utcára, a kuka mellé, esetleg egy kevésbé forgalmas helyre. Ezen cselekedetek következtében az állatmentő alapítványok gyakorlatilag néhány nap alatt minden helyüket feltöltik megunt, kidobott állatokkal. Sok állat pedig nem is éli túl ezt az időszakot a fagyos idő miatt.

Felelős kisállattartás - Tudatos döntéshozatal

Döntsünk felelősen, és ne ajándékozzunk bárminemű egyeztetés nélkül élő állatot! Ha mégis az állat ajándékozása mellett döntünk, mindenképpen egyeztessünk a leendő gazdival, és csak akkor lepjük meg házi kedvenccel, ha biztosan erre vágyik. Amennyiben kisgyermeket szeretnénk meglepni, itt írunk a felelősségre nevelés és kisállattartás legfőbb szempontjairól.

felelős kisállattartás - nyuszi karácsonyi ajándék mellett

Egyeztessünk az ajándékról!

Karácsonyra sokan a zárt helyen tartható, kisebb termetű állatok ajándékozása mellett döntenek, hiszen ezen állatok tartása általában egyszerűbb, mint egy kutyáé vagy macskáé. Ezért gyakran a hörcsögre, vagy más kisebb testű állatkára esik az ajándékozó választása.

Bár a hörcsög kicsi termetű és rövid élettartamú, ő is egy érző lény.

Kicsi és ingerszegény helyen ugyanúgy tud unatkozni, mint bármely másik faj. Igényeiről tájékozódjunk hiteles forrásból, és biztosítsuk számára az ideális körülményeket, hogy boldog élete lehessen.

Ha a hörcsögre esik a választás...

Él egy olyan sztereotípia, hogy a hörcsögtartás az egyik legjobb, legegyszerűbb a gyermekek számára, mi mégis szeretnénk átgondolásra biztatni a szülőket. A hörcsög elsősorban éjszakai állat. Így gyakran előfordul, hogy akkor kel, amikor a gyermek már lefeküdt aludni, mikorra pedig a kicsi felkel, a hörcsög már álomra hajtotta fejét. Ezen kívül általánosan elmondható, hogy minden hörcsög személyisége különböző, akárcsak egy kutyáé vagy macskáé.

felelős kisállattartás

A hörcsög is érző lény - egyedi személyiséggel!

Van olyan, aki napközben is előjön a gazdi hangjára pár finom falat reményében. És van olyan is, aki csak éjszaka, leoltott lámpánál merészkedik elő rejtekhelyéről. Tehát mindig szem előtt kell tartanunk, főleg, ha egy fiatal állatot veszünk magunkhoz, hogy a jelleme még nem kiforrott, idővel pedig változhat. Ezt a gyermekkel is meg kell értetnünk, el kell fogadtatnunk. Ebben a cikkben a helyes hörcsögtartás legfontosabb elemeit soroljuk fel.

1. Válasszunk megbízható helyről!

Ki kell emelnünk a megbízható helyről való vásárlást: keressünk fel állatmentő szerveztet vagy tenyésztőt. Inkább hanyagoljuk a különböző kisállat-kereskedéseket, mert többségük gyakran ad el állatokat rossz tartási tanácsokkal.

Sokszor árulnak beteg vagy éppen vemhes állatokat, ezeknek a problémáknak a megoldása pedig kizárólagosan a leendő gazdi felelőssége lesz, ami tapasztalatlan hörcsögtartóként nem egyszerű dolog.

A legtöbb kisállat-kereskedésben az állatok tényleges igényeiről sem esik szó. Gyakran előfordul, hogy az egyedül tartandó fajok esetében a társas tartást javasolják, a társas fajokat pedig eladják úgy, hogy a leendő gazdinak nem említik meg, társra lenne szüksége a kiegyensúlyozott élethez.

A hörcsög csak egyedül tartva élhet boldog életet.

Fajtárssal együtt tartva vérre menő veszekedés alakulhat ki közöttük. Sok üzletben mégis többet adnak el egy gazdinak, ezután pedig a gazdi nem érti, miért bántják egymást. Az effajta veszekedés és az esetlegesen ebből fakadó haláleset látványa egy felnőttet is megviselhet, egy gyermeket pedig halmozottan.

2. Ügyeljünk a megfelelő környezet megteremtésére!

A hörcsög a megfelelő méretű hely és a megfelelő típusú felszerelések nélkül akár agresszívvá is válhat. Kis alapterületű, ingerszegény helyen frusztrálódhat, könnyebben válhat területvédővé. A rossz felszerelések (például a kis átmérőjű, rácsos futófelületű kerék) fájdalmat okozhatnak számára. Ennek következtében akár súlyos orvosi esetek is lehetnek a következményei (például törés, amputálás). Az ilyen esetek megviselhetik hörcsögünket, aki a gyógyszerezések miatt akár bizalmatlanabb és félénkebb lehet.

Szeretnénk kicsit segíteni a jövendőbeli gazdiknak, hogy miket érdemes kezdőszettként beszerezniük a hörcsögtartáshoz. Lássuk hát ezeket!

Hörcsögtartók kezdőszettje

  • A hörcsöglakhely kiválasztásánál minimum 4.000 cm2 alapterületű helyben gondolkodjunk. Ez lehet például 80*50 vagy 100*40 cm alapterületű. Elsőre talán túlzónak tűnhet, de a hörcsög rendkívül mozgékony állat. Szüksége van nagy helyre.
  • A hörcsögkerék az egyik legfontosabb felszerelés, mert a hörcsög egyetlen éjszaka alatt akár 10-15 km-t is lefuthat benne. A kerék esetében mindig teli, vagyis zárt futófelületűt válasszunk! Bár sokszor látni rácsos kerekeket, ezek többet ártanak, mint használnak, hiszen könnyen talpfekély vagy csonttörés alakulhat ki használatuk közben. Figyeljünk arra, hogy a kerék átmérője minimum 28 cm legyen. Ekkora kerékben már egyenes háttal, azaz fájdalom nélkül tudja benne róni hörcsögünk a km-eket.
  • A különböző házikók és búvóhelyek vásárlásánál helyezzük előtérbe a természetes anyagokból készülteket, hiszen ezekkel természetközelibb helyet tudunk biztosítani kedvencünk számára. Kedveltek a fa-, kerámia- és szénaodúk, illetve a pafara alagutak.
  • Alom gyanánt kenderalmot vagy forgácsot használjunk. Ezt legalább 10-15 cm vastagon oszlassuk el, hogy az állat tudjon benne ásni.
  • Egy nagyobb edényben helyezzünk el csincsillahomokot. A hörcsög szeret ásni és hemperegni benne, ezzel tartja tisztán a bundáját.
  • Egy tálban kínáljunk neki minden nap friss vizet. Egy másikban pedig biztosítsunk számára minden nap magkeveréket és zöldséget, néha akár csírát vagy mezei növényt is. Pár naponta pedig adjunk neki szárított rovarokat.

Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal is! 😉

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: email
Email
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Megosztás itt: pinterest
Pinterest
Megosztás itt: print
Nyomtatás
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: pinterest
Megosztás itt: print
Skip to content